Úgy gondolom a magyar filmkedvelők körében az utóbbi időkben már kialakult egy - az egészségesnél kissé nagyobb - szkepticizmus a magyar történelemről, azon belül is főleg a múlt századunkról szóló filmekkel kapcsolatban. Nem is csoda ez az utóbbi idők Magyarország történetéről szóló filmjeit látva, melyek inkább propagandaalkotásnak számítottak, semmint a történelmet bizonyos fokig megidézni kívánó filmnek. No, de nem egy Goebbels-féle „Akarat diadala”, hanem annál sokkal rosszabb, tele egyértelműen látható hibákkal és még az üzenetet is inkább nevetségessé, semmint elfogadhatóvá téve.
Az ,,Elk*rtuk” című alkotást (őszintén nem tudom milyen szót használjak rá) látva ráadásul szkepszisem még hatalmasabb lett, így mindenféle elvárástól mentesen váltottam meg jegyemet a "Blokád" című filmre, gondolva, hogy ezúttal is valami hasonlót fogok látni, tele - jellemzően igen részrehajló - aktuálpolitikai utalásokkal. De nem ezt kaptam és ennek nagyon is örültem! Már az első percekből kiderült számomra, hogy ez más, mint a fentebb említettek. A készítők (itt külön ki kell emelnem Köbli Norbert forgatókönyvíró nevét) az első képkockától kezdve gondosan ügyeltek a hitelességre. Komoly kutatómunkát folytattak annak érdekében, hogy a párbeszédekhez ötletet szerezzenek. Antall József és Göncz Árpád Gorbacsovval folytatott megbeszélésének egyes mondatai például a jelenlévők leírásai nyomán készültek.
Az ifjú Antall (ifj. Vidnyánszky Attila) első óráját tartja az Eötvös József Gimnáziumban
A történetet alapja már a film címéből is kikövetkeztethető. 1990-ben járunk, mikor is az újjászülető, immáron harmadik sorszámnévvel illetett Magyar Köztársaság demokratikusan megválasztott állam- és kormányfője vékony rúdon táncolva próbál meg eljutni a Szovjetunió lazuló, de még mindig fojtogató öleléséből a másik oldalt jelentő NATO-ba. A jelenből szemlélve az eseményeket gyakran eshetünk abba a hibába, hogy a múlt történéseit mintegy eleve elrendelt eseményként láttassuk, mely csakis így történhetett, más megoldás nem is volt lehetséges. Sokszor nem jut eszünkbe, hogy erről a kötélről hányszor zuhanhatott volna a mélybe az ország. Főleg ha a politikai vezetés egyik igen jelentős hányadát kitevő SZDSZ a saját hatalomvágyát szem előtt tartva próbálja elérni a kormányzó Magyar Demokrata Fórum többségi kormányzásának bukását, olyan eszközöket is felhasználva, melyek bőven túllépik az erkölcsösség határait, például látványosan tiltakozva - és az elégedetlenkedő taxisok törvényellenes, az ország működését megbénítani képes blokádjait támogatva - a kormány által is nehezen, azonban szükségszerűen meghozott benzinár emelések ellen. Az már csak hab volt a tortán, hogy régi harcostársa, Árpi bácsi (Göncz Árpád) is rendre hergelte a népet egykori barátja, a nem mellesleg nyirokcsomórákja miatt kórházban fekvő Antall József ellen, akit - a film jelenetével ellentétben - még csak meg sem látogat. Ezen feszült helyzet és annak megoldásának eseményeibe avat be minket a film magával ragadó és a jelen generációk számára is élvezhető stílusban és gyorsasággal. Emellett Antall visszaemlékezései is szerepet kapnak, melynek következtében a cselekmény gyakorlatilag két szálon fut. Így megismerhetjük Antall életútját tanárként, megismerkedését feleségével, illetve Göncz Árpáddal való egykori szívélyes barátságát.
Antall József és a filmben őt alakító Seress Zoltán
A színészek jó kiválasztása és játéka is sokat hozzáadott a valósághű élményhez. A szereplők egytől-egyig kitettek magukért és kiválóan alakították játszott karakterüket, ami saját elmondásuk szerint sem volt könnyű feladat, de nagyrészt sikerült megugrani. Seress Zoltán kiválóan hozta Antall kissé rideg, ,,tanáros" stílusát, ahogy Gáspár Tibor is jól átadta a mindenkinek tetszeni akaró „Árpi bácsi” karakterét. De ifj. Vidnyánszky Attila fiatal Antall alakítása is kiemelkedő, kiválóan megformálta a rendszer és annak oktatása ellen aktívan fellépő történelemtanárt, kinek minden vágya a Varsói Szerződés megszűnése és az ország demokratizálódása volt. Plusz pont a jelenlegi és a korabeli kamerával készültnek tűnő felvételek váltogatása, szerintem segített a nézőnek belehelyezkedni a szituációba. A felcsendülő zenékről ugyanezt lehet elmondani.
Konklúzió
Meglehet, hogy rövid elemzésem kissé elfogultnak tűnik a kétségkívül Antall-emlékfilmnek készített Blokáddal szemben. Azonban nem tagadom, nagyon boldog vagyok, hogy végre láthattam egy ilyen magyar történelmi filmet is, mely feltámasztotta bennem a reményt a hazai filmgyártás ezen ágazatával kapcsolatban. Megtekintését minden korosztálynak ajánlom. A hazai felhozatalt elnézve, méltó arra, hogy hazánkat képviselje az Oscar-gálán!
