I. (Szent) László királyunk (ur. 1077-1095) talán az egyik legfontosabb uralkodó Árpád-házi királyaink listáján. A krónikások elbeszélései alapján a király buzgó hívő, kiváló stratéga és hadvezér volt, országának és a keresztény hitnek védelmezője, kiváló diplomáciai érzékkel megáldott politikus, aki átlátta az európai politika sakktábláján folyó csatározásokat, és figuráit a kialakult helyzethez igazítva a legjobban mozgatta. Nem mellesleg jó fizikumú, kifogástalan erkölcsű nemes férfi. E módon festik le a krónikák László alakját, akinek 1095-ös halála után megteremtődött a magyar lovagi mintakép kultusza, melyre a későbbi századok oly nagy magyar királyai is, mint Anjou Károly, I. (Nagy) Lajos, vagy éppen Luxemburgi Zsigmond is példaképként nézhettek fel. Nézzük hát hogyan is teltek az évek akkoriban amikor László ült a magyar trónon.

László ifjúkora

László életének ezen időszakáról igen csekély a pontos életrajzi adatok száma. A pontos születési dátumáról is csak találgatni tudunk. Körülbelül az 1040-es évek elején születhetett Lengyelországban. A későbbi magyar király, I. Béla és a lengyel fejedelem egyik leánya, Richenza gyermekeként látta meg a napvilágot testvéreivel Gézával és Lamperttel. 1048-ban édesapjával együtt érkezett haza Magyarországra. Első, forrásokban is megjelenített közéleti szereplésére 1057-ben került sor, amikor megjelent a gyermek Salamon koronázásán. Valószínűsíthető, hogy kiváló nevelést kaphatott, jártasságot szerezhetett a hadművészet terén is. 1060-ban I. András király és a dukátust uraló Béla herceg között viszály tört ki. László természetesen testvéreivel együtt apját támogatta a konfliktusban és apja nyomán ő is lengyel földre utazott. Innen lengyel seregek segítségével tértek vissza Magyarországra és legyőzték Andrást. A következő említést akkor teszik Lászlóról, amikor Salamon király és az őt támogató IV. Henrik császár csapatai elől menekülve Gézával és Lamperttel ismét Lengyelországba siettek, hogy ott ismét segítséget kérjenek segítséget ügyük érdekében. II. Boleszló lengyel fejedelem seregeket bocsátott kezükre, amelyek élén ismért visszatértek magyar földre. Igyekeztek nyomást gyakorolni Salamon királyra, aki végül megosztotta országát Gézával. László is kapott szerepet és a Géza által uralt dukátusi területek bihari részének felügyeletét kapta feladatául

Salamon és Géza között hosszú ideig békés, baráti viszony volt, és ez László tekintetében ugyanígy elmondható.. Salamon és Géza több alkalommal is diadalt arattak az országra törő besenyőkkel, úzokkal szemben. Ezek közül kiemelkedik az 1068-as Kerlés mellett vívott ütközet. Itt Salamon és Géza közös erővel kerekedtek felül az országra törő ellenségen. A csatában kiemelt szerep jutott a fiatal László hercegnek is, aki vitézségével és elszánt küzdelmével itt alapozta meg későbbi hírnevét. Ezt a hírnevet erősíti tovább a magyar leány megmentése a ,,kun” vitéz legyőzése által. Így ír erről a Képes Krónika:

„Szent László herceg meglátott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával. Azt gondolta tehát Szent László herceg, hogy ez a váradi [helyesebben bihari- a szerk.] püspök leánya, és ámbár nehéz sebben volt, mégis nagy hamar üldözőbe vette lova hátán, melyet Szögnek nevezett. Midőn azután lándzsavégre megközelítette, semmire sem ment vele, mert az ő lova sem maradt vissza semennyit sem; így mintegy kartávolság volt a lándzsa hegye és a kun háta között. Rákiáltott tehát Szent László herceg a leányra és mondá: "Szép húgám! Fogd meg a kunt övénél, és vesd magad a földre!" Az meg is tette. Mikor a földön hevert, Szent László herceg közelről át akarta szúrni a lándzsával; a leány akkor nagyon kérte, ne ölje meg, hanem bocsássa el. Ebből is kitetszik, nincsen hívség az asszonyokban, bizonyára fajtalan szerelemből akarta megszabadítani. A szent herceg azután sokáig mérkőzött a férfiúval, majd elvágta inát és megölte. De az a leány nem a püspök leánya volt. A király és a dicső hercegek így majdnem az összes pogányokat megölték, megszabadították mind a keresztény foglyokat, és diadalmas győzelemmel, örvendezve tértek vissza az egész vidám magyar haddal. Nagy volt az örvendezés Magyarország-szerte, szent énekekben és imádságokban magasztalták Istent, aki győzelmet adott nekik.”

Természetesen a Képes Krónikán (és László legendáin) kívül nincs nagyon bizonyíték, hogy ilyen eset valóban történt volta Lászlóval. A legenda László király személyében szimbolikusan a kereszténység győzelmét is jelentette a pogányság felett.

Szent László magyar király ábrázolása a Képes Krónikában

Viszály kezdete Salamonnal

Az 1071-es év azonban igen nagy változást hozott Salamon és Géza kapcsolatában. Ugyanis az ország déli területeiről besenyők támadtak az országra és fosztogattak, akiket – Salamonék szerint – a bizánciak támogattak. A további támadások elhárítása érdekében 1071-ben Salamon és Géza hadjáratot vezetett Nándorfehérvár ellen. A várat hosszú csatározások után el is foglalták (az ostromról részletesebben írtunk rovatunk előző cikkében). Az 1072-es bizánci területre indított hadjáratban csak Géza és Salamon vett részt. László úgy mondván tartalékban maradt annak érdekében, hogy ha Salamon megtámadná Gézát, ő a segítségére tudjon sietni. Nem véletlenül tekintett ettől fogva Salamon Géza mellett Lászlóra is halálos ellenségként. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy László és Géza nagyon jó kapcsolatban álltak egészen Géza haláláig. Szinte mindenhova együtt mentek, és a csatában is együtt harcoltak.

A pattanásig feszült helyzetben a király és a herceg is a megfelelő pillanatra vártak, hogy egymást kiiktassák. Géza egy diplomáciai jellegű küldetéssel bízta meg Lászlót, hogy előbb ,,orosz” földről, majd  Ottó cseh hercegtől kérjen katonai támogatást bátyja megsegítésére. Az akció sikerrel járt és László cseh-morva csapatokkal kiegészülve tudta támogatni Gézát. Ez megfordította a már kibontakozott küzdelmet Géza és Salamon között. Az első csatákban még ugyan Salamon győzedelmeskedett, de László hadművészeti tehetségének és kiváló stratégiai érzékének (valamint a cseh-morva csapatok harci értékének) köszönhetően a Mogyoród mellett vívott csatában megfordult a kocka. A csatában Géza és László felülkerekedtek Salamon csapatain. A király megfutamodott.

A mogyoródi csata után Salamon az ország nyugati területeire menekült. Géza megszerezte a trónt, ezzel együtt László hozzájutott az őt megillető dukátusi földekhez. Továbbra is nagy kihívást jelentett a Salamonnal való küzdelem. Géza egyelőre (valószínűleg csak 1075 tavaszán koronázza meg magát a Szent Korona alsó részével) nem tudta magát királlyá koronázni, hiszen az ehhez szükséges felségjelvények Salamonnál voltak, aki menekülés közben tette rájuk a kezét. Salamon erre úgy reagált, hogy felajánlotta Magyarországot, mint vazallus államot IV. Henriknek, valamint hogy évi adót fizet és több kulcsfontosságú várat is átad a császárnak az ország nyugati felében. A császár kapva kapott az alkalmon és meg is támadta az országot még 1074-ben. Ám a már korábban sikerrel alkalmazott felperzselt föld taktika most is bevált. Géza és László semmilyen élelmet nem hagytak a német sereg kezére jutni, így a seregben a katonák zendüléseire került sor (a Képes Krónika beszámolója szerint ebben közrejátszhatott az is, hogy Gézáék lefizették az aquileai pátriákát). László itt is oroszlánrészt vállalt a küzdelemben.

A pápa egyik legnagyobb ellenfele, IV. Henrik német-római császár egy német krónikában

 A veszteségek miatt Henrik császár felhagyott a támadással és visszavonult birodalma területére, de megerősített helyőrséget hagyott hátra a Salamon által uralt területek védelmére. A német zsoldos katonák többször is megakadályozták László herceget abban, hogy elfogja Salamont.

László hatalomra jutása és jellemének legendás elemei

1077-ben meghalt Géza. Ekkor újra fellendült a harc László és Salamon között, ám az előbbi gyorsabb volt és még meg sem várva a másik fél reakcióját, László 1077-ben az ország királyává kiáltotta ki magát, ám – egyelőre – csak ellenkirálynak tekinthetjük. Koronázásáról semmilyen információ nem maradt ránk. Csak sejteni tudjuk, hogy elődje Géza görög koronájával koronázták meg Lászlót is.

Uralkodásáról nagyrészt a XIII. század béli László-legenda, valamint a XVI. századi krónika írásokból tudunk meg adatokat. Bár ezek a források túlságosan is felnagyítják László erkölcsiségét és a szent, csodatevő királyról beszélnek a földi, halandó uralkodó helyett. További érdekesség, hogy a krónikában László tetteinek bemutatásakor gyakran a László legendából találunk szó szerinti részleteket. Íme egy példa a legenda azon részéből, ami László király jellemét mutatja be:

„a meggyötörtek vigasza, az elnyomottak támasza, árvák megkönyörülője, gyöngék gyöngéd gyámszülője”.

Ezek alighanem egy istenfélő, szent ember jellemvonásai. Továbbá érdemes megemlíteni, hogy a róla szóló legendákban László csodás képességekkel is rendelkezik, sőt csodákat is tesz. Égi látomásai vannak, amelyeket bámulatosan fejt meg és magyaráz el a halandóknak. Erre kiváló példa a váci egyház alapításának története is. A legenda szerint Géza és László Vác környékén lovagoltak, amikor hirtelen egy szarvas szaladt át előttük, aminek gyertyák voltak a szarvain és hirtelen a Dunába ugrott és eltűnt. Miután Géza megkérdezte Lászlótól, hogy mégis mit látott, László azt válaszolta, hogy Isten által küldött jel volt az a szarvas. László úgy értelmezte ezt a jelenést, hogy itt kell megalapítani Vác egyházát. Ez is kiváló példa László csodás képességeinek bemutatására. Tovább erősíti a László-mítoszt a Salamonnal való párbaj Pozsony vára alatt. Salamon nem mert párbajozni Lászlóval. Így ír erről a krónika:

„…tudjátok meg, emberek elől nem menekültem volna el, de ez nem ember, mert őt tüzes kardal védelmezik (itt a krónika az angyalokról beszél valószínűleg – a szerző).”

László a nagypolitika színpadán, az invesztitúra harc

László uralkodásának elején VII. Gergely pápa, aki az egyházreformáló törekvéseiről vált ismerté (gregorián reformok) és IV. Henrik, a Német-római Birodalom császára között igazán elmérgesedett a viszony. A császár nem ismerte el azt, hogy a pápa alá tartozik, és amellett is kardoskodott, hogy a német területek püspökségeinek az élére ő nevezhesse ki a püspököket. Ez természetesen szembe ment a pápa érdekeivel és a konfliktus elkerülhetetlen volt, amelynek IV. Henrik későbbi Canossa-járása lett az egyik következménye. A pápa és a császár lényegében egymást átkozták ki. Ebbe a zavaros diplomáciai helyzetbe csöppent bele László, aki uralkodásának első felében a pápa mellett tört lándzsát.  Ennek több oka is volt. Egyrészt bízott a pápa támogatásában, hogy az elismeri Magyarország királyává, ezzel pedig Salamont végleg kiszoríthatja a trón közeléből. Másrészt jogosan aggódott egy újabb Magyarország elleni német támadás veszélyétől. Ám László csupán saját céljainak elérésére koncentrált, amikor belépett a „pápa táborába”. Nem értett egyet Gergely egyházpolitikájával és elveivel sem. Ezt bizonyítja a pápai hűbér visszautasítása is.

VII. Gergely pápa, az invesztitúraharc és a középkori pápaság meghatározó alakja

László kapcsolatba lépett Henrik ellenfeleivel, például a szász herceggel, Magnussal és Sváb Rudolffal is, akit a pápa párti német erők ellencsászárrá választottak. A László és Rudolf közötti szövetség legerősebb szála az volt, hogy László Rudolf lányát, Adelhaidot vette feleségül (tudjuk azonban, hogy korábban is volt egy felesége, aki meghalt, de a neve nem maradt ránk). Mindez 1078-ban történt. A kapcsolatok megerősítése után László ismét megtámadta Salamont, ám nem ért el komolyabb sikert és az egész vége az lett, hogy Henrik az osztrák hadjáratának végeztével egy kisebb sereggel betört Magyarországra, de csupán erőfitogtatás okán. László ismét követeket küldött Salamonhoz, aki már kevésbé számíthatott Henrikre, mivel amaz Itáliába indult hadakozni a pápa és szövetségesei ellen. 1081-ben Salamonnak és Lászlónak sikerült valamilyen szinten kiegyezniük, így Salamon de facto lemondott a trónról. Ezt László azzal hálálta meg, hogy királyi ellátásban részesítette. Ám Salamon nem sokkal az egyesség után megbánta döntését és összeesküvést szőtt László ellen. László azonban fényt derített az összeesküvésre és Salamont tömlöcbe vetette Visegrád várában.

A szentté avatások és Salamon szabadulása

1083-ban Lászlónak sikerült pápai engedéllyel szentté avatnia Zoerard-Andrást és Benedeket, a két zobori remetét, majd István királyt és a tragikus halált halt Imre herceget, valamint a mártírhalált halt Gellért püspököt. E jeles alkalom okán engedte szabadon Salamont László. Salamon továbbra sem adta fel, de most már más támogatókat keresett az ügye mellé. A moldovai besenyőkben talált pártfogókra, akiknek Erdélyt ígérte oda, ha trónra segítik. Ám a próbálkozása kudarccal ért véget, 1085-ben László vereséget mért az országra törő besenyőkre. Salamon ezek után nem sokkal, 1087-ben a Balkánon a bizánciak ellen harcolva esett el szintén a besenyők oldalán (ennek kérdését lásd rovatunk korábbi cikkében). Mivel már nem kellett Salamontól tartania, Lászlónak már nem volt szüksége a pápa támogatására. El is szeparálódott korábbi szövetségesétől.

A dalmát hadjárat és László uralkodásának utolsó szakasza

Ahogy már fentebb is említettem, Salamon halálával a László hatalmára legveszedelmesebb tényező megszűnt. Henrik császárnak sem volt már casus bellije Lászlóval szemben, ráadásul le volt foglalva az invesztitúra harccal és a belső lázadásokkal. Így tehát László már teljes lelki nyugalommal koncentrálhatott expanziós törekvéseire. Első és egyik legfontosabb területszerzési művelete a mai Horvátország területének elfoglalása volt. Horvátország már igen régóta önálló királyságként működött és 1075-től a pápa hűbérese volt. 1091-ben, Zvonimir horvát király halála után foglalta el a magyar uralkodó Horvátországot. A területet Géza fiára, Álmosra bízta, akiről még szó lesz későbbi cikkeinkben. Ám a dalmát régiót már nem tudta meghódítani, mivel keleti irányból kun betörést kellett elhárítania. A pogány hadifoglyokat lakatlanabb magyar területeken telepítette le, valamint ő kezdte el megbízni az erdélyi székelyeket Erdély végeinek védelmével a nomád betörésekkel szemben. A kunok legyőzése után bizánci területre tört be, hogy a bizonyos rejtélyes Keleti-Angolok földjét, Moesiát meghódítsa. Terve azonban nem járt sikerrel.

A dalmát hódítás véglegesen gallyra vágta László és a pápa eddigi érdekkapcsolatát és László végleg kiszállt a pápát támogató erők soraiból. II. Orbán pápa Teuzo bíborost küldte el diplomáciai küldetésre, hogy szólítsa fel Lászlót és Álmost, hogy legyenek a pápa vazallusai. László ezt visszautasította és sor került egy diplomáciai pálfordulásra. László felvette a kapcsolatot IV. Henrikkel, ugyanis a császár elismerte László horvát hadjáratának eredményeit. Ám a császár mellett sem köteleződött el tartósabban.

László király hadjáratot indított orosz földre is egy fejedelem ellen, aki ellene hangolta a kunokat. Ez nagyjából 1092 körül eshetett meg. Továbbá északra lengyel földre is vezetett hadat beavatkozva az ottani belviszályokba. Itt említeném meg Krakkó ostromát, ahol is a legenda szerint László egy hatalmas földkupacot szórt meg lisztel, hogy a lengyel védők, akiknek fogytán volt az élelmük, lássák mennyi eleségük van még a magyaroknak. Természetesen ez aligha tükrözi a valóságot. Utolsó évében annak az Ottó cseh fejedelemnek kívánt segítségére sietni, akitől a mogyoródi csatában harcoló segédcsapatokat is kapta. Ám erre már nem kerülhetett sor, ugyanis 1095 július 29-én rövid betegség után életét veszítette a cseh-magyar határvidéken. László királynak nem született fiú utódja a második házasságából, csak egy lánya, Piroska, aki II. Ioánnész Komnénoszhoz ment feleségül, ma pedig a görög ajkú területeken nagy tiszteletet élvez, mint szent.

Törvénykezése és államépítő munkássága

László király uralkodásának ideje volt az első huzamosabb békeidőszak Szent István király halála óta. Ebből következik, hogy a királynak volt ideje a törvényalkotásra, kolostorok és templomok alapítására, vagy éppen szerzetesrendek letelepítésére.

Lászlótól állítólag három törvénykönyv maradt ránk. Ezek közül az úgynevezett III. számú törvénykönyv a legidősebb és az I. a legfiatalabb. A mai történettudomány álláspontja szerint a III. törvénykönyv még László uralkodásának ideje előtt íródott és Géza, valamint Salamon által megfogalmazott törvényeket tartalmaz. Ám ami nekünk igazán fontos, az a másik kettő törvénykönyv, amely László világi jellegű, illetve egyházi törvényeinek gyűjteményét tartalmazza. Itt még érdemes lenne megemlíteni azt, hogy a legendával és a Krónikával szemben László uralkodása alatt nagyon is földi, halandó dolgokkal volt elfoglalva, ahogy ezt a II. számú törvénykönyv bizonyítja. Keletkezésének időpontja ismeretlen, ám azt azonban biztosan tudni véljük, hogy valamikor az 1080-as évek eleje-közepe táján keletkezhetett. A törvénykönyv középpontjában a magántulajdon védelme állt. Szigorúan büntette a lopás minden formáját, valamint a lopott javakkal való kereskedést. Ennek megakadályozása érdekében kikötötte, hogy minden adás-vételről szerződést kell írni, és, hogy csak a piacokon lehet kereskedni. Aki egy tyúk értékénél nagyobb tárgyat lopott és nem menekült templomba (lásd menedékjog, azaz asylum-jog), vagy nem borult földesura lábai elé, azt felakasztották. Amennyiben az előzőek közül bármelyiket megtette, „csak” megvakították. A fosztogatók és útonállók sem jutottak jobb sorsra (ezen problémák igen fontosak voltak a kóborlók miatt, a lopás szigorú büntetése is nagyrészt miattuk volt). A templomba járást is szigorúbbra fogta, aki nyomós indok nélkül nem jelent meg a vasárnapi misén, azt verésekkel bírták jobb belátásra. Előírta a pogánylázadások során elpusztult templomok és kolostorok újjáépítését. A szürkeszarvasmarha és a ló kivitelét megtiltotta. Ennek a lépésnek gazdaság élénkítő indokai voltak.

Egyházi jellegű kérdésekkel az 1092-ben íródott I. törvénykönyv beszél, amit a szabolcsi zsinat által megfogalmazott előírások alapján állítottak össze. A szabolcsi zsinat az ország püspökeinek jelenlétében, László elnökletével ülésezett. Határozataiban László védte az egyházi vagyont, szabályozta a tized fizetésére vonatkozó korábbi rendelkezéseket. A horvát hódítás után megalapítja a zágrábi püspökséget és egy cseh püspököt, Duchot nevezte ki a vezetőjének. László jelölte ki Erdély püspöki székhelyévé Gyulafehérvárat, illetve a bihari püspökséget is ő helyezte át Nagyváradra. Uralkodása alatt jelentős támogatást élveztek az apátságok, mint például Pannonhalma, Bakonybél, Pécsvárad. László király a szerzetesrendekkel is építette kapcsolatait, jó kapcsolatot ápolt a Saint Gilles-i apátsággal, ahonnan francia apátok érkeztek Somogyvárra.

Magyarország a XI. században

Konklúzió

László király országépítő tevékenysége kimagasló az Árpád-házi királyok sorában. Uralkodása alatt védelmezte és építette országát. Kiépítette a magyar szentkultuszt és véglegesen keresztény nemzetté tette országát. 1192-ben III. Béla jóváhagyásával szentté avatták a magyar középkor egyik legmeghatározó személyiségét.

Bibliográfia

• Gergely Jenő: A pápaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982.
• Györffy György szerk.: László király emlékezete, Magyar Helikon, Budapest, 1977.
• Kristó Gyula: Magyarország története, 895-1301., Osiris Kiadó, Budapest, 1988.
• Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1986.
• Kristó Gyula: A tizenegyedik század története, Pannonica Kiadó, Budapest, 1999.
  
• Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpádok, Szukits Könyvkiadó 2001

Írta: galambákos