A Római Birodalom határát képező limes magyarországi szakasza nem olyan rég igencsak felkapott témának számított, ugyanis a dunai limest az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította (a hazai szakasz ebből kimaradt). De mégis mi volt a limes valójában? A civilizáció határa, esetleg egy komplex védelmi rendszer? A pannóniai szakasz mennyire volt jelentős? Ezen kérdésnek fogunk utánajárni ezen cikkben. Reméljük miután a kedves Olvasó elolvasta, kérdéseinek nagy részét meg tudjuk válaszolni.

A limes fogalma

A szó eredeti jelentése elsősorban nem elválasztó határ, hanem az ellenség felé vezető út. Eleinte ebben az értelmezésében is használták. Csak a Kr.u. 2.századtól kezdett elterjedni az általunk is ismert ,,határ” (nem csak a Birodalom, akár földbirtokok határát is jelölhette) jelentésben. Ekkor is leginkább a szárazföldi határt jelölték ezzel a szóval. Az Imperium Romanum provinciáinak nagy része – így Pannónia is – ezzel szemben folyami – tehát természetes – határral rendelkezett. Ennek megnevezésére inkább a ripa szó volt az általános.

A hazai limes egyik rekonstruált segédcsapati tábora Paksnál

A Római Birodalom határai hatalma csúcspontján

Pannónia elfoglalása

A Birodalom határainak a Dunáig való kiterjesztése már igen korán, a Kr.e. I. század elején felmerült. A legiok lépésről lépésre foglalták el a területeket. Az előrenyomulást csakis a Rómát súlytó polgárháború törte meg, ugyanis a határon harcoló erőket a birodalom belsejébe irányították. Boirebisztasz dák király (aki fennhatósága alatt tartotta többek között a majdani Pannónia nagy részét) valószínűleg a Kr.e. 44-ben bekövetkezett halála után hatalmi vákuum keletkezett Közép-Európában, amit Róma első császára, az igencsak ambiciózus Augustus igyekezett kihasználni, ugyanis az Imperium határait ki akarta terjeszteni a Dunáig.

A későbbi Pannónia Dráván túli területén élő – főként pannon – törzsek ellenálltak a rómaiaknak. Augustus őket lépcsőzetesen igyekezett megszállni. A békésebb dunántúli törzsek ezzel szemben eleinte csak római fennhatóság alá kerültek, területük nem lett teljesen Róma igazgatása alá vonva. A régiót Róma fokozatosan és szinte észrevétlenül integrálta a birodalomba. A pannonokkal viszont továbbra sem volt könnyű dolguk. A későbbiekben sokszor fellázadtak, így területük teljes római megszállása csak a Kr.u. 6-9 közötti pannon-dalmát felkelés leverése után vált lehetségessé. Bár a kezdet igencsak nehézkes volt, a harcias pannon törzsek nemzedékekkel később szinte teljesen romanizálódtak. Területük a végletekig lojális lett Rómához. Ezt a területet az Imperiumnak meg is kellett óvnia a szomszédos barbár törzsektől, ezért a Dunánál egy komplex védelmi rendszert állítottak fel, mely Pannóniát és egyben a Római Birodalmat volt hivatott védeni.

A Pannóniát meghódító Augustus egy általa veretett pénzérmén

A ripa katonasága és felépítése

Ennek megfelelően a provincia katonasága igen számos volt. Itt állomásozott az egyik legnagyobb hadsereg a Birodalmon belül. 2 legio mellett további 30 segédcsapat (ebből 22 hazánk jelenlegi területén) helyezkedett el a Dunántúlon. A Flavius-kor végére (Kr.u. I. század) a provincia összes egysége a határ (a Duna) mentén sorakozott fel az ott található erődítményekben, feladva ezzel a korábbi gyakorlatot, addig ugyanis legfeljebb nyáron állomásoztak a Duna vonalán. A hagyomány feladásának az oka egyrészt a provincia egyre intenzívebb romanizálódása, másrészt a szarmata törzsek erőszakos betörései voltak. A szarmatáknak leginkább szír íjászokkal és észak-afrikai könnyűlovas csapatokkal igyekeztek több-kevesebb sikerrel ellenállni, akik jól ismerték az ellenség harcmodorát és fegyverzetét.

Erődök és őrtornyok

A rómaiak a korszak legjobb erődépítőinek számítottak. Hosszabb ideig használt táboraikat fokozatosan építették át görög hatást tükröző erődökké. Egyes táborok még korházzal és saját fürdővel is rendelkeztek szentély és a különböző raktárépületek mellett. Az erődítések felhasználták a Dunát, mint természetes határt és nagy többségben a Duna legfontosabb átkelőihez – vagy ahol a körülmények ezt nem engedték meg, ott egy kicsit távolabb – épültek. A különböző erődítmények legtöbbször 10-30 km távolságban helyezkedtek el egymástól. Az erődök alapanyaga kezdetben a palánk majd – általában hosszabb használat után – a kő lett. Érdekes, hogy a rómaiak sokáig -a Dunán, mint természetes határon kívül- nem igazán használták ki a terepviszonyokat. Nem építkeztek különböző magaslatokra sem. Ezt a hagyományt csak a Kr.u. 3-4.században törték meg.

A védelmi rendszer azonban nem csak katonai táborokat, hanem őrtornyokat is tartalmazott. Őrtornyokat bizonyítottan csak a Kr.u. I. századtól kezdve emeltek a Duna mentén. Az őrtoronysorokat általában fából építették, ugyanakkor előfordultak – kisebb számban – kőtornyok is. A legtöbbször szögletes – néha kör – tornyok, az erődítményeknél jóval sűrűbben helyezkedtek el. A legfontosabb alapelv ez esetben az volt, hogy az egyik őrtorony látótávolságán belül legyen a másik, így veszély estén könnyen tudjanak jelezni egymásnak. A veszélyt a közelben álló máglya meggyújtásával jelezték. Emellett más módokon is kommunikálhattak egymással, legtöbbször kürttel vagy fáklyával.

A limes út

A limes erődítményei és őrtornyai közti összeköttetést a limes út biztosította. A Kr.u. I. századtól a jelentősége megnőtt, ugyanis - ahogy fentebb már említettem – Róma határait megpróbálták lineárisan védeni, így még fontosabb lett a már addig is nagy jelentőséggel bíró, Duna-partján futó út. A kővel alapozott és kavicsokkal kirakott, valamint mérföldkövekkel tömeges számban rendelkező út oly maradandónak és hasznosnak bizonyult, hogy még a középkorban is ismerték és használták. Ez leginkább annak tudható be, hogy télen csak ez az útvonal volt járható. A limes út modern országútjaink megépüléséiig folyamatos használatban volt, napjainkban pedig a Duna mentén haladó országutaink egy része továbbra is a vonalát követi. 

Kulturális hatása Pannoniában

Katonai jelentőségei mellett, a pannóniai ripának a tartomány kulturális életében is szerepe volt. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy sokszor a katonai táborok mellé épültek az ún. barakkvárosok (vicus, canabae). A lakosságukat elsősorban az egykoron ott állomásozó veteránok és bennszülött feleségeik, valamint leszármazottjaik adták. Egyes esetekben a legiotáborok közelében épültek nagyobb, a canabaetól független települések is, erre a legjobb hazai példa Aquincum.

Gorsium (Tác közelében) maradványai

Pannónia hatása Róma történelmére

Pannónia igazán Marcus Aurelius markomann háborúi alatt vált jelentőssé. A tartomány nagy szerepet töltött be az ütközetek sokaságában. Ennek meg is fizette az árát, a provincia veszteségei katasztrofálisak voltak. Mindenütt a barbár betörések következményeit, romba dőlt házakat és katonai táborokat maradványait lehetett látni. Sok-sok évbe tellett míg a terület kiheverte a brutális veszteségeket. Az újjáépítés és regeneráció igencsak sikeresnek bizonyult. Ráadásul a provincia katonasága 193-ban képes volt császárrá kiáltani és a trónra ültetni Pannonia-Inferior kormányzóját, Septimius Severust. Dinasztiája uralkodása alatt Pannónia mindig vezető szerepet töltött be. Az ekkor már kettéválasztott provincia a III. század során Severus mellett több másik császárt is hatalomra jutatott, közülük a legtehetségesebb talán a dél-pannóniai születésű Decius volt. Ez a század Pannónia fénykorát adta, a tartományok virágoztak. Bár a művészetek és az irodalom nem terjedt el annyira, mint a mediterrán vidékeken, a provinciák ezen kívül egyfajta „új-Róma” arcát mutatták. A következő évszázad ezzel szemben már közel sem bizonyult ilyen rózsásnak.

Septimus Severus császár szobra és arcrekonstrukciója

A provincia elvesztése

A drinápolyi csata után, 378 végén a gótok Pannóniát is feldúlták. Csak nagyon nehéz harcok árán sikerült megnyugtatni őket, azzal, hogy letelepülhettek a határon. A római közigazgatás pár évtizedig még úgy ahogy tartani tudta magát, később viszont teljes egészében elveszíttette az uralmat a tartományok felett. A következő század elején a Kelet-Dunántúlt hivatalosan is átengedik a hunoknak. Ezzel a természetes határ megszűnt és csak idő kérdése volt, hogy a római uralom a Nyugat-Dunántúl felett is megszűnjön. Ez végül 433-ig váratott magára, mikor Flavius Aetius – egy szerződés keretében – átengedte a területet Ruas hun királynak.  Bár Avitius császár 455-ben indított egy hadjáratot a Dunántúl visszaszerzésére, a próbálkozás nem bizonyult hosszú életűnek, így Pannónia Róma számára teljesen elveszett.

Források

• Borhy László: „A limes” In Rubicon 2016/ 1. szám, 36-45.
• Alföldi András: Magyarország népei és a Római Birodalom, Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1934.
• Alföldy Géza: Pannonia és a Római Birodalom (https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/234735/1996_IV_02_172_183.pdf?sequence=1&isAllowed=y)
• Tóth Endre: „Római utak Pannoniában” In Ókor 2004/ 1. szám, 43-48.
• Mráv Zsolt: „A Római Birodalom határvidékén” In Vágó Ádám (szerk.): A Kárpát-medence ősi kincsei, Kossuth kiadó, Budapest, 2015.
• Varga Gábor: „A római limes magyarországi szakaszának világörökségi nevezése” In Ókor 2013/ 1. szám, 98-100.
• Visy Zsolt: A római limes Magyarországon, Corvina Kiadó, Budapest, 1989.