(Az alábbi cikk egy 2022 májusában leadott szemináriumi dolgozatom szövegét tartalmazza)

Szent Cyprianus levelezése igen fontos forrás a III. század egyháztörténetének vizsgálatához. Dolgozatomban Cyprianus levelezésének egyes részeit kívánom megvizsgálni a katonai hasonlatok szempontjából. Természetesen nem törekedhetek a 82 levélből álló corpus teljes feldolgozására (amelyből maga a püspök 66-ot írt[1]), de néhány példán keresztül szeretném bemutatni a katonai hasonlatok szerepét a karthágói püspök levelezésében. Először viszonylag röviden általánosan írnék Cyprianus leveleiről, majd utána mutatnék be konkrét példákat.

A cyprianusi levelezésről általában

A levél mint irodalmi „műfaj” Cyprianus korára már nagyrészt kialakult. Az órán is olvasott Cicero és ifjabb Plinius levelek ennek remek példái, hiszen megvannak a sajátos stilisztikai eszközök, amelyeket a levelekben használnak. Cyprianus levelei azonban annyiban lehetnek sajátosak, hogy ezek – keresztény püspökhöz méltóan – úgynevezett pásztori levelek, azaz pasztorációs, egyházvezetői célból íródott a levelek nagyobb része.[2] Pont a karthágói püspök korában, a III. század közepén tört ki az első, birodalmi szintű keresztényüldözés Decius császár uralkodása alatt (Kr. u. 249-251). Cyprianus elmenekült Karthágóból, és levelek útján igyekezett kormányozni hátrahagyott egyházát.[3] A levelek témái éppen emiatt igen változatosak: van olyan levél, ami arról szól, hogy egy kereszténnyé lett színész taníthatja-e mesterségét a fiataloknak (Ep. 2), olyat is olvashatunk, amelyik egyházi öröklésekkel kapcsolatos (Ep. 1), de természetesen a korszak egyik legfontosabb kérdését, a bukottakkal szemben alkalmazandó bánásmódot is hosszabban kifejtik egyes levelek (pl. Ep. 15; Ep. 17.) Emellett Cyprianus levelezik a római egyházzal is (pl. Ep. 9), ezen leveleiben nagyrészt a rómaiak részéről őt ért vádakra igyekszik megfelelni, a Rómában lévő egyház ugyanis nem nézte jó szemmel Cyprianus elmenekülését az üldözés elől.[4]

Cyprianus korában az egyház egy nagyon küzdelmes időszakot élt meg. A vértanúság maga is egy harcként volt valamennyire értelmezve már a korabeli kereszténységben is, mint egyfajta kozmikus küzdelem.[5] Ennek gyökerei már régebbre visszanyúltak. Úgy vélem nem véletlen, hogy pont ezen időszakban – amikor elkezdett nagyobb mértékben kibontakozni a „vértanúság mint kozmikus harc” elképzelés és ezzel párhuzamosan rengetegen haltak vértanúhalált – oly erősen megjelennek a katonai hasonlatok például Szent Cyprianus leveleiben. Ha a vértanúság kozmikus harc, akkor a vértanúk harcosok, katonák, Krisztus harcosai (egyfajta korai „miles Christi” elképzelésre is gondolhatunk). A katonai hasonlatok megvizsgálása Cyprianus leveleiben valamivel közelebb vihet minket ezen felfogáshoz, vagyis ahhoz az elképzeléshez, hogy a keresztények Isten harcosai, akiknek ellene kell állni a Sátán hatalmának és helyt kell állnia az üldözések idején.

Példák katonai hasonlatokra

Az egyik első levél, amelyben előkerül egy katonai hasonlat, az a 6. levél, amely Sergiusnak, Rogatianusnak és a többi hitvallónak szól. Ezen levélben az alábbi rész érdekes számunkra:

„Kövessétek mindenben Rogatianus presbitert, e dicsőséges öreget, aki az isteni kegy folytán vallásos erényével mutatott utat számotokra a mi időnkben elnyerhető dicsőséghez, aki a nyugodt és józan Felicissimus testvérünkkel együtt fogadta a dühöngő tömeg támadását, előkészítette számotokra a helyet a börtönben, s mintegy a tábor kijelölőjeként most is megelőzött titeket.”[6]

Ezen részletben szerepel a „metator” kifejezés (magyarul a „tábor kijelölője” vonatkozik ezen szóra). A római hadseregben a metator castrorum feladata volt a legio erődített táborának helyét előre kijelölni.[7] Mondhatnánk, hogy egyfajta előörs szerepet is betöltött, és ez az, ami részben érdekes számunkra. Ha ugyanis Felicissimus és Rogatianus az előörsök és ők azok, akik a tábor helyét kijelölik, akkor egyrészt a hívek mint „haderő” utánuk érkeznek a harcba és így a két említett testvér fogják fel a pogány tömeg első támadását, másrészt maga a börtön is érdekes szerepet kap: táborhely. A táborhelyen általában a hadsereg várakozik, vár a továbbhaladásra, vár az ellenségre. Ha fenntartjuk a kozmikus harc képét, akkor a börtön olyan hely, ahol a keresztény ember várakozik a Sátánnal való megmérkőzésre és a Krisztusban való helytállásra.

Egy átlagos római "castrum", azaz megerősített tábor, Cyprianus többször is használja leveleiben, mint szimbólumot

A következő vizsgált levél a 10., amelyben több hasonlatot is ki lehet emelni. A levél a hitvallókhoz és vértanúkhoz szó, és már az elején olyan képekkel dolgozik, amelyek a katonaságra utalnak:

„Igaz, már korábban is dicsőségére vált, hogy Krisztus hitvallóit, akik kitartottak hitvallásuk mellett, hontalanná tette a rájuk mért büntetés; de amennyivel a jelenlegi hitvallás erősebb a szenvedésben, annyival nagyszerűbb is, és nagyobb tiszteletet érdemel: ha hevesebbé válik a küzdelem, növekszik a harcosok dicsősége.”[8]

A kép egyértelmű: harc folyik. Emellett az az elképzelés is jól látszik, hogy minél nagyobb egy vértanú szenvedése, annál nagyobb jutalmat fog kapni Istentől, ahogy egy katona is nagyobb jutalmat kap a hevesebb harcban való helytállásért. Itt azonban nem áll meg, közvetlen ezután ugyanis ezt írja:

„Ne tartson vissza benneteket a kínszóeszközök seregétől való félelem, sőt maguk a kínzóeszközök ösztönözzenek még inkább a harcra…”[9]

A püspök a magyarul „sereg” szóval fordított kifejezés helyén az eredetiben az „acies” szót használja (pontosabban „acie tormentorum”), amelynek az alapvető jelentése az, hogy „valaminek az éle/hegye”, de jelen esetben valóban inkább csatasort, vagy sereget jelent, ahogy azt Györkösy is feltünteti, mint lehetséges jelentés.[10] A szó kétszer fordul elő a mondatban, másodjára Szabó Ádám „harc” értelemben fordítja, és mivel ez is lehetséges fordítás és a szövegkörnyezetbe teljesen beleillik, ezért nem gond, hogy nem feltétlen ugyanolyan értelemben fordította feltétlen a szót kétszer egymás után. Tehát a mondatrész lényege, hogy a kínzóeszközök hadrendjét meglátva nem szabad megijedni, hanem ki kell tartania a hitvallóknak és vértanúknak. Ez a kép igencsak elmélyíti a Cyprianus által is kiemelt „háborús látásmódot”. A levél első fejezetének vizsgálatát itt még azonban nem zárhatjuk le:

„Tudom, hogy közületek néhányan már elnyerték a győzelmi koszorút, mások pedig igen közel állnak hozzá, de mindenki, akit e dicső küzdelem során börtönbe zártak, ugyanolyan lelkes bátorsággal lángol azért, hogy harcba szállhasson – ahogy az illik is Krisztus katonáihoz, akik Isten táborához tartoznak.”[11]

Elérkeztünk arra a pontra, hogy megtaláltuk az első „milites Christi” kifejezést, azaz ténylegesen megjelenik a „Krisztus katonái” kép Cyprianus levelében. A másik érdekes katonai kifejezés, az a „tábor” (castrum), amely kiderül, hogy „isteni” (divinis)[12]. Fentebb már láttuk a „metator” kifejezést, ami köthető a táborhoz és itt a tábor megint előkerül, de most nem mint a börtön szimbóluma, hanem mint az isteni sereg gyűjtőhelye. Sőt, megkockáztatom, hogy magát az igaz egyházat is jelentheti, hiszen az igaz egyház nem állhat másból, csak vértanúhalálra is kész, elszánt keresztényekből, akik Krisztus katonái. Az első fejezet lezárásaként még Cyprianus használ egy erős katonai hasonlatot:

„Bizonyította ezt testvéreink dicső harca, akik a kínok legyőzésében a többiek vezérévé váltak, példát szolgáltattak az erényre és a hitre, és addig küzdöttek, amíg az ellenséges hadsorok legyőzetve össze nem omlottak.”[13]

Cyprianus püspök ábrázolása egy ikonon

Felhívnám a figyelmet a szövegben szereplő duces kifejezésre (azaz dux). A szóban benne van önmagában az a kép, hogy valakinek a vezetője az adott személy (lásd a szó elsődleges jelentését), de jelen kontextusban valóban helyesnek tűnik a vezér, vagy akár hadvezér fordítás, hiszen miben vezetik ezen személyek a keresztényeket?[14] Hát a harcban, ami a vértanúság. Tehát itt a dux valószínűleg szintén mint quasi katonai kifejezés van jelen. A harcra utaló kép természetesen már nem „meglepő”, és újra feltűnik az acies szó is, szintén kétszer. Szabó Ádám először a „küzdöttek” szóval fordítja a kifejezést, majd a másodszori előfordulásnál „hadsorokat” ír. Ez is egyértelművé teszi a képet: a harcban a keresztények addig harcolnak, amíg az gonoszoknak, Isten ellenségeinek hadserege meg nem futamodik, hiszen a hadsor csak akkor bomlik meg általában. A levél második fejezetében folytatódnak a katonai képek, többek között megjegyzi Cyprianus, hogy nem a vértanúk futamodnak meg, hanem a fájdalom/kín, valamint „Krisztus háborújáról” („proelium Christi”) és „Isten égi, lelki háborújáról” („caeleste certamen Dei et spiritale”) is ír. Ezeket követően jön azonban egy érdekesebb rész:

„…hogy szolgái fennhangon hitvallást téve, romlatlan lélekkel, isteni erénytől áthatva helytállnak evilági fegyverek nélkül, de felvértezve a hívő bizalom fegyvereivel.”[15]

A „hívő bizalom fegyverei” nem számítanak újdonságnak, ugyanis már Pál apostol beszél lelki/szellemi fegyverekről, amelyek Isten fegyverei és amelyeket a keresztényeknek fel kell ölteniük a szellemi ellenfelekkel való harcban.[16] A szövegrészlet arra is rávilágít, hogy a kifejezetten „militáns” képekkel dolgozó Cyprianus, sőt maga a korai egyház nem támogatta alapvetően a fizikai fegyverekkel történő önvédelmet az üldözések közepette[17], ezen katonai hasonlatok metaforikusak, a keresztények nem valódi katonák, hanem csupán szellemi értelemben harcolnak (persze a későbbi „katonavértanúknál” ezen helyzet bonyolódni fog).[18]

„Ó, micsoda látvány lehetett ez az Úrnak: milyen csodálatosnak, milyen nagyszerűnek számíthat Isten szemében katonáinak áldozatkészsége és elkötelezettsége!”[19]

Az áldozatkészség kifejezés helyén az eredetiben a „sacramentum” szó szerepel, ami esküt jelent, ezen kontextusban pedig – ahol a „katona”, azaz „militis” kifejezés is szerepel – kifejezetten katonai hűségesküt.[20] A keresztény emberek katonák, ezt fentebb már említettem, akik hűségesküt tettek Istennek/Krisztusnak, azaz sacramentumot. Ezt egyébként szó szerint is vehetjük, hiszen tudunk arról, hogy a keresztények tettek megvallásokat, ahogy például ifjabb Plinius beszámol nekünk erről egyik levelében a II. század első feléből.[21] A levél további részeiben még előfordulnak katonai képek, például a hadba hívás („si vos acies vocaverit”), de ezeket részletesebben most nem fejteném ki.

Cyprianus a 15. levélben a hitvallókat – élve a bevett képpel – Krisztus katonáinak nevezi, akiknek szükséges betartaniuk a fővezérnek, azaz Krisztusnak a parancsait („Nam cum omnes milites Christi custodire oporteat praecepta imperatoris suis, tunc vos magis praeceptis eius obtemperare plus convenit”).[22] Érdekes, hogy ezen rész éppen egy feddő, intő hangvételű levélben van benne, amely egyes gőgössé váló hitvallóknak szól, akik úgymond „fittyet hánytak” még a püspöki tisztséget viselőkre is. Valószínű, hogy itt a katonai hasonlat egyúttal arra is utal, hogy bizony a fegyelem – ami a hadsereget jellemzi – a hitvallókból és a szétzilálódó egyházból hiányzik, pedig szükséges a krisztusi parancsoknak, mint fővezéri utasításoknak a követése.

A 39. levélben egy hosszabb gondolatmenetben olvashatunk katonai képeket. Cyprianus ezen levele magához a karthágói egyházhoz szól. A második caputban így fogalmaz a püspök:

„Celerinus első volt a mostani csatában, Krisztus katonáinak élharcosa, aki az üldözés kezdetén az egész támadás vezérlő fejével csapott össze, és a küzdelem során törhetetlen erővel győzte le ellenfelét, s ezáltal a többieknek is megmutatta a győzelem útját.”[23]

Számomra az egyik legérdekesebb kifejezés ezen részletben az „élharcos”, ami az eredeti latin szövegben „antesignanus”, azaz olyan katona, aki a signum, a legio hadijelvénye előtt áll, azt védelmezi, de persze jelenthet önmagában előcsatározót vagy elővédet.[24] Mindazonáltal ez is egyértelműen katonai kép: az első vértanúk azok olyanok, mint a seregben az élharcosok, ugyanis mutatják az utat az utánuk jövőknek és maguk fogják fel az ellenség első rohamát. Mégis talán a legnagyobb dicsőségük nekik van, mert a signum, a legio hadijelvénye is ott van közvetlen mögöttük és azt is ők védelmezik. A másik érdekes rész az az, amikor az üldözés vezetőjéről van szó. Két kifejezés is kiemelendő, az egyik a „principe”, a másik pedig az „auctore”. Mindkettő az üldözés vezetőjére és – úgymond – „kiötlőjére” vonatkozik. Szabó Ádám a lábjegyzetben azt írja, hogy Decius császárról van szó[25], és ez azért valószínű, mert a princeps ezen korban már rég a császárok egyik legfőbb állandó jelzője. Mindazonáltal az ellenség, az üldözés vezére (hadvezére, ebből a szempontból érdekes az auctore – auctoritas azonosítás is) maga a császár, és az elöl harcoló Celerinus maga is vele csapott össze és le is győzte vértanúsága által (újabb utalás a harcra, és mivel a császár mint üldöző a Sátán szolgája, ezért a kozmikus harc képhez is társítható).

Római "signum", azaz hadijelvény, amelyből minden egyes legiónak sajátja volt és elvesztése a legnagyobb szégyennek számított

Utolsó példaként egy kicsit nagyobbat ugranék a levelekben, ugyanis zárásképpen a 73. levél egyik részét szeretném bemutatni:

„A jó katona feladata, hogy megvédje parancsnokának táborát a lázadókkal és az ellenséggel szemben. A dicső vezér dolga, hogy megőrizze a rábízott hadijelvényeket.”[26]

Ezen részlet értelmezéséhez érdemes ismerni a levél tágabb kontextusát. A korszak nagy vitája volt az, hogy a keresztség például érvényes-e, ha eretnek vagy bukott szolgáltatja ki. Cyprianus amellett tört lándzsát, hogy nem, és ezen levélben ezt az álláspontot igyekszik védelmezni. A fentebb idézett részlet értelmezése így válik világossá: a parancsnok tábora és a hadijelvények a szentségeket jelentik, leginkább az eucharisztiát, amelyet az eretnekek meg akarnak szerezni, mint lázadók.[27] A keresztényeknek jó katonaként kell védelmezniük a szentségeket az ellenséges eretnekektől. Emellett a „dicső vezér” kitétel utalhat a püspökökre, vagy az egyház vezetőire. A harc tehát nem csak a vértanúság esetében jelenik meg, hanem az eretnekekkel szembeni hozzáállást is meghatározza, hiszen a lázadókat le kell győzni.

Konklúzió

A cyprianusi levélcorpusnak nem merítettem ki teljességgel a katonai hasonlatokkal összekapcsolható részeit, ahogy azt az elején említettem is. Mindazonáltal ezen pár példa is úgy vélem jól megmutatta, hogy Cyprianus szeretett katonai hasonlatokkal élni, maga a korszak is, amelyben élt ezt lehetővé tette, sőt egyenesen megkövetelte, hiszen a keresztényeknek szinte minden nap küzdeniük kellett egyes időszakokban az életükért. A legtöbb példa a vértanúsággal kapcsolható össze, hiszen a vértanúk és hitvallók Krisztus harcosai, akik egy nagy összecsapásban állnak helyt a gonosz evilági és szellemi erőivel szemben egyaránt (hiszen láttuk, a császár is előkerül, mint az üldözés vezetője). Az utolsó példa azonban azt is jelezte, hogy nem csak a vértanúk esetében jelenhetnek meg katonai hasonlatok, hanem az eretnekekkel és bukottakkal szembeni polemizálásban is.

Bibliográfia

Szövegkiadások

• Szent Cyprianus levelezése (ford. Szabó Ádám), JEL Kiadó, Budapest, 2014.
• Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum, Pars 2. (szerk. Wilhelm Hartel), 1871.

Szakirodalom

• Adamik Tamás: Római irodalom. A kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2009.
• Besztercei Márk: „A vértanúk dicsérete” In Studia Biblica – Bibliai tanulmányok évfolyam (2021) /2. kötet, 174-177.
• Györkösy Alajos: Latin-magyar kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005.
• Kalantzis, George: Caesar and the Lamb: Early Christian Attitudes on War and Military Service, Cascade Books, Eugene, 2012.
• Middleton, Paul: Radical Martyrdom and Cosmic Conflict in Early Christianity, T&T Clark, London – New York, 2006.
• OCD⁴ = Oxford Classical Dictionary (szerk. Simon Hornblower – Antony Spawforth), Oxford University Press, Oxford, 2012.
• OLD² = Oxford Latin Dictionary (szerk. P. G. W. Glare), Oxford University Press, Oxford, 2012.
• Rodríguez, Rubén Rosario: Christian Martyrdom and Political Violence. A Comparative Theology with Judaism and Islam, Cambridge University Press, Cambridge, 2017.
• Simonné Pesthy Monika: Vértanúk és keresztény identitás a 4. századi görög enkómionokban, Corvina Kiadó, Budapest, 2021.
• The Encyclopedia of the Roman Army Vol II., John Wiley & Sons, 2015.

[1] Szent Cyprianus levelezése (ford. Szabó Ádám), JEL Kiadó, Budapest, 2014., 44.

[2] Szent Cyprianus levelezése, 42-43.

[3] Adamik Tamás: Római irodalom. A kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2009., 678.

[4] Adamik 2009, 678-679.

[5] Ezzel kapcsolatban lásd Paul Middleton: Radical Martyrdom and Cosmic Conflict in Early Christianity, T&T Clark, London – New York, 2006., illetve Simonné Pesthy Monika: Vértanúk és keresztény identitás a 4. századi görög enkómionokban, Corvina Kiadó, Budapest, 2021., 43-53. A könyvről írt recenziómban magam is igyekeztem ezen momentumot, a kozmikus harcot mint fontos vértanúkkal kapcsolatos „toposzt” kiemelni, lásd Besztercei Márk: „A vértanúk dicsérete” In Studia Biblica – Bibliai tanulmányok III. évfolyam (2021) /2. kötet, 174-177.

[6] Ep. 6,4: „sequamini in omnibus Rogatianum presbyterum gloriosum senem viam vobis ad gloriam temporis nostri religiosa virtute et divina dignatione facientem, qui cum Felicissimo fratre nostro quieto semper et sobrio excipiens ferocientis populi impetum primum hospitium vobis in carcere preparavit et metator quodadmodo vester nunc quoque vos antecedit…” (magyarul lásd Szent Cyprianus levelezése, 126.; latinul CSEL 3., 484.)

[7] Ehhez lásd „metator” In OLD², 1216., illetve „metator” In The Encyclopedia of the Roman Army Vol II., John Wiley & Sons, 2015., 648.

[8] Ep. 10,1, a lényeges rész: „crevit pugna, crevit et pugnantium gloria” (Szent Cyprianus levelezése, 134.; CSEL 3., 490.)

[9] Ep. 10,1: „Nec retardati estis ab acie tormentorum metu, sed ipsis tormentis magis estit ad aciem provocati…” (Szent Cyprianus levelezése, 134.; CSEL 3., 490.)

[10] Lásd „acies” In Györkösy Alajos: Latin-magyar kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005., 10.

[11] Ep. 10,1, kiemelendő rész: „sicut esse oportet in divinis castris milites Christi” (Szent Cyprianus levelezése, 135.; CSEL 3., 490.)

[12] Szabó Ádám fordítása nem feltétlen követi itt szorosan a szavak nyelvtani alakját (ami nem feltétlen baj), szó szerint itt nem Isten táboráról van szó, hanem „isteni táborokról” (mivel mind a divinis, mind a castris pluralis ablativus alakban van).

[13] Ep. 10,1: „Probata res est certamine fratrum glorioso, qui ad tormenta vincenda ceteris duces facti exemplum virtutis et fidei praebuerunt congressi in acie, donec acies succumberet victa.” (Szent Cyprianus levelezése, 135.; CSEL 3., 490-491.)

[14] A szót lásd „dux” In OLD², 639.

[15] Ep. 10, 2: „stetisse servos eius voce libera, mente incorrupta, virtute divina, telis quidem saecularibus nudos, sed armis fidei credentes armatos. (Szent Cyprianus levelei, 135.; CSEL 3., 491.). A szöveget idézi Rubén Rosario Rodríguez: Christian Martyrdom and Political Violence. A Comparative Theology with Judaism and Islam, Cambridge University Press, Cambridge, 2017., 113.

[16] Ef 6:11-17

[17] Cyprianus maga is képviselte, hogy a keresztény lát emberek megölésével nem összeegyeztethető, lásd George Kalantzis: Caesar and the Lamb: Early Christian Attitudes on War and Military Service, Cascade Books, Eugene, 2012., 151.

[18] Simonné Pesthy 2021, 52-53.

[19] Ep. 10,2: „O quale illud fuit spectaculum Domini, quam sublime, quam magnum, quam Dei oculis sacramento ac devotione militis eius acceptum…” (Szent Cyprianus levelezése, 136.; CSEL 3., 491.)

[20] Lásd „sacramentum (military)” In OCD⁴, 1305.; „sacramentum” In OLD², 1846-1847.

[21] Plin. Ep. 96: „A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére, és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket…” (ford. Borzsák István)

[22] Ep. 15,1 (Szent Cyprianus levelezése, 157.; CSEL 3., 513.)

[23] Ep. 39,1: „Hic (ti. Celerinus) ad temporis nostri proelium primus, hic inter Christi milites antesignanus, hic inter percecutionis initia ferventia cum ipso infestationis principe et auctore congressus, sum inexpugnabili firmitate certaminis sui adversarium vincit, vincendi ceteris viam fecit.” (Szent Cyprianus levelezése, 237.; CSEL 3., 582.), Celerinushoz és ezen részlethez lásd még Kalantzis 2012., 152-153.

[24] „antesignani” In Györkössy 2005, 44.

[25] Szent Cyprianus levelezése, 237. (379. lábjegyzet)

[26] Ep. 73,10: „Boni militis est adversus rebelles et hostes imperatoris sui castra defendere. Gloriosi ducis est comissa sibi signa servare.” (Szent Cyprianus levelezése, 435.; CSEL 3., 785.)

[27] Hiszen aki egyszer Krisztus seregének tagja volt, mint keresztény, majd hamis tanítások hívévé vált, ezzel elhagyva Krisztus seregét mi más lehet, mint lázadó?