„Veni, Creator Spiritus…”, hangzik fel mind a mai napig sokszor az ismert himnusz első sora. A pápaválasztások előtt például korunkban is ezt a himnuszt éneklik el a bíborosok, hogy a Szentlélek vezesse őket az új egyházfő megválasztásában. A régóta porosodó középkori irodalommal foglalkozó rovatunk felújításaként ezen költeményről szeretnék nektek egy keveset mesélni, először közölve a latin szöveget, majd annak két magyar műfordítását, ezek után pedig néhány érdekességet elmondva a himnuszról és annak keletkezéséről.

A himnusz szerzősége körül rengeteg vita volt és van a mai napig, régebben Hrabanus Maurusnak tulajdonították (akiről egy cikkem elérhető itt), de többen feltételezik, hogy nem lehet Hrabanus verse. Van, aki szerint azért nem írhatta ez Hrabanus Maurus, mert túlságosan kilóg többi versének színvonala közül, bár például Adamik Tamás ezen érvet nem fogadja el, hiszen vannak olyan költők, akiknek néhány (esetleg egy-két) kiemelkedő verse van, a többi viszont középszerű. Nem nagyon lehet eldönteni, hogy valóban Hrabanus Maurus szerezte-e a költeményt, mindazonáltal érdekes módon erősen összecseng Hrabanus a Szentlélekről szóló írásával (De rerum naturis III.) és annak megállapításaival. Ennek vagy az lehet a magyarázata, hogy Hrabanus ezen költeménynek is a szerzője, vagy az, hogy a mű írója azonosan szemlélte a Szentlelket, mint Hrabanus tette azt teológiai írásában, ami szintén nem elképzelhetetlen, hiszen a himnusz valószínűleg a 809-es aacheni zsinatra íródhatott meg, amely pontosan a Szentlélek származását vizsgálta többek között. De miről is van szó? A versben van egy olyan érdekes rész, mely így szól: „Per te sciamus da Patrem /noscamus atque Filium, /te utriusque Spiritum”. Az utrius szó (a que az egy hozzátapasztott „és”) arra utal, hogy mindkettőnek a lelke, az Atyának is, és Fiúnak is. Pontosan ugyanezt írja le teológiai terminológiával Hrabanus Maurus fentebb említett művében is: „quia ex Patre Filioque procedit”, azaz „aki (ti. a Szentlélek) az Atyától és a Fiútól származik”. Ez egy korabeli vitának volt a része, mely az egyház keleti és nyugati részén folyt. A vita arról szólt, hogy a Szentlélek az Atyától, vagy az Atyától és a Fiútól származik-e? A vitát szokás Filioque-vitának is nevezni, hiszen a Credóba, azaz a Hiszekegybe már az 589-es I. toledói zsinaton beleillesztették azt a betoldást, hogy Filioque, azaz „és a Fiútól” (eredeti szöveg: „quia ex Patre procedit” à „quia ex Patre Filioque procedit”). Nem véletlen, hogy Hrabanus Maurus ugyanígy írja le a Szentlélek származását, emiatt sem lehet a teológiai egyezésre hivatkozni, mint megdönthetetlen érv Hrabanus szerzősége mellett, ugyanis a frankok között (az biztos, hogy a költemény a Frank Birodalomban született) bevett volt a Filioque betoldás, a fent említett aacheni zsinat is ezt szentesítette.

A himnusz szövege egy középkori kódexben (XI. század)

Hrabanus Maurus átadja egyik művét IV. Gergely pápának (Karoling-kori ábrázolás)

Ezen kívül még néhány érdekességet meg lehet említeni a költeménnyel kapcsolatban. A második versszakban előkerül a Szentlélek egy érdekes megnevezése: „Paraclitus”. Sík Sándor „Vigasztaló” formában fordítja, Babits pedig a „Védő” szóval adja vissza a szó jelentését. A görög παρακλητος (Paraklétosz) kifejezés több dolgot is jelent, többek között azt, hogy „pártfogó /szószóló /védőügyvéd / vigasztaló”, tehát mind Sík Sándor, mind Babits fordítása helyes lehet. A Szentlélekről mint Vigasztalóról János evangéliuma ír, például Jézus az egyik részben ezt mondja tanítványainak:

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.” (Ján 15:26; Károli-féle fordítás)

A Szentlélek Vigasztalóként való megszólítása tehát nem újkeletű, már maga Jézus Krisztus is nevezte így János beszámolója szerint.

A másik érdekesség az az, amikor arról ír a szerző, hogy „Tu septiformis munere”, és ha megnézzük a két fordítást, mindkettő a „hét ajándék” köré épül. Ez a hét ajándék a Szentlélek ajándékait (karizmáit) jelenti, melyeket Pál apostol sorol fel egyik levelében:

„Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása” (1Kor 12:8-10; Károli-féle fordítás)

A római katolikusoknál valóban hét szóban, röviden van összefoglalva a hét ajándék (Bölcsesség, Értelem, Jótanács, Tudomány, Lelki erősség, Jámborság, Istenfélelem), Pál apostolnál nincsenek ezen ajándékok megnevezve számmal, – és nincs is teljes átfedés a Pál által leírtak és a római katolikusok által leírtak között, ugyanis a római katolikus terminológia nem csak Pál apostol fent idézett mondatait veszi alapul a „hét” szellemi ajándékkal kapcsolatban – nála egy felsorolás van, hogy milyen fajtái vannak ezen ajándékoknak.

A himnusz szövege a Breviarium Romanum 1640-es kiadásában (a latin szöveg teljesen kivehetően olvasható)

Összegzés

Személyes véleményem szerint ez a keresztény himnusz igen érdekes, a szövegét megvizsgálva eljutottunk egészen Pál apostolig, de szóba kerültek teológiai kérdések is, ebből érzékelhető, hogy egy ilyen ismert műnek is több rétege van, és kicsit beleásva olyan kapukat lehet nyitni, amelyek egyből elvezetnek minket más témákhoz. Remélem egy kicsit sikerült azoknak is érdekességeket elárulnom, akik maguk ismerték ezt a költeményt, vagy akár már énekelték is istentisztelet folyamán.

Bibliográfia

• Adamik Tamás: Latin irodalom a Karoling-korban (8-9. század), Kalligram, Budapest, 2017.
• Amor Sanctus (szerk. és ford. Babits Mihály), Helikon Kiadó, Budapest, 1988.
• Himnuszok könyve (ford. Sík Sándor), Szent István Társulat, Budapest, 1943.
• Patrologia Latina (szerk. J. P. Migne), 1867.
• https://www.hymnologyarchive.com/veni-creator-spiritus