2021. november 20-án tartották meg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola „A Szó szimfóniája” című konferenciáját a „Sapientia nap” keretében. A konferencia fő témája a logoszteológia/igeteológia volt, illetve ennek többféle megközelítése. Ez részben azt jelentette, hogy a teológiatörténet egyes szeleteit érintette az előadások egy része, emellett pedig különféle diszciplínák is helyet kaptak, mint a patrisztika vagy éppen a nyelvfilozófia. Azon szerencsés helyzetben voltam, hogy magam is részt vehettem az eseményen, így most szeretnék röviden beszámolni a konferenciáról és az elhangzott előadásokról.

A konferencia programja

• 10:00–10:15 Megnyitó; Fehérváry Örs Jákó OSB rektor; Bagyinszki Ágoston OFM rektorhelyettes
• 10:15–10:40 Martos Levente Balázs – „Megnyitotta az Írásokat…” (Lk 24,32.45) Ige- és Írásteológia Szent Lukács művében
• 10:40–11:05 Gyurkovics Miklós – A II. és a III. századi logoszteológia ontológiai és episztemológiai vonatkozásai
• 11:05–11:15 Szünet
• 11:15–11:40 Tóth Beáta – Verbum Dei – Sermo Dei: Egy átfogó igeteológia alapjai és nehézségei Szent Ágoston gondolkodásában
• 11:40–12:05 Balázs Jeromos – A liber creaturae metafora Szent Bonaventura műveiben
• 12:05–12:30 Kodácsy Tamás – Krisztussal találkozni az igehirdetésben
• 12:30–14:00 Ebédszünet
• 14:00–14:25 Krakomperger Zoltán – Az igehirdetés mint az üdvösség jele: Otto Semmelroth igeteológiája
• 14:25–14:50 Lévai Ádám – Az Aperuit illis kezdetű Motu Proprio előfutára: Louis Bouyer igeteológiája
• 14:50–15:00 Szünet
• 15:00–15:25 Vincze Krisztián – Isten Igéje és a beszédre képes ember: Igeteológiai és nyelvfilozófiai érintkezési pontok
• 15:25–15:50 Görföl Tibor - A kereszténység újdonsága: A rendszeres reflexió és a kultúrák sokfélesége az igeteológiában
• 15:50–16:30 Kerekasztal-beszélgetés, a hallgatóság kérdései, zárszó

A konferencia által választott kép

Rövid beszámoló

A konferencia elején egy videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket a római Szent Anzelm pápa egyetem rektora, Bernhard Andreas Eckerstorfer bencés szerzetes atya, aki kifejezte afeletti örömét, hogy a konferencia az „Isten Igéjének vasárnapja” ünneppel kapcsolatban választotta az igeteológia témáját. Jogosan vetődhet fel a kérdés a kedves olvasóban, hogy mi is lehet ez az ünnep. Ezt az ünnepet 2019-ben vezette be Ferenc pápa, amikor kiadta „Aperuit illis” (Megnyitotta nekik…) kezdetű apostoli levelét, mely ráadásul „motu proprio”, azaz saját kezdeményezésére született meg. A rektor úr után a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora, Fehérváry Jákó atya mondott beszédet, majd pedig a konferencia egyik fő szervezője, Bagyinszki Ágoston rektorhelyettes.

Az első előadást Dr. Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora tartotta (emellett ő volt Ferenc pápa tolmácsa, amikor idén szeptemberben hazánkba látogatott), témája pedig a Lukács evangélium igeteológiája, illetve lehetséges igeteológiája volt. Az előadó hangsúlyozta, hogy szó szerinti értelemben vett igeteológiát lényegében csak a Corpus Johanneum, azaz a jánosi gyűjtemény tartalmaz, de Lukácsnál is vannak erre utaló részletek, nem véletlen, hogy a fentebb említett „Aperuit illis” kezdetű apostoli levél is egy Lukács idézettel nyit (Luk 24:44-45). Az Írások megnyitása és az apostolok értelmének megnyitása a szöveg alapján egymással párhuzamosan történt meg, a feltámadott Jézussal való találkozás egybetartozik az Írás, az Ige (logosz) megnyílásával is. A Luk 15:25-ben fordul elő a konferencia címében is szereplő „szimfónia” szó, mégpedig akkor, amikor azt írja Lukács, hogy:

„Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor [haza]jövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét (συμφωνιας – szümphóniasz) és táncot.” (Károli-fordítás)

Az előadó ezen igerészlet alapján azt mondta, hogy amiképpen az atya Jézus példázatában ebbe a szimfóniába invitálja be idősebb fiát, ugyanúgy hív meg minket a feltámadott Krisztus, hogy megtekintsük az Írások, az Ige egybehangzását, egységét, együtthangzását (szimfónia).

A második előadást Dr. Gyurkovics Miklós, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tudományos rektorhelyettese tartotta, aki főleg a II-III. századi logoszteológiáról és annak különböző aspektusairól beszélt. Az előadás első felében röviden összefoglalta Alexandriai Philón (I. századi alexandriai zsidó filozófus) nagyhatású logosztanát, mely szerint a Logosz az a létnek és ismeretnek a közvetítése, az emberi és isteni kommunikáció tolmácsa, egyfajta kapocs a metafizikai és a materiális világ között. A krisztológiai logosztannal kapcsolatban természetesen néhány szót szánt Jánosnak (pl. Ján 1:14) és az apostoli leveleknek, majd kitért röviden Római Kelemen első levelére, Antiochiai Ignác írásaira és a Barnabás levélre is. Az utóbbi esetében azt a megállapítást tette, hogy Jézus Krisztus a levél szövegében pont úgy közvetít az Ó- és az Újszövetség között, mint Philón esetében a Logosz a metafizikai és a materiális világ között. Ezt követően esett szó a bennfoglalt logosz (logosz endiathetosz) és a kimondott logosz (logosz prophorikosz) kettősségének tárgyalására, ahol számomra az a szintén philóni kép volt érdekes, mely szerint Mózes az a bennfoglalt logosznak az allegóriája, hiszen neki mondta el az Úr az égő csipkebokorban, hogy mit kell mondania, de ezt Áron, az ő testvére fogja végül hangos szóval kimondani a fáraó előtt. Ezzel Áron válik a kimondott logosz allegóriájává. Az előadás végén az alexandriai teológia két nagyjának, Alexandriai Kelemennek és Órigenésznek a munkásságából került elő néhány idézet, melyeknek az volt a lényegi mondanivalója, hogy az ember átistenülésének függvénye az, hogy a benne lévő logosz mennyire hasonlít az Atyában lévő logoszra. Feltételezem, hogy ezt úgy is le lehet fordítani, hogy mivel Krisztus a Logosz, ezért az ember átistenülésének függvénye az, hogy mennyire erős benne a krisztusi természet, a benne lévő Krisztus mennyire tud kiteljesedni.

Egy rövid szünet után Dr. Tóth Beáta tanszékvezető, egyetemi docens tartotta meg a harmadik előadást Szent Ágoston igeteológiájáról, illetve az azzal kapcsolatos nehézségekről. Itt is előkerült a benső szó és a kimondott szó, legfőképpen a „verbum interior/initimum” (belső ige) kifejezés, ami Ágostonnál központi jelentőségű. Az előadó kiemelte, hogy Ágoston a pályájának első szakaszában a „verbum” szót nem használja Jézusra, azaz a Fiúra, inkább kerüli, de köznévként előfordul a műveiben. A keresztény tanításról (De doctrina christiana) című művében már előfordul tulajdonnévként, illetve a Beszédek Szent János evangéliumáról című beszédgyűjteményben is megjelenik, természetesen nem véletlenül. Az előadás zárásaként a Szentháromság és a Szentírás néhány kapcsolódási pontját mutatta be az előadó a De doctrina christiana I-III. fejezete alapján.

Az előadások közül a negyediket Balázs Jeromos OFM tartotta, aki a középkori ferences irodalom egyik legkiemelkedőbb személyének, Szent Bonaventurának a munkássága kapcsán beszélt a „liber creaturae” metaforájáról. A „liber creaturae” (természet könyve) metafora eredetét, pontosabban a könyvnek, mint metaforikus képnek az eredetét az előadó Ezékiel próféta könyvéig vezette vissza, illetve Szent Ágoston Vallomások című művét is megemlítette. Bonaventura híres elmélete a „két könyv-elmélet”, mely szerint Isten két könyvet adott az embernek, először adta a természet könyvét, amelynek azonban a megértése a bűnbeesés után homályossá vált, és Isten adott egy másik könyvet, a Szentírást (az Igét, ha úgy tetszik Logoszt), amely segítségünkre van a természet könyvének megértésében. Az előadó rámutatott, hogy Bonaventura eredetisége abban áll, hogy a ferences spirituális hagyományra építkezett, természetesen főleg Assisi Szent Ferenc természetről alkotott képére. Bonaventura mondhatni a ferenci természetkép igazi rendszerbe foglalója, quasi teoretikusa, természetesen együtt a korszak már ferences gondolkodóival. A metafora értelmét az előadó a metafora kognitív ábrázolásával írta le, melyben a „könyv” a forrástartomány, a „természet” pedig a célállomány. A természet nagy és végtelen, míg a könyv kézzel fogható és míg a könyv sok különálló lapját a kötés tartja egybe, úgy tartja egybe a természet sokféle alkotóelemét az, hogy ugyanazon létezésből részesültek Istentől.

A konferencia délelőtti szekcióját Dr. Kodácsy Tamásnak, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának és református lelkésznek az előadása zárta, melyben Krisztusnak, az Isten Igéjének a kapcsolatát járta körül az igehirdetéssel. Az igehirdetés egyrészt hallható sákramentum/szentség (sacramentum audibile), másrészt a sákramentum látható ige (verbum visibile). Szóba került Edward Schillebeeckx belga római katolikus teológus munkássága, és az előadó kiemelte, hogy Schillebeeckx szerint az Istennel való találkozás mindig szakramentális, tehát láthatóságot is feltételez. Az előadás második felében egy ismert protestáns állítás kivesézése következett, melyet a Második Helvét hitvallásban fogalmaztak meg: „Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje.” (Praedicatio Verbi Dei est Verbum Dei). Az előadó felvetette a kérdést, hogy valóban minden szószéki beszéd Isten Igéje? Idézte Hegedűs Loránt református püspök szavait, mely szerint „A keresztről szóló beszéd bolondsága nem ugyanaz, mint a keresztről szóló bolond beszéd.” Végül a fentebbi állítás nyelvtani elemzése során, melynek keretében a különféle szavak nyelvtani szerepét tekintettük át (például hogy mi van, ha az Ige szó az alany, és Az Isten szó az állítmány, vagy fordítva), így kiderült, hogy a mondatnak minimum 16 értelmezési lehetősége van. Nem mindegy ugyanis, hogy Istenről szóló beszédről van szó, vagy Isten beszédéről.

A kellemes és bőséges ebédet hozó ebédszünet után a délutáni szekciót Dr. Krakomperger Zoltán plébános előadása nyitotta meg, melyben Otto Semmelroth munkásságának egyes részleteit tekintette át, aki a II. vatikáni zsinat egyik legfontosabb teológusa volt. Az előadó kihangsúlyozta, hogy Otto Semmelroth szerint az Egyház az maga is Istennek az Igéje, hiszen ha az Egyház Krisztus teste, és Krisztus pedig a Logosz, akkor ez egyértelműen kikövetkeztethető. Az Egyház Isten emberekhez intézett megszólítása/beszéde. Emellett Semmelroth szerint az Egyház teremtmény is, Isten Igéjének a teremtménye (creatura Verbi). Az az aktus, amikor az Atya elküldte Igéjét, a Fiút az emberek megváltására, az egyfajta „ősprédikáció”, mondhatni az igehirdetés archetípusa. Ennek a látható jele az egyházi igehirdetés maga is, azaz Isten Fia megtestesülésének a jelszerű megjelenítése. Éppen emiatt az igehirdetés és a szentségek/szentségi cselekmények összhatása közvetíti az isteni kegyelmet, ez egy dialogikus struktúra. Nem véletlen, hogy az Egyház két életfunkciója az előadó szerint az igehirdetés és a szentségek ünneplése.

A hetedik előadást Lévai Ádám, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza tartotta egy kevésbé ismert francia teológus, Louis Bouyer igeteológiájáról. Az előadás lényege az volt, hogy az „Aperuit illis” kezdetű apostoli levélben milyen visszhangja volt akár Bouyer igeteológiájának. Bouyer kapcsolódott a korabeli „ressourcement” – programhoz, ami a korszakban nem egy szó szerinti értelemben vett program volt, hanem inkább egy módszer, ami azt tűzte ki célul, hogy vissza kell térni a forrásokhoz, azaz a Szentíráshoz és a patrisztikus hagyományokhoz (ez volt az egyik legfőbb célkitűzése a II. vatikáni zsinatnak is). Az előadó ezt követően röviden áttekintette, hogy kik hatottak Bouyer teológiájára, majd vizsgálta a munkássága visszhangját az „Aperuit illis” apostoli levélben. Az utóbbi esetben kiemelte egyrészt, hogy a Szentírás és az apostoli hagyomány egymástól elválaszthatatlan, másrészt hogy a Logosz egyesíti a felekezeteket (ökumenizmus). Ez a két állítás mind Bouyer teológiájában, mind az „Aperuit illis” apostoli levélben egyértelműen kirajzolódik, bár közvetlen hatás nem feltétlenül mutatható ki a kettő között. Bouyer esetében az ökumenikus törekvések azt jelentették röviden összefoglalva, hogy a felekezeteknek el kell fogadniuk egymás érdemeit és eredményeit (itt kifejezetten a protestáns és római katolikus egyházakra gondolt, például kiemelte a protestáns szentírástudomány vitathatatlan eredményeit), viszont ezzel párhuzamosan azt is, hogy meg kell őrizni a teljességet és korrigálni kell az apróbb tévedéseket (ebben benne van az apostoli hagyomány védelme is). Érdemes megjegyezni, hogy kezdetben Bouyer maga is protestáns lelkész volt. Az előadás végén szó esett még a vallások közötti párbeszédről, ami szintén mind Bouyer igeteológiájában, mind Ferenc pápa apostoli levelében előkerül. Bouyer szerint a mítoszok azok az emberi gondolkodás csúcsteljesítményei, de a bűnbeesés miatt ezek zavarodottak, a Logosz ezeket korrigálja és megtisztítja. Az előadó megemlítette Alexandriai Kelemen azon elképzelését, hogy a Logosznak harmonizáló szerepe is van, illetve Jusztinosz vértanú megjegyzését, mely szerint a mítoszokban pont az emberiség bukása miatt démoni behatások, interferenciák jelennek meg. A Logosz pont ezektől tisztítja meg ezeket a mítoszokat, helyreigazítva őket.

A nyolcadik előadást Dr. Vincze Krisztián görögkatolikus pap, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára tartotta meg az igeteológia és a nyelvfilozófia érintkezési pontjairól. Az előadó azzal kezdte, hogy összefoglalta az állati és emberi kommunikáció jellemzőit, ezzel adva meg a felütést a témájának. Az előadó szerint embernek lenni kicsit leegyszerűsítve azt jelenti, hogy szóban/szó által lenni, Isten pedig a Szentháromság belső szavát Jézus Krisztusban mondta ki. A szóval mi emberek is nemcsak elmondunk dolgokat, hanem alakítjuk magunkat és a minket körülvevő valóságot is, Isten pedig pontosan ugyanígy alakítja beszéde által a valóságot. csak egy másik szinten, ő a szava által alkot, az isteni Ige teremt. Az előadó idézte Walter Benjamin német filozófust, aki szerint a dolgoknak néma beszédük van, az embernek megnevező beszéde, Isten beszéde pedig teremtő beszéd. Istennek az Igéje érzékelhető formában beszél Isten szellemi valóságáról, ahogy egyébként az ember szavai is árulkodnak annak valóságos állapotáról. A helyes, értelmes gondolat képmása a felismert lényegeknek. A szavak jelentése kettő, egyrészt van kötött jelentésük (significatio), másrészt kontextuálisak, átvitt értelműek és többdimenzionalitásúak. Egy szó konkrét jelentés-egésze az összefüggések által válik teljessé. Az előbb említett két jelentésére a szavaknak az előadó példákat is hozott Jézus Krisztus életéből, azaz az evangéliumokból. Jézus szavainak nagy hatása volt, emberek élete változott meg tőle (azaz befolyásolta a beszédpartner önmegvalósítási aktusait), mondhatni szívig hatottak a szavai, megfigyelhető óriási beszédteljesítménye (itt az előadó idézte Eugen Biser német teológust).

A konferencia utolsó előadását Dr. Görföl Tibor, a PPKE, a Szent Atanáz Görögkatolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem oktatója és a Vigilia folyóirat főszerkesztője tartotta meg, leginkább a keresztény ideteológia kortárs és jövőbeli kérdéseire fókuszálva. Az előadás első felében XVI. Benedek pápa 2010-ben kiadott apostoli buzdításának (Verbum Domini) néhány előzményét tekintette át az előadó, többek között Henri de Lubac, Hans Urs von Balthasar, John Breck és Eberhard Jüngel munkásságát kiemelve. Érdekes, hogy John Breck ortodox, Eberhard Jüngel pedig protestáns teológus, így ez lényegében egy igen felekezetközi előzmény. Mindegyik teológus esetében természetesen az Ige szemszögéből érdekes teológiai tanításokra fókuszált az előadás, nem a komplett életműre. Ezt követően néhány előremutató kérdés került terítékre, olyan teológusok nyomán, mint Paul Knitter vagy Raimon Panikkar. Ilyen kérdések például a különböző vallásokhoz való hozzáállás, illetve az, hogy elválasztható-e egymástól az Ige és a Lélek üdvrendje és cselekvése? Lezárásképpen az előadó kihangsúlyozta, hogy nagyobb figyelmet kéne szentelni a figyelmes meghallgatás kultúrájára, a nyílt, őszinte és kompromisszummentes beszéd kultúrájára (tehát nem kötni kényelmesebb kompromisszumokat) és arra, hogy ne csak a szavakkal, hanem a kiáltásokkal is számot vessünk, például a teremtett világ állandó kiáltásával (utalva ezzel a természet védelmének fontosságára).

A konferenciát az előadások között begyűjtött hallgatói kérdések megválaszolása és rövid kerekasztal-beszélgetés zárta.

Vélemény

Számomra remek élmény volt a konferencia, kicsit szélesebb spektrumban láttam rá az igeteológia bonyolult, de egyszersmind érdekes területére. A szervezőket is csak dicsérni tudom, minden a lehető legnagyobb rendben folyt. Külön említésre méltó Balogh Katalin moderátor, aki remekül igyekezett tartani a menetrendet, természetesen együttműködve az előadókkal.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe az ilyen és ehhez hasonló eseményeket, igazán sokat lehet tanulni és meg lehet ismerkedni új emberekkel is. Ráadásul arról sem volt szó, hogy protestánsként idegennek éreztem volna magam az alapvetően római katolikus közegben, sőt igazából kellemesen éreztem magam és nagy érdeklődéssel várom a hasonló eseményeket, függetlenül attól, hogy mely felekezet szervezi, hiszen Krisztus Igéje és a keresztény tanítás nem egy felekezethez tartozik.

Mivel a beszámolóm – bármennyire is hosszabb lett az eredetileg tervezettnél – nem helyettesíti az előadások meghallgatását, ezért mindenkinek ajánlom figyelmébe a konferenciáról készített felvételt, amelyet itt megtaláltok:

„Kezdetben vala az Ige…” (Ján 1:1; Károli-fordítás)