"In hoc interim saeculo..." (Szent Ágoston)

Középkor és Kora Újkor Klub

Középkor és Kora Újkor Klub

,,Az első keresztes háború valamennyi részvevője közül a legsikeresebb"

I.Balduin élete és uralkodása

2021. április 02. - Meszes Dominik

I.Balduin, Jeruzsálem egyik legnagyobb királya, az Edesszai Grófság megalapítója és az első keresztes hadjárat egyik legjelentősebb alakja volt. Az ő és a Jeruzsálemi Királyság története nem annyira forog közszájon, ezért szerkesztőségünk úgy döntött, hogy folytatjuk a már elkezdett kisebb sorozatunkat az ,,égi" királyságról. Mivel pedig a mai napon (április 2-án) halt meg a Jeruzsálemi Királyság megerősítője, így nem is adódhat jobb alkalom Boulogne-i Balduin életének elbeszélésére.Tartsatok velem!   

 

Az I. keresztes hadjárat és Balduin benne vállalt szerepe 

Miután II.Orbán pápa 1095. november 27-én, Clermontban a szabad ég alatt elmondta később híressé vált beszédjét, egyre több ember csatlakozott a Szentföldért indított hadjárathoz. A szegények keresztes hadjárata néven ismertté vált vállalkozás kudarca után,egy immáron sokkal szervezettebb és nagyhatalmú (legtöbbször normann) hercegek által vezetett (a hadjárat egyik prominens figurája pl.:a toulousei gróf Rajmund volt) seregek indultak meg Keletre. 

Az egyik sereget történetünk főhőse, Boulogne-i Balduin és bátyja, Boullion Gottfried vezették. Balduin egy magas rangú családban született, később pedig belépett az egyházi rendbe, azonban egy idő után (valószínűleg az akkor az egyházat ért reform miatt) kilépett onnan. A testvérpár a Magyarországon és a Balkánon keresztül vezető úton haladt egyenesen Konstantinápoly felé.

                                                         

Alexiosz császár fogadja Balduint és Bouillon Gottfriedot

 

A különböző úton haladó keresztes seregek 1097. késő ősze körül érkezetek meg Konstantinápoly környékére, ahol a különböző csapattestek vezérei esküt tettek, hogy a Szent Város felé vezető úton kezükre kerülő, akkor török kézen lévő településekből amennyit csak tudnak visszajuttatnak a Bizánci Birodalomnak. Ezt az ígéretet Nikaia esetében még megtartották, de Antiókhia esetében (ami korábban szintén a birodalomhoz tartozott) már önálló fejedelemséget hoztak létre Tarantói Bohemund irányítása alatt, aki már az ostromban is nagy szerepet játszott.  

Azonban míg Bohemundék Anthiókhiát ostromolták, Balduin de Boulogne (aki nem először tette már ezt meg) elszakadt a főseregtől, ezután átkelt az Orontészen majd folytatta útját az Eufráteszig ahol már rátalált az Edesszába vezető útra. Novemberben Torosz (Edessza örmény bábkormányzója) leveleket küldött Balduinhoz a futárja, Pankratesz segítségével, hogy szabadítsa fel a várost a szeldzsukok uralma alól. Balduin februárban ért a város alá, ezután Torosz egy nyilvános szertartáson mezítelen kebelére ölelte Balduint, így fiává fogadta és örökösévé tette meg. A normann herceg  ezután elindult az immár edesszaiakkal kiegészült seregével hódoltatni a szomszédos török kézen lévő városokat. 

1098. márciusában lázadás tört ki (amit Balduin nem akadályozott meg), melynek következtében meggyilkolták fogadott apját, így Balduin március 10-én hivatalosan is Edessza doux-szává lépett elő, ő azonban ezt inkább lecserélte a Nyugaton ismerősebben csengő grófi címre. Feleségül vett egy Arda nevű örmény lányt. Így alakult meg az első és leggyorsabban megszűnő keresztes állam (Edessza Zengi általi bevétele után hirdeti majd meg III. Jenő pápa a második keresztes hadjáratot majd később). Edesszában és környékén főként görög és örmény bizánci rítust követő keresztények éltek, akik örültek a felszabadító keresztes erőknek. Azonban Edessza legnagyobb hátránya az volt, hogy nem lehetett központi kormányzatot létrehozni. Végül a frankok úgy uralkodtak, hogy egy-egy erős várat építettek, ahonnan szedték az adót és a vámokat, néha pedig elmentek a határaikon túl lévő kalandozásokra, amik igencsak jól jövedelmeztek. Edessza azonban termékeny földdel volt megáldva, így az ott uralkodó grófok meglehetősen gazdagok voltak (még a jeruzsálemi királyokat is felülmúlták gazdagságban). 

File:Baldwin of Boulogne entering Edessa in Feb 1098.JPG - Wikimedia Commons

Balduin bevonul Edesszába egy későbbi ábrázoláson

 

A keresztes főerők miután Antiókhiát bevették és (hozzá kell tennem a csodával határos módon), visszaverték Kerboga török emír támadását, Bohemund és emberei a városban maradtak, a többiek pedig tovább indultak Jeruzsálem felé. A várost negyven napi ostrom után, 1099.július 15-én be is vették, a győzelem után pedig kegyetlen vérfürdő vette kezdetét, a frankok oly mészárlást rendeztek, hogy még hetekkel később is érezni lehetett a hullaszagot a városban. Fourcher de Chartres így ír erről: 

Micsoda orrfacsaró bűz terjengett a város falai körül,(…)amely a bajtársaink  által lemészárolt,szerteszét heverő szaracénok rothadó hulláiból áradt

Már eleve kérdés volt, hogy ki és hogyan  vezesse az államot. Miután az egyháziak által hangoztatott álláspont megbukott (az elfoglalt területeket a jeruzsálemi patriarcha uralma alá kívánták helyezni), még mindig kérdéses volt az államfő kiléte. Mivel Touluse-i Rajmund visszautasította a ,,koronát”, azt felajánlották Boullion Gottfriednek, aki azonban nem nevezte magát királynak, hanem ehelyett az ,,Advocatus Sancti Sepulchri”(,,a Szent Sír Védelmezője”) vagy a dux címet használta. 

Bouillon Gottfried azonban rövid országlás után, 1100. július 18-án meghalt. Öccse ekkor Örményországban Malatiyát ostromolta Tarantói Bohemunddal együtt, amikor azonban meghallotta a híreket bátyja haláláról, akkor a grófságot átadta unokatestvérének, aki szintén a Balduin nevet viselte, majd rögtön elindult Jeruzsálembe. 

 

Balduin hatalomra kerülése és céljai 

A normann herceget Daimbert, az akkori pátriárka kénytelen volt megkoronázni, így I. Balduin néven december 25-én Betlehemben Jeruzsálem királyává koronázták, tehát ő lett a Jeruzsálemi Királyság első királya. 1101-re, miután Dambiert pátriákát leváltották, Balduin hatalma már teljesen meg lett sziárdítva. 

A Jeruzsálemi Királyság által uralt területeken (ahol mostmár Balduin uralkodott) nagyon sok falu már évszázadok óta keresztény lakosságú volt, mikor pedig a keresztesek megérkeztek egyébként is sok muszlim hagyta el lakhelyét. Ennek ellenére a királyság vallási alapon nem volt homogén, éltek ott zsidók, kersztények (akik főleg a bizánci rítust követtek) és muszlimok is. 

I. Balduin jeruzsálemi király – Wikipédia

 I. Balduin egy 1844-es festményen (természetesen nem így nézett ki), valósághű korabeli ábrázolás sajnos nem maradt fenn róla 

Balduin egész uralkodása alatt háborúzott a fátimidákkal, nem csak védekezett ellenük, hanem minél több várost akart keresztény uralom alá hajtani, hogy így jobban meg lehessen szervezni Jeruzsálem védelmét. Kellett a királyságnak egy jó minőségű és biztonságos kikötő is ,erre a célra legjobban Akkon felelt meg, ezért Akkon elfoglalása egyik legfontosabb célja lett Balduinnak, azonban, hogy ezen expanzív ambícióit beteljesítse, pénzre és emberekre volt szüksége. Ehhez azonban szívesen kellett fogadnia a bevándorlókat, támogatnia kellett a kereskedelmet és úrrá kellet lennie az egyházon is, hogy az oda befolyt pénzt (olyan emberektől érkező összegeket akik hajlandóak voltak támogatni a Szentföldet) a királyság javára fordítsa. 

Az első keresztes hadjárat után a keresztesek egy jelentős része hazatért Nyugat-Európába. Azok a túlélők, akik meg vissza akartak térni Keletre nem voltak sokan. Balduin szerencséjére továbbra is voltak olyan lovagok, akik Keletre indultak, hogy vezekeljenek a bűneikért és persze a meggazdagodás és az ismeretlen felfedezése iránti örök emberi vágya is az indokok között szerepelt. 

Hogy hogyan valósította meg terveit Balduin, az majd következő cikkemből kiderül. 

 

Források 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozepkoreskoraujkorklub.blog.hu/api/trackback/id/tr8516488618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása