Az "éjszakai boszorkányok" és társaik

Rövid betekintés a szovjet légierő női ezredeinek történetébe

Facebook

2022. november 07. - Weis

A második világháború folyamán a szovjet hadseregben viszonylag magas számban szolgáltak nők is, ahogy a szárazföldi haderőnél, úgy a légierőnél egyaránt. Ebben a cikkben az utóbbiakról lesz szó.

Az 588. éjszakai bombázó ezred küldetés előtti eligazításon (az 588. ezred beceneve volt az "éjszakai boszorkányok")

A háború előtt a nők közt népszerű hobbi volt a repülés, sokan végeztek el repülős tanfolyamokat, ahol megtanulták a repülés alapjait, sőt voltak köztük, akik professzionális pilótákká váltak. Így érthető tehát, hogy mikor Németország megtámadta a Szovjetuniót sok fiatal nő kívánt csatlakozni a szovjet légierőhöz. Kérésüket eleinte a hadsereg visszautasította, ezért a lányok elkezdték levelekkel bombázni Marina Raskovát, az 1912-es születésű hivatásos légi navigátort, aki a korszakban nagy népszerűségnek örvendett a Szovjetunióban, sőt akkora tisztelet övezte, hogy végül a kérésére a hadsereg engedélyezte a nők felvételét a légierőbe és megbízták őt három, teljesen nőkből álló ezred kiképzésével. A kiképzés 1941 októberében kezdődött meg és nagyjából 1000 lány vett rajta részt. Akik a legjobban teljesítettek azok az 1942 májusában hadba lépő 486. vadászrepülő-ezredbe kerültek. Sokan közülük civilben is pilóták voltak, a feladatuk főleg fontos emberek szállítása volt, illetve a hátország védelme a német bombázókkal szemben. Leginkább Yak 1-es gépeket használtak, melyeken eleinte nem volt radar és a rádióik is csak a jelek fogadására voltak képesek. Elsőként Tamara Alexandrovna Kazarinova vezette őket, de a lányoknak rengeteg konfliktusuk volt vele, így hamar áthelyezték, ezután Alexander Gridnyev vette át az ezredet, a nőknek eleinte nem tetszett, hogy egy férfit helyeztek az élükre ám ő hamar kivívta a tiszteletüket. Mikor a háború során az ezredet bővítették már nem volt elég nő, akit felvehettek volna, ezért férfiakkal kellett kipótolni az üres helyeket, így az ezred elvesztette teljesen női jellegét. A sors enyhe iróniája, hogy annak ellenére, hogy ide kerültek a legtehetségesebb pilóták, ez az ezred lett a legkevésbé ismert és elismert a három közül, mivel főleg hátországi feladatokat láttak el és a védelem során nem kellett lelőniük a német gépeket, elég volt, ha visszafordulásra kényszerítették őket. Már csak emiatt is kevés esélyük volt, hogy igazán megmutassák mire képesek.

Marina Raskova pilótafelszerelésben

A kiképzésen átlagosan teljesítő lányok az 587. bombázóezredbe kerültek, ők csak 1942 júliusában tudtak hadba vonulni, mivel a kiképzést Su 2-es gépeken kezdték meg amiknek két fő volt a személyzete, de közben átálltak a Pe 2-es gépekre, amihez már három főre volt szükség, így ezen esetben is kénytelenek voltak férfiakkal kipótolni a keletkező hiányt, akik főleg géppuskás és gépész feladatokat láttak el. Az ezred vezetését maga Raskova vállalta el, de tragikus módon az első bevetésen lezuhant a gépe egy hóviharban és nem élte túl, ezután Valentin Markov került az ezred élére, akit Gridnyevhez hasonlóan nem fogadtak jól a lányok, de neki is sikerült megszerettetnie magát az ezredével, a háború után el is vette az egyik navigátor lányt. Az 587-esek harcoltak a Szovjetunió, Fehéroroszország, Lengyelország és Litvánia területén is, érdemeikért a háború során megkapták a 125. gárda nevet.

A legkevésbé jól teljesítők az 588. éjszakai bombázó regimentbe kerültek, a hadsereg hiányt szenvedett gépekből tehát nekik már csak a rozoga kétfedelű Po 2-esek jutottak, amik eredetileg gyakorló repülők voltak, rádiójuk egyáltalán nem volt, a gép kevés többlet sújt bírt el így ejtőernyőt sem tudtak magukkal vinni, illetve bombából is csak kettő fért el, ezért egy éjszaka akár 14-szer is megtették az utat az ellenséges állásokig és vissza. A regiment fő feladata az éjszakai bombázás volt, melynek lényege az ellenség pihenésének megzavarása volt, de a lányoknak azért is volt hasznos, mert a Po 2-esek nem tudtak nagyon magasra emelkedni, tehát nappal könnyen kiszúrták volna őket. Ha a helyzet úgy hozta akkor utánpótlás szállítást is végeztek. Ez volt az egyetlen ezred a háromból, amely a háború végéig teljesen női maradt. A civilben is pilótaként dolgozó Yevdokiya Bershanskaya vezetésével harcoltak még Varsóban és Berlinben is, kiérdemelték a 46. gárda címet és az itt szolgáló nők közül összesen 22 kapott „Szovjetunió hőse” kitüntetést. A regiment, sikerességének köszönhetően, a másik kettőhöz képest nagy népszerűségre tett szert, sokan úgy ismerik őket, mint az éjjeli boszorkányok, a történet szerint ezt a becenevet a németek adták nekik, mivel a repülőik hangja a boszorkányok seprűinek suhogására emlékeztette a katonákat. Női pilóták egyébként nem csak ezekben az ezredekben voltak, de másutt csak igen kis számban harcoltak. A háború befejezése után a nőket leszerelték a légierőtől és a női ezredeket feloszlatták, sokan a sérüléseik vagy a családalapítási szándékaik miatt úgy sem tudták volna folytatni a karrierjüket a katonaságban, de számos lány választotta azt az utat, hogy civilként is valami repüléssel kapcsolatos munkát végezzen.