(Az alábbi cikk egy jelen félévben írott szemináriumi dolgozatom, lényegében változtatás nélkül.)

Csatóházi Móré László a XVII. század első felének végén töltötte be a szendrői várkapitányi posztot. 1648. december 2-án keltezett végrendelete érdekes forrás, amely valamennyire rávilágít Szendrő és környéke belső viszonyaira, valamint kiemelhetőek még a jezsuiták és ferencesek helyzetére vonatkozó megjegyzések is, melyek fel-felbukkannak a dokumentumban. Dolgozatomban a háttér rövid felvázolása után megvizsgálnám részletesen a végrendelet tartalmát és remélem azt is sikerül eközben felvázolnom, hogy milyen módon tudunk a végrendelet egyes részeiből következtetni nagyobb összefüggésekre.

A végrendelet háttere – Szendrő és Csatóházi Móré István

Szendrő története a XIV. században kezdődik (többek között egy tizeddel kapcsolatos vita ügyében). 1370 körül már vár is lehetett a területen, mert szóba kerül a szendrői vár várnagya.[1] A XVI. században a Bebek-család kezében volt sokáig a vár. A Bebek-család volt az egyik leghűségesebb támogatója Szapolyai Jánosnak majd özvegyének és fiának, Jagelló Izabellának és János Zsigmond választott királynak (rex electus non coronatus).[2] A császári csapatok többször megpróbálták a várat elfoglalni, ez azonban csak 1566-ban sikerült, amikor Schwendi sikeresen megvívta Szendrőt.[3] Ekkor kezdett el Szendrő szerepe növekedni, mint végvár, ezen szerepnövekedés egyenesen arányos volt azzal, hogy az Oszmán Birodalom hódító keze egyre inkább ránehezedett a magyar területekre. A szendrői várnak és őrségének fenntartásával a szomszédos falvakat bízták meg (a szepesi királyi kamara intézte ezen ügyeket).[4] A XVI. század második felében egyre többen költöztek be a szendrői várba, és a Bebekek alatt igencsak elhanyagolt vár elkezdett fejlődni, kiépülni (persze ez egyértelműen köthető végvári szerepéhez is). Megjelent ekkorra a vár és alatta a város, amelyet palánkfal vett körül. Érdemes megemlíteni – a vallási kérdés ugyanis később még fontos lesz – hogy jelentős protestáns közösség élt valószínűleg Szendrőn és környékén, több szendrői prédikátorról is tudunk, például Tiszavarsányi Balázsról, aki magát nevezi „a szendrői magyar egyház lelkipásztorának” (pastor ecclesiae Ungarorum Synderoviae) 1587-ben.[5] A Bocskai-felkelés/szabadságharc (értelmezés kérdése) idején 1604-ben Bocskai hajdúi foglalták el a várost. Az 1605-ben Giorgio Basta csapataitól elszenvedett edelényi vereség után azonban Bocskai hadai elvonultak ás újra császári csapatok foglalták el Szendrőt. Később egy kis időre újra Bocskai uralma alá került, az 1606-os bécsi béke értelmében azonban végül Rudolf császár kezei között „landolt”. 1612-ben Szendrőn ülésezik a borsodi megyegyűlés (generalis congregatio), azonban a német őrség jelenléte miatt ezen helyszín végül nem vált állandóvá. A Bethlen-kori hadjáratok idején 1619-ben a vár megnyitotta kapuit Bethlen előtt mindenféle ellenállás nélkül, majd Homonnai Drugeth György csapatai dúlták fel Szendrő környékét. Korláth István volt az egyik legnevesebb várkapitánya Szendrőnek a XVII. század első felében, a vár ekkor hol az erdélyi fejedelem, hol a Habsburg uralkodó jogara alá tartozott. Eközben az oszmán fosztogatók sem könnyítették a város helyzetét. A jezsuiták is a XVII. században jelennek meg a környéken, Roskoványi László alkapitány 1637-es végrendeletében hagy rájuk épületeket és iskola, valamint ispotály alapításával is megbízza őket (bár ezek megvalósulásáról nem tudunk biztosat mondani, mindazonáltal ez a végrendelet is jelzi a jezsuiták jelenlétét).[6] Szunyogh Gáspár várkapitány idején a jezsuiták már jelentősebb számban jelen lehettek, ugyanis Szunyogh, mint protestáns ember keményebben lépett fel velük szemben. Ezen belső „torzsalkodások” mellett igyekeztek a várat helyrehozni, hibáit kijavítani, az 1640-es években is keményen folyt a munka. Ezen munka közepette érkezünk el Csatóházi Móré István főkapitányságához.

Johannes Ledentu császári hadmérnök metszete Szendrő váráról és annak környékéről (1639)

De ki is Csatóházi Móré István? Sajnos sok információt nem sikerült róla találnom, annyi bizonyos, hogy 1645 és 1649 között szendrői várkapitány, ugyanis ekkor kéri meg a vármegyét, hogy az elmaradt három évi ingyenmunkát a vár számára rendeljék el.[7] Azonban 1639-ben már alkapitányként szolgált. Azt is tudjuk, hogy a Korláth-család magvaszakadását (defectio seminis) követően 1645-ben ő iktattatott be a családi javadalmakba.[8] Buzgó római katolikus ember volt, ez végrendeletén is látszik, hiszen rengeteg dolgot hagy a jezsuitáknak és a ferenceseknek.[9] Csatóháza, amely Móré István családjának előnevét adta lehet az Abaúj megyei Csatóháza (ami azonban a XVI. században már puszta volt), vagy az Ugocsa vármegyében található, hasonló nevű falut is jelentheti, a család innen is származhatott. A családdal kapcsolatban érdekes, hogy Móré Istvánnak volt egy leánytestvére, akit Csatóházi Móré Annának hívtak, ő Kubinyi Dániel felesége volt az 1630-as években.

Szendrő vára ma

A végrendelet szerkezete és tartalma

A végrendelet jelen esetben is – mint ahogy általában megfigyelhetjük – egy hosszabb bevezetésből, egy 64 pontból álló rendelkezésből és végül egy lezárásból áll.

A bevezetésben többek között megtudjuk, hogy István még gyermekkorban árvaságra jutott, de anyai nagybátyja, Berentey Gáspár maga mellé vette és felnevelte. Állítása szerint azt is neki köszönhette, hogy beállhatott a „római ecclesiaba”. Később feleségül vette Herencseni István leányát, Herencseni Erzsébetet, akivel 13 évig éltek házaságban. Gyermekei is születtek, de ők még „apró és neveletlen korukban” elhaláloztak. Az a szokásos formula is előkerül, hogy a végrendelet írója testben ugyan beteg, de értelmileg ép állapotban van (kifejezve, hogy a végrendelet megírásakor az „eszénél volt”).[10] Egy másik szokásos formula is előkerül: „Az én lelkemet ajánlom az én Istenemnek kegyelmes kezébe, testemet pedig az ő anyjának az földnek az honnan vétetett volt is…”[11] A bevezető rész legvégén már előre leszögezi, hogy ki kívánja mutatni háláját a „római egyház szűkölködő tagjainak”. Már ekkor gondolhatjuk, hogy az egyház jelentős javakat fog kapni. A bevezető után jön a végrendelet lényege, a rendelkezések, amelyeket 63 pont foglal össze, a 64. pont egy átokformula, a 65. pont pedig a testamentariusokat sorolja fel.

Móré István nem volt egy szegény ember, ezt bizonyosan állíthatjuk. Nem véletlen, hogy 63 pont foglalkozik a hátrahagyott dolgaira vonatkozó, igencsak aprólékos rendelkezésekkel. Több „kedvezményezett” megjelenik a dokumentumban, a jezsuitákon és a ferenceseken kívül, többek között Móré János (István öccse), Herencseni Mária (István feleségének testvére), Zákány András, öt árva leány és Guba „alias” Jakab (István inasa). A rendelkezések alapján megfigyelhető öröklési elosztást, valamint a kedvezményezettek teljes sorát az alábbi táblázatban kívánom összegezni.

A végrendelet 64. pontja lényegében egy átokformula.[13] A 65. pontban fel vannak sorolva az alábbi testamentariusok: egri püspök; Wesselényi Ferenc; Ajtay János jászói lector; Somodi Ferenc nagyprépost; Andrássi Mátyás; Zákány András.

A tartalom áttekintése után néhány érdekesebb részre hívnám fel a figyelmet. A végrendelet elején azt írja Móré István, hogy „mivelhogy én mind inkább a szegény édes feleségemmel kerestem az mim vagyon Herencséni Örzsébettel…”.[14] Tudjuk, hogy például Szuhogy és Csorbakő Erzsébet révén szállt rá, hiszen Herencsényi István 1636-os végrendeletében azt írja, hogy leányára, Erzsébetre hagyja ezen területeket.[15] Jól látszik az egész végrendeletben – mint említettem, hogy a várkapitány mennyire szívén viseli a helyi katolikus közösség sorsát. Ez érthető is, ha belegondolunk, hogy sem az oszmán pusztítás, sem a helyi protestáns közösség ereje nem kedvezett sem a jezsuita, sem a ferences „páterek” tevékenységének. A kifejezetten sok adomány mellett például megjegyzi, hogy „Jól lehet ha az török miatt semmi képpen itten isteni szolgálat nem lehet…”[16] A római katolikus egyház iránti odaadását az is jól mutatja, hogy Móré János nevű öccsének kiköti, hogy a kapott területeket, jószágokat addig tarthatja meg ő vagy az ő utóda, amíg „pápista” hiten van. Amint arról letér, a jezsuiták birtokukba vehetik az érintett jószágokat.

Külön tetszett számomra, amikor a Török Ferencnek adott falvak esetében megjegyzi, hogy „mivel jó vadász, az is vadászhely”. Úgy vélem ez a figyelmesség egy szép példája, hiszen olyan területet ad az említett úrnak, amit kedvelt időtöltése szolgálatába tud állítani.

Konklúziók

Csatóházi Móré István végrendeletéből úgy vélem a leginkább a katolikus egyház iránti odaadása emelhető ki. Emellett az is megfigyelhető, hogy feleségével együtt egyes falvakat kiváltottak (például Nyárádot), azaz igyekeztek összeszedni az elaprózódott és sokszor elzálogosított birtokrészeket (tudatos birtokpolitika, természetesen a lehetőségeken belül).[17] Szintén tudunk arra is következtetni a szövegből, hogy Móré István viszonylag fontos szerepet tölthetett be a császári sereg szükségeinek ellátásában, ugyanis a nádor (palatinus) és Wesselényi Ferenc 8000 forinttal tartoztak neki, amelyet István a „felség armadájának szükségeire”[18] adott. Tárgyi kultúra szempontjából annyit mondhatunk, hogy alapvetően a korban szokásos tárgyakat figyelhetjük meg: ékszerek, fegyverek, ruhák. Ezek tekintetében tehát nincs különösebb vagy kiemelkedően különlegesebb tárgy a végrendeletben.

Bibliográfia

• Borovszky Samu: Szendrő vára, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1908.
• Káli Gábor Csaba: „Bebek Ferenc és György. Két 16. századi főúr rövid életrajza” In A Borsodi Tájház Közleményei (2017) /1-2. szám, 20-73.
• Karácsonyi János: Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1924.
• Magyarország vármegyéi és városai (szerk. Sziklay János – Borovszky Samu), Apollo Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1896.
• Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században 3/3., Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1879.
• Szörényi Gábor András: „A csorbakői vár története 1648-ig” In A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve (2003), 165-226.
• Zoványi Jenő: "Protestáns lelkészek nyugtatványai régi tizedjegyzékek mellett" In Magyar protestáns egyháztörténeti adattár XIII., 1928., 5-141.

[1] Borovszky Samu: Szendrő vára, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1908., 4.

[2] Egy jó összefoglaló lehet ehhez Káli Gábor Csaba: „Bebek Ferenc és György. Két 16. századi főúr rövid életrajza” In A Borsodi Tájház Közleményei 21. (2017) /1-2. szám, 20-73.

[3] Borovszky 1908, 6.

[4] A vár felújítását és megerősítését egyes megyéknek támogatnia kellett, ezt is a szepesi királyi kamara felügyelte. Például 1592-ben Sáros vármegye fizetett be 200 forintot a kamarának „ad munitionem seu extructionem novae arcis Zenderoviensis”, lásd Borovszky 1908, 7.

[5] Lásd Zoványi Jenő: "Protestáns lelkészek nyugtatványai régi tizedjegyzékek mellett" In Magyar protestáns egyháztörténeti adattár XIII., 1928., 5-141., 46.; Borovszky 1908, 8.

[6] Borovszky 1908, 80-81.

[7] Borovszky 1908, 84.

[8] Magyarország vármegyéi és városai (szerk. Sziklay János – Borovszky Samu), Apollo Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1896., 637.

[9] Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1924., 170.

[10] „mind testemben szenvedhető mind elmémben s akaratomban elegendő állapottal vagyok…”, lásd Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században 3/3., Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1879., 305.

[11] Radvánszky 1879., 305. A formula – mint közismert – természetesen bibliai eredetű: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.” (1Móz 3:19)

[12] A szöveg nem egyértelmű, lehet, hogy azonos a Csapiné jószágával

[13] „Mind ezekben valaki az én atyám fiai közül ellenkező volna avagy az én dispositiom ellen valamit vagy titkon vagy nyilván praktikálna, az Istennek áldása soha rajta ne legyen és semmi része abban is a mit neki hagytam volna…”, lásd Radvánszky 1879., 314.

[14] Radvánszky 1879., 306.

[15] „Én Herencsényi István etc. legelsőbben az én Üdvözítő Krisztusomban tündöklő lelkemet hagyom ő szent felségének kezeiben, a gyarló testemet az ő anyjának, a földnek, melyet, hogy az szuhogyi szentegyházban temetnék, az én boldog emlékezetű feleségem, gyermekeim teste mellé, kívánom. Ami jószágom vagyon, Szuhogyot egészben Csorba küvel együtt hagyom Erzsébet leányomnak." idézi Szörényi Gábor András: „A csorbakői vár története 1648-ig” In A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003), 165-226., 216.

[16] Radvánszky 1879., 306. Ez is mutatja, hogy a török megnehezítette a katolikus egyház helyzetét. Ezt talán az a rész is érzékeltetheti, amelyikben ezt írja Móré István: „mivel az szegény patereknek itt mindenek el veszett mind ágyok s mind egyebek a mi volt” (Radvánszky 1879., 313.). Emiatt maga ad nekik párnáka és derékaljakat alváshoz.

[17] Szörényi 2003., 217.

[18] Radvánszky 1879., 312.