A 14. század során létrejövő oszmán államalakulat folyamatos terjeszkedése révén 1354-ben a természeti katasztrófa sújtotta Tzympe és Gallipoli erődítéseinek elfoglalásával jelentős mérföldkőhöz érkezett az oszmánok által devlet-i oszmánlinak nevezett birodalom. Megjelentek Európa csücskében, azonban a hódítás és terjeszkedés ekkor még koránt sem ért véget – kezdetét vette a Balkán több évtizedes, fokozott mértékű meghódítása. Ebben segítségükre volt az itt élő népek széttagoltsága és az egymással szembe helyezkedő ellentétek halmaza, valamint az a tényező, hogy a félszigeten ekkor éppen hatalmi űr keletkezett, ugyanis 1355-ben Dusán István / IV. Uros (1331–1355) halálával rövidesen véget ért a szerb hatalmi hegemónia a térségben.

Oszmán kádik (bírók) ábrázolása. Forrás: turkinfo.hu

Az oszmán hódítással elsőként a balkáni kereszténység találta magát szembe. Attól függetlenül, hogy az oszmánok az 1389-es szerbek felett aratott első rigómezei ütközet következtében a Magyar Királyság déli határait is elérték, az európai országok meglehetősen kevés ismerettel rendelkeztek az új ellenségről. Ezen először az összeurópai összefogás által megvalósuló 1396-os nikápolyi ütközet változtatott, ugyanis a hadjáratban résztvevők közül rengetegen kerültek az oszmánok fogságába. Sok keresztény ember számára ekkor vált nyilvánvalóvá az oszmán fogság veszélye és annak súlyos következményei. Rengeteg rabszolgasorba kerülő keresztény számolt be terjedelmes munka keretén belül a fogságban töltött éveiről, azonban az egyik legjelentősebb, a korszakban legnagyobb hatást gyakorló munka egy magyar szerzeteshez, Magyarországi György barát nevéhez kötődik. 

II. (Fetih) Mohamed oszmán szultán (1451–1481) Konstantinápoly ostroma során (1453). Forrás: rubicon.hu

A mű háttere

A nikápolyi vereséget követően az európai közvélemény egyszerre kezdet szorongani, ugyanakkor érdeklődni is az oszmánok iránt. Igény mutatkozott a szemtanúk alapos kikérdezésére, a folyamatos tudósításokra. A Nikápolynál fogságba eső Hans Schiltberger volt az első, aki fogságát követően kéziratban számolt be a rabságról, amellyel megalapozta az ún. rabszolga-itineráriumokat, amelyekhez később az Oszmán Birodalmat megjárt foglyok, kereskedők, érdeklődő utazók, valamint diplomaták leírásai is alkalmazkodtak. A középkori Európa tehát elsősorban ezeken keresztül szerezhette ismereteit az oszmánokról. Ezek alapján a nyugati világ úgy vélte Gioacchino da Fiore 12. századi gondolkodó alapján, hogy az oszmánok az apokaliptikus népek közé tartoznak, akiket Isten a bűneik miatt „engedett rá” a kereszténységre. Fontos kihangsúlyozni, hogy Isten semmiképpen sem pusztító, mint inkább nevelő célzattal küldte a keresztény világ ellen az oszmánokat. Az egyházi vezetők úgy vélték, hogy kellő alázattal, Istennek tetsző élettel és alapos bűnbánattal úrrá lehetnek az oszmán veszélyen.

A balkáni kereszténység ezzel szemben elsőkézből tapasztalta meg az oszmánok jelenlétét és annak magában hordozott veszélyét és fenyegetését. Az itteni lakosság kezdeti ellenállása hamar véget ért, amit leginkább nem a testi, hanem a lelki megroppanással lehet magyarázni. Ez legjobban az oszmánok folyamatos és meg-megújuló győzelmeivel hozható összefüggésbe, ugyanis az itteni keresztények kezdték elveszíteni hitüket az ellenség sikerei láttán, mivel azok győzelmei egyben az ő istenük győzelmét is jelentették a keresztény emberek istene felett. Úgy érezték, hogy az oszmánok istene sokkal erősebb, sokkal hatalmasabb a kereszténység istenénél – ennek következtében sokan fölöslegesnek vélték az ellenállást és a küzdelmet a legyőzhetetlen ellenséggel szemben. Úgy érezték, mintha az oszmánok megjelenésével elhagyta volna őket a keresztény Isten.

Janicsárok vonulása a Balkánon. Forrás: mohacsi-csata.hu

Ugyanilyen meghasonláson estek át az oszmán fogságba kerülő keresztény rabok is. Jogosnak érezték a bizalmatlanságot a saját Istenükkel szemben, aki hagyta őket a pogányok fogságába esni és rabságban sínylődni. A fogságba esetteknek azonban a halál mellett másfajta veszéllyel is szembe kellett néznie, méghozzá az elkárhozás veszélyével. Azzal ugyanis, hogy pogány fogságba estek, a lelki üdvösségük került kockára. Sok keresztény rab nem a testi elkárhozástól, tehát a haláltól félt a leginkább, hanem attól, hogy ha pogány fogságban veszti életét, akkor a túlvilágon nem részesül a lelki üdvösség áldásából, amely a kereszténység legfőbb félelme volt.

Magyarországi György személye

Magyarországi György barát személyéről nagyon kevés adattal rendelkezünk. Fogsága előtti életéről annyi bizonyos, hogy 1420 körül születhetett Erdélyben és 1438 augusztusában Szászsebes ostroma során esett oszmán fogságba. Kerek 20 évig volt oszmán területen, ahonnét 1458-ban szabadult, majd Rómában telepedett le, ahol megírta a fogsága alatt készített emlékiratai alapján művét, amelyet 1481-ben Urachban adtak ki. Rómában halt meg domonkos-rendi szerzetesként, s 1502. július 3-án a Santa Maria sopra Minerva templomban temették el. Ezentúl nem tudjuk, hogy mikor lépett be a dominikánus rendbe, illetve, hogy szász, vagy erdélyi születésű lett volna. Sokáig a nevét sem ismertük, s a régebbi művek javarészt csak „Szászsebesi Névtelen” -ként hivatkoztak rá. Fiorio Banfi azonosította őt 1939-ben egy 1526-os nyomtatvány által Georgius de Hungaria néven.

Művével megalapozta a 15. századi európai és magyarországi oszmán képet, ugyanakkor ez a korszak egyik legnevezetesebb és legelfogulatlanabb irodalmi alkotása is egyben. A műben jól érződik Magyarországi György tanultsága és az egyházhoz fűződő viszonya. Ez ugyanakkor felveti azt a kérdést is, hogy vajon egy, vagy több szerző készítette-e a művet, mivel feltehető, hogy valamely egyházi személy cenzúrázása által kerülhetett csak kiadásra annak tartalma és témája okán. Fogságáról csak közvetett mértékben ír, el-elszórtan ad közre információkat, ugyanakkor a mű nem fogságát, hanem inkább az általa látott, megtapasztalt dolgokat helyezi a középpontjába. Ezáltal többet mutat az oszmán világból, mint saját maga sorsából. Annyit tudhatunk meg sorsáról, hogy a drinápolyi rabszolgapiacon adták el, amely következtében fogságának 20 évét vélhetőleg Anatólia beazonosíthatatlan részein töltötte. A maga elmondása szerint hétszer adták el, illetve vették meg, miközben négyszer szökött meg fogvatartóitól. Utolsó fogvatartójánál 15 évet szolgált.

Török dervis. Forrás: kagylokurt.hu

A személyére vonatkozóan érdemes kiemelni, hogy a historiográfiában Magyarországi György barát alakja mellett gyakran megjelenik hasonlóképpen egy bizonyos Magyarországi György mester alakja is. Sokáig ezt a két karaktert egy személyben azonosították, ugyanakkor azt érdemes kiemelni, hogy György mester a matematika területén alkotott rendkívülit. 1499-ben Németalföldön adta ki Magyarországi György mester artimetikájának három részből álló foglalata című munkáját, amelyben a korszak meglévő ismereteit összegezte. Sajnálatos módon a két személy viszonyáról semmiféle adatunk nincs, ugyanakkor a területi távolságon túl a szövegek stílusát illető vizsgálatok alapján két külön személynek tekinthetjük őket.

A mű hatása és jelentősége

Magyarországi György barát műve már az 1480-as évekbeli kiadását követően nagyon nagy sikert aratott, egy évvel később újra kiadásra is került – 1514-ben már a hetedik kiadása látott napvilágot példának okáért. Ennek a népszerűségnek több oka is volt. Egyrészt a mű szerkezete, ugyanis középpontjában a kereszténység számára igen fontos kérdés áll: maga a vallás. Ezen belül is a mohamedán és a keresztény ellentétet igyekezett szemléletes példákkal megragadni. Arra kereste a választ, hogy át lehet-e térnie egy kereszténynek fogsága során a mohamedán hitre, vagy sem. Önvallomásként őmaga is kifejti, hogy fogságban töltött évei során volt olyan pillanat, amikor maga is elbizonytalanodott, s kívánatossá vált volna számára az áttérés. Ennek leküzdésére és keresztényként való hithűségére kíván példát mutatni művében olvasói számára. Emellett részletesen ír az oszmán hadsereg szerkezetéről és a birodalom államszervezetének működéséről – különösen kiemelve azokat a pontjait, amelyek teljesen különböznek a keresztény udvarokétól. Ebben a témakörben Magyarországi György munkája számos jelentős újdonsággal szolgált a keresztény világ számára. Másfelől a mű népszerűségében nagy szerepet játszott az ekkoriban elterjedő könyvnyomtatás is.

Mindezek mellett az aktuálpolitika alakulása is jelentős mértékben hozzájárult a könyv népszerűségéhez, ugyanis már az első kiadása esetében nagy hatást gyakorolt fogadtatására, hogy 1480-ban Otranto közelében az oszmánok elérték az itáliai partokat. Ez volt ugyanis az első olyan eset, hogy az európai kereszténység közvetlen közelségben érezte az oszmánok jelenlétét és súlyát. A másik ilyen újabb aktualitásra 1529-ben került sor, az oszmánok első bécsi ostromát követően. Szemléltetésképpen kiemelendő, hogy 1530-ban jelent meg a mű első német fordítása, majd egy év alatt hat kiadást is megért. Emellett még öt újabb kiadásban jelent meg 1550-ig. Népszerűsége elsősorban a dél-német területeken érhető jól tetten (Wittenberg, Nürnberg, Basel, Augsburg). Ezeken a területeken ekkor virágkorát élte a reformáció, amely szintén elősegítette György barát munkájának népszerűsítését, mivel számos olyan sarkalatos pontját emeli ki a keresztény katolikus egyházi berendezkedésnek, amelyről a reformáció atyjának tekinthető Luther Márton is hozzá hasonlóan vélekedett – nem lehet véletlen, hogy az 1530-as német kiadás Luther előszavával látott napvilágot.

Bécs 1529-es ostroma egy későbbi ábrázoláson. Forrás: wikimedia

Ugyanakkor az 1529-es bécsi ostrom esetében érdemes kiemelni, hogy itt egy jelentős szemléletváltás is bekövetkezett az oszmánok megítélésének szempontjából. Azt ugyanis, hogy az oszmánok egy olyan jelentős város elfoglalására tettek kísérletet, mint Bécs, nem hagyták szótlanul az európai hatalmak. Ettől az eseménytől kezdett alábbhagyni az a vélekedés, hogy az Antikrisztus népét valóban Isten küldte a kereszténység ellen. Ennek következtében ténylegesen a Sátánt és a Pokol megtestesülését látták az Oszmán Birodalomban, amely révén úgy rendelkeztek, hogy mivel az oszmánok Isten ellen vétkeznek a keresztény Európára mért támadásaikkal, így jogos ellenük a fellépés – sőt minden erővel ki kell őket írtani a föld színéről. Ez a szemléletmód nagy hatást gyakorolt a későbbi századok történelmére.

A mű felépítése

Azontúl, hogy a mű elsősorban a vallást tekinti tárgyának, talán egyik legfontosabb erénye, hogy bepillantást enged a rabszolgaságba került keresztény foglyok lelkivilágába és belső gyötrődéseikbe, félelmükbe és reményvesztett helyzetükbe is. A mű hangvétele ugyanakkor teljes mértékben tárgyilagos az oszmánokkal kapcsolatban, illetve a hétköznapi életüket kimerítő mélységgel adja elő és tárgyalja. Többször is hivatkozik a János jelenéseiben található részekre – az oszmánokat egy állathoz hasonlítja, ami vonzó megjelenésével és hamis csodáival elbűvöli a világot, ugyanis nem erővel, hanem belsőleg, a lélek tönkretételével juttatja örök kárhozatra áldozatait. „Mert a török nem a test ellen acsarog, mint mások, hanem a lélek ellen (...) a lélek megölésére törekszik azáltal, hogy ördögi ravaszsággal a hitét veszi el” (Fügedi 1976:8) – írja róla György barát a művében. Vallási felfogása több helyen is megnyilvánul munkájában, ugyanis minden önálló észlelésen alapuló rész rendelkezik bizonyságtevő értékkel és jelentőséggel is.

Maga a mű szerkezetileg és eszmeileg két jól elkülöníthető főrészre oszlik. Az első részben meglehetősen pozitívan ír az oszmánok világáról és kiemeli annak szerénységét, egyszerűségét és példamutatását – összevetve ezeket az értékeket a keresztény mentalitással. “Külsejük, tetteik, mozgásuk, öltözködésük olyan egyszerű, olyan példaszerűen egyforma, hogy hihetnéd, mint valami szerzetesrend tagjai, fogadalmat tettek. (…) A mágnások és fejedelmek olyan egyszerűek, hogy alig lehet megkülönböztetni őket a többiektől. (…) annyira utálnak mindenféle cicomát, hogy hihetnéd: szegénységi fogadalmat tettek.” (Fügedi 1976:49–52) Emellett külön fejezetben foglalkozik az oszmán nők erkölcseivel is, ahol kiemeli: „Bizony csak nagy elismeréssel tudok a török nők tisztességére gondolni, különösen ha megfontolom a keresztény asszonyok szemérmetlen öltözködését, elitélendő erkölcseit.” (Fügedi 1976:61) Ugyanakkor a vallás- és egyházkritika is élesen megjelenik művében: „Egyházaikat nem tömik tele ereklyékkel, ruhákkal, szent edényekkel és oltárokkal, nincs is bennük ilyesmi, de nem is törődnek vele.” (Fügedi 1976:74)

Művének második részében viszont eltűnik az elismerő hangnem és inkább a negatívumokra helyezi a hangsúlyt. Három jelentős érvet hoz a negatívumok kiemelésére. Egyrészt kiemeli a lelki megosztottságukat és meghasonlásukat önmagukkal, vagy éppen a vallásukkal szemben, miszerint sem a tantételeiket, sem a vallásuk jelentős pontjait nem ismerik, idézeteket sem tudnak mondani a Koránból. A második ilyen a tudatlanság, amely a szekta hitetlenségéből ered. A harmadik pedig a konokságuk és a makacsságuk. Különösen nagy hangsúlyt fektet a hitelhagyás kérdésére, s saját tapasztalatai alapján le is vonja a következtetéseket, hogy mégis miért lehet képes valaki elhagyni a keresztény hitet és áttérni az iszlámra. A saját példája által az alábbiakat fogalmazza meg: „Az én megzavarodásom sem azért következett be, mert szabadságom reménye foszlott szét. Azt hittem, Istennek tetsző, ha a törökök törvényét fogadom el az üdvösség írjaként, hiszen Isten elválasztott a másik törvénytől, holott csak azért tette, mert én hagytam el, én kezdtem a másik hitet szeretni és benne keresni az üdvösséget.” (Fügedi 1976:92) Arra a kérdésre azonban, hogy mit tehet, aki maga is oszmán fogságba esik, György barát sem tud teljes mértékben választ adni. Egyrészt közvetetten utal arra, hogy csak és kizárólag passzívan lehet tűrni a történéseket a testi cselekedeteket illetően. A lelki cselekedetek vonatkozásában azonban kifejti, hogy csak a hithű magatartással lehet megoltalmazni saját magunkat és a keresztény közösséget is. „A hitben való kitartással csodák jönnek létre, s csak így lehet őket legyőzni!” (Fügedi 1976:105)

Konklúzió

Amilyen kevés információval rendelkezünk Magyarországi György személyét illetően, olyan sok hasznos információt, korabeli utalást lehet kiolvasni művéből, amely sokrétűségével és az oszmán világot bemutató alapos leírásával népes olvasóközönségre tett szert a korszakban. Ugyanis az európai társadalom az ellenségtől rettegve, ugyanakkor őszinte érdeklődéssel olvasta és tanulmányozta György barát rengeteg kiadást megért művét. A mű a vallás témáján belül elsősorban egy olyan ideológiai fegyvert kívánt biztosítani az oszmán fogságba eső keresztény rabok számára, amellyel megtarthatták keresztény hitüket és világszemléletüket az embertelen körülmények közepette is. Mindemellett ugyanakkor éles európai vallás- és társadalomkritikát fogalmazott meg a korszakban, amely később, a reformáció kibontakozásával ismét előtérbe került. A mű végezetül egy önvallomással zárul, ahol a szerző a saját példáján keresztül szemlélteti, hogy miért érdemes megmaradni a keresztény vallás gyakorlásában és megtartásában – voltaképpen bármilyen körülmény közepette is.

Bibliográfia

• Ágoston Gábor: „Az európai hadügyi forradalom és az oszmánok.” In Történelmi Szemle 1995/37:4. 465–485.
• Ágoston Gábor: „Az Oszmán Birodalom stratégiája és hadügye 1300–1700 között.” In Ágoston Gábor: Európa és az Oszmán hódítás. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2014. 15–42.
• Ágoston Gábor: „Az oszmán és az európai diplomácia a kölcsönösség felé vezető úton.” In Hanák Péter (szerk.): Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Pécs, 1997. 83–99.
• Csukovits Enikő: „Csodás szabadulások a török rabságból.” In Aetas 2005/20:4. 78–90.
• Kovács Péter: „Magyarország »törökképe« a 15. század elején.” In Hadtörténelmi Közlemények 2009/122:1. 111–126.
• Engel Pál: „Magyarország és a török veszély Zsigmond korában (1387–1437).” In Századok 1994/128:1. 273–287.
• Fodor Pál: „A dzsihád »íze«. A szent háború az iszlámban és a 14–17. századi Oszmán Birodalomban.” In História 2008/4-5. 32–35.
• Fodor Pál: „A szimurg és a sárkány. Az Oszmán Birodalom és Magyarország.” In Fodor Pál: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Tanulmányok az oszmán-török hatalom szerkezetéről és a magyar-török érintkezésekről. Budapest, 2014. 297–329.
• Fodor Pál: „A terjeszkedés ideológiái az Oszmán Birodalomban.” In Világtörténet 1994/1-2. 25–31.
• Fodor Pál: „Állandóság és változás az oszmán történelemben.” In Fodor Pál: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán–török történelemről. Balassi Kiadó, Budapest, 2001. 11–24.
• Fodor Pál: „Az apokaliptikus hagyomány és az aranyalma legendája. A török a 15-16. századi magyar közvéleményben.” In Fodor Pál: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán-török történelemről. Budapest, 2001. 179–211.
• Fodor Pál: „Három civilizáció ütközése, 1456.: Az Oszmán Birodalom, Bizánc és a nyugati kereszténység.” In História 2007/29:1. 3–10.
• Fügedi Erik (szerk.): Kimondhatatlan nyomorúság. Két emlékirat a 15–16. századi oszmán fogságról. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976.
• Hegyi Klára – Zimányi Vera: Az Oszmán Birodalom Európában. Corvina, Budapest, 1986.
• Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.
• Szabó Péter Gábor: „Magyarországi György mester alakja a hazai matematikatörténetben.” In Magyar Tudomány 2002/7. 961–965.
• Szendrei László: „Magyarországi György.” In Kagylókürt 2013/60. http://www.kagylokurt.hu/12612/sorozatok/keletutazok/magyarorszagi-gyorgy.html (Letöltés: 2022.12.22.)
• Tardy Lajos (szerk.): Rabok, követek, kalmárok az Oszmán Birodalomról. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977.
• Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.