Jusztinianosz valószínűleg az egyik legismertebb bizánci uralkodó (sőt, megkockáztatom, hogy az egyik legismertebb uralkodó a középkorból), nevéhez köthető többek között a híres Codex Justinianus (római joggyűjtemény) összeállítatása, de talán a hódítási törekvései még ennél is ismertebbek. A mai cikkemben ezen uralkodó hódításait, illetve azon belügyi problémák egy részét néznénk meg, amelyekkel meg kellett birkóznia I. Jusztinianosznak.

Ki volt ő?

Mielőtt nagyban belevágnánk a VI. századi Bizánc történelmének illetve Jusztinianosz birodalomrestauráló tevékenységének tárgyalásába, előbb muszáj megemlítenünk néhány fontos eseményt az életével kapcsolatosan.

Jusztinianosz császár Flavius Petrus Sabbatius Iustinianus néven született 483. május 11-én Tauresium városban, ami Dardania provinciában volt megtalálható nagyjából a mai Macedónia területén. Édesapját, akárcsak őt Sabbatiusnak hívták míg édesanyja neve Vigilantia volt. A császár eredeti nevét csak egyetlen forrásból ismerjük, mégpedig egy az 521-es évben írt diptichonból, amelyet eredeti nevével írta alá.

Szülei szegény, paraszti rétegből származtak, így a kis Sabbatiusnak nem lettek volna lehetőségei a kiemelkedésre, de anyjának a fivére, akit Iusztinosznak hívtak katonai szolgálatot teljesített Konstantinápoly városában igen magas rangban, és szárnyai alá vette az ifjú Sabbatiust. Tizenéves korában került a fővárosba, ahol jogot és filozófiát tanult. A jog eléggé felkeltette érdeklődését, illetve a teológiában is szerzett némi jártasságot tanulóévei alatt. Ez a tudás uralkodásának évei alatt nagyon jól jött neki. Megtanulta a császári udvarban elengedhetetlen görög nyelvet is, de végtére még idős korában is erős latin akcentussal beszélte ezen nyelvet.  

Jusztinianosz császár a ravennai San Vitale-templom egyik mozaikján

Uralkodásának kezdetén

I. Anastasius császár 518-ban elhunyt. Ekkor Jusztinianosz a császári testőrgárdánál szolgált elég alacsony rangban, ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy a befolyását felhasználva a hatalom közelébe kerüljön. Ebben az időben még császárrá koronázásának ideje előtt felvette a Jusztinianosz nevet, amely arra utalt, hogy Jusztinosz császár (ur. 518-527), azaz a nagybátyja örökbe fogadta. Végül 527-ben Jusztinianosz fejére került a császári korona és megkezdődött egy nagy reményekkel teli korszak. Uralkodásának kezdeti idején ismerkedett meg Theodórával, azzal az alacsony sorból származó táncosnővel, akit később feleségül is vett (Theodóra később nagyban befolyásolta férje politikáját, illetve vallási nézeteit/döntéseit).

Jusztinianosz nagyon nagy lendülettel vetette bele magát a birodalom irányításának nehéz feladatába na de lássuk, milyen gondokkal is kellett megküzdenie az ifjú császárnak?

Theodóra császárné arcképe a fentebb említett templom mozaikján

Külső támadások, belső problémák

A Bizánci Birodalom a VI. század elején még a fénykorát élte. Erős, római mintára szervezett hadsereggel meg tudta védeni határait a Szasszanida Birodalommal, illetve a Vandál Királyság agresszív támadásaival szemben is, ám az előbb említett Szasszanida Birodalom méltó ellenfélnek bizonyult. Fejlett nehézlovassága félelem nélkül vonulhatott fel a bizánci lovasokkal szemben a csatatéren. A csatározások az V. század közepétől egészen Jusztinianosz uralkodásáig állandóan folytak, és ezen harcokban Bizánc legtöbbször a védekező szerepet vette magára. A védekező bizánciaknak nagy segítséget nyújtott a harc során a még az antik korból fennmaradt antiochiai, illetve szíriai és libanoni erődök sokasága. Érdemes megjegyezni, hogy ebben a korban jutott el a selyemkészítés technikája az európai kontinensre, és Anatóliában, Antiochiában, illetve Egyiptomban valamint a fővárosban, Konstantinápolyban is jelentős lett a selyemkészítés gazdasági ereje, így a perzsák igyekeztek elvágni a kereskedelmi útvonalakat.

A Balkánon viszont kevésbé volt kiegyenlített a küzdelem. Ugyan itt is voltak a Duna mentén erődök és sáncok, de az volt a probléma, hogy nem volt katona ki védelmezze, hisz a csapatok nagy része a közel-keleti hadszíntéren csatázott a perzsákkal. Itt Jusztinianosz idején a germán törzseken kívül különböző bolgár-török és türk népek jelentettek veszélyt. Az antok volt az egyik olyan szláv nép, mely rendszeresen betört a Balkán területére és kifosztotta a nagyobb városokat. Így hát a balkáni helyzet nem volt túlságosan biztató Jusztinianosz udvara számára. Jusztinianosz szakított elődei hadügyi sémájával, amikor eldöntötte, hogy visszaállítja az egykori Római Birodalmat, csak éppen Konstantinápoly központtal.

Hogy említsek néhány belpolitikai problémát hozzuk fel először a vallás kérdését. Egyháztörténeti nézőpontból még javában a „nagy viták" korszakát éljük ekkor. A kereszténységen belül a különböző felekezetek, például a monofiziták és a khalkedóniánusok (őket szoktuk „ortodoxnak” nevezni) kifejezetten sokat vitatkoztak teológiai témákban. Ahogy már említettem, Jusztinianosz tájékozott volt a teológiában, így császárként gyakran állást foglalt egy-egy vitában, nézeteltérésben. Nagyon jól észrevette azt az összefüggést, mely szerint egy birodalom csak úgy emelkedhet fel, ha területén nincsenek vallási ellentétek. Egységes vallás, erős birodalom, ez volt lényegében Jusztinianosz uralkodásának egyik alapgondolata. Ez alapvetően jó meglátás volt, de sajnos a keresztény propaganda terjesztésével lerombolták az évszázados hellenisztikus hagyományokat és a hellenisztikus kultúra jelentős részét is elpusztították. 529-ben Platón régi Akadémiáját is illegálissá nyilvánították, az Akadémia oktatói pedig a karhatalom elől kénytelenek voltak a Szasszanida Birodalom területére menekülni. A vallási ellentétek csúcspontja az 553-as II. konstantinápolyi zsinat volt, amelyen az egyházatyákkal együtt maga a császár is részt vett.

A II. konstantinápolyi (V. egyetemes) zsinat a Nürnbergi Krónika ábrázolásán

Hódító háborúk

Jusztinianosz hitt abban, hogy elég erős ahhoz, hogy visszahódítsa az elveszett római területeket.

A sakkjátszma egy békekötéssel kezdődött a bizánci oldalon, ugyanis I. Huszrau perzsa királlyal 532-ben békét kötöttek a császár diplomatái. Ez igen jelentős követjárás volt abban a korban. Ezzel a húzással Jusztinianosz biztosította birodalma keleti határait. 533-ban egy 18.000 képzett katonából álló sereg indult meg nyugat felé. A sereg élén a kiváló Flavius Belisarius tábornok állt, akiről a későbbiekben még szó lesz. A cél a Vandál Királyság volt, amely az egykori Karthágó területén helyezkedett el. 534-re Belisarius tábornok legyőzte és meghódította a vandálok államát és királyukat, Gelimert fogságba ejtette. A vandálok földje behódolt Jusztinianosz előtt. Ugyan a helyi berber törzsek egészen 548-ig gerillaháborút folytattak, de a császári sereg győzelmét már nem tudták megingatni.

Belisarius, Jusztinianosz egyik legtehetségesebb hadvezére, aki a hódítások nagyobb részét levezényelte (az ábrázolás szintén a ravennai templom mozaikjáról származik)

Jusztinianosz következő célpontja Itália volt. 535-ben ismét Belisarius vezette a császári hadat. Elfoglalták az Appenini-félsziget déli részét, Nápolyt, Capuát, és még Rómát is bevették 536-ban. A keleti gótok nem voltak restek és gyakran lendültek heves ellentámadásokba nem kevés kárt okozva a bizánci haderőnek, ám Belisarius 540-ben végleg elfojtotta az ellenállásukat. Elfoglalta északi fővárosukat, Ravennát és királyukat, Vitigist, akárcsak Gelimert fogságba ejtette a zseniális hadvezér. Ám Itália a vandálokkal ellentétben keményebb diónak bizonyult. Ez okozta Belisarius vesztét is, aki nem bírt el a lázadó germánokkal, akiket a keleti gótok új királya, Totila vezetett. Ő korábban Vitigis egyik alvezére volt. Itália visszafoglalásához megpróbálta segítségül hívni a frankokat, de nem járt sikerrel. A sorozatos, bár nem túl jelentős vereségek miatt Belisarius kegyvesztetté vált és helyét a szintén jó stratéga, illetve emellett kiváló diplomata Narszész vette át, akinek 555-re nagy veszteségek árán, de sikerült stabilizálni a helyzetet, azonban nem tartott sokáig ez a békésebb időszak, ugyanis Itália védelme a Szasszanida Birodalom újbóli támadásának következményeképpen meggyengült és a lassan a térségbe vándorló longobárdok a következő század közepére felőrölték a bizánci helyőrségek ellenállását.

Jusztinianosz 556-ban a Nyugati-gót Királyságtól elragadta Granadát és a Gibraltári-szorost, így a Földközi-tenger lassan újra beltengerré vált, akárcsak a római időkben (ahogy latinul mondták a Földközi-tengerre: „Mare nostrum”, azaz a „Mi tengerünk”).

Narszesz, Jusztinianosz másik tehetséges hadvezére (szintén a ravennai templom mozaikján)

Jusztinianosz hódításai térképen (a sötétzöld szín jelenti a Bizánci Birodalom eredeti területét, a világoszöld pedig a visszahódított területeket)

Források

• Jonathan Shephard - Simon Franklin: A bizánci diplomácia (ford. Bódogh-Szabó Pál), Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2006. 
• Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
• http://historia-cronologia.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1198562

Írta: galambákos