A ,,Koronás fővel...” című rovatunk nulladik részében Danka Balázs szerkesztőtársunk bemutatta Géza fejedelem (a külföldi udvarokban néha királynak (rex) nevezték) életét és uralkodását. Ebben a cikkben egy kicsit közismertebb témával fogunk foglalkozni. Szent István uralkodását nagy vonalakban úgy hiszem mindenki ismeri, ezért cikkünkben elsősorban a kevésbé ismert vagy érdekesebb részletekre fogunk ráfeküdni. Állítsuk is be az időgépet a X. század végére, István születéséhez!

Gyermekkora

István (pogány nevén Vajk, amelynek jelentése ,,hős” vagy ,,vezér”) születésének évéről több forrás (három magyar, illetve egy lengyel) számol be, azonban egyik sem korabeli szerzőtől való, ezért nem biztos, hogy a pontos dátumot adták meg. A történettudomány a különböző István legendák szövegeinek összevetésével végül is arra a következtetésre jutott, hogy István 980 körül született. Géza ekkor már fejedelem volt és azt akarta elérni, hogy Magyarországon is a primogenitúra (amikor az elsőszülött örököl) szerint menjen végbe az örökösödés, Vajkot kezdettől fogva utódjának szánta. Erre a következtetésre enged az is, hogy a későbbi legenda szerint István ,,királyfihoz méltó nevelést kapott”. Ebbe főleg fizikai tanítás (vadászat, harcászat stb.) tartozott bele, de helyt kapott benne a politikai készségek elsajátítása és a kisebb legenda szerint még a latin nyelv tanulása is (bár ez erősen kétséges).

Párválasztása és felesége

Ahogy István cseperedett, annál nagyobb kérdéssé vált leendő feleségének kiléte. Végül István igen előkelő feleséget kapott, Gizella személyében. Arra a kérdésre, hogy mégis kinek az érdeme volt az, hogy István hitvese a bajor királyi család egyik sarja legyen, több különféle magyarázat született. Felmerült már Géza, II.Ottó császár, de még Szent Adalbert (Adalbert egy ideig a magyar udvarban tartózkodott) neve is. István párválasztása - akárkinek volt köszönhető - rendkívül sikeresnek bizonyult, főleg miután Gizella egyik testvére (II. Henrik) a Szent Római Birodalom császára lett 1002-ben. Gizella végig István hű támasza volt uralkodása során. Bár Bajor Gizella emlékezetét a későbbi krónikások csúnyán befeketítették, mivel neki tulajdonították Vazul megvakítását, de erről majd később részletesebben beszélünk. 

Trónra lépése

Géza fejedelem 997-ben meghalt. Géza akarata szerint fiának, Istvánnak (aki ekkora már biztosan meg volt keresztelkedve) kellet volna követnie őt a trónon, azonban egy másik személy is bejelentkezett a fejdelemségért folyó küzdelembe. Ő volt Koppány. Koppányról nem sokat tudunk, a krónika csupán annyit jegyzett fel, hogy

Tar Szerénd fia volt, aki Szent István király apja, Géza fejedelem életében hercegséget viselt. Géza fejedelem halála után Koppány vérfertőző házasságot akart kötni Szent István király anyjával [Sarolttal],meg akarta ölni Szent Istvánt, hercegségét pedig saját hatalma alá akarta vetni. Somogyi herceg volt.

Mint ahogy ebből a rövid szövegrészletből is kiderül, Koppányról szinte semmit nem tudunk, az apja kilétén és azon kívül, hogy a levirátus (fivérházasság) elve (és valószínűleg a szeniorátus elve) szerint meg akarta kaparintani a fejedelmi széket. Annyit azonban elmond, hogy Koppány (még ha fel is vett valamilyen, valószínűleg bizánci (azaz keleti-ortodox) keresztséget) a lelke mélyén pogány maradt. Ezen kívül szinte biztos, hogy Somogy hercege valamilyen szinten rokonságban állt az Árpád-házzal, de arról nem rendelkezünk elég információval, hogy megállapítsuk ez mégis milyen rokoni kötelék volt.
Koppány hadserege el is kezdte pusztítani István (akkor még fejdelem) Bakony környékén elhelyezkedő uradalmát, azonban a későbbi király hadai ekkor Veszprém környékén rátámadtak és győzelmet arattak felette. István a csata előtti ígéretét betartva Koppány egykori hercegségének tizedét a pannonhalmi bencés apátságnak adományozta. A veszprémi csatában már a fejdelemet segítették - hazájának harcosai mellett - német lovagok is, akik Gizella királyné kíséretében érkeztek Magyarországra. Ekkor már Magyarországon tartózkodott például Hont és Pázmány, a Hont-Pázmány nemzetség ősei.
A csatában Koppány herceg Vecelin keze által életét vesztette. A XIV.századi Képes Krónika szerint ezek után felnégyelték a somogyi herceget. A történészek egy ideig feltétel nélkül hitelt adtak ennek a történetnek, újabban azonban már néhányan kételkednek ennek megtörténtében. tekintve azt, hogy ez a kivégzési mód Európában ekkor még nem volt elterjedve. A felnégyelés ellen szól az az érv is, hogy a krónika kísértetiesen hasonló kivégzési módot írt le az I. Károly ellen merényletet elkövető Zách (Záh) Feliciánnal szemben.

Koronázása

Istvánnak Koppány legyőzése után nem volt vetélytársa a fejedelemségért folyó harcban (hozzá kell tennem, ez nem azt jelenti, hogy Istvánnak nem kell még hadjáratokat vívnia a teljes Kárpát-medence feletti uralom megszerzéséért). tehát jogosan gondolt arra, hogy valamiyen úton-módon legitimációt is kéne keríteni hatalmának, méghozzá koronázással. A koronázás meg is történt a pápa (II.Szilveszter) engedélyével és áldásával, talán még koronájával is, de ez nem bizonyítható, mivel a pápai koronaküldés először a Hartvik püspök által 1100 körül írt legendában szerepel, legjelentősebb külföldi forrásunk, Merseburgi Thiethmar pedig inkább azt erősítette krónikájában, hogy a koronát III.Ottó küldte.

Az említett császár (III. Ottó) kegyéből és biztatására pedig a bajorok hercegének, Henriknek a sógora, a saját országában püspöki székeket létesítő Vajk, koronát és áldást nyert."  (latinul: Imperatoris autem predicti  gratia et hortatu gener Heinrici, ducis Bawariorum. Waic in regno suimet episcopales cathedras faciens, coronam et benediccionem accepit.)

III. Ottó német-római császár egyébként is fontos szerepet játszott a koronázás megtörténtében, hiszen neki szívügye volt a kereszténység terjesztése Európában (ennek köszönhetően lesz keresztény fejedelem, majd később király a lengyel Vitéz Boleszláv is). Maga a koronázás 1000 végén vagy 1001 elején történt meg, minden valószínűség szerint Esztergomban, mivel a székesfehérvári bazilikát István csak uralkodása alatt kezdi el építeni.

István - és egyben Magyarország - első pénze, amit a szent király valószínűleg közvetlenül koronázása után verethetett. Az érmén látható a ,,királyi lándzsa", amelyet István valószínűleg a koronázásán is használt

István legitimációját mi sem mutatja jobban, hogy apostoli királyként jelenik meg Magyarország történetében (ahogy a többi királyunk is előszeretettel használta ezt a titulatúrát), ugyanis államszervezését az egyházszervezéssel egyetemben viszi véghez. Klaniczay Gábor, kiváló medievista még ennél is érdekesebb képét mutatja meg az Árpádok első szentjének. István ugyanis olyan szent-uralkodók mellé kerül egy palettára, mint Hitvalló Edward, vagy Szent Olaf, hiszen megállapítása szerint két szent csoport létezik: az államalapító/mártír, valamint a lovagszentek. István egyértelműen az első kategóriába sorolható.

Harca királysága megszilárdításáért és kiterjesztéséért

István nem sokkal azután (1002-1003-ban), hogy ,,Istenileg elnyerte a királyi magaslat koronáját” nagybátyja, az erdélyi Gyula ellen fordult. Látszólag a keresztény térítés, valójában inkább a területszerzés céljából, hiszen habár nem volt széles körben elterjedve, de az erdélyi Gyula "udvarában" igencsak teret hódított a kereszténység, igaz annak bizánci változata. Gyuláról kissé többet tudunk mint István előző ellenfeléről, Koppányról. Ismereteink vannak többek között egy szláv nevéről is, ugyancsak Merseburg püspökétől. Thietmar szerint a neve Prokuj volt, a Gyula név pedig valószínűleg a tisztségét jelenti, még az is meg lehet, hogy a honfoglalás korából vagy még azelőttről ismert Gyulák leszármazottja volt. Ebben a harcban viszont Gyula (Prokuj) nem esett el úgy, mint anno Koppány, csak fogságba esett. Szent István ugyanis megkímélte életét, és Gyula így elfuthatott Lengyelországba(más forrás szerint csak az Ajtony elleni hadjárat után hagyja el Magyarországot). István következő (?) háborúját Keán ellen vívta. Ennek a háborúnak nem ismerjük a dátumát, Keánról pedig még kevesebbet tudunk mint Koppányról. A magyar krónika csupán annyit jegyzett fel róla, hogy a bolgárok és szlávok hercege volt. Valószínű továbbá, hogy bolgár származású volt, innen eredhet a Keán név. István végül - a Képes Krónika szerint nagyon nehezen - legyőzte Keánt és a tartományát is országához csatolta. Szent Istvánnak az 1020-as évekre sikerült megegyezésre bírni vagy legyőzni az összes nagyobb törzsfőt. Csakis egyvalaki volt már hátra, aki talán a legerősebb volt mind közül, ő nem más volt, mint Ajtony. Ajtony, akinek a birtokai - Anonymus szerint - a Marostól Orsováig terültek el, már rég óta akadályozta és megadóztatta a Maroson leérkező királyi sószállítmányokat. Ez is arra mutat, hogy saját területén uralkodóként viselkedett, továbbá fontos még Ajtony vallásáról is ejteni néhány szót. A marosvári uradalom birtokosa bár felvette a kereszténységet - méghozzá annak görög változatát -ugyanakkor jogosan következtethetünk arra, hogy legbelül pogány érzelmű maradt, mivel 7 feleséget is tartott (bár hozzá kell tennem, hogy ekkor még papi körökben sem volt cölibátus, de a több feleség tartása ennek ellenére pogány érzelemre vall). Ajtony és a király konfliktusa elkerülhetetlennek látszott Ajtony hatalmi ambíciója miatt. A háború lefolyása szintén mesébe illő. Ajtony egyik legnagyobb hatalmú vezére, Doboka fia Csanád valamilyen okból összetűzésbe került urával, így Csanád oldalt váltott és immáron a királyi csapatok győzelméért harcolt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a Tiszán átkelve valahol Szőreg, Oroszlámos és Nagyősz környékén legyőzte Ajtonyt, aki holtan maradt a csatatéren. Ezután a király átkeresztelte Ajtony székhelyét Csanádra és hadvezérének adta, valamint létrehozott ott egy katolikus püspökséget Szent Gellértel az élén.

A király háborúi más országok ellen

1015-től, még miközben zajlottak a más törzsfőkkel szembeni országegyesítő hadjáratok, István pár évig hadakozott a lengyelekkel (ez ékes bizonyítéka annak, hogy ekkoriban a két országot még nem fűzték egymáshoz olyan erős, akár rokoni szálak mint később, annak ellenére is, hogy Vitéz Boleszlávnak egy rövid ideig magyar felesége volt), akik a Felvidék egyik részét hódították meg és ennek élére István nagybátyját, Prokujt (Gyulát) helyezték. Ebbe a háborúba nem csak István és Bolesztláv hanem, Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelem és István szintén szent életű sógora, II.Henrik német-római császár is részt vett (Jaroszlávot csak 1016-ban veszik be a koalícióba). A béke végül néhány év múlva, 1018-ban megszületett a németek és a lengyelek között, ennek következményeként pedig a magyar-lengyel viszony is normalizálódott.

1018-ban István II.Baszileosz keletrómai/bizánci császár szövetségében viselt hadat Sámuel bolgár cár ellen. A hadjáratból hatalmas zsákmánnyal tért haza, amivel a székesfehérvári Nagyboldogasszony-székesegyházat adományozta meg. Ezt a hadjáratot egyesek azonosítják a Keán elleni hadjárattal (mint például az általam is forrásként felhasznált Hóman Bálint), azonban vannak akik a kettőt két külön háborúnak tekintik. A kérdés eldöntését a kedves olvasóra bízom.
Itt azonban nem fejeződnek be István külföldi hatalmakkal vívott harcai, ugyanis sógora, II.(Szent) Henrik császár 1024-ben meghalt és a helyébe II.Konrád került, egy olyan uralkodó volt, aki se nem szőtt a ,,keresztény világbirodalomról” szóló álmokat mint III.Ottó, de nem is volt rokona István királynak, mint a Szász-dinasztia utolsó tagja, Szent Henrik. Emellett valószínűleg személyes ellentétek is feszültek a császár és a király között, mivel Imre, István fia (róla majd később) anyja révén a bajor hercegség örökösének számított, ezek után az is lehetséges, hogy apja, István bejelentette igényét a bajor trónra. Akármi is legyen a valódi ok, Konrád kezdettől fogva ellenségesen viselkedett Magyarországgal, így könnyen érezhető volt, hogy a két fél között előbb vagy utóbb konfliktus fog kitörni. Bár Konrádot egy ideig lekötötték a belháborúk, 1030-ban végül lehetősége támadt harcba indulni Magyarország ellen. István a felperzselt föld taktikájával végül visszavonulásra késztette a császárt, Konrád pedig nem sokkal ezek után elküldte 13 éves fiát annak érdekében, hogy békét kössön a magyarok királyával. A békét nem sokkal később meg is kötik Esztergomban, amelynek keretében István megkapja az apja által feladott lajtántúli területeket. Az 1031-ben megkötött béke után István uralma alatt már külföldi sereg nem tör többet Magyarországra, így a szent király uralkodásának utolsó nyolc éve békében telik el.

Szent István egyetlen korabeli ábrázolása a valószínűleg miseruhának készült koronázási paláston

István egyházszervező tevékenysége

Pannóniában a kereszténység viszonylag hosszú múltra tekint vissza, már a rómaiak korában éltek itt keresztény közösségek, de a ,,barbárok” támadása elpusztította ezeket. Jó pár száz évet kellet még várni, amíg Géza idejében megjelentek az első térítők Magyarországon. A radikális változás azonban csak a fia, István uralkodása alatt következett be. Hangsúlyoznom kell, hogy a Gyulák területén már hamarabb is elkezdett terjedni a keresztény vallás, de nem a római katolikus, hanem annak görög változata (ekkor ugyan de facto nincs még egyházszakadás, ugyanis az csak 1054-ben fog ténylegesen bekövetkezni, de ekkorra már bátran beszélhetünk keleti-ortodox egyházról és római katolikus egyházról). A korszakban - nem lévén szekularizált állam - fontos volt, hogy az országban működjön egy érsekség és annak alárendelve több püspökség, mivel az állam csakis így számított függetlennek (hiszen aki rendelkezett érsekséggel, az független volt más állam egyházaitól egyházjogi érteelemben). István egyházilag is hazája függetlenségét kívánta, így élete végéig ennek érdekében tevékenykedett. A fáradtságos munka ellenére sem hozzá fűződik az összes püspökség megalapítása, ez ékes bizonyítéka annak, hogy az államszervezés nem István, hanem majd később, Könyves Kálmán alatt fejeződött be. István királlyá avatása után hozzálátott a magyar egyház megteremtéséhez. Bár kolostorok és templomok már voltak az országban, de a fő munka, ezek rendszerének megteremtése, Istvánra hárult. Először is uralkodásának elején valószínűleg Monte Cassino jogaival ruházta fel - bár az oklevél kétes hitelű - a pannonhalmi apátságot. Ezután folytatta a különböző egyházmegyék alapításával, a püspökségek közül elsőként a veszprémit alapította meg, amely azután (István halálát követően is) a legfontosabb püspökség maradt. Ezt követte a győri, majd 1009-ig még négy. Ebből részletesen csak a pécsi székhelyű alapítását ismerjük, de ennek határkijelölése folytán már feltételezhető egy kalocsai főegyházmegye léte is. István a püspökségek alapítása közben nem feledkezett meg kolostorok alapításáról sem. István idejére nyúlik vissza például a híres pécsváradi vagy bakonybéli apátságok története is. Ennek ellenére István legérdekesebb alapítása kétségkívül a görög apácák letelepítése Veszprémvölgyében. Ez az alapítás már csak azért is érdekes, mivel - azonkívül, hogy ez a görög rítusú kereszténységnek adott egyetlen kolostor - ehhez fűződik első teljesen hiteles oklevelünk is, amelyet egy Kálmán-kori átiratból ismerünk. Érdekes, hogy - az ortodox vallás mellőzöttségé ellenére - a magyar hitélet kialakulásában nagy szerepet játszottak a szláv előzmények, ennek bizonyítéka, hogy sok hitélettel kapcsolatos szavunk szláv eredetű (szláv eredetű jövevényszavaink többek között: „isten, ördög, imád, bölcs, bűvöl, bájol, böjt, bűn, kegyelem, gyász, érdem, üdvöz, boldog, id (Idnap =ünnep = szent nap), egy (azaz szent, egyház = szentház), lélek, áld, menny, bocsát, ife, vétek, hisz, hit, teremt, örök”, valamint bolgár-szláv eredetű:„karácsony, szent, pap, barát”)

A püspökségek alapítása mellett István a törvényeivel is támogatta az ország megtérítését, megparancsolta többek között azt, hogy minden tizedik falu építsen egy templomot. Az egyházmegyék szervezésébe (hosszú szünet után) csak 1030-ban kezdett bele újra, amikor megalapította a csanádi püspökséget. Azonban Imre halála mint sok másban, ebben is megtörte a király lendületét és buzgóságát, így a további alapítások utódjaira hárultak. Istvánnak alapításaival sikerült megvetnie a kereszténység alapjait, ennek ellenére nem mindenhol sikerült könnyen véghezvinnie egyházszervező tevekénységét. Querfurti Brúnó, István kortársa, Magyarországon jártakor megjegyzi, hogy nagyjából a mai Szekszárd vidékére, de mindenképp az Ajtony uralta területekre helyezhető a legendás fekete-magyarok lakhelye, akik igen nehezen tértek Krisztus hitére (egyik levelében utal például a térítés időnként erőszakos voltára is: "a mieink némelyeket megvakítattak").

Az István-kori egyházszervezet

István budavári lovasszobra

István törvényei

Bár István nem mindegyik törvénye maradt fenn, azt mégis láthatjuk, hogy a szent király a törvények terén is nagyot alkotott. Ennek nem csak az a bizonyítéka, hogy István törvényei az elsők voltak Magyarországon, hanem az is, hogy a későbbi törvényalkotók előszeretettel hivatkoztak az első király törvényeire. István törvényeinek alapja az egyház és a magántulajdon védelme volt. Kötelezővé tette többek között a vasárnapi templomba járást - ez alól csak a ,,tűz őrzője” volt kivétel - valamint azt, hogy minden 10 falunak legyen legalább 1 temploma. Törvényeivel továbbá fel akart számolni néhány pogány szokást - megtiltotta például az özvegyek házasságba kényszerítését, így elejét vette a levirátus pogány szokása alkalmazásának - is. István törvényei azonban engedékenynek látszhatnak a későbbi - főleg Szent László alatti- törvényekhez képest.

A szent király államszervezése

István király uralma nem csak a kereszténység adoptálását hozta el. A vallással a megtelepült, földműves életmód is meghonosodott Magyarországon (bár a kezdetleges földművelés már István előtt is létezik). Ez az átrendeződés együtt járt azzal, hogy a király előljáróinak is meg kellett változniuk. A kereszténység felvétele előtti nomád életmód folytatása közben a nemzetségfő gyakorolt fennhatóságot - a fejedelmen kívül természetesen - a lakosság egy bizonyos része felett. Azonban ennek szükségszerűen igazodnia kellett a letelepült életmódhoz. Az ország területi alapon szerveződő egységekbe szervezésébe talán már Géza is belekezdett, de - mint oly sok mindenbe - ennek teljes (vagy közel teljes) megvalósítása István érdeme. A szent királynak segítségére voltak ebben a munkájában külföldi tanácsadói, akik - nyugatiak lévén - jól ismerték az ottani megyeszervezeteket. Emellett alapul szolgálhattak Istvánnak a régebbi szláv zsupánságok. A szláv hatásnak az is ékes bizonyítéka, hogy a megyékkel kapcsolatos szavaink nagy része szláv eredetű, ahogy maga a megye szó is. A megyék kialakításának két főbb szempontja volt, az egyik, hogy a megye középpontjában álljon egy vár, amely a király földesúri birtokszervezete egyik egységének a központja is egyben. A másik főbb szempont az volt, hogy lehetőleg minden megye területe egy pogány-kori nemzetség vagy törzs területével egyezzen meg. A vármegye élére a király egyik megbízható hívét, az ispánt állította. Az ispánnak a vármegye jövedelmeinek kétharmadát el kellet küldenie a királynak, a maradék egyharmaddal pedig szabadon gazdálkodhatott. Amennyiben a várispán - akármilyen oknál fogva - nem volt jelen a megyéjében, feladatait a helyettese, az udvarispán végezte. Az ispánok leginkább a ,,civisnek” vagy ,,milesnek” nevezett katonáskodó rétegre, a későbbi várjobbágyokra támszkodtak, akik különféle előjogokal lettek felruházva - többek között saját földet is kaptak a királyi vár földjéből - ezért cserébe viszont katonai szolgálatra voltak kötelezve. Voltak olyan megyék is, amik nem csak igazgatási feladatokat láttak el, hanem emellett fontos szerepet játszott életükben a határvédelem is. Ezeket határvármegyének hívták. Ezek a frank őrgrófságokhoz hasonló rendszerrel rendelkeztek és valószínűleg az is volt a mintájuk.
A szent király viszont nem mindenhol tudta teljes mértékben kifejteni vármegyeszervező tevékenységét, így például a Tiszántúlon és Erdélyben alig volt valamiféle vármegye, ezek megalapítása majd a későbbi uralkodók érdeme lesz.

Magyarország és István európai megítélése

A keresztény hitre térítésben a hazai elbeszélő források nem akarnak semmi különösebbet látni, hangsúlyozva a Géza és István közötti jogfolytonosságot. A külföldiek egy jelentős hányada szintén így látta, csak nem éppen abban az értelemben ahogy a magyarok akarták, ők továbbra is ,,pogány” és ,,barbár” országnak látták hazánkat. A magyarok erre válaszként hangoztatták Róma pogány múltját is, azonban ez nem érte el a várt hatást , hazánk ekkor még nem vált a keresztény Európa teljes jogú tagjává. Ennek ellenére egy-két változás mégis érzékelhető, erre kiváló példa Vasbordájú Edmund fiainak, illetve Orseolo Péternek Magyarországra menekülés, ezen eseményekből is látszik, hogy azért érezhető némi változás az István előtti időkhöz képest, hiszen akkor aligha menekült volna hazánkba egy keresztény királyi család sarja.

Szent Imre

István egyetlen felnőtt kort megélt fiának életéről (ugyanis volt neki egy másik, Ottó nevű fia is, aki gyermekkorában elhunyt) főleg a legendájából értesülhetünk, ahol egy példás életet élő, szűzies házasságban lévő herceg képe tárul elénk, ez azonban aligha fedi le a valóságot. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés a kedves olvasóban: De vajon mit tudunk biztosan a hercegről? Egyrészt azt, hogy István egyértelműen utódjának szánta és neveltetésére is nagy gondot fordított, hiszen intelmeket is intézett hozzá annak érdekében, hogy a hercegből jó és keresztény király váljon. Bár az intelmek szerzője valószínűleg nem a latinul alig vagy egyáltalán nem tudó István, hanem valamelyik írástudó embere az udvarából, az azonban nem kétséges, hogy az Intelmek István nézeteit fogalmazzák meg. Miután Imre elérte a felnőttkort, István rábízta a nyugati határ védelmét, erre utal a hercegi címe is, így valószínűleg fontos szerepe volt Konrád támadásának elhárításában. Ami még biztos, hogy volt felesége, azonban kiléte kétséges, lehetséges bizánci, de akár horvát vagy lengyel származása is. Jellemző, hogy Imrére az egyetlen kortárs forrás -a Hildesheimi évkönyv - a haláláról tudósít:

,,..1031. ...István király fia, Imre, az oroszok hercege, akit egy vadászaton vadkan hasított fel, siratni való módon szerencsétlenül járva meghalt.”

A nagy király halála és szenté avatása

István Imre halála után teljesen összeomlott, rájött, hogy nem a fia fogja követni a trónon, akinek pedig törvényesen követnie kellett volna (Vazul), azt nem találta alkalmasnak a korona viselésére, így megvakítatta, utódjának pedig nővérének a velencei dózsétól született fiát, Orseolo Pétert tette meg. Utolsó éveiben még egy merényletet is elkövettek ellene a kisebbik legenda szerint. A király végül 1038. augusztus 15-én hunyta le örökre szemét. A halála után Székesfehérvárra temették el, az általa alapított Nagyboldogasszony-székesegyházba. Szentté avatására I. László király uralma alatt került sor 1083-ban.

I. István ábrázolása a Képes Krónikában

Szenttéavatásával kapcsolatban számos furcsaság fordult elő. Egyes legendaleírások szerint csontjaihoz nem a templom szintjében kellett odamenni, hanem a föld alá. Szenttéavatásakor a fehérvári őrkanonoknak, Mercuriusnak egy gyanús külsejű alak (fehér ruhába öltözött fiú) egy rongyba csavart tárgyat adott. Mikor az őrkanonok – akinek amúgy a fehérvári sekrestye védelme lett volna a dolga – ahelyett, hogy helyben szólt volna László királynak, fogta a Szent Jobbot és a saját családi monostorába vitte, a Berettyó partjára. A csoda emlékére a megtalálás helyén alapították a szentjobbi apátságot. Érdekes azonban, hogy nem ő az egyedüli Mercurius a korszakban. 1097-ben az oklevelekben feltűnik egy bizonyos „comes”, akit 1111-13 között Erdély vajdájává neveznek ki. Vajon ugyanaz a Merkúr lenne? A kérdés megválaszolását a kedves olvasóra hagyom.

Konklúzió

Cikkünkben igyekeztünk bemutatni István uralkodásának mérföldköveit és eredményeit, ezzel remélhetőleg jobban megismertettük a nagy király tetteit olvasóközönségünkkel. Így utólagosan konklúzióként levonhatjuk azt, hogy a szent királynak nem véletlenül ilyen jó az emléke, hiszen ő vetette meg a több mint ötszáz évet megélt középkori Magyar Királyság alapjait. Közvetlen utódai (Péter és Aba Sámuel) sem tehetségben, sem ügyességben nem érhettek fel a nagy elődhöz, egy nagyformátumú uralkodóra még várni kellett egy jó pár évtizedet. Utódai bebizonyították, hogy István képességei átlagon felüliek voltak, így joggal tekinthetjük őt Magyarország egyik legnagyobb királyának.

 (A cikk megírásába besegített Danka Balázs kollégám is.)

Ha tetszett a cikk, akkor kövessétek a Facebook és az Instagram oldalunkat is, hogy ne maradjatok le az újabb írásainkról sem! 

Források

• Erdélyi László: Krónikáink magyarul, Szegedi Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1943.
• Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet I.kötet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1939.
• Köpeczi Béla: Erdély története I. kötet/ 3. fejezet. Akadémia, Budapest, 1986. (https://mek.oszk.hu/02100/02109/html/59.html)
• Kristó Gyula: Az államalapítás korának írott forrásai (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15.), Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 1999.
• Kristó Gyula: Szent István In Rubicon 2011/ 1. különszám, 22-31. oldal
• Marczali Henrik: Magyarország története, Athaneum, Budapest, 1911.
• Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon, Arcanum, Budapest, 2008.
• Szabados György: "Megszentelt kötelékek. Árpádok és Piastok. A magyar-lengyel kapcsolatok első évszázadai" In Rubicon 2021/ 7. szám, 4-11. oldal
• Szovák Kornél: Szent István (Sorsfordítók a magyar történelemben X.), Kossuth Kiadó, Budapest, 2018.
• Thoroczkay Gábor: "Hol koronázták meg Szent István királyt?" In BBC History 2021/ 5. szám, 66-67. oldal
• Veszprémy László: "Európa magyarságképe a középkorban, 1000-1437" In Rubicon 2021/ 1-2. szám, 8-17. oldal