Bevezető  

Ha megemlítjük a Nagy Forradalom szót valakinek, az általában az 1789-ben lezajlott Nagy Francia Forradalomra asszociál. Teljesen jogosan gondol az 1789-ben bekövetkezett eseménysorozatra, hiszen a július 14-én történt események örökre megváltoztatták a történelem menetét és új irányt adtak neki. Teret adtak a 19. század elején bekövetkező I. ipari forradalomnak, amely már szemmel látható bizonyítékokat mutatott a fejlődésről, valamint ekkortájt emelkedett fel Napóleon francia tábornok, aki 1804-ben Franciaország császára lett.

1804-re Napóleon a Brit-szigeteken és Oroszországon kívül a legtöbb európai nagyhatalmat már térdre kényszerítette. 1806-ban miatta oszlott fel a többszáz éves Német-római Birodalom is. Végül egy kínkeserves 1812-es oroszországi hadjárat, majd az egy évvel későbbi Lipcse mellett elvesztett ütközet („a népek csatája”) elveszítése tett pontot a szereplése végére. Ugyan 1815-ben még visszatért száz napra, de a waterloo-i csatában ismét vereséget szenvedett és már nem volt lehetősége visszatérni, 1821-ben halt meg Szent Ilona-szigetén. Napóleon óriási fejlődést indított el Franciaországban. Kiadta az első polgári törvénykönyvet a Code Civilt majd később Code Napoleont. Létrehozta a Francia Nemzeti Bankot, amely a mai napig töretlenül működik. Ezekkel a lépésekkel elősegítette a francia gazdaság fejlődését, valamint elindította a polgárosodás folyamatát is. Kétség nem fér ahhoz, hogy a „kis korzikai” nagyon sok mindent megváltoztatott Európában. Franciaország az 1789-es események miatt vált a republikanizmus hazájává. A többi Európai állam igyekezett példát venni a franciákról (kivéve a britek).

És mégis mi köze van ennek 1848-hoz? Ezt fogom a mai cikkben kitárgyalni.

Alphonse de Lamartine kikiáltja a Második Köztársaságot (Henri Félix Emmanuel Philippoteaux alkotása

Napóleon

Az ipari forradalom és hatásai Franciaországban

Miután James Watt angol feltaláló tökéletesítette a gőzgépet, 1769-ben elindult egy lassú folyamat. Ez az iparosodás folyamata, amit a fenti évszámtól számítunk. A gőzgép és egyéb hasznos szerkezetek felgyorsították a termelést, ugyanis sokkal gyorsabban, sokkal jobb minőségű terméket lehetett velük elkészíttetni. Eddig Európában, a fejlettebb nyugati országokban a manufaktúrákban, míg keleten a céhekben javarészt csak annyi terméket tudtak előállítani, ami saját maguknak szükséges volt. Természetesen a középkor és a koraújkor során is volt kereskedelem, de abból jóval kevesebb haszon jött. Ám, ahogy megjelentek a gépek a termelésben, a kész áruk mennyisége egyre csak nőtt. Túltermelés jelentkezett és a fölösleges árukat el kellet adni, az eladott termékekből pedig plusz pénz (profit) jött a vállalkozónak, aki ebből a plusz jövedelemből még több gépet tudott vásárolni, így még többet tudott termelni. Ez a jelenség először Nagy-Britanniában jelentkezett a textiliparban, ahol az automata szövőgépeknek hála megháromszorozódott a termelés. Megszületett egy újfajta, profit alapú gazdasági rendszer: a kapitalizmus. Ez a gazdasági rendszer jóval hatékonyabban termelt, mint a céhes, vagy manufaktúrás termelőszervezetek így lassan terjedni kezdett Európa fejlettebb országaiban, többek között Franciaországban és Németalföldön is meghonosult. Ezeken a területeken jóval könnyebben honosodott meg, mivel itt amúgy is manufaktúrákban folyt a termelés. Franciaországban is megalakultak az első gyárak az ország fejlettebb északi régióiban, például: Párizs, Le Havre, Nantes. Az egyre szaporodó gyárakba azonban munkaerő is kellett, aki működteti a gépeket. Kialakult egy új társadalmi réteg: a munkásosztály. Ez a réteg főleg városlakó szegényebb emberekből tevődött össze, akik a gyárakban találtak munkát. Ugye ahogy már korábban felvázoltam, a vállalkozó a profitból még több gépet tudott vásárolni, hogy többet termeljen. A magasabb profit érdekében a gyártulajdonosok, vállalkozók, pénzemberek nem tartották szem előtt azt a tényt, hogy a náluk dolgozó munkások munkakörülményei folyamatosan romlanak. Ez a kapitalizmus kezdeti szakaszában teljesen természetes jelenség volt. Erre a munkások úgynevezett szakszervezeteket hoztak létre, amely szakszervezeteknek az volt a feladatuk (és ez a mai napig sem változott lényegében), hogy kiálljanak a munkásokért és az „egységben az erő” elve alapján összetömörítse a munkásosztály apraja nagyját. Ezzel próbálták meg kiegyenlíteni a burzsoázia és a munkásosztály közötti különbségeket. Ilyen jellegű szakszervezetek már a kapitalizmus hajnalán, 1761-ben Nagy-Britanniában létrejöttek. Ezt a példát a francia munkásosztály is követte a későbbiekben.

Az 1848-as februári forradalom előzményei

1815-ben Napóleon végleges bukása után a francia trónra visszatértek a Bourbonok. Ennek a dinasztiának volt a tagja többek között az a XVI. Lajos francia király is, akit 1792-ben feleségével együtt lefejeztek. Róluk ekkoriban az a pletyka járta, hogy: „Semmit sem tanultak, de semmit sem felejtettek”. Ez arra a tényre utalt, hogy a Bourbon XVIII. Lajos, aki Franciaország akkori királya volt, hatalmának megőrzése érdekében az 1789-es forradalom sok vívmányának eltörlésére tett kísérletet. A nép egyszer már megízlelte a szabadság ízét az Első Köztársaság idején és nem nagyon kívánta újra a feudalizmus béklyóit magára visszavenni, így XVIII. Lajos gyorsan vesztett a népszerűségéből. Külpolitikáját főként a Szent Szövetségben való tartózkodás jellemezte. Talleyrand francia diplomata és államférfi (aki az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának VI. fejezetének megfogalmazásában is segédkezett) szintén igyekezett óvatos, megfontolt külpolitikára bíztatni a királyt. A király, aki az 1789-es párizsi események elől elmenekült és 23 éven át bujkált, elhízásban és köszvényben szenvedett, majd 1824. szeptember 16-án elhunyt és átadta helyét X. Károlynak, aki a testvére volt. Károly tovább folytatta elődje politikáját és meg akarta őrizni a király totális hatalmát az ország felett. Rengeteg, a földjét a forradalom alatt elveszített nemesnek adta vissza a földjét, valamint megerősítette a papság hatalmát. Ez az akkori liberálisabb jellegű, haladás és forradalompárti francia ellenzéknek nem tetszett, így a királypárti ultraroyalisták és a liberális ellenzék között állandóvá vált a rivalizálás. Ez oda vezetett, hogy 1827-ban az addig hatalmon lévő Villéle gróf által vezetett királypárti kormány megbukott a liberális ellenzék és a polgárság összefogásának jóvoltából. A helyzet sajnos a következő miniszerelnök kormányzása alatt sem javult. Martignac vicomte miniszerelnök pengeélen táncolt az ultraroyalista és a liberális pártok között, ami sok jót nem szült, 1829-ben le is váltották és X. Károly egy újabb ultrakonzervatív személyt, Jules de Polignac-ot nevezte ki miniszerelnökké.

X. Károly francia király, aki megpróbálta restaurálni az abszolutista királyi hatalmat

Polignac megpróbálta a közvélemény figyelmét elterelni a belpolitikai eseményekről és gyarmatosító politikába kezdett. Az ő javaslatára indult meg a francia gyarmatosítás Nyugat-Afrikában. Először 1831-ben Algéria megszállásával indult meg e hosszú folyamat. Ultrakonzervatív politikai beállítottsága révén nem jött ki a liberális ellenzékkel és 1830-ban fel is oszlatta a liberális képviselőházat. Ez a cselekedete közfelháborodást keltett. X. Károly 1830 júliusában kiadta az ún „Júliusi rendeleteket”, ez volt a legrosszabb kísérlete arra, hogy megvédje hatalmát. Még abban az évben forradalom robban ki ellene, megdöntik uralmát és külföldre kellett távoznia. 1836-ban Görzben, a mai Szlovénia területén halt meg kolerában.

Ugyebár felmerült az emberekben a kérdés, hogy maradjanak-e továbbra is a Bourbonok a francia trónon? A kérdésre a nép nemleges választ adott. I. Lajos Fülöpöt, későbbi ragadványnevén a „polgárkirályt” választották Franciaország királyává, aki a Bourbon-ház orléans-i ágából származott.

Összegezve a Napóleon bukása és I. Lajos Fülöp királlyá választása közötti időt, a liberális haladáspárti ellenzék és a konzervatív királypárti oldal párharcaként is definiálhatjuk lényegében az egész korszakot. 1830-ban ez a párharc végül egy olyan király megválasztásával végződött, aki meglátta mi kell a francia népnek és jelentős gazdasági és társadalmi változásokat eszközölt ki. Ekkor már a februári forradalom előszobájában állunk. Érdekességképpen említem meg, hogy X. Károly és I. Lajos Fülöp között még volt egy uralkodó, akit XIX. Lajosnak hívtak. Ő volt az a francia király, aki húsz perc gondolkodás után lemondott trónjáról és átadta azt I. Lajos Fülöpnek.

I. Lajos Fülöp, a "polgárkirály"

Közvetlen előzmények

Lajos Fülöp király uralkodása idején Franciaországban rengeteg reform kezdett kivirágzani. A király felújíttatta a versailles-i kastélyt, ami ezek után vált múzeummá. A benne elhelyezett képek, szobrok a napóleoni háborúkban elért sikerekről tesznek tanúbizonyságot. A francia munkásosztály az ő uralkodásának idején kezdett megerősödni. A gyengülő munkakörülmények miatt 1834-ben több francia nagyvárosban és azok ipar és munkásnegyedeiben, Párizs, Grenoble, Lyon, Marseille, és Vienne városában is voltak nagyobb munkásfelkelések, amiket a király a hadsereggel véresen és könyörtelenül elfolytatott. 1835-ben egy bonapartista úriember, Giuseppe Fieschi pokolgépes merényletet követett el a királyi család ellen, de Lajos Fülöp és családja sértetlenül megúszták. 1836-ban felavatta a párizsi diadalívet (Arc de Triomphe de l’Étoile), az 1830-as forradalom 6. évfordulójára. Érdekesség gyanánt megemlítendő, hogy az ő neve is szerepel a főtisztek névsorában, hisz jómaga is kivette a részét az 1792-es valmy-i csatában, majd a jemappes-i ütközetben és a hollandiai neerwindeni csatában is harcolt. Két évvel később, 1838-ban a francia expedíciós hadsereg megindult Mexikóba, ugyanis kitört az úgynevezett „cukrászháború”. Egy francia cukrász megölése okán Franciaország 600.000 pesót követelt Mexikótól, de az nem fizette ki a kívánt összeget, így a két ország hadat üzent egymásnak. A háború francia győzelemmel zárult. I. Lajos Fülöp uralkodása alatt jelentősen javult Franciaország diplomáciai kapcsolata Nagy-Britanniával. Ennek legjobb példája az, hogy I. Viktória brit uralkodónő két alkalommal is látogatást tett Franciaországban. Első alkalommal 1843-ban, majd két évvel később 1845-ben is ellátogatott a francia uralkodóhoz. 1844-ben a britek és a franciák között létrejött egy katonai egyezmény, amely a két ország közötti katonai együttműködést tárgyalta ki. Ez volt az úgynevezett „entente cordiale” (szívélyes szövetség), amelyet először Francois Guziot határozott meg így. A fenti adatokból szépen lehet látni, hogy Franciaország dinamikusan fejlődött I. Lajos Fülöp uralma alatt. Meghonosodott a kapitalizmus szelleme, amely elősegítette az ország gazdasági erősödését. Ezzel párhuzamosan azonban nőtt a munkásosztály ereje is, hiszen egyre többen dolgoztak a gyárakban és az üzemekben. A társadalmi szakadék egyre csak nőtt. Erre még az 1846-os rossz termésév és a drasztikus élelmiszerár növekedés is rájátszott, egyre több városban alakultak munkásszervezetek, akik próbálták képviselni a munkásokat a parlamentben és a közéletben. A király igyekezett úrrá lenni a helyzeten. Az 1847-es év során rengeteg ellenzéki bankettet oszlattak fel. A király ellenzett mindennemű gyülekezést, amely ellene irányult. Végül 1848. február 22-én kezdődtek meg azok az események, amelyek a „népek tavasza” jelenség kezdetéül szolgáltak.

Francois Guizot francia miniszterelnök

A forradalom lefolyása és következményei

Február 22-én a párizsi Madeleine téren diákok gyülekeztek és tüntetni kezdtek. Erre megjelentek a Nemzeti Gárda egyes egységei, és úgy tűnt, hogy a konfliktus szinte elkerülhetetlen. A térről a tüntetők a Bourbon-palotához vonultak és az akkori miniszerelnök, a már fent említett Guizot lemondását követelték, a rendőrség azonban közbelépett és visszaszorította a tüntető fiatalokat. Erre a csalódott egyetemisták és a közben hozzájuk verődött munkások tömegei a Champs-Élysées-n kezdtek randalírozni. Szétszedett bódékból tüzeket eszkábáltak és barikádokat emeletek, amiket a rendőrség és a Nemzeti Gárda gyorsan felszámolt. A forradalom szele megérintette Párizst. A király próbált a tüntetők kedvére tenni és a miniszerelnököt menesztette, de ez nem volt elég és a republikánus felkelők már többet akartak. A rákövetkező napon a forradalom átterjedt a munkásnegyedekre is, ott is barikádok épültek. Estefelé a külügyminisztérium épületénél szintén hatalmas tömeg gyűlt össze. Egyszer csak egy lövés dördült el mire a katonák akcióba léptek. Ugyan az nem derült ki, hogy ki kezdte a lövöldözést, a felkelők vagy a kivezényelt katonák, az utóbbiak sortüzében azonban 40 ártatlan tüntető halt meg. Ez azonban nem bizonyult hatásos ellenszernek és a felkelők még agresszívabban léptek fel a Nemzeti Gárdával és a katonasággal szemben.

Február 24-én a király Adolphe Thiers államférfit nevezte volna ki miniszerelnökké, aki viszont elmenekült a városból. A Nemzeti Gárda vezetője, Thomas Robert Bugeaud tábornok a forradalom mellé állt, több mint 20.000 katona gyűlt össze Párizs körül. A király elmenekült, a felkelők elfoglalták és kifosztották a királyi palotát, a királyi trónust pedig a főtéren elégették. A tüntetők a monarchia megszüntetését és a köztársaság kikiáltását követelték, ez meg is történt február 25-én. Az új kormány általános választójogot vezetett be. Minden 21. életévét betöltött férfi szavazhatott. Louis Blanc javaslatára engedményeket tettek a munkásosztály javára. Felállították a Nemzeti Műhelyeket, amelyekben a munkások jobb munkakörülmények között dolgozhattak. Február 26-án deklarálták a munkához való jogot, ami nagy előrelépés volt. A tavasz és a nyár eleje folyamán további munkásfelkelések törtek ki, a történelem folyamán itt lobogott először a proletariátust jelző vörös zászló. 1848-ban kiadták a Második Köztársaság alkotmányát, ezzel Franciaországból újra köztársaság lett.

A következmények és a „népek tavasza”

A francia forradalom volt az első, ahol erősen képviselték a munkásosztály törekvéseit. A forradalom törekvései gyorsan terjedtek, az európai városokban mind gyülekezni kezdett a fiatalság. 1848 tavaszán több európai városban is forradalmi megmozdulások történtek. Párizs a magyar szabadságharcra és a bécsi forradalomra is nagy hatással volt. Kossuth is megmondta: „Nőjünk fel a nemzetközi politikához!”

Térkép a "népek tavasza" során kitört forradalmakról, felkelésekről

Források

• http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1830_julius_29_lemond_tronjarol_az_utolso_bourbon
• http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1824_szeptember_16_xviii_lajos_francia_kiraly_halala/
• Kosáry Domokos: 1848/49 emlékezete In Történelmi Szemle XL. évfolyam (1998.)/3-4. szám, 175-184. oldal

Írta: galambákos