A Kutatók Éjszakája eseménysorozat keretein belül idén is megrendezésre került az ELTE Eötvös József Collegium Történész műhelyének rendezvénye, melyen négy műhelytag ismertette kutatásainak eredményeit a hallgatósággal. Az alábbiakban erről olvashatnak egy összefoglalót kedves követőink és minden kedves érdeklődő, kifejezetten ajánljuk azoknak, akik nem tudtak magán az eseményen részt venni.
Hogyan szervezz egyetemes zsinatot? - Ókeresztény segédlet kezdőknek (feat. 649-es lateráni zsinat)
Az első előadást én, Besztercei Márk tartottam a 649-es lateráni zsinat történetéről. Az előadás lényegében egyfajta összegzése volt mindannak, amit a zsinat történetéről az utóbbi közel egy éves kutatásom alatt kiderítettem. Az előzmények – monoenergizmus és monothelétizmus, birodalmi egyházpolitika – felvázolása után beszéltem a zsinatot összehívó I. Márton pápáról és kutatásom fő forrásáról, a zsinat jegyzőkönyvről (acta). Bemutattam többek között, hogy a kutatás mai, konszenzusos álláspontja szerint a szöveget eredetileg görögül írták – valószínűleg azon keleti szerzetesek, akik a zsinaton részt vettek és akik között ott volt a később Hitvallóként és Szentként tisztelt Maximosz is – és ezt a corpust fordították le latinra. Ezt követően kitértem a résztvevők számára és külön részt szenteltem a keleti szerzetesek és Maximosz zsinaton betöltött szerepének, amely kifejezetten fontos, ha a 649-es lateráni zsinat történetével foglalkozunk, hiszen ők teremtették meg a főként itáliai püspökökből álló zsinat beágyazottságát a keleti teológiába és a görög teológiai nyelvezetbe. Az előadás második felében a zsinat lefolyásáról beszéltem, ismertettem a zsinat határozatait, végül pedig kitértem a teológiai tanácskozás utóéletére is, megemlítve, hogy mint I. Márton pápát, mind Maximoszt a bizánci császár, II. Kónsztasz elfogatta, perbe fogta és elítéltette, mindketten mártírként és hitvallóként fejezték be életüket. Végül mégis győzőtt álláspontjuk, ugyanis a 680-681-es VI. egyetemes (III. konstantinápolyi) zsinat megvallotta teológiai álláspontjukat, mely szerint Krisztusnak két – emberi és isteni – működése (energeia) és akarata (theléma) van. Az előadást végül természetesen a konklúziók levonásával zártam, miszerint a zsinatot eddig a történettudomány (főleg a hazai, nemzetközileg néhányan már foglalkoztak a zsinattal) nem kezelte fontosságának megfelelően és mind a korszak teológiai vitáinak, mind a pápaság történetének megértéséhez és áttekintéséhez elengedhetetlen a 649-es lateráni zsinat történetének és aktáinak legalább bizonyos fokú ismerete.
Én, amint I. Mártonról beszélek..., szinte már történeti távlatokba nyúlik kettőnk kapcsolata a kutatásnak köszönhetően
A Nagymorva Birodalom helye a historiográfiában
A második előadást Kováč Szilárd tartotta a Nagymorva Birodalomról, illetve arról, hogy hogyan ítélték meg ezt az államalakulatot a történetírásban. Az előadás elején a téma nagy szakértője, Martin Wihoda egy mondatát hallhattuk, amit az előadónak a Nagymorva Birodalom megítélése és történeti szerepe kapcsán mondott: „A mítosztól az illúzióig és az illúziótól a valóságig.” Ez a mondatot lényegében meghatározta az előadás felépítését is, a mítoszoktól – azaz a Nagymorva Birodalom bukásáról alkotott különféle véleményektől, az előadó által „hanyatlásdiskurzusoknak” elnevezett különféle középkori megközelítésektől – eljutottunk egészen az illúzióig, azaz a romantikus cseh történetírásig, amely természetesen nosztalgiával gondolt vissza a Nagymorva Birodalomra, olyan szerzőket érdemes kiemelni, mint például František Palacký, aki a cseh romantikus történetírás egyik atyjának tekinthető. Ezen időszakban úgy gondoltak Moráviára, mint szláv autonóm területre a németekkel szemben, ezen megközelítést segítette a politikai-ideológiai környezet, amely az Osztrák-Magyar Monarchián belüli létben gyökerezett. Ezt követően szó esett a pozitivista cseh történetírásról is, amely természetesen – méltón a pozitivizmushoz – maga is kitermelte saját méretes forrásgyűjteményeit. Az illúziók jegyében ezt követően szóba került a XX. századi történetírás, amelyet nagyrészt meghatározott a független Csehszlovákia megszületése és az ezt követő csehszlovakizmus, majd pedig a II. világháború után a kommunista rezsim. A Nagymorva Birodalom megszületése a politika és az ideológia áldozata lett, a nyugatellenes pánszlávizmus egyik első megvalósulásaként tekintett rá a marxista történetírás. Ezután az előadó kitért az 1989 utáni eseményekre, külön reflektálva a konszolidálódó cseh történetírásra és a szlovák történettudomány helyzetére is. Végül az „illúzióktól a valóságig” jelmondat jegyében szó esett arról, hogy akkor tulajdonképpen mi is ez a Nagymorva Birodalom? Mint kiderült, már az elnevezés is problémás, rengeteg féle módon nevezte a történetírás ezt az államalakulatot, amely még csak nem is tekinthető önálló szuverén államnak, a Mojmíridákkal kapcsolatos források alapján egy, a keleti-frankoknak alárendelt berendezkedésről beszélhetünk csupán. A Mojmírida-dinasztia és a meglehetősen forrásszegény belső viszonyok áttekintése után szóba kerültek a bukás lehetséges okai (például a magyar honfoglalás), majd kis kitekintésként szó esett a legfrissebb kutatásokról is, amelyek a Nagymorva Birodalomhoz kapcsolhatók. Végül az előadás Nagymorávia utóéletének rövid éttekintésével zárult, többek között arról is beszélt az előadó, hogy a középkori magyar és cseh források hogyan viszonyultak ezen „államalakulathoz”.
Kováč Szilárd collega éppen felvezeti előadása témáját
Történelem és szépirodalom: Bugyonnij lovashadserege Iszaak Babel novelláinak tükrében
Ezt követte a harmadik előadást, amit Vas Miklóstól hallhattunk. Az előadás alapja a történettudomány és szépirodalom közötti lehetséges kapcsolat volt, illetve az a kérdés, hogy szépirodalmi szövegeket tud-e a történettudomány forrásként használni? Az előadás elején egy rövidebb történelemfilozófiai jellegű bevezetéssel kezdte az előadó gondolatmenetét, melynek keretén belül szó esett arról, hogy mi is a történelem, illetve kitértünk a történelem módszertanára is, konkrétan a forráskritikára. Az előadó olyan elismert szerzőktól, nagy teoretikusoktól idézett, mint például Marc Bloch. Ezt követően került szóba a szépirodalom, illetve az, hogy mivel fikció, ezért nem hasznosítható történetileg. Vagy mégis? – tette fel a kérdést az előadó, ezzel biztosítva minket arról, hogy a kérdés korántsem ilyen egyszerű. A szovjet-lengyel/bolsevik-lengyel háború és Bugyonnij bemutatása után Iszaak Babel személyével is megismerkedhettünk, aki Lovashadsereg című novellagyűjteményében írta meg Bugyonnij 1919-ben nyugat felé előretörő és lengyelekkel harcoló lovashadseregének történetét. Azon naplója alapján dolgozott, amit a hadműveletek alatt vezetett és amit aztán elveszített, így emlékezet alapján volt kénytelen művét megírni. Mint kiderült később megkerült a napló, így van kontrollforrásunk, ami alapján ellenőrizni tudjuk a novellagyűjteményben leírtakat. Az előadó ezt követően összefoglalta, hogy miben lehet Babel műve hasznára a történettudománynak, kiemelve többek között, hogy egyrészt földrajzi helyszíneket le lehet követni, a hadsereg mindennapjaira is rá tudunk látni, illetve fontos mentalitástörténeti adalékokra is bukkanhatunk, legyen szó a kozákságról, a lengyel katolicizmusról vagy akár a zsidóságról. Az előadás ezt követő része nagyon különleges volt, ugyanis a gyűjteményből elolvastuk az egyik rövidebb novellát – mindenki magának – melynek Gedali volt a címe, majd ez alapján figyelhettük meg, milyen történeti adalékokkal is szolgálhat a történetírás számára egy ilyen kis írás (például utalás Babel kettős – zsidó és bolsevik – identitására). Végül az előadás a szépirodalom és történettudomány kapcsolatának újragondolásával zárult, többek között Wilhelm von Humboldt és Thomas Kuhn egyes gondolataira, illetve az előadásban elhangzottakra alapozva.
Vas Miklós collega ismerteti előadása felépítését
A várostörténeti kirakós hiányzó darabja. Cegléd 1919-ben
Az utolsó előadást Szeibert-Erdős Andrástól hallhattuk, aki Cegléd történetéről beszélt a Tanácsköztársaság időszakában. Mint kiderült, az előadás témája illik a manapság itthon is egyre népszerűbb mikrotörténeti kutatásokba, ezen belül is elsősorban a Tanácsköztársaság helyi viszonyainak megismeréséhez szolgál adalékokkal. Cegléd kevés ipari munkással rendelkező vidéki város volt, a Tanácsköztársaság városokra alapuló, tehát urbánus diktatúrája részéről így egy nagy présbe került, mert egyszerre volt élelmiszer- és iparcikk hiány is. Ezt követően hallhattunk a városban lévő munkástanácsról, amelyben egyesültek a radikalizálódott munkások, az agrárszocialisták helyi képviselői és azon értelmiségiek, akik szimpatizáltak a kommunista eszmékkel. Emellett szó esett a katonai jelenlétről is, amely a fontosabb települések sorába emelte a korszakban Ceglédet. Az előadás következő részében az előadó górcső alá vette a Cegléden felállított forradalmi törvényszék működését, majd rátért a korszak ceglédi kommunista lapjára, a Népakaratra, kiegészítve azzal, hogy milyen próbálkozások voltak a településen a „kommunista kultúra” elterjesztésére (oktatási erőfeszítések az írni-olvasni tudás terén, kommunista világnézet terjesztése – propagandabeszédek, Marx és Lenin + pl. Ady életmű népszerűsítése). A Népakarat, mint lap komolyan foglalkozott mindenféle ügyekkel és ha kellett akár kritikákat is megfogalmazott az egyes vezetési és ellátási problémákkal kapcsolatban, persze többségében a túlbuzgó „neofita” kommunistákat hibáztatva a problémákért. A lakosság hangulatáról is kaptunk egy áttekintést, amelyről kiderült, hogy nem nagyon volt lelkesedés a kommunista rezsim iránt, mindenki igyekezett valahogy egyik napról a másikra élni, az ellátási nehézségek sem könnyítettek a helyzeten, többször voltak komolyabb tüntetések is. A helyzetet az előadó egy konkrét példa, Kőházy Ferenc hadirokkant és sertéskereskedő példáján keresztül igyekezett szemléltetni, aki sok pénzt veszített, mert a helyi vezetés (főleg a termelési biztos) jóval olcsóbban vette meg tőle kismalacait, mint a megszabott ármaximum. Végül hallhattunk a Tanácsköztársaság bukása utáni kommunistaperes eljárásokról, amelyek Ceglédet érintették és amelyeknek legfőbb szerepe a példastatuálás volt, éppen ezért voltak súlyosabb ítéletek is (több évnyi fegyház), de voltak kisebbek is, az előadó ezen esetekben használta a „kis tettesek” terminust. Az előadást ezen esetben is a konklúziók levonása zárta.
Szeibert-Erdős András collega éppen nagy beleéléssel mesél a ceglédi munkástanácsról
Zárásképpen...
A Történész műhely idén is egy sokszínű programot tudott összerakni, amely a kora középkortól a XX. századi szolgált érdekes információkkal a publikum számára. Nagyszerű élmény volt, hogy tavalyhoz képest még többen voltak a kedves hallgatók, ami jelzi, hogy van érdeklődés a különféle történelmi témák iránt. Minden collegának ezúton is szívből gratulálok, csak így tovább!
A képeket köszönöm Szmodis Borbála colleginának.
