Úgy hiszem, abban minden magyar történelemkedvelő egyetért, hogy históriánk bővelkedik a megfilmesítésért már-már ordítozó fordulópontokkal, nagy formátumú alakokkal, vagy éppen jelentőségteljes családokkal. Mégis az utóbbi időkig a magyar filmművészet meglehetősen óvatosan bánt a történelmi típusú filmekkel, és ezt mondva még csak óvatosan fogalmaztam. Néhány jobban, vagy már egyenesen jól sikerült 1848, vagy éppen valamelyik világháború történetét feldolgozó alkotáson kívül a korábbi évszázadok történetéről csak olyan alkotásokon keresztül szerezhetett – a szó szoros értelmében vett – képet a nagyközönség, mint az 1996-os Koltay Gábor-féle Honfoglalás, amely a sok történelmi pontatlanságot (a filmben látható tárgyak egyenesen röhejesek) leszámítva is pocsékul sikeredett. Bár színészi gárdája alapvetően jó volt, ámde a film közben az ember folyton azon gondolkodhatott, hogy ekkora nevekkel hogyan lehet egy ennyire szörnyű filmet összerakni.

Talán éppen e film hatására a középkori téma évtizedekig feledésbe merült. Majd mikor újra elővették ezt az alapanyagot, hozzá nem értő kezekbe adták a filmek megvalósítását. Így született meg a Magyarságkutató Intézet által – az eredményt nézve hatalmas összegekért – összetákolt animációs ismeretterjesztő film, a Pozsonyi csata, majd a Rákay Philip-féle Aranybulla sorozat. Bár tény, hogy a nézőből – Rákay az Aranybulla megjelenése előtti ígéreteivel összhangban – mindkettő erős érzelmeket váltott ki, ámde ezek az érzések inkább az erős röhögő- és sírógörcs határán mozogtak, mintsem a csodálat és elégedettség felé mozdultak volna el.

A vérszerződésről szóló jelenet

Ilyen előzmények után kísérelt meg egy immár valóban szakértőkből álló csapat egy valóban dokumentumfilmet létrehozni államalapító dinasztiánkról, az Árpádokról. Bevallom őszintén a fentebb röviden ismertetett filmek miatt már erőteljes rossz érzéssekkel kezdtem bele az Árpádok felemelkedésébe is, de a kételyek már az első percekben tovaszálltak. A film ahogy várható is volt, először a magyarok és az Árpádok eredetével foglalkozó mondák világába kalauzol el minket, hogy aztán szépen lassan átevezzünk a történelmi valóság talajára. Ráadásul teszi mindezt élőszereplős jelenetekkel, mely már önmagában is hiánypótlóvá teszi. Ugyanis bármennyire is szomorú, a csodaszarvas mondát pl. eleddig nem igazán láthattuk színészek által eljátszva, ráadásul még – e filmhez hasonlóan – hagyományőrzők alakításában sem. Az élőszereplős jelenetek közben bejátszott szakértői monológok egészen korrektül, habár a rövid játékidőre való tekintettel igencsak felületesen próbálják elmagyarázni a képsorok mögötti mondai és történelmi hátteret. Külön pluszpont, hogy Sudár Balázsék nem csak a szakértők fejében már valószínűleg többé-kevésbe teljes képet adták át, hanem igyekeztek kitérni a forrásokra, melyekből ők is táplálkoznak, így a néző valóban bepillanthatott egy kicsit a magyar őstörténet kutatásába. Ráadásul a kútfők gyönyörű kéziratainak egy részét - mint például a Képes Krónikát, vagy Anonymus Gesta Hungarorumát – a képernyőn keresztül a néző maga is megcsodálhatja.

Lovasroham jelenete a filmből

Nagyjából a film feléig a fentebb vázolt – szerintem – jól működő recept alapján dolgoztak, majd – számomra érthetetlen módon – a téma legott a honfoglaló magyarok mindennapjaira, harcászatára és nehezen rekonstruálható vallására terelődött át. Egy egyórás filmben én nem tudtam megérteni, hogy miért kellett egy a főtémához ugyan közel álló, ámde mégsem teljesen kapcsolódó második szálat behozni. Pláne úgy, hogy Árpád uralkodásáról a feltehetően nagyjából Árpád halálával időben egybeeső pozsonyi csatáig ugyan a maga felületes módján értesülhetünk, de a család azt követő – egyébként igencsak rejtélyes – történetéről az augsburgi ütközetig szinte semmilyen információval nem lehetünk gazdagabbak. Helyette egyebek között Zalavárra látogatunk Sudár Balázzsal és Révész Lászlótól szerezhetünk új információkat a tarsolylemezekről. Majd néhány perccel később már Géza politikai fordulatánál tartunk, hogy aztán Szent István trónralépésénél gyorsan lezárhassuk a téma méretéhez képest rövid, egyetlen órányi időt felölelő filmet. Ugyan a tarsolylemezek, a fegyverneki ásatások során talált tárgyak, vagy a karosi temetőben talált sírokból következtethető társadalmi berendezkedés önmagában nagyon érdekesek, de személy szerint nem lettem volna elkeseredve, ha e helyett esetleg az Árpádok történetéből szinte egyáltalán nem bemutatott ötven évről kaptunk volna információkat. Úgy talán nem lett volna ekkora hiányérzetem. Ráadásul a jövőben a további témákat is fel lehetett volna dolgozni, egy, a honfoglalók mindennapjairól szóló filmben.

Mindenesetre Az Árpádok felemelkedése habár nem a már régóta várt nagyjátékfilm a honfoglalás történetéről és dokumentumfilmként sem hajtott végre semmilyen hatalmas bravúrt, ámde hosszú várakozások után végre sikerült összeraknia egy a magyar őstörténettel foglalkozó dokumentumfilmet, mely már a téma hiánypótló jellege miatt is kötelező alkotás azok számára, kikben még van némi pislákoló remény a magyar történelmi filmek jövőjével kapcsolatban.