Az előző cikkemben a kronológiai sorrendet azzal fejeztük be, hogy a Magyar Királyság feladta - névleges - függetlenségét is. Innentől kezdve a magyar-német kapcsolatok egyre inkább kezdtek a középkori hűbériségre hasonlítani. Amennyiben maradunk ennél a metaforánál, akkor a ,,hűbéres” (Magyarország), illetve a ,,hűbérúr” (Németország) kapcsolatáról fognak szólni a következő sorok. 

1940. december 12-én Magyarország ,,örökbarátsági" szerződést kötött Jugoszláviával. A szerződést - a közhiedelemmel ellentétben - a Führer nem ellenezte. Hitler akkor még nem akarta összeroppantani a korábbi Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. A helyzet azonban nem sokkal később megváltozott, mivel Belgrádban leváltották a németbarát kormányt. Hitler arra vonatkozó ajánlatot tett (ekkor még nem követelte), hogy amennyiben Magyarország bekapcsolódik a Jugoszlávia elleni háborúba, akkor újabb területekhez juthat. Teleki Pál, a Sándor-palota akkori lakója jól tudta, hogy az ajánlat elutasítása szörnyű következményekkel járhat, ugyanis ezen esetben fennáll a veszéllyel, hogy a németek még az országot is megszállhatják. Teleki nem látott kiutat ebből a helyzetből, így öngyilkosságba menekült. Bár Teleki Pál eleinte nem vetette meg a különböző totalitárius mozgalmakat, Németországgal mégis szembefordult annak agresszív politikája miatt. Horthy Miklósnak a következő szavakat írta, éreztetve, hogy úgy gondolja az ő hibája az akkori helyzet: ,,Főméltóságú úr, Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapló öröbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk a becsületét. A gazemberek oldalára álltunk, mert a mondvacsinált atrocitásból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk!, a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza! Bűnös vagyok” Teleki halála után, immáron Bárdossy Lászlóval a miniszterelnöki bársonyszékben Magyarország részt vett az attakban és a Délvidék egy jelentős része viszatérhetett az anyaországhoz. 

 A visszavonuló szerbek által felrobbantott újvidéki híd

Miután Hitlernek a nyugati fronton nem sikerült megszereznie Angliát, kelet felé fordult. Tábornokaival kidolgozta a Szovjetunió lerohanásának tervét. Bár a Barbarossa-terv épített a magyar gazdaságra, de a honvédségre nem. Korábban Hitler egy esetleges német támadás esetén különböző területi nyereségeket ajánlott fel a magyar kormánynak, most azonban ilyen ajánlatot nem tett. A magyar politikusok, és elsősorban hadvezérek között azonban így is voltak hívei a háborúba való bekapcsolódásnak. Többek között a vezérkari főnök, Werth Henrik, és a berlini magyar követ (későbbi miniszterelnök) Sztójay Döme. Magyarország végülis becsatlakozott a háborúba Kassa bombázását követően, megtörtént a hadüzenet a szovjeteknek. A kassai bombázás elkövetőit azonban homály fedi, így nem tudjuk megítélni, hogy azok német vagy szovjet gépek voltak-e. 

Egy ideig Hitlerék számára kedvezően mentek a dolgok, sorra vették be a szovjet településeket és mint kés a vajban nyomultak előre a Szovjetunió területén. Oroszország legnagyobb szövetségese ez alkalommal is a tél volt. A kietlen orosz télnek köszönhetően a németek visszavonulni kényszerültek Moszkva alól, miközben délen Sztálingrádnál szintén megakadt a támadás. Ez volt Hitler villámháborús stratégiájának első igazi kudarca a háborúban. A Führernek be kellett látnia, hogy nem fogja olyan könnyen térdre kényszeríteni a Szovjetuniót. Miután a villámháborús terv kudarcot vallott, Hitler igényt tartott Magyarország nagyobb mértékű részvételére, az eleinte 45 ezernyi magyar haderő pár hónappal később már több mint 200 ezerre duzzadt. 

1942 márciusának elején (tehát még a sztálingrádi kudarc előtt!) Magyarországon kormányfőváltás történt, immáron a Szovjetuniónak hadat üzenő Bárdossy László helyett Kállay Miklós lett a miniszterelnök. Ez külpolitikai irányváltást is eredményezett, immáron Magyarország legfőbb célja a vesztes háborúból való kilépés és az angolszász hatalmakkal való megegyezés lett, ami lehetetlen feladatnak bizonyult. Éppen emiatt Kállay eleinte a kivárás és a németek ébersége altatásának taktikáját alkalmazta. 

Horthy Miklós fogadja a bevonuló honvédeket Kolozsváron

1942 áprilisában a német előrenyomulás végérvényesen megtorpant minden fronton. Ennek a megállásnak - és nem egy fronton a szövetségesek ellentámadásának - Magyarországra nézve legszomorúbb következménye a II. magyar hadsereg megsemmisülése volt. A doni katasztrófa után Kállay politikája már nem a kiváráson, hanem a háborúból való kiugrás aktív előkészítésén alapult. Kállay legfőbb politikai sikere ebben az időben az volt, hogy elérte, hogy Magyarországnak ne kelljen több harcoló alakulatot küldenie a keleti frontra és az ott maradó magyar egységek is csak megszállási feladatokat töltsenek be. Ennek következtében a németek egyre kevesebbre értékelték a magyar haderőt. Ezt az egyre nagyobb bizalmatlanságot jól leírják Joseph Goebbels azóta már elhíresült szavai miszerint:

,,Ha rangsort akarnánk felállítani a katonai helytállás szempontjából, azt mondhatnánk, a románok rosszak, az olaszok még rosszabbak, a legrosszabbak - minden kritikán aluliak - a magyarok” .

Kállay ugyanakkor mélységesen hitt abban az utolsó pillanatig, hogy a nyugati szövetségesek hamarabb elfogják érni Magyarországot, mint a Szovjetunió. Ez azonban 1943 májusától illúziónak bizonyult. 

A szövetségesek felé irányuló tapogatózási kísérletek hamar a németek fülébe jutottak. Emellett a Führert bosszantotta az is, hogy Kállay 1942 szeptemberében nemet mondotta ,,zsidókérdés” megoldását óhajtó berlini sürgetésre. Hitler Horthyval való 1943 áprilisi klessheimi találkozóján már nyíltan követelte Kállay menesztését és egy németbarát miniszterelnök (itt Hitler legfőképpen Imrédyre vagy Sztójayra gondolt, nem Szálasira) kinevezését. Horthy erre nem volt hajlandó, így a magyar-német viszony mégjobban elhidegült. Emiatt Hitler már szeptemberben kidolgozta a Margarethe-tervet, amely Magyarország megszállásának stratégiáját tartalmazta. 

1944. március 18-án újra találkozott Horthyval, ugyanazon a helyszínen ahol a múltkor. Itt végül drámai események közben Hitlernek sikerült keresztülvinnie akaratát (eközben pedig megindult ugyanezen a napon Magyarország németek általi megszállása). Horthy a megszállás ellenére a helyén maradhatott és Kállayt is menesztette, valamint egy németbarát kormányt nevezett ki Sztójay Döme miniszterelnökségével. A Sztójay-kormány munkáját (hogy véletlenül se forduljon szembe a németekkel) Edmund Veesenmayer tejhatalmú megbízott ellenőrizte. 

1944 nyarán a Reich erői egyre csak gyengültek (ennek legfőbb oka a Normandiai-partraszállás volt). Ennek tudatában a kormányzó úgy gondolta, itt az ideje a háborúból való kilépésnek. Ennek érdekében leváltotta Sztójayt és a helyére egy megbízhatónak hitt tábornokát, Lakatos Gézát nevezte ki, valamint kiugrási irodát működtetett családtagjai vezetésével. Ezen felül pedig leállította a Sztójay alatt elkezdett deportálásokat is. 

Horthy 1944. október 15-én megpróbálkozott a kiugrással de az (többek között az előkészítetlenség, illetve a kormányzó fiának elrablása miatt) kudarcba fulladt. A Führer a sikertelen kiugrási kísérlet után kierőszakolta a kormányzónál Szálasi Ferenc kinevezését, akit eleinte maga sem akart hatalomra juttatni. 

Hitler különböző ígéretekkel áltatta Szálasit, aki a Führerrel egyenrangúnak gondolta magát. A ,,nemzetvezető” a végsőkig hitt a németek győzelmében. Ennek ellenére Szálasinak voltak konfilktusai a németekkel, például nem értett egyet zsidópolitikájukkal sem.

 Szálasi Ferenc (jobbra, elől) és Adolf Hitler (balra, elől), mögötte Joachim von Ribbentrop

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Magyarország és a Führer viszonya meglehetősen ellentmondásos volt. Hitler bizonyos esetekben jóakarattal, néha pedig ártó szándékkal közeledett a magyar kormány felé. Bárhogy is volt, annyi bizonyos, hogy a ,,Vezér” mindig csak a német, de legfőképpen a saját érdekeit tartotta szem előtt. Éppen ezen okból szó sem lehet arról, hogy Hitler egy új ,,Magyar Birodalom” felállítására törekedett volna.  

Zárásképpen egy érdekes kérdés: járt-e Hitler Magyarországon? Hitler, bár az Osztrák-Magyar Monarchia területén született, mégsem járt Magyarországon, legalábbis erre utaló adat nem áll rendelkezésre, ettől függetlenül keringtek itt is olyan mendemondák, amelyek szerint a Führer meglátogatta volna hazánkat. Ugyanakkor nem csak Magyarországon élnek olyanok, akik szentül hiszik, hogy Hitler járt volna az országukban (gondoljunk csak a dél-amerikai országokra). 

Források

• John Lukacs: A párviadal (ford.:Mészáros Klára), Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018.
• Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, Jaffa Kiadó, Budapest, 2017.
• Bryan Cartledge: Megmaradni. A magyar történelem egy angol szemével (ford.:Bánki Vera), Rubicon-Ház Kft., 2016.
• Horthy Miklós: Emlékirataim, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019.
• Kerepeszki Róbert:A magyar-német viszony jellemzői és változásai a Horthy-korszak második felében In Rubicon 2012/9-10. szám, 77-91. oldal
• Kerepeszki Róbert: Szó sincs hintapolitikáról! Elveszett illúziók. Kállay Miklós külpolitikájának háttere és realitása In Rubicon 2017/5. szám 14-25. oldal
• Ablonczy Balázs: A jobboldaliság változatai. Bethlen István és Teleki Pál konzervativizmusa In Rubicon 2009/1-2. szám, 48-55. oldal
• Pritz Pál: Hitler és Magyarország In BBC History 2021/6. szám, 13-18. oldal
• https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyarorszag-a-masodik-vilaghaboruban-lexikon-a-zs-F062E/h-F09B4/hitler-adolf-F0A22/  (Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs, szerk. Ravasz István)