Az abortusz, azaz a magzatok elhajtása manapság egy igen sokat vitatott téma, de lehet hogy kevesebben tudják, hogy ez már az ókorban is egy vitás kérdés volt, filozófusok, orvosok, jogászok és keresztény egyházatyák is vitatkoztak azon, hogy az abortusz az támogatandó-e vagy sem. A mai cikkemben rövid bevezetőként beszélnék az általánosabb ókori felfogásról, és csak a következő cikkben, a második részben fogok kitérni a zsidó-keresztény felfogásra és a korai egyház/egyházatyák véleményére. Azt hiszem ideje is, hogy belevágjunk, időutazás 3…2…1…!
Görög felfogás: Arisztotelész, Platón és mások
Az abortusz nem a görögöknél kezdődik természetesen, már az ókori Egyiptomból is maradtak fent adatok magzatelhajtásra, például egy recept is fennmaradt az Újbirodalom korából, ami kicsit homályos ugyan, de így szól: „Más recept arra, hogy egy asszony a földre adja (gyermekét?). Niaia-növény: a nő üljön rá meztelenül!” (a „földre adni” azt jelenti, hogy valamitől megszabadulni, a Niaia-növényt eddig azonosítani nem sikerült). Más írások is vannak, melyek tanúsítják hogy volt nem kívánt terhesség és abortusz Egyiptomban, de arról, hogy erkölcsi szempontból ezt hogyan értékelték az egyiptomiak, nincs információnk.
A görögök esetében már konkrétabb képet tudunk festeni arról, hogy hogyan álltak hozzá az abortusz kérdéséhez, már Arisztotelésznél megjelenik a magzatok elhajtása, és igen érdekes módon gondolkodik erről a híres filozófus. A Politika című művében találhatjuk az alábbi idézetet: „Az újszülöttek kitevéséről vagy fölneveléséről pedig úgy intézkedjék a törvény, hogy semmiféle korcsszülöttet nem szabad fölnevelni - viszont a gyermekek nagy száma miatt, ha a szokásrend azt úgyis megakadályozza, egyetlen újszülöttet sem szabad kitenni, mert hiszen ezek úgyis határt szabnak a túlságos szaporaságnak; ha pedig valahol ennek ellenére mégis fogamzik gyermek: mielőtt érzés és élet kél benne, el kell hajtani a magzatot; hogy ez megengedhető-e vagy nem, csak az döntheti el, van-e a magzatban érzés és élet.” Arisztotelész az állatok történetéről írt művében azt is leírja, hogy mikor lesz egy magzatban „érzés és élet”: a fiú magzatoknál 40 napos, a lány magzatoknál 90 napos korban. 40/90 napos kor előtt Arisztotelész szerint lehet abortuszt végrehajtani, de csak a testi rendellenességgel született gyermekek esetében, de 40/90 napos kor után már őket sem, hiszen akkorra létrejön bennük a lélek. Arisztotelész mestere volt Platón, aki Az állam című művében szintén kitér röviden az abortuszra: „Ha majd nők és férfiak elérik a törvényes korhatárt, megengedjük, hogy a férfiak szabadon azzal keljenek egybe, akivel akarnak, csak leányukkal, anyjukkal, leányaik leányával és az anyjuknál korosabb nőkkel ne; a nők is szabadon, csak fiukkal, apjukkal és ezek őseivel és leszármazottaival ne, és mindenkor a lelkükre kötjük, hogyha tilalom ellenére mégis így foganna magzat, azt ne hagyják világra jönni, ha pedig valami kényszer folytán mégis a világra jön, vegyék tudomásul, hogy számukra nincs eledel.” Platón is egy fontos kitételt szab az abortuszhoz: saját gyermekkel, szülővel, unokával (plusz férfiak esetén anyjukkal korosabb nőkkel) történő szexuális kapcsolat során fogant gyermekek esetében engedélyezett, sőt, kötelező, emellett pedig a 20 évnél fiatalabb vagy 40 évnél idősebb asszonyok gyermekei esetében is erőteljesen utal az elvetélésre, hiszen az ideális államban szerinte a 20 és 40 éves kor közötti nők szülhetnek, a többiek nem, az ő gyermekeik törvénytelenek, istentelenek Platón szerint és a szövegben ugyan nyíltan nem írja le, de tesz egy olyan megjegyzést, hogy „ha suttyomban megszületik is”, ami személyes véleményem szerint arra utal, hogy suttyomban megszülethetett, de nyíltan vagy abortálták volna az ilyen gyerekeket, vagy megszületésük után gyilkolták volna meg vagy tették volna ki őket.
Arisztotelész, az ókor egyik legnagyobb hatású filozófusa, az abortuszt egyes esetekben elfogadhatónak tartotta
A filozófusoktól kicsit eltérve, például azon orvosoknak, akik Hippokratész (Kr. e. V. századi orvos, az orvostudomány egyik atyja) iskolájában tanultak, egy esküt kellett tenniük, melyben szerepelt egy olyan kitétel is, hogy: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképp nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Érdekes, hogy a mai orvosok által leteendő hippokratészi esküben ez a kitétel nem szerepel. Az eskü szövege nyíltan kimondja, hogy az orvos nem segít abortálni magzatot, bár a hippokratészi gyűjteményben van egy mű a gyermekek természetéről melyben le van írva az abortusz folyamata. Egyesek ezek alapján azt állították, hogy az abortusszal Hippokratésznek nem volt és nem is lehetett baja, hiszen leírja, hogy hogyan folyik egy abortusz. Egy 1. századi római orvos, Scribonius Largus (Claudius császár háziorvosa volt egyébként) leírja, hogy: „Hippocrates, hivatásunk atyja, tudományunk alapjait egy eskü szövegében fektette le, amelyben előírta, hogy az orvos nem adhat olyan szert egy terhes nőnek, amely elhajtja annak magzatát.” Valószínű tehát, hogy maga Hippokratész valóban nem támogatta az abortuszt. A görögök szempontjából még érdekes lehet, hogy a Kr. u. II. századi orvos, Galénosz írásgyűjteményében (Corpus Galenicum) van egy mű, amely valószínűleg nem Galénoszé hanem egy ál-Galénoszé (Pszeudo-Galénosz), de annyiban érdekes, hogy abban említés történik két nagy görög törvényhozóról, Lükurgoszról (Spárta legendás Kr. e. IX. századi törvényhozója) és Szolónról (Kr. e. VII-VI. századi athéni politikus és törvényhozó), akik a szöveg szerint megtiltották törvényeikben az abortuszt. A mű állításának hitelessége kétes, nem tudjuk hogy valóban meg lett volna-e tiltva az abortusz, lehet hogy csak későbbi törvények visszavetítéséről van szó régebbi korokra, vagy olyan törvényekről amelyekre úgy hivatkoztak hogy ezek „Szolón törvényei”, holott neki soha sem volt köze hozzájuk (ilyen törvényekről tudunk, később született athéni törvényeket is szolóni törvényeknek neveztek). Epheszoszi Szóranosz II. századi görög orvos csak azon esetben írt elő abortuszt, ha a terhesség/szülés az anya életét veszélyeztette.
Hippokratész, az "orvostudomány atyja"
Galénosz, Kr. u. II. századi görög orvos, akinek az írásgyűjteményében van egy mű, ami említést tesz az ősi görög törvényhozók abortuszt betiltó rendeleteiről, ezen beszámoló hitelessége azonban kétséges (és nem is Galénosz írta)
A görögök esetében látjuk, hogy a filozófusok egy része a saját államfelfogásban helyet adott az abortusznak és a gyermekkitevés szokásának, másrészt azonban az említett orvosok nem annyira támogatták, ők is maximum részben, nem volt konszenzus a görögségben a kérdésről (voltak pl. olyanok is, akik az abortuszt végrehajtó nőket egy ideig nem engedték a templomok közelébe, mert tisztátalannak tartották őket, először meg kellett úgymond „tisztulniuk” ami szintén egy érdekes dolog).
A rómaiak és az abortusz kérdése
A rómaiak esetében is igen összetett a helyzet. Plutarkhosz Romulus törvényeiről értekezve megemlíti, hogy „Romulus egyik törvénye szigorúan megtiltja, hogy a feleség elhagyja férjét, de az asszonyt el lehetett űzni hazulról, ha gyermekeit megmérgezte”. A gyermek megmérgezése kérdéses, hogy érthető-e az abortuszra (illetve az is kérdéses, hogy Romulus létezett-e és hozott-e törvényeket), de ha ez az abortuszra is vonatkozott (hiszen sok gyermeket úgy abortáltak, hogy az anyuka mérget ivott), akkor kétségkívül ez abban gyökerezhetett, hogy az abortusz az a családfő (azaz a paterfamilias) jogainak a megsértése (ne feledjük, hogy az apa tekintélye/hatalma (patria potestas) a rómaiak esetében kiemelkedő fontosságú volt a római köztársaság idejében, de még azután is. A XII táblás törvények (Kr. e. V. század közepe) egyik rendelkezése megengedte a családfőnek, hogy a nemkívánt lánygyermeket vagy a fogyatékos fiúgyermeket kitegye (tehát születés után kirakni, ez is egy elterjedt szokás volt a korszakban bár szoros értelemben nem abortusz, hiszen ez a születés után történt és nem feltétlen lett a magzat halála a vége (volt akit kitett gyermekként valaki megtalált és felnevelt, Romulus és Remus története quasi ilyen)).
A Kr. e. II-I. században nagy hatást gyakorolt a rómaiak felfogására a sztoicizmus, ami alapvetően onnantól gondolta az ember önálló embernek amikor először fellélegzett (ami a megszületés pillanatában történik meg normál esetben), a magzat az számukra az „anya belső szerveinek része” (pars viscerum matris) volt. A sztoikusok esetében az emberi fajhoz való tartozás egyik alapja volt az, hogy az ember életadó lélegzetet tud venni, nem véletlen, hogy a magzatot alapvetően még nem tartottak embernek, Seneca, a híres római sztoikus filozófus például egyik írásában arról értekezik, hogy akkor bújunk ki édesanyánk méhéből, amikor ezen életadó lélegzet „megszerzésére” már képesek vagyunk. Kr. e. 81-ben a Lex Cornelia a gyilkosok és méregkeverők ellen hozott intézkedéseket, és egyesek felvetették a kutatók közül, hogy ez vonatkozhat-e az abortuszra esetleg, hiszen az is ahogy fentebb említettem méreg által történt sokszor. Ulpianus, híres II-III. századi római jogász szerint a törvényt helyes dolog az abortuszt elkövetők ellen is érvényesnek tekinteni (emellett a Digesta nevű joggyűjteményben fennmaradt tőle egy passszus, melyben azt írja, hogy „Egy meg nem született gyermek megszületettnek tekintendő, amennyiben annak érdekéről van szó” tehát ha egy döntés a magzatot érinti akkor a magzatot a megszületett emberek jogai illetik). Iulius Paulus, aki szintén egy híres római jogász volt a II-III. században egyenesen azt mondja, hogy akik magzatelhajtó szert adnak egy nőnek azokat vagy bányamunkára kell kötelezni ha alsóbb társadalmi rétegből származik, ha azonban valamely felsőbb réteg tagja akkor egy szigetre kell száműzni, vagyonát pedig el kell kobozni (sőt hozzáteszi, hogy amennyiben egy nő vagy egy férfi meghalt a méregkeverő tevékenykedése miatt (ne felejtsük el, a nőkre nézve az abortusz egy kifejezetten veszélyes orvosi beavatkozás volt és ma sem veszélytelen korántsem), akkor az illetőt ki kell végezni).
Ulpianus, II-iii. századi római jogász, aki kiállt lényegében a magzatok érdekeiért és ellenezte az abortuszt
Rómában a Kr. u. I-II. században lényegében virágkorát élte az abortálás, főleg a gazdagabb társadalmi rétegek esetében, erről remekül beszámol Iuvenalis római költő: „Ám hol az ágy aranyos, nemigen látsz benne szülő nőt! / Oly nagy művész már, s oly erős szert ad neki az, ki / pénzért meddővé teszi, s elpusztítja a méhben / magzatait.” A költő az eredeti latin nyelvű szövegben a méhben lemészárolt emberekről beszél (homines in ventre necandos) ami egy nagyon érzékletes kép. Ha már fentebb említettem a sztoikusokat, akkor meg kell azért említenem, hogy nem minden sztoikust hagyott lényegében hidegen az abortusz kérdése és a magzat élete, például a Kr. e. I. századi Musonius Rufus, aki maga is sztoikus filozófus volt a közjóra nézve hátrányosnak tartotta az abortuszt és istentelen cselekedetnek nevezte, illetve támogatta, hogy törvényi szankciók szülessenek ellene. Több példát lehetne még említeni, Cicero is egyik beszédében igazságtalan dolognak nevezi az abortuszt mind az apára, mind a családra, mind a család örökségére, mind az államra és mind az emberi fajra nézve (az hogy ez mennyire őszinte véleménye és mennyire retorikai fogás volt az a mi szempontunkból nem annyira fontos).
Marcus Tullius Cicero, a Kr. e. I. századi római történelem egyik kiemelkedő alakja, egyik beszédében kitér az abortuszra és kifejti, hogy szerinte ez igazságtalan nemcsak az apa és a család, hanem az egész emberiség szempontjából is
Több az abortuszt elítélő vagy legalábbis korlátozni kívánó véleményt látunk, fontos azonban lejegyezni, hogy a római törvények hivatalosan nem nevezték embernek a magzatot, és nem léptek fel a magzatok jogaiért, a fent említett Lex Cornelia is csak bizonyos értelmezés szerint lehetett akár érvényes az abortuszt elkövetőkre. Mindenesetre az elvetélés gyakori jelenség maradt, de többen felszólaltak ellene, így kijelenthetjük, hogy ugyanúgy ahogy a görögöknél a kérdésben nem volt társadalmi konszenzus.
A cikk második részében a zsidóság és a korai egyház véleményét fogom majd áttekinteni.
(Megjegyzés: az abortusz Egyiptomban való megjelenéséről az egy-két általam megemlített adatot Nehebkau szerkesztőtársam szolgáltatta nekem, akinek utólag is hálás vagyok ezért)
Források
- Arisztotelész: Politika (ford. Szabó Miklós) (https://mek.oszk.hu/04900/04966/04966.htm)
- Arisztotelész: Historia animalium (ford. D'Arcy Wentworth Thompson) (angol nyelvű szöveg; http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.7.vii.html)
- Platón: Az állam (ford. Jánosy István) (http://mek.oszk.hu/03600/03629/03629.htm)
- Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok/Romulus életrajz (ford. Máthé Elek) (http://mek.oszk.hu/03800/03892/html/01.htm#1)
- Gulyás András - Kóthay Katalin Anna: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban, Források a Kr. e. 3-2. évezredből, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007.
- Jubilani Tadeus Mbokazi: Aspects of the Family in Ancient Egypt (disszertáció, University of Stellenboch, 2002.; https://scholar.sun.ac.za/bitstream/handle/10019.1/698/01_mbokazi_aspects_2002.pdf?sequence=2&isAllowed=y)
- Grüll Tibor: Újabb 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról, Kalligram, Budapest, 2019.
- Michael J. Gorman: Abortion & the Early Church. Jewish, Christian and Pagan Attitudes in the Greco-Roman World, Wipf and Stock Publishers, Eugene – Oregon, 1982.
- Noonan, John T. Jr., Abortion and the Catholic Church: A Summary History, Natural Law Forum/Paper 126, 1967. (https://scholarship.law.nd.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1125&context=nd_naturallaw_forum)
- Maren Brady: Roman Catholic Church Teaching and Abortion: A Historical View from the Early Church to Modern Day (disszertáció, Baylor University, 2020., https://baylor-ir.tdl.org/bitstream/handle/2104/10945/Abortion%20and%20the%20Catholic%20Church%20Thesis%20Maren%20Brady%201FINAL.pdf?sequence=1&isAllowed=y)
