Bizonyára sokan ismerjük Dugovics Titusz történetét. Tisztán emlékszek, amikor harmadikban az olvasókönyvben olvastuk, és így utólag visszagondolva szerintem építő jellegű, ha a fiatalok elé ilyen, és ehhez hasonló példákat állítunk.
A történet a feljegyzések szerint Hunyadi János törökellenes küzdelmei alatt, a leghíresebb magyar diadal, név szerint a nándorfehérvári csata alatt játszódott le. A vár egyik bástyáján már török oldalról látni vélték a lófarkas zászlót, ám mielőtt kitűzésre kerülhetett volna, Dugovics Titusz a zászlót tartó törököt megragadva, levetette magát a bástyáról, így megakadályozta, hogy egy török lobogó csúfítsa el gyönyörű várunk képét. Az eset után a magyar sereg hazáért hősiesen küzdő katonái új erőre kaptak, és végül sikeresen visszaverték a török rohamot. Így írta be magát Dugovics Titusz neve minden magyar fejébe.
Wagner Sándor 1853-as fesrménye (Dugovics Titusz önfeláldozása)
Vizsgáljuk is meg ennek a történetnek az eredetét, és valóságalapját. Amit a történet alapjának tekintenek az Antonio Bonfini, Mátyás király udvari történetírójának tollából származik, aki név nélkül említi a hőst. Nézzük ő hogyan írta le:
„mivel sehogy sem tudta megakadályozni,
hogy a toronyra kitűzze a jelvényt,
átnyalábolta a törököt, és a magasból a
mélybe leugorva, magával rántotta.”
A név nélküli említés felvetett némi kétséget, így elkezdték vizsgálni Bonfini többi írását is, hátha akad róla kimerítőbb leírás. Ám így csak bizonytalanabbá vált az esemény, ugyanis Bonfini jajcai csatáról készült leírásában is felfedezték az ellenséggel mélybe vetődő hős motívumát. Minél tovább kutakodtak, annál valószínűbbé vált, hogy egy olyan legendáról van szó, ami lehetséges, hogy megtörtént, de nem tudjuk se a személy eredeti nevét, sem pedig a helyszínt és az időpontot, viszont a példaértékű hős motívumát amolyan toposzként használták fel a történetírók. Csehországban ugyanez a történet keringett előszőr egy szerb harcosról, majd egy cseh vitézről.
Amikor a 19. században komolyabban kezdtek el foglalkozni a történettel, egyéb nem várt fordulatokba ütköztek. Egy közeli településen ismerni vélték a Dugovics Titusz nevű hőst, és elő is került néhány okirat egy Dugovics Imre nevű úr tulajdonából. Az okiratok bizonyították, hogy az illető felmenője a híres hős. A vizsgálatok viszont bebizonyították, hogy az okirat hamis. Az iratok a célból lettek hamisítva, hogy a férfi a véletlen névrokonságot kihasználja hírnévszerzésre. További hasznát vette egy bírósági tárgyalás során, ahol vesztésre állt, de az okirat segítségével megnyerte a pert.
Így hát híres hősünk igazi eredetét továbbra sem tudjuk, de ettől függetlenül büszkén meséljük fiainknak, példát mutatva, és büszkén emlékszünk Dugovics Titusz néven arra a mesébe illő hősre, aki megfordította a nándorfehérvári csata menetét, további hetven évre távol tartva a törököt hazánktól.
