Poetovioi Victorinus, a valószínűleg III. század második felében élő poetovioi (ma Ptuj, Szlovénia) püspök személye nemcsak az átlagemberek, hanem időnként még az egyháztörténettel komolyabban foglalkozók körében is viszonylag ismeretlennek számít. Pont emiatt ért engem is meglepetésként, amikor a Magyar Patrisztikai Társaság konferenciája (erről a beszámoló itt) alatt a monostori ajándékboltban találkoztam a fentebb nevezett szerző műveinek magyar kiadásával. Ezen írásokat olvasva gondoltam, hogy egy cikket a blogra is legalább megér ezen elfeledett püspök és exegéta.

Poetovioi Victorinus – mit tudhatunk róla?

A bevezetőben említettem, hogy Victorinus a III. század második felében élt. Erre részben abból tudunk következtetni, hogy Szent Jeromos A kiváló férfiakról (De viris illustribus) című művének 74. fejezetében szerepel Victorinus:

„Victorinus petaviumi püspök nem tudott olyan jól latinul, mint görögül, ezért terjedelmes művei a mondatfűzés hiányosságai miatt gondolatokban szegényebbnek tűnnek, írásai a következők: kommentárok a Teremtés könyvéhez, a Kivonulás könyvéhez, a Leviták könyvéhez, Izajáshoz, Ezekielhez, Habakukhoz, a Prédikátorhoz, az Énekek énekéhez, János Jelenéseinek könyvéhez, az összes eretnekség ellen, és sok egyéb mű is. Élete végén a vértanúság koszorúját nyerte el.”

Jeromos ezen műve nagyrészt időrendben halad, és Victorinus mártírhalála időben a Diocletianus császár alatti üldözés (304-305) idejére tehető. Emellett viszont meg kell említeni, hogy lehetséges, hogy Victorinus már egy korábbi, helyi jellegű üldözés áldozata lett Numerianus császár (283-284) idejében. Ugyan Jeromos szerint a poetovioi püspök nem tudott úgy latinul, mint görögül, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy Victorinus görög vagy keleti származású volt. Műveit eredetileg is latinul írta, a görög nyelvű egyháztörténetírás, például Kaiszareiai Euszebiosz nem ír a személyéről (pedig ő aztán sok személyről ír). Emellett viszont a latin szöveg nyelvezete valóban döcögősebb, mondhatni darabosabb, látszik, hogy nincs retorikai képzettség a háttérben. Heidl György – akinek munkájára jelentősen támaszkodom ezen cikkben – utal arra, hogy ez azt jelenti, hogy Victorinus valószínűleg az alsóbb rétegekből származott. Munkájában mintaként főleg görög teológusokat azonosíthatunk, főleg Órigenészt és Hippolütoszt (ehhez forrásként szolgálnak Jeromos egyes levelei).

Victorinus ábrázolása

Szent Jeromos egy XV. századi festményen. Egyes művei fontos forrásként szolgálnak Victorinus életéhez.

Victorinus az első latin nyelven alkotó írásmagyarázó (exegéta), ez a Jeromos által felsorolt művek szemrevételezésekor is látszik, hiszen csak az „összes eretnekség ellen” írott műve nem írásmagyarázat, kommentár. Azon művek, melyek fent maradtak Victorinustól emiatt mind kommentárok: a Jelenések könyvéhez írott kommentár, és a Teremtés könyvéhez írott kommentár (+egy kronológiai töredék). Victorinus műveiben az egyik alapgondolat, amelyet állandóan hangsúlyoz, az a Szentírás, az Ó- és Újszövetség teljes összhangja és egymáshoz tartozása. Egyik sem értelmezhető a másik nélkül. Ezen gondolat egyik alap szövege Victorinus Jelenések-kommentárjában olvasható:

„Azzal a képpel, hogy <<szájából kétélű kard tört elő>>, megmutatja, hogy ő az, aki most az Evangélium javait, korábban pedig Mózesen keresztül a törvény ismeretét adta a világmindenségnek. Mivel ugyanazzal az igével fogja megítélni az egész emberi nemet, úgy az Ó-, mint az Újszövetségét, a kardot kétélűnek mondta. A kard ugyanis fölfegyverzi a katonát, a kard megöli az ellenséget, a kard megbünteti a szökevényt. És hogy megmutassa az apostoloknak, hogy az ítéletet adta hírül, ezt mondja: <<Nem békét hozni jöttem, hanem kardot. És miután befejezte a példabeszédeket, így szólt hozzájuk: Megértettétek mindezeket? Felelték: Igen. Hozzátette: Így tehát minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő. „Újat”: az evangélium igéit, „régit”: a törvény és a próféták igéit.>> Ezeket saját szájával mondta, ezért így szól Péterhez: <<Menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az első halat. Miután felnyitod a száját, találsz benne egy sztatért>>, vagyis két dénárt, <<add oda értem és érted.>> És hasonlóan beszél Dávid a Szentlélek által: „Egyszer szólt Isten, kétszer hallottuk azt.>>, mivel már kezdettől fogva elhatározta az Úr, hogy a világ végéig mi történjen. Ez tehát a két Testamentum, amelyeket az alkalomnak megfelelően hol két dénárnak, hol újaknak és régieknek, hol pedig kétélű kardnak nevez.” (Jelenések-kommentár I,4.)

De van egy másik rész is, ahol egyenesen arra mutat rá Victorinus, hogy egyik szövetség sem áll meg a másik nélkül:

„Ez a mondat: <<ennek az élőlénynek kívül és belül szemei voltak>>, az Újtestamentum igehirdetését, a szellemi gondviselést mutatja, amely a szív titkaiba is betekint és az eljövendőket is látja, amelyek kívül és belül vannak. A <<szárnyak>> az Ótestamentum bizonyságai, és azért van belőlük huszonnégy, mert ennyi vén helyezkedik el a bírói szék fölött. Amint az állat sem képes repülni, ha nincsenek szárnyai, úgy az Újtestamentum igehirdetésének sincs hitele, ha nem rendelkezik az Ótestamentum előre meghirdetett tanúságával (ez lehetne a tételmondat, így ezt latinul is megjegyezhetjük: Sicut animal volare non potest nisi pennas habeat, sic nec praedicatio novi testamenti fidem habet, nisi habeat veteris testamenti testimonia praenuntiata…; megj. BM) amely által fölemelkedik a földről és repül. A hitet kétségbevonhatatlanná teszi az, hogy ami később bekövetkezett és beteljesedett, azt előre megmondták. Másfelől, ha az állatoknak nem volnának szárnyaik, amelyekkel előrehaladnak, nem élnének. Ha ugyanis a próféták nem jövendölték volna meg előre azokat a dolgokat, amelyek Krisztusban beteljesednek, akkor <<hiábavaló volt az igehirdetésük.>>” (Jelenések-kommentár IV, 5.)

Egy korábbi szövegrészben említi, hogy a huszonnégy bírói szék és a huszonnégy vén az Ószövetséget, a törvény és a próféták bizonyságtételét jelentik, így még inkább érthetőbb a fentebbi szöveg. A különleges „élőlény”, amely az Újszövetséget, konkrétabban az evangéliumokat jelenti a huszonnégy szárny, azaz az Ószövetség bizonyságtétele által kel életre. De miért is hangsúlyozza ezt ennyire Victorinus? Ezt az egyik mondatából kikövetkeztethetjük:

„Az eretnekek nem használják a prófétai tanúbizonyságokat, ezért, bár megvannak az állataik, ámde azok nem repülnek, mivel földiesek.” (Jelenések-kommentár IV, 5.)

Nagy Tibor is rámutatott már a XX. század első felében írott tanulmányában, hogy Victorinus azért hangsúlyozhatta az két testamentum egységét, mert Poetovio környékén, a pannóniai területeken megjelenhettek egyes gnosztikus eretnek csoportok, például a markioniták, akik elválasztották egymástól az Ó- és Újszövetséget, az előbbit elvetve, az utóbbit pedig jócskán megnyirbálva. Ha ez így van, akkor a püspök hangsúlyválasztása apologetikus célokat szolgálhatott elsősorban. Mindenesetre Victorinus véleménye egyértelmű: az Ószövetség és az Újszövetség egyetlen egészet alkot, mint ahogy egy kétélű kard sem két kard, hanem egy kard két éllel.

Victorinus Nova Cerkev szlovéniai települése templomának freskóján

A Teremtés-kommentárban nagy szerepet játszanak a számok, főleg a négyes, a hatos és a hetes. A négyes a testi-anyagi világ jelképe, a hatos az emberé, a hetes pedig a teljességé. Victorinus szerint a Föld hétezer éves kort fog megélni jelen formájában, hiszen az első hatezer év az emberi történelem, a hetedik évezred pedig – a hetedik nap, a shabbat mintájára – az ezeréves királyság időszaka lesz, amikor Krisztus és választottai együtt fognak békében uralkodni a Föld felett. Ezzel kapcsolatban ezt írja Victorinus:

„Ezért az Úr a teremtés hét napját megfeleltette egyenként ezer évnek. Mert így nyer igazolást e kijelentés: <<A te szemedben, Uram, ezer év olyan, mint egyetlen nap.>> Isten szemében tehát egy-egy nap ezer esztendőnek felel meg, hiszen úgy találom a Szentírásban, hogy az Úrnak hét szeme van. Ezért amint mondtuk, a valódi szombat a hetedik évezredé, amikor Krisztus választottaival együtt uralkodik majd. (Quapropter, ut memoravi, verum illud sabbatum est septimum miliarium, in quo Christus cum electis suis regnaturus est)” (A világ alkotásáról 6.)

Ezen millenarista elképzelés és Órigenész Victorinusra gyakorolt nagy hatása miatt a VI. századi, Gelasius pápa neve alatt megjelentetett Decretum de libris recipiendis et non recipiendis a püspök műveit az apokrifnek tekintett iratok közé sorolta („opuscula Victorini Petabionensis – apocrypha”), azaz azon iratok közé, amelyek még olvasásra sem javasoltak a keresztények számára. Sőt, lényegében átkot mondanak ki azon művekre, amelyek ezen listára felkerülnek (a listán igen nagynevű teológusok/írók neve is szerepel, például Kaiszareiai Euszebiosz, Tertullianus vagy Szent Cyprianus. Az irat utolsó mondata szerint ezen művekkel és szerzőikkel kapcsolatban „azt valljuk, hogy örök és feloldhatatlan/felbonthatatlan átok/anatéma bilincse van rajtuk” (sub anathematis insolubili vinculo in aeternum confitemur esse damnata; a magyar szöveg saját fordítás, köszönöm a segítséget Ferenczi Attila tanár úrnak). Ki kell emelnem, hogy ezen dokumentum tudomásom szerint – főleg mivel pszeudoepigráf – nem tekinthető hivatalos egyházi elítélésnek, mindenesetre voltak, akik ezen szerzők műveit elítélték és vissza akarták tartani a híveket ezek olvasásától, erre a sorsra jutott ezen egyházi személyek szemében Victorinus is.

Ami még említésre érdemes Victorinus írásai kapcsán - és ez részben kapcsolódik a fent említett hét ezredévhez is - az az, hogy a szintén hozzá köthető kronológiai töredék alapján úgy vélte, hogy Krisztus 49 évesen halt kereszthalált, hiszen máshol, a Teremtés-kommentárban is levezeti ezt. Szerinte Krisztus hét életkort élt meg, köztük az öregkort is (A világ alkotásáról 9.), a hét életkor pedig, felszorozva a szokásos hét évvel pont 49 évet ad ki. Ráadásul az általa levezetett kronológia is ezt támasztja alá. Ennyire komolyan vette hát a hétszer hét esztendőt, a hét évezred fontosságát.

Utóélet

Mint láttuk Victorinus életéről Jeromos egyes írásai, levelei szolgálnak számunkra információkkal, nevét Orosius és Cassiodorus is említi többek között, valamint a fent említett Decretum is említi, igaz elítélőleg. Emellett egyes teológusok is felhasználták műveit, például Arles-i Caesarius a szintén Jelenések könyvéhez írt kommentárjában (természetesen a Jelenések-kommentárt használja fel). A VII. században még egyesek keze között megtalálható néhány műve, de a Karoling-korban, amit tudnak róla, azt már csak másodkézből. A XX. században nagyot dobott a Victorinus iránti érdeklődésen Martine Dulaey munkássága, aki a püspök fent maradt műveinek kritikai kiadását is elkészítette, valamint egy kétkötetes monográfiát is szentelt a személyének. Magyar tekintetben Nagy Tibor és Heidl György egyes írásai számítanak mérvadónak.

Konklúzió

Amennyire elfeledett Victorinus személye, annyira meglepő és inspiráló az, ami írásaiból kiviláglik. Bibliaértelmezése nagyon érdekes és sokszor igencsak meglepő és elgondolkodtató megállapításokat tesz kommentárjaiban. Művei 2017 óta magyar fordításban is olvashatóak, mindenkinek jó szível tudom ajánlani. Bízom benne, hogy ezen kis írásom hozzájárulhat legalább szűk környezetemben ahhoz, hogy Victorinus műveit többen elővegyék és elolvassák.

Bibliográfia

Források

• Das Decretum Gelasianum de libris recipiendis et non recipiendis (szerk. Ernst von Dobschütz; Texte und Untersuchungen zur Geschichte der Altchristlichen Literatur Fol 38. /Band 4.), J. C. Hinrichs, Leipzig, 1912.
• Hieronymus, Eusebius: „A kiváló férfiakról” (ford. Ladocsi Gáspár) In Apostoli atyák (szerk. Perendy László; Ókori Keresztény Írók 1.), Szent István Társulat, Budapest, 2018., 22-89. oldal
• Kezdet és vég. Poetovioi Victorinus a Teremtés könyvéről és a Jelenések könyvéről (ford. Kelemenné Kézi Zsuzsanna – Heidl György; Lectio divina 16.), Szent Mauríciusz Monostor – L’Harmattan, Bakonybél – Budapest, 2017.
• Victorin de Poetovio: Sur l'Apocalypse suivi du fragment chronologique et de La construction du monde (szerk. Martine Dulaey; Sources Chrétiennes 423.), Editions du Cerf, Paris, 1997.

Szakirodalom

• „Victorinus” In A Dictionary of Early Christian Biography (szerk. Henry Wace – William C. Piercy), Hendrickson Publishers, 1999., 1010. oldal
• Heidl György: „Egy Dráva-parti írásmagyarázó” In Heidl György: A keresztény és a szirének, Kairosz Kiadó, Budapest, 2005., 33-54. oldal
• Nagy Tibor: „Orthodoxia és eretnekség a pannóniai őskereszténységben” In Történetírás I. évfolyam (1937) /2. szám, 113-142. oldal
• Otto Bardenhewer: Patrology: The Lives and Works of the Fathers of the Church (ford. Thomas J. Shahan), B. Herder, Freiburg im Breisgau – St. Louis, 1908.