Idén június 16-17-én tartották meg az ELTE BTK-n a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját, amely immáron több mint 10 éve egy hagyományosnak számító esemény. A COVID áztatta időszak után végre személyesen sikerült megszervezni a konferenciát, melynek keretében két plenáris előadást, 21 doktorandusz előadást és könyv-, valamint kutatócsoport bemutatókat is megtartottak. Blogunk szerkesztőségéből ketten, főszerkesztőnk, Besztercei Márk és egyik szerkesztőnk, Berta Eszter (Weis) vettek részt az eseményen, ők ketten rakták össze jegyzeteik és tapasztalataik alapján az alábbi beszámolót.
Június 16.
Az első nap természetesen egy megnyitóval kezdődött, melynek keretében Novák Veronika (ELTE) mondott egy rövid bevezetést/köszöntőt, majd az ELTE Alumni Központ képviselője is elmondta köszöntőjét. Ezt követően meghallgathattuk a konferencia első plenáris előadását, amelyet Bárány Attila, a Debreceni Egyetem professzora tartott az 1215-ös Magna Carta társadalmi hátteréről. Többek között megtudhattuk azt, hogy a Magna Carta elnevezést a korszakban egyáltalán nem alkalmazták, János 1215-ös runnymede-i cartájaként tartották számon. Emellett szó esett arról, hogy ugyan elterjedt nézet, hogy a király ellen felkelő bárók erőszakolták ki a gyenge királytól a cartát, mégis a dokumentumban olyan emberek neve szerepel - mint akik a királynak a dokumentum kiadását tanácsolták (per consilium) - akik a király hívei. Az előadásban lényegében a társadalmi háttér valamilyen szintű átértékelését vezette le az előadó.
Ezt követően kezdődött el az I. szekció. A szekció első előadását Borbás Benjámin (ELTE) tartotta, témája pedig a keresztes seregeket kísérő kereskedők és pénzváltók szerepe volt a logisztikai kihívások tekintetében. Az előadás elején röviden szó esett a hadizsákmány szerepéről és arról, hogy esetleg kereskedésre is használhatták-e a harcok során zsákmányolt dolgokat. Ezt követően az előadó felsorolta a különféle lehetséges logisztikai kihívásokat, mint például az élelmiszerellátás. A kereskedők szerepével kapcsolatban szó esett többek között arról, hogy az európai kereskedők számára igen profitábilis vállalkozásnak számított a keresztes seregek mellett haladni, ugyanis védelmet jelentett számukra, illetve persze hasznot is ígért. Emellett azonban hátrányai is voltak, hiszen a kereskedők részéről fennált a trükközés lehetősége, illetve a keresztes sereg számára is jelenthetett veszélyt a kereskedők garmada, ugyanis a kémek és orvgyilkosok jól el tudtak vegyülni a tömegben. Ezt követően a pénzváltókról esett szó, illetve az előadó kitért a bizánci pénzváltókkal való ellentétekre is. Az előadást az eladósodás harctéri következményeinek rövid áttekintése zárta. A második előadást Rudolf Veronika (ELTE) tartotta a cseh-Habsburg viszony 1278 utáni alakulásáról. Lényegében a csehek által elvesztett dürnkruti csata utáni évek elemzése állt az előadás középpontjában. A csatában meghalt II. Ottokár, a csehek igencsak ambiciózus és expanzív politikát folytató uralkodója. Az előadó kitért Habsburg Rudolf morvaországi hadjáratára, majd pedig arra a kérdésre, hogy kik igyekeztek megszerezni a gyámságot a kiskorú Vencel felett? V. (Hosszú) Ottó brandenburgi őrgróf még 1278-ban megszerezte a gyámságot Vencel felett, ezzel kezdetét vette a cseh történelem „brandenburgi korszaka”. Ennek tárgyalása után röviden kitért az előadó a Habsburg-magyar viszony kérdésére is a korszakban. Végül konklúzióként a csehek visszaszorulását, és a Habsburgok térnyerését állapította meg. A szekció harmadik előadását Véber Zoltán (Debreceni Egyetem) tartotta Bosznia Hunyadi törökellenes politikájában betöltött szerepéről. Bosznia helyzetének felskiccelése után II. Tvrtko bosnyák király 1443-as halálát követő királyválasztási nehézségekről esett szó, majd pedig Tamás István király szövetségkeresési kísérleteiről, amelyek elsősorban a Magyar Királyság felé irányultak. Tamás István kapcsán hatalmának konszolidációja is megemlítésre került, majd pedig Bosznia fokozatos visszaszorulásáról is. A vizsgálódást – talán Hunyadi János kapcsán nem meglepően – 1456-ban zárta az előadó, amikor is a bosnyákok nem voltak hajlandóak segíteni II. Mehmed Nándorfehérvár elleni akcióját.
A doktorandusz konferencia előadásainak írott, lábjegyzetelt formája a Micae Mediaevales sorozatban szokott megjelenni
A II. szekciót Varga Virág (ELTE) előadása nyitotta. Az előadás a Héder nembeli Héderváriak XIII század végi, XIV. század eleji történetéről szólt, azon belül is a társadalmi kapcsolataikra fókuszálva. A fő kérdés melyet az előadó körül járt, hogy a család tagjai a források alapján a tartományurak küzdelmei idején a király pártján álltak vagy rokonaik, a Kőszegiek familiárisaivá váltak-e? Az előadásban két generáció tagjai lettek kielemezve, két testvér, II. Héder és I. Dénes gyermekei és unokái. Nem minden családtagról lehetett tudni, hogy kinek a pártján áll, de a bemutatott forrásokból látszott, hogy II. Héder leszármazottjai inkább a Kőszegiek mellé álltak, míg I. Dénes leszármazottjai inkább a király oldalán foglaltak helyet. A szekció második előadását Csifó Tamás (SZTE) tartotta. Ebben az előadásban a horogszegi Szilágyiak eredetének kérdése volt a téma. Bemutatásra került a két legmeghatározóbb elmélet, elsőként a Garázda-elmélet mely szerint a Szilágyiak egy XIV. századi két ágra osztódás következtében váltak le a Garázdákról. Ezt az elméletet sokan elavultnak tartják, illetve enyhén ingatag lábakon is áll. Másodikként a Szilágyság elmélet került bemutatásra, mely szerint a család a Szilágyság területéről származik, ami Közép-Szolnokot, illetve Kraszna megyét foglalja magába, s miután innen elköltöztek azután változtatták meg nevüket. Ezeken az elméleteken kívül még felsorolásra került pár más lehetséges opció is, például a Szilágy folyó völgye vagy különböző Szilágy nevű települések, de ezek egyelőre mind csak elméletek. A szekciót Faragó Dávid (ELTE) előadása zárta. Ennek az előadásnak a középpontjában egy Hunyadi János származásával kapcsolatos elmélet, pontosabban inkább annak megcáfolása állt. Maga az elmélet egyszerű, Hunyadi János Verebélyi Péter fia, ezt először Zadravecz István állította, de Fráter Lénárt is publikált róla egy tanulmányt 1935-ben. Az elméletet az előadás keretében igen sikeresen cáfolta meg az előadó, bebizonyosodott, hogy a címerek hasonlósága nem jelent semmit, illetve azonosítva lettek az elmélet forrásaiként szolgáló két oklevélben szereplő Jánosok is, egyikük se egyezett Hunyadi Jánossal. Annak ellenére viszont, hogy az elméletet már a saját korában sem fogadták el a módszertani hibák miatt manapság megint divatossá vált egyes körökben, mivel így egy tiszteletnek örvendő történelmi személyünknek biztos ősmagyar gyökerei lennének.
A III. szekciót Gallai Gergely (ELTE) előadása nyitotta és egy 13. századi, valószínűsíthetően magyar bolognai kánonjogászról, Damasusról. Az előadó bemutatta Damasus munkásságát és kiemelte, hogy a kánonjogász munkái több évszázadon keresztül hivatkozási alapot jelentettek, lényegében csak a trienti zsinat utáni időben merült feledésbe egy időre Damasus, mivel XVI. századi zsinat lényegében a kánonjogot is teljesen átszabta, megreformálta. A XVIII. században azonban újra felmerült a neve, és sokáig, mint „Bohemus”, azaz cseh azonosították. Vannak források azonban, akik egyértelműen magyarként (Hungarus) utalnak rá és több neves kutató is emellett szállt síkra. Az előadó emellett felhívta arra is a figyelmet, hogy ugyan Damasus valószínűleg magyar származású lehetett, ezt semmilyen magyar narratív forrás nem erősíti meg. Az előadást egy a Damasus név kapcsán felmerült gondolatmenet zárta, ugyanis lehetséges, hogy a Damasus név egy magyar név latinosítása lehetett. A második előadást Illés Kornél András (ELTE) tartotta Zrednai Vitéz Mihály rendiséggel és királyi hatalommal kapcsolatos elképzeléseiről. Az előadó már az elején leszögezte, hogy Zrednai öröklés és származás alapján tekintette V. Lászlót magyar uralkodónak. Fontosnak tartotta az isteni legitimációt, ugyanis Isten ruházta fel Lászlót erényekkel, emellett azonban a rendeknek is fontos a szerepe, hiszen ők ismerik fel a transzcendens elhivatottságot. Az előadásból kiderült, hogy Zrednai rendszerében a királynak is szüksége van a rendekre – hiszen a trónralépését a rendek hagyják jóvá és a méltóképpen megjutalmazott hívek az uralom szilárd támaszai – de a rendeknek is szüksége van a királyra, ugyanis a király képes biztosítani a rendet és a joguralmat, valamint a rendek is a királyi hatalmon keresztül vehetnek részt a kormányzásban. A szekció záróelőadását Rácz Balázs Viktor (ELTE) tartotta a kötelezetti késedelem jogkövetkezményeiről a középkori zálogjogban. A zálogszerzőség rövid bemutatása után megismerkedtünk a különféle jogi következményekkel: lex comissoria (jogvesztő záradék, melynek értelmében a zálogjogosult megtarthatta a zálogtárgyat); ius distrahendi (vagy ius vendendi, lényegében eladási jog, melynek értelmében a zálogjogosult eladhatta a zálogtárgyat); poena dupli (kötbér, szerződéses bírság, a tartozásnak a duplája, amelyet a teljesítés elmaradása esetén kellett kifizetni). A különféle következményekhez konkrét példákat is kaptunk az előadótól. Az előadás után kisebb módszertani parázsvita is kialakult azon kérdés körül, hogy lehet-e különféle tendenciákat feltételezni a középkori zálogjog tekintetében.
A nap további részében egy kutatócsoport bemutatkozását hallgathattuk meg (A magyar királyi udvar összetétele a Mátyás- és Jagelló-korban (1458-1526)), majd pedig könyvbemutatók következtek (Zsoldos Attila több könyve és Ribi András írása). Ezt követően átadták a legjobb egyetemes és magyar középkori témából írott szemináriumi dolgozatokért járó díjat, majd pedig a Sághy Marianne-díjat adták át, amelyet idén Péterfi Bence kapott meg.
Június 17.
A konferencia második napján a IV. szekciót Varró Orsolya (ELTE) előadása nyitotta meg a provence-i püspökök hatalmi helyzetéről a XI. században. Az előadó a püspöki hatalom három aspektusát különböztette meg: anyagi, politikai és eszmei. Az anyagi aspektuson belül a püspöki hatalom területi kiterjedése (egyházmegye, territorium) és a püspököt illető bevételek kerültek tárgyalásra. A politikai aspektust illetően betekintést nyerhettünk a püspökválasztás menetébe, amelyre a X. században az uralkodónak volt nagyobb hatása, később, 100 körül már a városi arisztokráciának, majd 1057 után a zsinatoknak, a legátusnak és végsősoron a pápának. Ezt követően szó esett a püspökök társadalmi beágyazottságáról is (voltak püspökök – mint pl. Gerald, Sisteron püspöke – akik a pápa jelöltjei voltak, de a helyiek ki nem állhatták őket), valamint az írott adminisztrációról. Az eszmei aspektus esetében az öndefiníció állt a középpontban (pl. életmű tekintetében), erre voltak példák Raimbald arles-i érsek és II. Pontius toulouni püspök. Emellett a reprezentáció is szóba került, aminél az előadó felvetette a Róma-imitáció szerepét és lehetőségét is. Az előadás végén az volt az egyik zárógondolat, hogy a XI. században a püspöki hatalom Provence területén igencsak képlékeny volt. A szekció második előadását Hunyadi Sándor (ELTE) tartotta az Árpád-kor végi (1270-1303) egyházi elitről. Az előadó felvázolta a királyi hatalom és a püspökválasztás viszonyát: a király ajánlást tehetett (postulatio), a káptalan választott (electio) a pápa pedig jóváhagyta a választást (approbatio). Ezt követően részekre szedve ismertette az előadó az 1270-es, 80-as és 90-es évek érsek- és püspökválasztásait. Például kiderült, hogy az 1270-es években az új püspökök részben a leghatalmasabb családok köréből kerültek ki, míg a királyi ajánlás és érvényesítés szerepe csökkent. Bepillantást nyerhettünk az esztergomi érseki szék körüli konfliktusokba is (Kán nb. Miklós – Benedek, Kőszegi Péter). A szekció harmadik előadását Dózsa Gábor Zoltán (ELTE) prezentálta a szerzetesrendi egyetemes káptalanok magyarországi működéséről. Az előadó a bevezetésben kifejtette, hogy a IV. lateráni zsinat (1215) írta elő kötelezően minden rend számára az egyetemes/általános káptalanok tartását, nagyrészt ciszterci mintára (Citeaux-ban tartották az egyetemes káptalanokat). Ezt követően az előadó kiemelt néhány példát z egyetemes káptalanok magyarországi szerepét illetően. Már egy 1274-es nagykáptalan döntött arról, hogy a magyarországi közösségeket három külföldi püspöknek kell vizitálnia. Az előadásban nagyobb szerepet kapott egy 1385-ös esztergomi nagykáptalan, melyet az ágostonos rend tartott. Emellett még egy Mátyás korabeli példa (1469) is helyet kapott az előadásban.
A septem artes liberales egy középkori ábrázoláson. Ezzel kívánjuk szimbolizálni, hogy több aldiszciplína is képviseltette magát a konferencián, ezzel is sokszínűvé téve azt.
Az V. szekciót Majláthné Sipos Csilla (Debreceni Egyetem) előadása nyitotta meg. Ezzel az előadással kicsit gazdasági vizekre eveztünk, pontosabban a Felső-Tisza vidéki gazdálkodás és környezeti-éghajlati viszonyok vizére. Két gazdálkodási formára került nagy hangsúly, a külterjes sertéstartásra, ami annyit tesz, hogy a sertések az erdőben félig szabadon keresik maguknak a táplálékot (makkoltatás), illetve a halászatra, a terület árterei és mocsári tölgyesei miatt ugyanis ez a két tevékenység volt a legjövedelmezőbb. Az összeszedett források szerint a vizsgált terület északi részén a makkoltatás volt dominánsabb, míg dél felé haladva a helyét fokozatosan átvette a halászat. Izsán Csaba (Babeş-Bolyai Tudományegyetem) előadásának a fő témája a céhek, azon belül is a bőrrel vagy textillel foglalkozó erdélyi szász céhek széttagolódása és nyomonkövethetősége volt. Az előadásból látszott, hogy annak ellenére, hogy a nyersanyag felhasználás miatti hosszú pereskedések okán sok irat maradt fent ezekről a céhekről, nem egyszerű őket kutatni. Az idők során sokszor váltak ki új céhek az anyacéhből, tömörültek egy céhbe hasonló, de nem azonos munkát végző mesteremberek, akik nem voltak elegen több külön céh alapításához, vagy egy létező, de csökkenő létszámú és jelentőségű céhnek kellett egy másikba beolvadnia. A szász céhek esetében az is nehezítő tényező, hogy eredetileg német nevük a magyar dokumentumokban nem feltétlen úgy szerepel, hogy biztosan tudni lehet, hogy melyik céhről van szó. A szekciót Galambosi Péter (ELTE) előadása zárta. Az előadásban a Türje nembeli Fülöp esztergomi érsek 1268. évi oklevelében felsorolt települések kerültek elemzésre. Az oklevél, mely 23 plébános összefogásáról tanúskodik eredeti példányban nem maradt fent, csupán egy 1427-es másolatban. Ebben a másolatban azon túl, hogy a keltezés hibás, a felsorolt településnevekben is akadnak hibák, egyes települések nem a korszakban használatos nevükön jelennek meg, mások nem is léteztek még az oklevél eredeti megjelenésekor. Az kérdéses, hogy ezek a tények utalhatnak-e az oklevél hamisságára, de mindenképp érdekesek a hibák a másolatban.
Az ebédszünet után kezdődő VI. szekciót Németh Fruzsina Alexandra (ELTE) előadása nyitotta meg egy elfeledett kurd falu, Grd-i Tle történetéről és lakosairól. Az előadó maga is résztvevője a falut feltárni kívánó régészeti kutatásoknak. Az előadás elején képet kaptunk az iraki Kurdisztán területén fekvő kurd falu történetéről, ami a XVIII. században kezdődött és szoros összefüggésben állt a területen felépített kurd erősséggel. Kiderült, hogy 1814 és 1836 között a terület felett hatalmat gyakorló emirátus expanzív politikába kezdett, de 1836-ban visszaszorították és ekkor rombolhatták le a kurd erősséget is. A falu továbbra is fennmaradt, csupán a XX. század végén néptelenedett el egyre inkább. A feltárt leletek elég töredékesek és lokálisak (sok pl. a tárolóedény), és ezek alapján nehéz megmondani, hogy pontosan milyen népesség élt a faluban. Ezt követően Rakonczay Rita (ELTE) előadását hallgathattuk meg a XVI. századi magyarországi kályhákról és azok vallási vonatkozásairól. Miután röviden ismertette a reformáció képekhez való viszonyát, az előadó több példát is említett elterjedt és tipikus kályhaábrázolásokra (például a szerzetesi ruhába bújt Sátán, különféle bibliai történetek és a schmalkaldeni háború). Ezt konkrét magyar példák követték, a XVI. század első feléből a besztercebányai kör, a század második feléből pedig Sopron. Az előbbit főleg a szentábrázolások jellemezték, míg az utóbbi jóval sokszínűbb: német idézet a Hiszekegyből, angyali üdvözlet, Tízparancsolat (komplett kályhacsempe-széria, az alapja Luther imádságoskönyve), Jákob álma stb. Ezeket bőséges képanyag mutatta be a közönségnek. Témájában szorosan ehhez kapcsolódott Sz. Anderko Anna (ELTE) szekciót lezáró előadása egy XVII. századi szécsényi kályháról. Ugyan maga a kályha elpusztult, az előadó azonban megkísérelte rekonstruálni. Bemutatásra került a kályhadarabok közül a terülőmustrás csoport, melynek az előadó a jellemzőit is ismertette (pl. fehér, vagy néhány esetben vörös anyag; visszahajtott perem; zöld ólommáz stb.). Ezen belül több típus is részét képezte az előadásnak (indamotívumos-veretmintás típus; rácsdíszes típus stb.), amelyeket ábrázolások és képanyag segítségével meg is szemlélhettünk. Kiderült, hogy a kályhába másodlagosan beépített kályhacsempe részek is voltak. Az előadást két lehetséges rekonstrukció bemutatása zárta.
A konferencia utolsó, VII. szekcióját Kinde Anna (CEU) előadása nyitotta. Ebben az előadásban a székesegyházak fény- és térszervezésébe nyerhettünk betekintést, főleg Közép-Európára és a késő középkorra koncentrálva. Elsőként a természetes fényről esett szó, az ablakok elhelyezkedéséről és fontosságáról, ezek biztosították a világosságot a székesegyházban, így természetesen úgy helyezték el őket, hogy a fontos részekre jusson a legtöbb fény. Ez után a mesterséges fények kerültek sorra, a gyertyák, mécsesek s lámpások, illetve ezek használata a misén, a különböző fontos szertartásokon, például a húsvéti gyertyás körmenet és a tűz megáldása, végül az üdvözülésben való szerepük. Ezt Suba Katalin (ELTE) előadása követte, amelynek középpontjában a középkori Szent Adalbert-székesegyház állt, mely 1543-ban elpusztult s később a romjaira építették a bazilikát, ezzel lehetetlenné téve a régészeti kutatásokat. Az előadásban a Barkóczi Ferenc által készített alaprajz és egyéb fennmaradt, a székesegyház belső terét említő források alapján próbálta az előadó nagyjából rekonstruálni, hogy hogyan is nézhetett ki a székesegyház berendezése. A legtöbb kérdést talán a Mária-oltár elhelyezkedése jelentette, illetve az, hogy lehetett-e több Mária-oltár a templomban. Ez a kérdés a hallgatóságot is megmozgatta, ugyanis az előadás után többen megosztották erről a véleményüket, s érdekes eszmecsere alakult ki. Utolsó doktorandusz előadóként Szathmári Edina (ELTE) prezentálta előadását, amelyben a kolozsvári Szent-Mihály-templom szentélyfejezeteiről hallgathattunk meg egy előadást. A fejezetek nagy része növényi minta, ám van köztük 7, ami különböző jeleneteket jelenít meg. Több kérdés is megfogalmazódott az előadásban a fejezetekkel kapcsolatban, például, hogy kiknek készülhettek ezek a szobrok, hiszen olyan magasan vannak, hogy a földről nem igen látszódnak, illetve, hogy vajon lehet-e köztük valami összefüggés, látszólag ugyanis teljesen különálló alkotásokról van szó. A legtöbb világi jeleneteket ábrázol, bár van egy fejezet, amit többen Káin és Ábel ábrázolásaként azonosítottak.
A konferencia végén Bagi Dániel (ELTE) tartotta meg a második plenáris előadást a fikció középkori elbeszélő forrásokban való szerepéről, főként egy sváb krónikás munkássága nyomán. Megtudtuk, hogy a fikcióknak korántsem annyi szerepe van, hogy a szerző maga talál ki történeteket, ezek sokszor fontosabbak lehetnek, mint maguk a leírt történeti események, ugyanis bepillantást engedhetnek a szerző gondolkodásába. Konkrét példákat is említett az előadó, mint például IV. Béla és a szekérnyi fokhagyma esetét. Ezt követően Dreska Gábor (ELTE) zárta be a konferenciát, majd elkezdődött a fogadás, amelynek keretében a kötetlen beszélgetéseké lett a főszerep.
A konferencia nagyszerű élmény volt, hálásak vagyunk minden szervezőnek és előadónak. A zsidóknak volt/van egy elterjedt mondása: „Jövőre Jeruzsálemben!”, ennek nyomán mi most azt kívánjuk: „Jövőre az ELTE-n!”
