Ha azt mondom Marburg, talán a többségnek nem jogtalanul a német város jut eszébe. Van azonban egy másik, amúgy szintén a középkorban többségében németek által lakott település a stájer hegyek között, a Dráva partján, melyet ma Mariborként ismerünk.
Meglehetősen érdekes a térség, mivel van német, magyar, és szlovén kötődése is. A magyar kötődés nem máshoz kapcsolható, mint IV. Béla és fia, V. István expanziós tevékenységéhez, melynek következtében bizonyos stájer területek – ha rövid időre is – magyar kézre kerültek. Ezek a csatározások azonban nem bizonyultak eredményesnek. Előbb a Babenberg-dinasztia halt ki férfiágon, majd pedig II. Ottokár halálával az osztrák területek egy kézben összpontosulhattak: a Habsburgokéban. A területet és magát Marburgot is (hangsúlyoznám, nem keverendő a német Marbuggal!), kifejezetten németek lakták a középkorban. Középkori emlékekben igen gazdag a város. Például a katedrális, mely román stílusú főhajóval rendelkezik, de gótikus elemeket is kapott. A katedrális kriptáját és temetőjét is feltárták, így került elő több, középkori sírfedlap, feliratokkal együtt. A katedrális belseje is gyönyörű, rózsa- és üvegablakok viszik az ember szemét a tágas feltérbe, amit keresztboltozatok fonnak össze. Nem ez az egyedüli középkori emléke azonban a városnak. A Dráva partján áll az ún. Víztorony, mely a középkortól fogva figyelte a Dráva folyón áthaladó hajók mozgását. Gyakorlatilag a várnak egyfajta megnyújtott őrtornya volt, ahhoz azonban csupán egy kapuval kapcsolódott. Maribor középkori története ezzel nem ér véget. Már a 15. században egy igen nagy kastélyt, s egyben várat építettek, mellyel kiválóan lehetett látni a folyót, illetve a hegyeket (ha esetleg az ellenfél szemből támadna). Annyira jól sikerült ez a fajta védelem (igaziból alig lehet a várost észre venni, annyira jól megbújik a dombok között), hogy sikeresen ellent tudott állni egy török, 1683-as ostromnak is (plusz érdekesség, hogy ez a híres bécsi ostromnak az éve is).
A Margburgban lévő ferences templom, mely első kinézetre kísértetiesen hasonlít a szegedi dómra. A hasonlóság nem véletlen, ugyanis Schulek Frigyes és a marburgi templom építője, Richard Jordan még ismerhették is egymást. Mindkét építészről tudni kell, hogy ugyanannál a mesterembernél, Friedrich von Schmidtnél tanultak.
Marburg középkori temploma. Bár a főhajó román stílusú, bentről és kívülről is már árulkodnak a gótikus jelek (hisz a templomot folyamatosan újították és szépítették). Kívülről az oldalkápolnája engem kifejezettem a waweli katedrális oldalkápolnáira emlékeztet. A katedrális érdekessége, hogy a temetője középkori, annak sírköveit a templom falán kiállították közszemlére, némelyik egészen jól olvasható.
A várost továbbiakban is javarészt németek lakták, az első világháború alatt 80% német, 20% szlovén megoszlású volt a város populációjának nemzetisége. Ez a népességi mutató egyedül a környékbeli településeken fordult meg. Így lett az lehetséges, hogy a város és környezetére igényt tartott mint az Szlovén–Horvát–Szerb Királyság, valamint Német-Ausztria.
Kezdetben, 1918. november 1-jén Anton Holik a Német-Ausztriához való csatlakozás mellett döntött, de a gyűlés alatt egy katona, Rudolf Maister őrnagy nem fogadta el ezt az álláspontot, és a szlovén alakulatok élén átvette a vezetést a város felett. A városi tanács, mivel német többséggel rendelkezett, egy ún. Schutzwehr fegyveres erőt szervezett, ezt az egységet azonban a Maister által vezetett 400 fős, kevésbé jól felszerelt egység leszerelte november 23-ára. Bár a város láthatóan szlovén kézen maradt volna, a német többség nem nézte jó szemmel ezt a Maister-féle törekvést, ezért 1919. január 27-én a piactéren fegyveres tűzharc bontakozott ki. Rengeteg halott és sok sebesült lett ezen lövöldözésnek az eredménye, melynek felelőse azóta is vitatott. Mivel Maribor szilárdan szlovén kézen maradt, így népszavazás nélkül, végül az Szlovén–Horvát–Szerb Királysághoz került. A második világháborúban a nácik bár annektálták Alsó-Stájerországot, sőt még maga Hitler is járt Mariborban – melynek eredményeképp igyekeztek a várost németesíteni, ehhez pedig deportálták a szlovéneket – azok még sem hagyták magukat, és partizánmozgalmat hoztak létre az elnyomókkal szemben. A háború alatt, mivel a városnak fejlett ipara volt, a szövetségesek rendszeresen bombázták. A háború lezárulta után viszont, büntetésből deportálták a német lakosságot Németországba (hasonlóan jártak el a csehek is például a „saját” németjeikkel). Manapság is jellemző az erős ipari hatás, de magában a városban rengeteg szép épülettel találkozhatunk. Jellemző a szinte Hanza-építkezés: színes, többemeletes házak, rengeteg tájékoztató táblával (mondjuk meglehetősen kevés az angol nyelvű).
A Dráva menti Vízitorony, mely egykoron együtt állt a várfallal, szintén középkori eredetű. Feladata az volt, hogy a folyón történő mozgásokat figyelje.
Mi csak pár órát töltöttünk el a városban, de kellemesen csalódtunk, hogy maga a kávé szinte idézi az olasz-osztrák ízvilágot, mellé pedig az alpesi tej kihagyhatatlan. A helyiek egészen jól beszélik az angolt, ezért szinte eltévedni se lehet, bár a városba bejutni autóval azt gondolom kihívás (kanyargós utak). A fiatalság leginkább anyanyelvén társalgott, turistát nem is láttunk magunkon kívül. Az információkat a helyi tájékoztató táblákról lehet leginkább elolvasni, amelyek jellemzően szlovén, angol, és német nyelven informálnak. Amennyiben valakit még jobban érdekel a város története, ajánlom az Encyclopedia Britannica szócikkét, lásd: https://www.britannica.com/place/Maribor
Marburg egyik tere. Jól láthatóan érzékelhetőek a szinte „Hanza-építészetre” jellemző alkotások: többszintes, színes házak, amik idézik egy-egy Hanza-város sajátosságait.
