Ez a cikk rovatunk előző részének közvetlen folytatása, ebben már az uralmát már megszilárdító Kálmánról lesz szó.

Könyves Kálmán pecsétje 1109-ből, a pannonhalmi apátság kiváltságlevelén

Külpolitika és belső problémák

Első házassága és szövetkezés a normannokkal

Még a keresztes hadak átvonulása nem ért véget, mikor Kálmán már dinasztiájának fennmaradásán és leendő feleségének személyén kezdett gondolkodni. Végül - talán Odilo pápai követ hatására és közvetítésével - 1096 végén megkérte Roger szicíliai őrgrófnak  - aki a pápa hűbérese volt - a lányát. Ennek érdekében követeket küldött Rogerhez, aki azonban nem volt megelégedve a követek rangjával, így ,,kellő becsülettel” elbocsájtotta őket és velük küldte saját követeit is, hogy kieszközöljék, hogy Kálmán előkelő férfiakat küldjön lánya kezének megkérésére. Ebbe Kálmán beleegyezett, így másodjára már két magasrangú urat, Tamás fehérvári prépostot és Hartvik győri püspököt küldte. Őket Roger magánál tartotta, míg saját követeit elküldte Kálmán udvarába, hogy Kálmán és az előkelők megesküdjenek arra, hogy úgy fognak cselekedni, ahogy azt kikötötték. Miután ezt Kálmán és az előkelők - köztük Álmos herceg is - megtették, a király nagy ajándékokkal visszaküldte a követeket.

Roger egy XIX. századi ábrázoláson

Mikor ezek megérkeztek Rogerhez, ő maga is Kálmánhoz hasonlóan tett a még mindig nála tartózkodó követekkel, miután közölte velük, hogy mikor fogja útnak indítani Felícia (nem Buzilia, ahogy azt a korábbi kutatók gondolták) nevű lányát. Az előkészületek után, 1097 májusában a gróf elindította lányát az Adriai-tengeren Henrik, locastrói püspök és 300 vitéz kíséretében.

"Kedvező szél dagasztotta vitorláikat, és minden baj nélkül elérkeztek [Tenger]Fehérvár kikötőjéhez"

, ahol Mercurius erdélyi vajda (princeps Utrasylvaniae) már várta őket. Miután kikötöttek, Mercurius a korabeli krónikás szerint 5000 emberrel kísérte a leendő királynét és környezetét Fehérvárra. Miután megérkezett, az egész országban szétkürtölték a királyi menyegző hírét. Hatalmas tömegek jelentek meg a látványosságra, akik

,,mindenfelől hozták a menyegzői ajándékokat.”

Miután az esküvő lezajlott, a lakodalmat a tömeg nagysága miatt csak sátrakban tudták megtartani. Fontosnak tartom továbbá kiemelni, hogy ez volt az első olyan magyar királyi esküvő, melyről részletes leírásokkal rendelkezünk, hála a Roger udvarában tartózkodó bencés szerzetesnek, Malaterrai Gaufrédnek.

Kálmán és Felícia házassága termékenynek bizonyult, ugyanis Felícia legalább három gyermeknek adott életet. Először a valamikor 1098-1100 között született Zsófiának, majd 1101-ben egy ikerpárnak, Lászlónak és Istvánnak (róla majd következő cikkünkben lesz szó).

Horvátországot - mint fentebb említettük - László uralkodásának utolsó éveiben Álmos igazgatta. A herceg eltávozásával azonban kissé meglazult a magyar uralom az Adria-menti országban. Külön királyt is állítottak Péter személyében, aki önálló székhelyet rendezett be Kninben. Kálmánnak hadat kellett vezetnie a nem is olyan rég megszerzett tartomány megtartása végett. A magyar király hadai végül a Gvozd-hegységben, a mai Petrovoselo környékén vívott csatában győzelmet arattak. Péter holtan maradt a csatatéren, így a tartomány újból magyar fennhatóság alá került. Ezzel a magyar király egy olyan tartomány felett biztosította be uralmát, melynek - papíron - a bizánci császár joghatósága alatt álló Horvátország és Dalmácia hercege volt az ura, aki egyben Velencét is birtokolta. Ezt a fura jogviszonyt - területi nyereségek mellett - Kálmán kezdetben valószínűleg háborúval kívánta orvosolni, azonban minden bizonnyal Álmos ellene való szervezkedése miatt e szándékát fel kellett adnia. Emiatt levelet küldött Velence akkori dózséjához a kettejük közötti viszony rendezése érdekében. E megkeresést valószínűleg a dózse is örömmel fogadta, ugyanis neki is jól jött, hogy a területen végre tiszta vizet öntsenek abba a bizonyos pohárba. E levél alapján örök barátságot esküdtek egymásnak. Csakhogy az aktuális dózse 1102-es halála után Kálmánt ez az ígéret nem kötötte.

I. Vital Michele velencei dózse (1095-1102) címere

De még mielőtt ennyire előreszaladnánk, vessünk egy pillantást a hazai eseményekre. Hazánkban Álmos hercegsége már kezdettől fogva veszélyt jelentett Kálmánra. A herceg szinte minden joggal rendelkezett, amivel nagyapja Béla, kivéve a pénzverés jogát, legalábbis Álmos herceg nevében veretett pénz eddig nem került elő (ez alapján úgy tűnik - állapítja meg Bagi Dániel - hogy a hercegek csak ad personam kapták a pénzverés jogát). Álmos herceg ennek ellenére is komoly támogatói bázissal rendelkezett, így 1098-ban úgy gondolta kihasználja, hogy bátyja - ahogy az előbb már szóltunk róla - éppen Horvátországban van elfoglalva, és megpróbálta elfoglalni az országot. Erről a Képes Krónika így tudósít:

"Amikor a király hazatért, és a herceg is elment hercegségébe, némely békétlenek ördögi tanácsra egymás előtt megvádolták őket. Mondották ugyanis a hercegnek: Herceg uram! A király cselt sző ellened és el akar fogni. Majd mondották a királynak: A herceg tőrt vet neked, tudd meg, ha nem vigyázol magadra, bizony meghalsz hamarosan. Ennek hallatára, mindketten ifjak és szenvedélyesek lévén, összegyűjtötték seregüket. A seregek Várkonynál találkoztak, ahol mindketten szemügyre vehették egymás hadait és meggyőződhettek róla, hogy az erőviszonyok kiegyenlítettek, így egy esetleges konfliktus esetén elhúzódó harcokra van kilátás. A főurak kedve ennek láttán elment a harctól. A hű magyarok fegyverszünetet kértek tőlük, és hogy tárgyalhassanak, ezt mondották: Ugyan, miért harcoljunk? Ha amazok győznek rajtunk: meghalunk, és ha megszaladnak, hát megszaladnak. Minap atyáink és atyánkfiai is harcoltak atyáikkal, atyafiaikkal, és meghaltak: semmi okát sem látjuk a harcnak: de ha nekik tetszik a harc, harcoljanak ők ketten; és aki közülük felül marad, elfogadjuk urunknak. Így határozván a főurak, visszatértek. Mikor pedig Csák a királynak elmondta, és Ilia a hercegnek tudtára adta, hogy miként határoztak, kedvük ellenére ugyan, de belenyugodtak.

Így a főurak nyomására  -akik miatt a konfliktus elkezdődött - tettek le végül a harcról. A következő évben Jaroszlav Szvjatopolcsics, László vejének kérésére Kálmán, Lőrinc és Koppány püspök társaságában hadat vezetett a Kijevi Rusz területére Jaroszláv apja, Szvjatoplok mellett, David volhíniai és Volodar przemisly-i részfejedelem ellen. A Ruszban az ilyen jellegű testvérharcok általánosnak számítottak, ugyanis az országot a fejedelmi család tagjai régi szláv szokás szerint megosztották egymás közt (egyesek a magyar dukátusban is ezt vélik felfedezni.) Ennek következtében - az ember eredendő kapzsisága miatt - a részfejedelmek rendre egymás kárán igyekeztek növelni befolyásukat és hatalmukat. Ráadásul a nagy- és részfejedelmi cím és hatalom öröklésének módja körül is viták dúltak. A legutóbbi, 1097-es fejedelmi gyűlésen ráadásul ezt még megtoldották azzal, hogy bár kimondták azon alapelvet, miszerint „mindenki megtarthatja az apai örökségét”, de ezen örökségnek csak a központját határozták meg, pontos határait nem vázolták fel.

A 12. századi Przemyśl várának rekonstrukciója

Szvjatoplok ezen háborúval tovább akarta növelni területét, mely Lodoméria Davidtól való - koholt vádak alapján indított háborúban történő - elfoglalásával már egyébként is megnövekedett. Kálmán hadai, miután átkeltek a Kárpátokon a Szan folyó völgyébe vonultak, hogy megütközzenek Volodarral és Daviddal. Volodar Przemyśl várába zárkózott be, ugyanis csakis így tudta elkerülni a nyílt mezei csatát. A viszonylag nagy magyar had ellen helyzete kilátástalannak tűnt. Volodar azonban nem volt egyedül, ugyanis David - miután feleségét a várban hagyta - a kunokhoz indult segítséget kérni. David nem egyedül tért vissza, hanem egy kicsi, de mozgékony és harcedzett kun csapattal az oldalán, melyet Bonyak és Autumpa kun vezérek vezettek. A kun csapat gyorsan - a magyar krónika szerint hajnalban - meg is ütközött a magyarokkal, akiket azon taktikával győztek le, amelyet nem is olyan régen maguk a magyarok is használtak. Méghozzá úgy, hogy Autumpa egységeit előreküldték, míg a David és Bonyak által vezetett harcosok hátul maradtak. Mikor pedig Autumpa egységei, nyomukban a magyar hadakkal visszavonulást színlelve elhaladtak mellettük, a hátul maradottak rárontottak az ellenségre, melynek soraiban pánik tört ki, ezt kihasználva pedig a kunok a magyarok nagyobb részét lemészárolták. Odaveszett az előkelők közül Lőrinc és Koppány püspök, valamint Ősz és - sebesüléseibe később belehalván - Gyula ispán is. Magára a királyra is hasonló sors várt volna, amennyiben hívei nagy önfeláldozással ki nem menekítik. Kálmán bosszúsan érkezett vissza királyságába, de - józan gondolkodásának hála - nem vezetett egyből hadat vereségének megtorlására. Ennek ellenére nem feledkezett meg az eseményről haláláig, sőt halálos ágyán is kérte II. Istvánt, hogy bosszulja meg az uralkodásának emlékezetén esett legnagyobb csorbát.

Még ugyanabban az évben Kálmán a morva határnál találkozott II. Bretiszláv cseh herceggel. A találkozó eredményeképpen elfogadta Bretiszláv testvérének öröklését, ezzel feladva elődje politikáját, mely éppen ezt akarta megakadályozni. Ez a megbékélés egy idő után szövetséggé alakult. A két ország kapcsolata olyan szorosra fűződött, hogy a német befolyás enyhítése érdekében - mivel Csehországban ekkor még nem volt érsekség - a prágai püspököt Szerafin esztergomi érsek szentelte fel.

II.Borzivoj herceg sírja

1102-ben Kálmán - mivel minden más fronton vagy lerendezte a konfliktust vagy nem volt ereje visszavágni - figyelmét Horvátország felé fordíthatta. 1102-ben egy nagyobb hadsereggel és sok ispánnal, valamint egyházi méltósággal együtt indult el Tengerfehérvárra, hogy megkoronáztassa magát. A koronázásról megtörténtén kívül semmit nem tudunk. Ismereteink vannak viszont arról, hogy a koronázás tényét a Horvát Királyság egykori hűbérura, a pápa (ekkor II. Paszkál) is elfogadta. A királlyá avatás után Kálmán már Magyarország, Horvátország és Dalmácia királyának címeztette magát. Ez már magában hordozta igényét a dalmát városokra, azonban ezek elfoglalásához a nemzetközi légkör majd csak pár év múlva válik ideálissá.

Ahhoz, hogy ez a kedvező nemzetközi légkör elérkezzen, nagyban hozzájárult, hogy Kálmánt Alexiosz Komnénosz császár még egyszer megpróbálta lebeszélni a normann szövetségről. Ehhez pedig az utolsó kártyáját is kijátszotta, ugyanis Szent László lányát, Pirisket (Piroskát) 1105-ben feleségül kérte az akkor 16 éves fia, a leendő II. Ióannész Komnénosz számára. Kálmán beleegyezett a házasságba, és a - részben ezzel együtt járó - szövetségbe is. Kálmán a tárgyalások során ígéretet tett Bizánc támogatására egy esetleges normann háború esetén (ezen ígéretét később be is tartotta). Cserébe viszont a baszileosztól szabad kezet kapott Dalmácia hódoltatására. Azonban ne feledkezzünk meg a leányról sem, akinek az életét teljesen megváltoztatta, a - minden bizonnyal ortodox rítus szerint lezajlott - házasság. Piroska új hazájában a császárnék által igen kedvelt Eiréné (Béke) nevet kapta. A császárné később - hála alapításainak és a szegények istápolásának - akkora népszerűségre tett szert Bizáncban és az egész keresztény világban, hogy napjainkban az ortodox,  a római katolikus és a görögkatolikus egyház is szentjei között tartja számon.

Piroska és férje ábrázolás, Mária és a kis Jézus társaságában a Hagia Sophiában

Mivel Kálmánnak Bizánc beavatkozásától már nem kellett tartania a dalmát városok elfoglalásáért indítandó háborút illetően, még ugyanezen év tavaszán megkezdte a hódítást. Először a földrajzi fekvésénél fogva igen fontos Zára ellen fordult. A város rövid ostrom után - a többi dalmáciai városhoz hasonlóan, a papságnak hála - hódolt meg. Majd Trau és Sebenico következett, melyek kardcsapás nélkül átálltak a magyar királyhoz. Innen a magyar sereg Spalato felé vette útját, mely Zárához hasonlóan, kisebb ellenállás után hódolt meg, Crescentius érsek közvetítésének köszönhetően. Ezek után a szigetek is sorra esküdtek hűséget Kálmánnak. A magyar király hűségére tért - egy kisebb csetepaté után - Arbe, Veglia, Oserc és Brazza is. Velencének mindezt tehetetlenül kellett végignéznie, ugyanis Alexiosz támogatására nem számíthatott. Talieri Ordelafo velencei dózse 1107-ben ideiglenesen még a terület feletti jogcíméről is lemondott.

A hóditással azonban nem csak Kálmán, hanem a dalmát városok is jól jártak. A király ugyanis - nem lévén érdekelt az ott folyó tengeri kereskedelemben - nem igazán szólt bele a városok ügyeibe. Meghagyta a városok törvényeit és komoly jogokat biztosított nekik, szabadon választhatták meg ispánjaikat (comes) és püspökeiket is. Ráadásul Kálmán meghagyta a dalmát városok egyházi függetlenségét. Ezért cserébe csupán a vám és a kikötő forgalmából származó jövedelmek kétharmad részét tartotta fenn magának, további egyharmad az ispánt, a tized pedig a püspököt illette meg.

Kálmán a hadjáratból hazatérve orosz földre akart menni, hogy megtorolja a becsületén esett csorbát, ezen szándékában azonban öccse fellépése megakadályozta. Álmos herceg ugyanis a sikerek hatására sem tett le trónigényéről. Míg Kálmán a hadakozással volt elfoglalva, feleségül vette Predszlavát, Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem lányát, ezzel igencsak megerősítve pozícióit a környező országokban. Álmos valószínűleg sohasem fogadta el bátyja trónöröklését, viszont komolyabb támogatói bázis hiányában nem tudott ellene fellázadni, ezért kivárásra játszott. A pillanat, mikor úgy érezte nem várhat tovább akkor jött el, mikor bátyja a Magyarországon a hódítások nyomán kialakult jó közhangulatot kihasználva - a főurakkal egyetértésben - királlyá koronáztatta fiát, az akkor 4 éves Istvánt. Álmos ezen mélységesen felháborodott, így német földre, Passauba vette az irányt, hogy katonai segítséget kérjen IV. Henriktől. Álmosnak azonban elkeseredve kellett tudomásul vennie, hogy barátját a szintén Henrik névre hallgató fia éppen ekkor taszította le a trónról, így kénytelen volt hazatérni. Kálmán megbocsátott neki, azonban a herceg ezzel nem érte be, Lengyelországba ment, rokona III. Boleszláv udvarába katonai támogatás reményében (Álmos feleségének, Predszlavának nővére Boleszláv felesége volt). Várakozásaiban nem kellett csalódnia, ugyanis Álmos

"lengyelek meg magyarok tanácsától és segítségétől ösztökélve"

elfoglalta Újvárt. Kálmán azonban gyorsan cselekedett, ráadásul nemcsak Újvárat foglalta vissza és Álmost kényszerítette bocsánatkérésre, hanem egy új szövetségest is szerzett magának III. Boleszláv személyében, aki nem sokkal ezelőtt még ellenségesen lépett fel ellene. Egymásratalálásuknak okát elsősorban problémáik hasonló voltában kell keresnünk. Ha úgy tetszik Boleszlávnak is megvolt a maga ,,Álmosa” Zbigniew személyében. Ezért a két uralkodó előtt célszerűnek mutatkozott összefogni a trónkövetelők ellen. A szövetséget nem sokkal később, 1107-ben Boleszlávnak is igénybe kellett vennie, amikor Zbigniew cseh és pomerán segítséggel Boleszláv uralmára tört. Felkelését végül Jaroszláv lodomériai fejedelem és Kálmán csapatainak hála sikerült leverni, így testvérének bele kellett egyeznie egy számára igencsak kedvezőtlen békébe, amelynek keretében csak Mazóvia maradhatott a kezén és az is csak mint hűbérbirtok. Egy ilyen béke után csak idő kérdése volt az újabb lázadása, ami be is következett ugyanezen év végén. Ennek következtében Boleszláv magyar és rusz segédcsapatokkal elfoglalta Mazóviát és kiűzte a lázadót országából.

III. (Ferdeszájú) Boleszláv Jan Matejko festményén

Még a lengyelországi események zajlottak, mikor Álmos herceg úgy döntött - követve a kor ,,divatját”  - hogy vezeklés képpen elzarándokol - az akkor már keresztény kézen lévő - Jeruzsálembe. Minden jel arra mutat, hogy az utat egyedül tette meg, nem sereggel, így teljesen védtelen maradt útján. Azonban bár biztonságosan hazaért, az a hír fogadta, hogy bátyja távollététét kihasználva megfosztotta hercegségétől. A herceg igencsak felháborodott a hír hallattán és bosszút forralt Kálmán ellen, viszont szándékát egy ideig még igyekezett titokban tartani.

A herceg merényletének optimális időpontját a Szűz Szent Margit tiszteletére alapított - talán a nyitrai papok menedékének szánt - dömösi prépostság felszentelésében látta. Azonban a palotabeliek még a tervezett gyilkosság előtt megvádolták Álmost, így Kálmánt ,,barátai” a szokásosnál is jobban őrizték. Mikor a király fülébe jutott az ellene tervezett merénylet híre, égtelen haragra gerjedt. Hirtelen felindulásból el akarta fogatni öccsét, azonban az ott tartózkodó püspökök és főemberek összebékítették őket, így Kálmán békében elbocsájtotta Álmost a Bakonyba vadászni. Elővigyázatosságból két jobbágyot is elküldött Álmoshoz, hogy figyeljék és jelentsék, ha öccse az ő megölésén mesterkedne. Álmos bátyja ezen tervét gyorsan észrevette.

A dömösi prépostság felszentelése a Képes Krónika miniatúráján

"Elérkezett a herceg Csórba, elbocsátotta sólymát, és ez varjat fogott. Egyszerű lélekkel mondotta ekkor a herceg a jobbágyoknak: "Mi volna, ha a varjú megesküdnék a sólyomnak, hogy nem károg többé, ha elbocsátja?" De azok így feleltek: "Hiába esküdne a varjú, a sólyom nem bocsátaná el, de a varjú sem esküdhetne meg, mert oktalan állat." A herceg szavait még azon az éjszakán megjelentették a királynak."

Majd mikor Álmos a Bakonyba ért, egyből elfutott Passauba. V. Henrik ekkora hasonnevű elődje példáját követve pártfogásába vette az ex-herceget. Kálmán - véleményem szerint azért, hogy nyomást gyakoroljon a császárra - ráadásul a Tengermelléken átlépte a Szent Római Birodalom határait. Ez már elég ürügy volt Henriknek, hogy 1108 őszén haddal próbálkozzon meg szövetségese követelésének érvényt szerezni. Ráadásul a Borzivojt trónjáról letaszító Szvatopluk személyében szövetségesre is talált. Így indultak meg Pozsony vára felé. Szvatoplukot azonban gyorsan elszólította Kálmán szövetségesének, III. Boleszlávnak Borzivojjal közös betörése országába. Később ,,mivel - írja a német krónikás - az ellenség sokoldalúan felkészült”, valamint az időjárás sem volt a legkedvezőbb Henrik is visszavonulásra kényszerült, amit november 1-én meg is kezdett, így a német sereg ,,szinte eredmény nélkül tért haza.” Kálmán ezek után is visszafogadta öccsét, aki - immáron sokadjára - lemondott minden igényéről. Mindezek után Kálmán Morvországra tört, hogy megtorolja Szvatopluk tettét, majd a pusztítás után - melyet Szvatopluknak nem sikerült megakadályozni - hazatért. A következő év februárjának elején azonban folytatódott az adok-kapok harc, ezúttal ugyanis a cseh herceg tört a Vág völgyén keresztül Nyitrára. A környéket fel is égette, azonban a város épen maradt. Ráadásul amikor a hír elérte volna Kálmánt, Szvatopluk már nem tartózkodott az országban. Talán ez a párharc tovább folytatódott volna, amennyiben I. Vratiszláv nem taszítja le trónjáról Szvatoplukot.

Az előző évben Kálmán Alexiosznak tett ígéretét is beváltotta, ugyanis mikor Antiochia fejedeleme rátört a Komnénoszok országára, velencei (!) hajókon magyar csapatokat küldött Bohemund hátába, Apuliába. Ott a magyar egységek elfoglalták Brindsit és Monopolit, majd 3 hónapnyi pusztítás után a területet a dózse kezén hagyva visszatértek hazájukba.

Árpád-kori magyar harcosok feltételezett fegyverzete és ruházata

Ezek voltak utolsó jelentős külhoni akciói, ugyanis magánéletében elszenvedett csapásai miatt egyre inkább magába fordult. Először Felícia hajtotta örök álomra fejét 1010-ben, majd követte őt László fia is. Kálmán ezután újra nősült, viszont az akkor még csak egy fejedelmi központot birtokló Vlagyimir Monomah lányával, Eufémiával kötött házassága nem bizonyult tartósnak. Miután az apósával kötött szövetsége felbomlott - a Képes Krónika szerint az okok között szerepelt az is, hogy házasságtörésen kapta feleségét - elbocsájtotta nejét udvarából, aki valószínűleg tőle fogant fiát, a későbbi trónkövetelő Boriszt (róla majd későbbi cikkeinkben bővebben lesz szó) már az akkora nagyfejedelemmé váló apja udvarában szülte meg.

Álmos és fia, Béla megvakítása

1015-ben régi ismerősünk, Álmos ráadásul újra szervezkedni kezdett ellene, azonban tervére megintcsak hamar fény derült. Ekkor már a király nem tudott megbocsájtani öccsének, ugyanis látta, hogy hamarosan eljövendő halála - ekkora már ugyanis igen beteges volt - után szinte esélytelen, hogy fia kezébe békésen mehessen át az ország, így úgy döntött, megvakítja Álmost és fiát - a későbbi II. - Bélát továbbá hármat Álmos hívei közül, név szerint Urost, Vatát és Pált. A kis Béla a Képes Krónika szerint ennél súlyosabb bűntetésre volt szánva, ugyanis a király parancsában az állt, hogy heréljék ki.

 "De aki megvakította, félt Istentől és a királyi nem kihalásától: kutyakölyköt herélt ki, annak heréit vitte a királynak."

Egyházpolitikája

Kálmánnak - püspök lévén - igen fontos volt az egyház, annak működése, gyarapodása. Az ő uralkodása alatt fejeződik be a magyar egyházszervezet létrehozása Nyitra Szent Emmeramnak, Szent Zoerard-Andrásnak és Benedeknek szentelt püspökségének létrehozásakor. A püspökség létrehozását már Szent László tervbe vette, azonban a munka neheze Kálmánra hárult. 1012-1013 táján a püspökség alapítását már befejezettnek vélhetjük. Első püspökét is ismerjük, neve Gervasius (Gyárfás) volt, aki valószínűleg Kálmán akaratából került a püspöki székbe. Innen is látszik, hogy Kálmán egész uralkodása alatt élt az invesztitúra jogával, még akkor is, ha - ahogy a régebbi történetírás tartotta - 1106 októberében a Matild őrgrófné birtokán megszervezett zsinaton követei útján állítólag lemondott annak gyakorlásáról. Az újabb kutatások ráadásul bizonyították, hogy az ezt igazoló irat nem tekinthető forrásértékűnek. A refompápaság törekvéseivel - szövetségük ellenére - Kálmán többször szembement. Nem tiltja például oly szigorúan a papok házasságát sem. Még a püspökök is rendelkezhettek feleséggel, feltéve, ha ,,mérsékelten” éltek együtt. Az I. esztergomi zsinat (1100 k.) határozataiban csupán annyi megszorítás áll, hogy a főpap felesége legyen feddhetetlen. A zsinat csak a már nőtlenül áldozópappá szentelt egyháziak házasodását tiltja. A II. zsinat határozatai erre vonatkozóan némileg szigorúbbak, a második házasságra lépők, vagy azok, akik özvegyet, avagy elváltat vesznek nőül megfosztattak minden egyházi méltóságuktól és azok javadalmaitól is. Diakónussá vagy annál magasabb fokra csakis úgy szentelhettek valakit, amennyiben ő és esetleges felesége önmegtartóztatást fogadott. Oltárnál pedig csakis abban az esetben szolgálhatott, ha neje külön lakásban - természetesen tisztességes ellátásban - élt.

A nyitrai vár napjainkban

A király törvényei és a zsinatok határozatai továbbra is fellépnek a pogánysággal szemben, viszont már nem annyira szigorúan, mint elődje korában (ez minden bizonnyal a régi hit meggyengülését jelzi). A rendelkezések, előkelő esetében 11 napi vezekléssel, szegény esetében 7 napi vezeklés mellett korbácsolással büntetik a pogány szertartások megtartását. Más rendelkezésekből is kiviláglik a magyar egyház megerősödése, mostmár csak ajánlólevéllel fogadták a külföldi papokat, valamint tanulásukat is előírták.

Ezek mellett rendelkeztek (elsősorban természetesen a király) az izmaeliták asszimilációjáról. Ha a muszlimok külön faluban éltek, keresztény templom építésére voltak kötelezve, lányaikat pedig csak keresztényekhez adhatták nőül. A zsidókról azonban a király II. törvénykönyve máshogy vélekedett. Letelepedésüket csakis püspöki székhelyen engedték meg, továbbá birtokaikat kizárólag nem keresztény rabszolgákkal műveltethették meg. A törvény emellett kötelező teszi a keresztények és zsidók közötti írásos ügyletek írásos jegyzékben (cartula sigillata) való rögzítését.

Világi törvényhozás

"A legkereszténnyibb királyunk, Kálmán, aki a galamb szelídségének kegyességével és minden erény jelességével van felruházva, miután látta, hogy a felserdült hit elérte a tökéletes vallásosság erejét, bölcsen úgy gondolta, hogy a törvény bilincsének a szorítását meg lehet lazítani."

A fentebbi, Albericus tollából származó idézet tökéletesen leírja a Kálmán-kori törvénykezés célját és lényegét. Büntető törvényei szinte mindenben enyhébbek voltak az elődjei korában hozottaknál. Ez igen szemléletesen tetten érhető például a tolvajlással kapcsolatos rendelkezésekben. Kálmán törvényei ezzel a problémával már eleve kevesebbet foglalkoznak, ez annak a jele, hogy a lopás megszűnt a társadalom kardinális problémájának lenni. Míg Lászlónál egy tyúk vagy azzal azonos értékű dolog ellopása halált vont maga után, Kálmánnál ez a ,,tűréshatár” kitolódik a négylábú barom vagy a 20 dénárt érő ruha értékére.

Halála

A megvakításuk után a volt herceg, Álmos és családja Dömösön húzták meg magukat. Úgy tűnt, hogy rendben vannak az ország ügyei, azonban Kálmán nem sokkal ezután ágynak esett. A királyt egy - talán még első feleségével Itáliából érkezett - Draco nevű orvos gondozta.  

,,Ez flastromot rakott a király fülére, mert gyötörte a fejfájás; a flastrom ereje a fül üregén át kiszívta agyának nem kicsiny részét.”

Természetesen a Képes Krónika fentebb ismertetett részlete jelen korunkban már ad absurdumnak számít, viszont a tünetek alapján a király betegségét nagy bizonyosággal meg tudjuk állapítani. Eszerint Kálmán egy súlyos középfül-gyulladásban szenvedhetett. Ezen kórság nyomán - még nem lévén rá gyógymód - akár súlyos szövődmények - például agyhártya gyulladás - is kialakulhattak, valószínűleg ez végezhetett Kálmánnal is. Ezen kis kitérő után vissza az eseményekhez! ,,Amikor tovább már el nem viselhette a flastromot, levette és megmutatta Ottmár ispánnak. Ottmár ispán megnézte a flastromot, látta rajta a kiszívott agyvelőt, és így szólt a királyhoz: Uram, el kell látnod magadat az útravalóval. Ennek hallatára megijedt a király, és felsóhajtott”. Majd Kálmán tanácsot tartott ,,Sima fia Márkkal és Achilles fia Jákkal meg más ispánokkal”. Majd közülük elküldte Both fia Bendeket Álmoshoz, hogy megakadályozza esetleges felkelését.

"Amikor aztán Benedek odaért, a herceg a monostor előtt ült, és siratta fájdalmát. Amikor meghallotta a lovasok siető közeledését, megérezte lelkében, hogy veszedelem fenyegeti, és bevezettette magát a monostorba, és kezével megfogta Szűz Szent Margit oltárát, hogy Isten és a szentek tiszteletéből ne merészeljék elvonszolni onnan. De Benedek - (nem áldott, hanem átkozott) - rá vetette szentségtörő kezét, és erőszakosan elvonszolta az oltártól, melyet tartott. Mialatt így azon igyekezett, hogy elvonszolja, a herceg kezéről lehorzsolódott a bőr, és az oltárt vér szennyezte meg. A papok vigyáztak az egyház ajtajában, el akarták fogni Benedeket; ő megneszelte ezt, dühös szívvel kiment, ahogyan tudott; és amikor elvágtatott, Pilis erdejében leesett a lóról, nyakát szegte és meghalt. Kutyái követték, azok falták fel húsát és csontjait."

Álmos elfogására tett kísérlet a Képes Krónikában

Később a volt herceg - fiát hazánkban hagyva - Bizáncba ment. Nem sokkal utána Kálmán is elköltözött, de nem csak az országból, hanem evilágból is, ugyanis 1016 február 3-án örökre lehunyta szemét. Testét akarata szerint nagy példaképe, Szent István mellé helyezték, ezzel hagyományt teremtve.

Források

• Erdélyi László: Krónikáink magyarul, Szegedi Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1943.
• Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet I.kötet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1939.
• Kristó Gyula: A Kálmán-ág In Rubicon 2011/ 1. különszám, 40-43.
• Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók, IPM, Budapest, 1988
• Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt, Athaneum, Budapest, 1899.
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1300, Osiris, Budapest, 1998.
• Marczali Henrik: Magyarország története az Árpádok korában (1038–1301) (A magyar nemzet története 2.; szerk. Szilágyi Sándor), Athaneum, Budapest, 1896.
• Font Márta: Könyves Kálmán (Sorsfordítók a magyar történelemben VI.), Kossuth Kiadó, Budapest, 2018
• Bagi Dániel: "Korona és kard. Trónöröklési rend és országmegosztási gyakorlat a 11.századi Magyarországon" In Rubicon 2019/12. szám 4-15.
• Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme IV. kötet, Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest
• Font Márta - Varga Beáta: Ukrajna története, Bölcsész Konzorcium, Budapest, 2008.
• Sághy Marianne: "Szent Piroska-Eiréné" In Rubicon 2014/12. szám 42-45.
• Thoroczkay Gábor: "A dömösi prépostság története alapításától I. Károly uralkodásának végéig" In FONS 2012/4. szám, 409-433.