A Vata-felkelés nyomán hatalomra jutott Andrásnak miután a német-római lázadás támogatásával sem sikerült megtörnie a ,,Henrikek” uralmát, minél kedvezőbb békét kellet kötnie. Ez sikerült is neki, hiszen megegyeztek a németekkel arról, hogy a császár többé nem tekinti Magyarországot hűbéresének. A béke megpecsételésére András király fiának, Salamonnak - akinek a béke feltételeként egykor királynak kell majd lennie -  és IV. Henrik lánytestvérének, Juditnak (a Képes Krónika helytelenül Juditot egyik nővérével, Zsófiával keveri) házasságot kell kötnie. A házasság majdani megkötésére a felek a 1058-ban a Morva folyónál ígéretet is tettek. Innentől kezdve lesz a magyar történelemben Salamonnak fontos szerepe.

Salamon útja Magyarország trónjáig

Salamon 1053-ban született András és Anasztázia második gyermekeként. Gyermekéveiről nem sokat tudunk, forrásainkban csak az előbb említett házassága, majd az utána következő - ekkor még meglátásom szerint Béla beleegyezésével történt - királlyá koronázása nyomán tűnik fel. Koronázásával kapcsolatban érdemes azt megjegyezni, hogy az Árpád-házi királyok közül az ő koronázásának leírása maradt meg a legjobban. Ebből nyerhetünk képet az összes többi uralkodó királlyá avatási ceremóniájáról is. Eszerint Salamon koronázása valószínűleg a Dunstan-ordó szerint történt, melynek keretében miután áldást kértek a leendő királyra, felkenték olajjal, majd a kezébe adták a jogart és a lándzsát. Ezek után a jelen lévő püspökök közösen felemelték a koronát és azt az ifjú király fejére helyezték. Később a nép háromszor kiáltotta leendő uralkodója nevét, amire a főpapok ,,ámen”-nel feleltek. A királyt ezután beleültették trónjába és miután az előkelők csókért járultak hozzá, meg is ,,kezdte” uralkodását a néphez intézett három parancs formájában.

Salamon és Béla koronázása a Képes Krónikában

András király, miután Várkonynál Béla a hercegséget fogadta el, egy ideig biztosítottnak vélte fia koronáját. Azonban miután meghallotta, hogy Béla Lengyelországba menekült, majd onnan vissza is tért immáron lengyel csapatokkal kiegészülve, egyből félteni kezdte családját, akiket az Osztrák Őrgrófságba küldött, maga pedig elkezdett készülni a háborúra német zsoldosaival - ugyanis András magyar hívei Salamonékkal tartottak. András azonban német - majd a második csatában cseh - segítséggel sem tudta legyőzni bátyját egyik csatában sem. A másodikban ráadásul súlyosan megsebesült, sebeibe pedig bele is halt (az András és Béla közötti viszályt részletesebben tárgyalom sorozatunk előző részében). Béla azonban testvére halálának dacára sem tudta megszilárdítani uralmát és elismertetni magát nyugati szomszédjával. Kétségebesésében még koronáját is felajánlotta a hercegségért cserébe, de mindez süket fülekre talált német földön. Ennek következtében a császár serege el is indult Magyarországra azzal a nem titkolt szándékkal, hogy András fiát királlyá teszi. Ezért még csak komolyabb csatát sem kellet vívnia, hiszen Béla alatt Dömösön összeomlott a korábban általa annyira óhajtott királyi trón, majd Moson elestének hírére minden ereje elhagyta. Fiai pedig, miután Salamonék elutasították Géza ajánlatát, melyben származásának méltó helyet (hercegséget?)  kért magának az udvarban a hűségéért cserébe, csak apjuk temetését várták meg, utána Lengyelországba menekültek, ezzel megnyílt az út Salamon számára.

IV. Henrik el is vezette Fehérvárra, majd trónjába visszahelyezte őt. Ez a jelenet első hallásra kísértetiesen hasonlíthat a IV. Henrik hasonnevű apja és Velencei (Orseolo) Péter között lejátszódott jelenthez. Azonban volt egy lényeges különbség a kettő között, mégpedig az, hogy Salamon Péterrel ellentétben nem tett hűbéri esküt a császárnak.

Salamon uralkodása

Salamonnak nem sok nyugta volt, ugyanis alighogy kivonult az országból IV. Henrik, Béla fiai lengyel csapatokkal visszatértek. Az új király ezért Moson várába volt kénytelen visszahúzódni. A Képes Krónika így ír az ezután következő eseményekről:

A püspökök és a többi egyházi férfiak állhatatosan igyekeztek azon, hogy békét szerezzenek köztük; kiváltképpen Dezső püspök csillapította, intette és nyájas rábeszéléssel szelídítette Géza herceg lelkét, hogy adja át békével az országot Salamonnak, habár ő az ifjabb, és tartsa meg békében a hercegséget, amelyet már atyja is birtokolt. Üdvös rábeszélésére Géza felhagyott a civódással, engedett. Szent Fábián és Sebestyén vértanúk napján tehát Salamon király és Géza herceg Győrött békét kötöttek Magyarország színe előtt; majd együtt ünnepelték meg a húsvétot egész udvarukkal Pécsett.

Salamon segítséget kér Henrik császártól a Képes Krónika ábrázolásán

A király és a herceg között nagy volt az egyetértés, ezt jelezte többek között az is, hogy a különféle ünnepségekre (pl. templomszentelés) a király mellett meghívták a herceget is. Sőt, Pécsett 1064 húsvétján maga Géza tette a még mindig nagyon fiatal Salamon fejére a koronát.

Salamon korának legjelentősebb főurai

Ahhoz, hogy a későbbi eseményeket megértsük, muszáj néhány szót ejteni Salamon tanácsadóiról és a korában legjelentősebb főurakról. Salamon legfőbb tanácsadói szinte mind idegen származásúak voltak, és az őseik nagy többségben még István és Péter alatt vándoroltak be hazánkba. Ezt jelzi az is, hogy ezek ebben a korban már teljesen asszimilálódtak a többségi társadalomhoz (ez István művét dicséri). Az ifjú király legfontosabb embere Vid bácsi ispán volt. Ősei Stauf várából származtak és a 11. és 12. század fordulóján élt két jelentős tagjukról később (Vid halála után) Gutkeled nemzetségnek nevezték magukat. Szót kell még ejtenünk a Koppányt legyőző és megölő Vecellin unokájáról, Oposról is, aki komoly érdemeket fog majd szerezni a király és a hercegek által vezetett hadjáratban.

Külpolitikája/külpolitikájuk és hadjáratai(k)

Salamon német házasságának hála az unokatestvéreknek nem kellet tartaniuk IV. Henrik támadásától, így minden erejüket egyéb szomszédaik ellen fordíthatták. Salamon és a Béla-fiak első közös hadi vállalkozása Zvonimir horvát bán érdekében jött létre a velenceik ellen. A hadjárat sikeres volt és segítette a horvátokkal való jó viszony ápolását is.

Kisebb békés időszak után az ország nyugalmát a csehek Trencsén felé irányuló betörése zavarta meg. Ennek megbosszulására a szemet szemért elv értelmében Salamon unokatestvéreivel  betört Csehországba, ahol tűzzel-vassal pusztították és rabolták az országot, majd nagy zsákmánnyal hazatértek.

Salamon dénárja, amelyen erősen érződik a német hatás

Magyarország többi része sem lehetett nyugodt, hiszen az ország keleti szomszédja mindig valamilyen nomád törzs volt, akik néha betörtek az ország territóriumára. 1068-ban ezúttal úzok és besenyők törtek be a Meszes-kapun és kezdték el fosztogatni a királyságot (legfőképpen a herceg territóriumát) egészen Biharig. Amikor már vonultak volna ki az országból ,,Salamon király tehát és Géza herceg öccsével, Lászlóval, összeszedték seregüket, nagy sietve elindultak, és áthaladtak a Meszeskapun, még mielőtt a kunok [A Képes Krónika kunnak nevezi a sereget, holott ekkor még biztosak lehetünk abban, hogy a betörést nem ők, hanem a besenyők és úzok követték el] átkelhettek volna a hegyeken” így elzárták a kunok előtt lévő egyetlen kivezető utat. Dobokánál várakoztak az ellenségre majdnem egy hétig, míg ,,A kémek közül az egyik, az Újvárból való Fancsika nevezetű, csütörtökön tudatta a királlyal és a hercegekkel, hogy közeledik a kun sereg.” Ennek hírére Salamonék a kunok elé vágtattak, majd ott táboroztak le. A következő napon először ,,mind az oltáriszentség vételével erősítették meg magukat” majd elindultak a csatába. A nomádok vezére Ozul ennek hallatára azt mondta csapatainak:

Menjenek az ifjak a gyámoltalan magyarok ellen, és csak úgy játszva vívjanak velük!

A kunok el is indultak, viszont gyorsan megtorpantak annak láttán, hogy a magyar sereg mégis keményebb lehet, mint ahogy azt a vezérük állította. Ozul is gyorsan megváltoztatta véleményét és csapataival bevette magát a Kerlés nevű hegyre. A nyilasok egy részét leengedte a hegy közepéig, hogy zavarják a magyarokat az előremenetelben. Salamon, aki égett a harcvágytól a legnehezebb úton folyamatos nyílzápor közepette jutott fel a hegyre. Géza ezzel szemben a könnyebb utat választotta és egy másik feljárón ment fel nyilasok támogatásával. Miután mind a ketten följutottak, két irányból csaptak le a kunokra, akik így vereséget szenvedtek. A magyarok ráadásul még üldözték is őket, a keresztény sereg pedig

vért szomjúhozó, éles kardjukat a kunok vérével részegítették. Kardcsapásokkal hasogatták a frissen beretvált kun fejeket, akár az éretlen tököt.

A csatához kapcsolódik továbbá Szent László király egyik leghíresebb legendája is, de erre majd sorozatunk későbbi részében fogunk kitérni.

A király és a hercegek utolsó közös hadjárata (később még vívnak egyet, de ott már közel sem volt egyetértés a két fél között) - amely a viszály magvát is elvetette közöttük - Nándorfehérvár 1071-ben történt sikeres ostroma volt. Az ostromra az ürügy az volt, hogy a király és a hercegek azt gondolták, hogy a vár támogatta a besenyők egyik magyarországi betörését (valószínűleg jogosan, ugyanis a bizánciak így próbálhatták ,,lefoglalni” a besenyőket). Magyarország vezetői egy Szalánkeménen tartott tanácskozás után elindultak az ,,áruló” város ellen. A Száván való átkelés azonban már nehézségekbe ütközött, ugyanis a bolgárok és a görögök görögtűzzel próbálták megakadályozni a magyarok átjutását. Ezt azonban a magyar hajók száma miatt nem sikerült véghez vinniük. Így a király és a hercegek sikeresen átkeltek és megvetették lábukat a túlparton. A vár védői ezután megpróbálkoztak utolsó kártyájuk kijátszásával is. Segítségül hívták a besenyőket akiknek olyan hamis információkat mondtak, hogy a vár ostrománál nincs jelen jelentős sereg és ,,csak” Vid ispán ostromolja. A besenyőket végül sikerült visszaverni. Nikétaszt, a vár parancsnokát kemény fából faragták, ezért ennek ellenére sem adta fel a várost, így az ostrom több mint két hónapig tartott, amíg egy magyar leány föl nem gyújtotta a várost, aminek következtében a magyar katonák végre be tudtak törni a várba, amit el is foglaltak. A védők meg is adták magukat életben maradásuk garantálásáért cserébe. Miután az erre vonatkozó ígéretet megkapták, a vár kapitánya és az emberek nagy többsége nem az általuk ellenszenvesnek tartott Salamonnak, hanem Gézának adta meg magát (valószínűleg a herceg belegyezésével). Emiatt Salamon igencsak méltatlankodott, hiszen Géza itt túllépte jogkörét (ti. nem a herceg, hanem a király volt a sereg fővezére). Géza ezután is többszörösen sértette Salamon királyi jogait (magát királynak gondolva). Először ott, amikor nem volt hajlandó a királynak adni az általa és csapatai által zsákmányolt kincsekből. Cserébe Salamon meg a hercegnek - jogosan - nem akarta megadni a részesedést a zsákmányból, hiszen Géza csupán egy negyed részt kapott volna, ugyanannyit mint Vid ispán aki nem származott királyi vérből (!). A herceg ezt elutasította és ő maga is megsértődött Salamonra.

Salamon ábrázolása a trónon a Thuróczy-krónikában

Ha a zsákmány elosztása körül támadt vita nem lett volna elég ok a viszályra, a herceg még a hozzá menekült fogjokat is visszaküldte a bizánci császárnak, a király teljes megkerülésével. Salamon ezek után - Vid szavaitól felbátorodva - elhatározta, hogy eltávolítja Béla fiait a hercegségből, mert

Miképpen két éles kard nem férhet meg egy hüvelyben, úgy egy országban nem országolhattok ti ketten.

Vidnek önös érdekei is fűződtek ahhoz, hogy Gézát és Lászlót eltávolítsák a dukátusból, mivel ő maga vágyott a hercegi címre. Ezzel Magyarországon elsőként akart valaki herceg lenni királyi vér nélkül.

Viszálya hercegekkel

Salamon ennek megfelelően kérte a hercegeket, hogy mind a ketten kelljenek útra seregükkel és csatlakozzanak hozzá, hogy aztán Nándorfehérváron keresztül (ami egy rövid ideig ismét bizánci kézre jutott) Nis vára ellen vonuljanak. A király azt gondolhatta, hogy amennyiben mind a ketten elmennek könnyen el tudja őket fogni. Géza el is ment, fivére viszont a Nyírségben maradt, mert a hercegek minden bizonnyal észrevették, hogy Salamon ellenük szervezkedik. László távolmaradása miatt végül Gézát sem merték elfogni, nehogy egy komoly sereggel bátyja eljöjjön kiszabadítani. Nis várát még ilyen viszályok között is sikerült megadásra kényszeríteni. Haza érkezvén mindkét fél elkezdett készülődni a háborúra, hiszen tudták, hogy a konfliktus elkerülhetetlen. Salamon német segítséget várt, Géza pedig elküldte fivéreit (Gézának volt még egy öccse, akit Lampertnek hívtak) ,,Orosz-” és Lengyelországba segítséget szerezni. Egy ideig még egyes főuraknak és az anyakirálynénak sikerült elhalasztani a polgárháborút. 1073 novemberében még egy hosszabb (1074 áprilisáig tartó) fegyverszünetben is megállapodtak, azonban Salamon helyzete ekkor hirtelen jóra fordult, mivel megérkeztek hozzá a német segédcsapatok. Miután Ikerváron megünnepelte az Úr születését, Zala felé vette az irányt, ahol Vid és Markvart karantán őrgróf (a német csapatok vezetője) megpróbálták rábeszélni, hogy támadja meg a herceget mielőtt megérkeznek testvérei. Azt, hogy először mit szólt ehhez Salamon nem tudjuk, mert a Képes Krónika nem számol be róla. Annyit tudunk, hogy miután a király továbbment Szekszárdra, vecsernye hallgatás után megint előjött a téma. Ott már megígérte, hogy reggelig gondolkodik rajta. Viszont ezen beszélgetésüket hallotta az ottani kolostor apátja, Olasz Vilmos (a herceg híve) miközben úgy tett mintha imádkozna. Rögtön követeket is küldött Gézához, hogy figyelmeztesse őt. Ő azonban inkább más, híveinek vélt emberekre hallgatott, akik azonban nem voltak valóban a hívei. Géza, nem törődve Vilmos figyelmeztetésére, elment "Ifgán erdejébe" vadászni, írja a Képes Krónika.

Salamon és Géza viszályát ábrázoló miniatúra (Képes Krónika)

A következő nap reggelén Salamon közölte Viddel, hogy beleegyezik tervébe. Szerencsétlenségükre mindezt - most már szánt szándékkal - megint hallotta Vilmos apát, aki ezután egyből világi ruhát öltött és elindult egyháza alapítójának fiához, hogy figyelmeztesse a rá leselkedő veszélyre. Vilmos reggel Gézát alva találta. Felébresztette, majd figyelmeztette, hogy ha nem csinál semmit, akkor testi épségét kockáztatja. Géza ekkor már hallgatott Vilmosra és miután hadait összeszedte, elindult László felé, mert a csata előtt egyesülni akart öccse - és Ottó herceg - seregeivel. Ebben a szándékában megakadályozta Salamon, aki szembe jött vele Kemejen. Géza itt a túlerő (Salamonnak harminc egysége volt, míg Gézának csupán egy, írja a Képes Krónika) miatt vereséget szenvedett. Géza valószínűleg még akkor is elveszítette volna a csatát, ha főembereinek egy csoportja a háta mögött nem egyezett volna meg Salamonnal arról, hogy amennyiben a király megtartja őket tisztségükben, a csata közben  katonáikkal átállnak Salamon oldalára. Bár Salamon csapatait nem tudták erősíteni - mivel egy félreértés következtében a király katonái a nagy részüket megölték - de Géza táborát így is meggyengítették.

Miután a herceg minden katonáját elvesztette, ellovagolt a harctérről és követeket küldött öccseihez, hogy minél előbb jöjjenek segítségére. Miután Vácra ért, találkozott László és Ottó hercegekkel. E hír hallatán Salamon aggódni kezdett győzelmét illetően, Vid azonban próbálta meggyőzni az ifjú királyt arról, hogy nincs mitől félnie.

Seregét minap levertük, főembereit megöltük, őt pedig megfélemlítettük; most szolgáit szedte össze, kaszás parasztjait gyűjtötte egybe, ezekkel vétette magát körül: ezektől ugyan nem kell tartanunk, mert egy pillanat alatt fölfaljuk őket. A cseh csapatot pedig hamarosan halálba küldöm én magam a bácsiakkal; társaink csak hadd pihenjenek addig.

mondta Vid. Ernyej ispán, bár rosszat sejtett mégsem tudta meggyőzni a királyt a háború folytatásának veszélyeiről. Így Salamon elindult a hercegek ellen.

A mogyoródi csata a Képes Krónika miniatúráján

A seregek egy Mogyoród nevű hegyet választottak az összecsapás színhelyének. Már csütörtökön megütköztek volna, de a leszálló köd megakadályozta őket ebben. Így csak pénteken kerülhetett sor az összecsapásra. A király először megparancsolta a málhásoknak, hogy maradjanak a hegy oldalán, mert úgy az ellenség őrségnek nézheti őket. Vid szerint ezzel el is lett intézve a háború, mert a hercegek ennek láttán meg fognak futamodni. Ez nem következett be, hiszen a három herceg is csatarendbe állt. Géza középen, Ottó a jobb, László pedig a bal oldalon sorakozott fel. Még a csata előtt Géza jelvényeit elcserélte fivérével, az ellenség megtévesztése érdekében.

Először Ottó verte szét Videt és a bácsiakat, akikről az ispán azt gondolta, hogy önmagukban is elegek lesznek a hercegek ellen. Majd Salamon abban a hiszemben, hogy a már egyszer megvert had ellen fordul, rátámadt László csapataira, aki maga is ezt akarta elérni az ütközet kezdete óta. Salamon miután meggyőződött arról, hogy nem Géza csapataival van dolga, megparancsolta a katonáinak, hogy váltsanak irányt és forduljanak Géza herceg ellen. Ekkor azonban már késő volt és ezzel a lépéssel Salamon csak azt érte el, hogy két tűz közé szorult. Miután Salamon hadserege szinte teljesen elveszett, a király sikeresen elmenekült a csatából.

A győzelem teljes volt a hercegek, és megsemmisítő a király szempontjából. A vérontás hatalmas volt, Magyarország katonaságának egy jelentős része odaveszett, de meghalt Vid és Ernyej ispán is. Foglyul esett továbbá Salamon külföldi segélyhadainak két vezére, Markvart és Szvatopluk is.

Orlai Petrich Soma festményén Anasztázia anyakirályné kiátkozza fiát, Salamont

Salamon a csata után először anyjához és feleségéhez vonult, majd onnan bevette magát Pozsony és Moson várába. Itt még jó ideig ellen fog állni az akkor már királyként uralkodó Géza és László csapatainak, de lényegi uralkodása a mogyoródi csata után lezárult. Későbbi életét majd a következő cikkben fogjuk elemezni.

Források

• Bertényi Iván: Királykoronázások, királytemetések Székesfehérvárott In Rubicon 2013/6.szám 4-17.
• Makk Ferenc: Megjegyzések Salamon és I.Géza király történetéhez In Acta Universitatis Szegediensis : acta historica 84., 1987., 31-44.
• Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók,  IPM, Budapest, 1988
• Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt, Athaneum, Budapest, 1899.
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1300, Osiris, Budapest, 1998.
• Kristó Gyula: "A Vazul-ág" In Rubicon 2011/ 1. különszám, 32-39.
• Erdélyi László: Krónikáink magyarul, Szegedi Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1943.
• Marczali Henrik: Magyarország története az Árpádok korában (1038–1301) (A magyar nemzet története 2.; szerk. Szilágyi Sándor), Athaneum, Budapest, 1896.
• Deér József: A magyar törzsszövetség és patrimoniális királyság külpolitikája, Attraktor, Máriabesnyő, 2015.