,,Kunves” Kálmán kétségkívül egyik legjelentősebb királyunk. Uralkodása alatt fejeződött be a Magyar Királyság megalapítása és a kereszténység szilárd alapokra helyezése. Emlékét - vitathatatlan érdemei ellenére - nagyban bemocskolták a későbbi krónikások Álmos és Béla megvakításáért. Így nehéz dolgunk van, ha reális képet szeretnénk kapni Kálmánról, ezen cikkünkben mégis erre vállalkozunk.

(Itt felhívjuk a kedves Olvasó figyelmét, hogy a szövegben a korábbi uralkodókra/azok uralkodására tett utalásokat - amennyiben nem teljesen érthető - rovatunk korábbi cikkei segítenek megérteni)

Út a trónig

Kálmán valószínűleg Géza első, Zsófiával való házasságából született 1070 körül, mely minden bizonnyal már több gyermekkel gazdagította Árpád dinasztiáját, az ő nevüket azonban nem őrizte meg a történelem. A szülők első felnőtt kort megélt fiukat valószínűleg egy ír zarándokról nevezték el, akit Szentföldre tartó útja során az akkor Bajorországhoz tartozó Ostmarkban morva kémnek hittek, ezért kegyetlenül megkínoztak és megöltek. Teste azonban - szenthez méltón - romlatlan maradt, így 1014-től kezdve elterjedt kultusza, olyannyira, hogy ő lesz Ausztria első védőszentje. Bár lehet, hogy Szent Kálmánnak volt magyarországi kultusza is, a névadást tekintve valószínűleg az anyai hagyomány érvényesült. Anyja gyorsan meghalt, Géza második felesége, Szünadéné pedig feltételezhetően nem nagyon foglalkozott vele, ugyanis Géza halála után elhagyta Magyarországot. Apja halála után Kálmán öccsével, Álmossal együtt László udvarába került. Itt eleinte a szent életű László nem számolt velük, mint potenciális trónörökösökkel, ugyanis volt felesége (Adelhaid) és maga is életerős volt, valamint élt még két rokona, Dávid és Lampert, akik a trónöröklési rendben Géza fiai előtt álltak. Ennek ellenére László fontosnak tartotta unokaöccsei neveltetését. Álmost világi, míg Kálmánt egyházi neveltetésben részesítette. Egyházi nevelést a korban azok a királyi sarjak kaptak, akik a trónöröklés szempontjából ,,feleslegesnek” számítottak. Kálmán idősebb volt, mint Álmos így kézenfekvőnek tűnik, hogy Álmost küldje egyházi pályára, ne pedig bátyját. László döntésének oka valószínűleg az volt, hogy Kálmánnak lehetett valamiféle testi fogyatékossága (púpos háta?), így Álmost tartotta alkalmasabbnak a fizikai erényeket is megkövetelő világi pályára.

Kálmán neveléséért - királyi sarj lévén - az egyik fontos egyházi méltóság felelhetett. Oktatásának gerincét az írni, olvasni tudás és a latin nyelv elsajátítása, valamint a Biblia tanulmányozása adta. Kálmán továbbá megismerkedett a kánonjoggal és a helyben fellelhető könyvekkel is. Neveltetésének mintegy befejezéseként pappá szentelték. 15-16 éves - a középkorban felnőtt - korától a király hadjárataiban is szerepet vállalt. Békeidőben nagyrészt László udvarában tengette mindennapjait. Minden bizonnyal - öccsével együtt - a legfőbb döntéseket az uralkodónak meghozni segítő királyi tanácsnak is tagja lett.

Kálmán ábrázolása a Thuróczy krónikában, feje felett a püspöki süveggel

Szent László jelenleg Győrben őrzött gótikus hermája

László igyekezett egyengetni Kálmán egyházi pályáját. Ennek megfelelően - VII.Gergely megkérdezése nélkül - váradi vagy egri - ebben eltérnek forrásaink - püspökké tette. Fivérét nagyjából egy időben László az új szerzemény, Horvátország élére állította, ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben nem születik örököse (ez ekkora már biztosnak tűnt) akkor Álmost teszi meg örökösévé.

1095 tavaszán László király hadjáratot szervezett Csehországba, az egykor Mogyoródnál segítségére siető Ottó herceg fiának, Konrádnak újból trónra segítése érdekében. A had még csak Csehország határán járt amikor László ágynak esett. Amikor már érezte, hogy közeledik földi pályafutásának vége, örököséről is rendelkezett. Álmost nevezte ki utódjául az idősebb Kálmán helyett, aki ennek hallatán Lengyelországba menekült, néhány emberével ,,mert tudta, hogy apját és nagyapját tisztességgel fogadták Lengyelországban”. Álmosban László egy kívül-belül daliás jellemet ismert meg, aki tovább tudja vinni új, császárpárti külpolitikáját is (Kálmán erre nem volt alkalmas), ráadásul már Horvátországban bebizonyította alkalmasságát.

Az igencsak kétértelműen fogalmazó 14.századi krónikakompozícióból is kitűnik, hogy László terveit nem mindenki helyeselhette az országon belül. Valószínűleg eme - nem kis létszámú - tábor tagjai voltak Marcell prépost (Kálmán alatt püspök) és Péter ispán, akik elmentek Kálmánért Lengyelországba, majd visszakísérték a Magyar Királyság területére. Az ezt követő, kis híján egy esztendőről részletesen nem szólnak kútfőink. Tekintve az idő hosszúságát elképzelhető, hogy fegyveres összecsapás(ok)ra is sor került. Ez már csak azért is elképzelhető, mert a krónika leírása - Álmos későbbi magatartásának tükrében - igencsak hihetetlennek tetszik. Egy dolog biztos, a küzdelemből - mivel külföldi beavatkozásról nem tudunk - valószínűleg támogatóinak népesebb száma (pl. a főpapok nagy részének támogatását maga mögött tudva) miatt Géza nagyobbik fia, Kálmán került ki győztesen, akit 1096 tavaszán Szerafin esztergomi érsek valószínűleg Székesfehérvárott az apja által kapott koronával megkoronázott. Álmos hercegnek pedig a korábban - komolyabb súly nélküli - Lampert által viselt dukátus jutott. 

Könyves Kálmán koronázása a Képes Krónikában

A trónon

Trónralépése után nem sokkal (júliusban) II.Orbán pápa levélben üdvözölte megkoronázását és kifejezte abbéli örömét, hogy ő fog uralkodni és nem testvére. Orbán Kálmán uralkodásától a magyar királyok hagyományos pápapárti külpolitikájának feléledését várta. Ahogy a Szentatya fogalmaz: ,,az isteni kegyelem a Te [Kálmán] személyedet magasztalta fel, hogy elvedd népének [ti. a magyaroknak] szeméről az ellenzőt”. Álmos ezzel szemben IV. Henrik császártól kapott levelet. Ebben a császár megkérte Álmost, járjon közben az érdekébe Kálmánnal, hogy a király ,,hűséges barátként fordítsa figyelmét a mi sérelmeinkre”.   

Keresztes hadak az országban

Mielőtt azonban Kálmán a külpolitikában bármiféle komolyabb lépést tehetett volna, képességeit máris próbára tették. II.Orbán pápa 1095. november 27-én Clermontban meghirdette a Szentföld felszabadítására irányuló nagyszabású vállalkozását (ehhez lásd az első keresztes hadjárathoz kapcsolódó cikkeinket itt és itt). A beszéd - mely az emberiség történelmének egyik legjelentősebbike volt - nagy mozgolódást váltott ki Nyugaton. A szárazföldi út a Szentföld felé természetszerűleg Magyarországon át vezetett, aki nem hajóval jutott Konstantinápolyba (a keresztes hadak gyülekezőhelyére), annak Magyarországon keresztül vezetett útja.

Remete Péter szónokol

Az első hadakat egy - szenvedélyes prédikációiról híres - szerzetes, Amiens-i (Remete) Péter ,,gyűjtötte egybe”. Péter igencsak tarka serege 1096. április 12-én érkezett meg Kölnbe. Péter itt egy kicsit megállapodott, viszont követőinek egy - nagyrészt franciákból álló - része Nincstelen Walter vezetésével nem győzték kivárni a teljes sereg megindulását, ezért elindultak a magyar határ felé, amit május 8-án el is értek. Itt Walter engedélyt kért Kálmántól az országon való átvonulásra. Kálmán eleinte kifejezetten barátságosnak bizonyult a keresztesekkel, hiszen ügyükkel - püspök és II.Orbán pápa támogatója lévén - rokonszenvezett, ezért a király meg is adta Walternek az engedélyt. Az átvonulás viszonylag békésen le is zajlott. Csak egy kisebb összecsapásra került sor Zimonynál, ugyanis Nincstelen Walter 16 hátramaradt ,,katonája” megkísérelt kirabolni egy ottani bazárt. Ezen a magyar őrség felbőszült, így a katonákat lefegyverezve és ruhájuktól megfosztva kényszerítették a Száván való átkelésre, amit Walter további ,,katonái” már megtettek.

Április 20. körül végül Péter is elindult Kölnből. Kálmán ezzel a ,,sereggel” is barátságos volt, nekik is megengedte a szabad átvonulást, viszont közölte velük, hogy a fosztogatást meg fogja torolni. Az ország nagyobb részén ez a ,,sereg” is békésen jutott túl. Június 20-án meg is érkeztek Zimonyba. Itt - nem teljesen világos okokból - a sereg egy része Geoffrey Burel vezetésével elfoglalta az ottani várat, majd miután a magyar helyőrséget legyilkolták és hatalmas élelmiszerkészletet zsákmányoltak, gyorsan átkeltek a Száván, így Kálmánnak esélye sem volt reagálni.

A harmadik hullám nem sokkal később Volkmar vezetése alatt érkezett a cseh-morva határ felől. Miután azonban a Felvidéken fosztogatni kezdtek, a magyar csapatok gyorsan megtámadták, majd harcképtelenné tették a sereget. Bár a vezér sorsáról nem tudunk, de abban biztosak lehetünk, hogy a sereg nagy részét vagy megölték vagy fogságba vetették, de a menekülőket nem üldözték tovább.

A negyedik csoport Gottschalk vezetése alatt érkezett Magyarországra. Kálmán nekik is megadta az átvonulás jogát, sőt az élelmiszerellátást is biztosítani kívánta mindaddig míg a keresztesek nem kezdenek fosztogatásokba. Ezt a keresztesek szerint rendkívül ,,súlyos” kikötést a sereg igencsak kevés ideig tudta tartani és már Moson környékén fosztogatásba kezdtek. Az ennek ellenálló parasztokat megölték, egy magyar fiút még - nemi szervénél fogva - karóba is húztak. Kálmán a sereget gyorsan bekerítette, viszont mivel továbbra is ellenálltak, a magyar katonák mind egy szálig lemészárolták őket.

Ezután Kálmán érthetően nem akart több keresztes csőcseléket az országán belül, így az immár ötödik, Flanheimi Emicho vezette keresztes had áthaladási kérését megtagadta és lezárta előttük a mosoni kaput. Ebbe Emicho zsidók lemészárlásán edződött csapatai nem törődtek bele, így megpróbáltak erőszak alkalmazásával átjutni. Hat hétig ostromolták a Dunán átvezető hidat (és B tervként építették a sajátjukat), mígnem az általuk épített hídon átkeltek a Dunán és elkezdték ostromolni a mosoni várat. Emicho csapatainak mérete és felszereltsége képes volt ennek elfoglalására. Ebben az erőben a keresztesek olyannyira bíztak, hogy vita támadt közöttük arról ki legyen Magyarország királya. Az ostrom egy ideig jól is haladt, míg egy pletyka nem kapott szárnyra a táboron belül, mely szerint Kálmán személyesen közeleg (egyes vélekedések szerint már eleve a várban volt) a királyság összes hadával. Ennek valóságalapját nem tudjuk teljes bizonyosággal megállapítani. Arra azonban biztosan elég volt, hogy a seregen páni rettegés legyen úrrá. Ennek következtében a sereg egy része elmenekült, a másik részét pedig egy gyors csatában a vár védői tönkreverték. Csak néhány vezető - például Emicho - menekült meg jó lovuknak hála.

A következő csapat már sokkal szervezettebb volt, amelyet a nagyhatalmú Buillon Gottfried vezetett. Gottfried és serege szeptember vége felé érte el a magyar határt Tuln közelében, ahol le is táborozott és szeptember 20-án követeket küldött Kálmánhoz, hogy szabadon átvonulhasson. A követeket Kálmán bár szívélyesen fogadta, de mivel nem igazán szeretett volna több keresztest az országban látni, hosszú időn (8 nap) át várakoztatta őket, mígnem bejelentette nekik, hogy találkozni kíván vezérükkel Sopronnál. A találkozóra sor is került egy mocsáron átvezető hídon. Itt - vagy más vélekedés szerint hosszabb tárgyalások után, Pannonhalmán - végül sikerült megegyezniük. Az egyezség szerint Gottfried és csapatai szabadon átvonulhatnak és élelmiszert is vásárolhatnak méltányos áron (erről Kálmán gondoskodott), amennyiben túsznak adják a Kálmán által legveszélyesebbnek vélt Balduint (lásd a róla készült cikksorozatunkat itt , itt és itt) családjával és kíséretével együtt. Bár Balduin egy ideig ódzkodott, végül kötélnek ált. Gottfried, hogy minden fosztogatásnak elejét vegye követek útján tudatta csapataival, hogy amennyiben fosztogatni mernek, halállal felelnek érte. Így Gottfriedék Sopronnál átléphették a határt, hogy a Duna bal partján végigmenjenek az országon. A biztonság kedvéért átvonulásuk alatt Kálmán és Álmos herceg egy komolynak mondható haddal - és a túszokkal - együtt a Duna másik partján kísérték a kereszteseket. Az óvintézkedéseknek és Gottfried hadai viszonylagos fegyelmezett voltának köszönhetően a kereszt katonái teljes békében hagyták el a Magyar Királyság területét. Miután az egész sereg átlépte a határt, Kálmán ígéretéhez hűen ajándékokkal együtt elbocsátotta Balduinékat, akik így csatlakozhattak a hadhoz.

Gottfried serege volt az utolsó had az első keresztes hadjárat seregei közül, mely huzamosabb ideig az ország területén tartózkodott, így ennek a Kálmánnak oly sok problémát okozó eseménysornak a magyarországi szakasza egyelőre véget ért. A hadjáratok tengerében Kálmán bebizonyította, hogy alkalmas a királyi trónra. A keresztes hadak átvonulását olyan nagy hozzáértéssel rendezte meg, amely megbecsülést vívott ki szerte a keresztény világban. Kétségtelen érdemeit csakis a később íródott, Álmos-párti krónikák kérdőjelezték meg, amelyek kizárólag a rosszat tudták meglátni Kálmán igencsak sikeres első éveiben (is).

Források

• Bagi Dániel: Korona és kard. Trónöröklési rend és országmegosztási gyakorlat a 11.századi Magyarországon In Rubicon 2019/12. szám 4-15. oldal
  
• Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme IV. kötet, Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1932.
  
• Erdélyi László: Krónikáink magyarul, Szegedi Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1943.
• Font Márta: Könyves Kálmán (Sorsfordítók a magyar történelemben VI.), Kossuth Kiadó, Budapest, 2018
• Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar története I. kötet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1939.
• Jones, Dan: A keresztesek. A Szentföldért vívott háborúk története (ford. Barabás József), Kossuth Kiadó, Budapest, 2020.
• Kristó Gyula: A Kálmán-ág In Rubicon 2011/ 1. különszám, 40-43. oldal
• Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók, IPM, Budapest, 1988
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301, Osiris, Budapest, 1998.
• Marczali Henrik: Magyarország története az Árpádok korában (1038–1301) (A magyar nemzet története 2.; szerk. Szilágyi Sándor), Athaneum, Budapest, 1896.
• Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt, Athaneum, Budapest, 1899.
• Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története (ford. Bánki Vera, Nagy Mónika Zsuzsanna), Osiris Kiadó, Budapest, 1999.