David Nicholas 2013-ban megjelentetett egy Flandria történetéről szóló egész vaskos, több száz oldalas kötetet. A szerző nem kicsi vállalkozásra tett próbálkozást: bemutatni Flandria történetét, főleg a középkorra fókuszálva, innen is a kötet címe: Medieval Flanders. Mielőtt a kedves olvasó a Simpson család bajszos, egyházi ügyekben járatos emberére asszociálna, megnyugtatok mindenkit, hogy jelen írás nem szitkom-kibeszélő, hanem egy könyvajánló lesz.

Nicholas érthető módon egy egész alapos Flandria történetet tár elénk művében. Nem szigorúan a középkorra fókuszál, hanem az ókori előzményekre is kitér, a feldolgozott korszak végét – a flamand középkor végét – pedig 1492-höz köti, de azt nem a földrajzi felfedezések okán, hanem – jogosan – azt a momentumot ragadja ki a szerző, mikor a terület teljesen elveszíti autonómiáját. Flandria történetét a szerző tehát az ókortól 1492-ig veszi. Forrásait tekintve igen alapos munkát végzett, a bibliográfiából ez jól látható, a kötet végén ugyanis nem csak a források és irodalmak vannak betűrendbe téve, de közöl térképeket és genealógiai táblázatokat is, aszerint, hogy a grófok és későbbi uralkodók hogyan követték egymást a trónon. Jelenleg én a kötetben Hódító Vilmosig jutottam, mivel eredendően ebből az ajánlóból egy több részt megélő sorozatot tervezek itt a blogon.

Az könyv eredeti, 1992-es kiadása

A kötet logikus sorrendben építi a fejezeteket. A földrajzi térben elhelyezett Flandria, mely gyakorlatilag a mai Belgium területét fedi le egy igen homogén, de állandó változás alatt álló terület volt. Nem csak az állandó áradásokból jutott ki ennek az amúgy mocsaras területnek, de arról is számot ad Nicholas, hogy bizony volt mikor elnéptelenedett a vidék, mert elsivatagosodott a visszahúzódó víz hatására. Ilyesmivel ma is találkozhatunk például a Baltikumban – azok a fránya globális természeti változások, igaz? Forrásokat tekintve az antik szerzőktől, mint Iulius Caesar egészen a modern földrajz művelőiig mindenkivel találkozunk. Nicholas nem csak a latin nyelv műveltségét ismeri, de annak kultúráját is. Ki gondolta volna például, hogy egy erőteljes – de nem mindenhol sikeres – romanizációról beszélhetünk Flandria esetében? Erről árulkodnak villák és egyéb leletek is. Nicholas emellett igen járatos egyéb nyelvek ismeretében, a holland munkák mellett fel-feltűnnek francia, angol, német szakmunkák is, ami azt sejteti, hogy az eredeti forrásfelhasználás „merítési célja” igen bőségesre sikerült. Ezek a források nem mondanak ellent egymásnak, aminek egy jó példája a flandriai egyházszervezésben mutatható ki: a területek lassan válnak kereszténnyé, melyhez frank „segítségre” is szükség van. Ez a fajta missziós tevékenység jól ismerhető az európai kontinensen, legismertebb művelői azonban a németek voltak. Érthető módon tehát időben logikusan követjük az aktuális változásokat. Megtudjuk például, hogy mi történik a római időkben, hogy utána hogyan kerülnek ide a frankok, és mit csinálnak, de azt is, hogy Nagy Károlynak milyen nehézségei voltak a környező területekkel.

A szerző, David Nicholas (forrás)

Emellett az is szóba kerül, hogy Flandria milyen nyersanyagokban volt gazdag, azok hogyan fejlődtek, hogy hol alakult ki az ipar, a városi réteg, egyszóval egy nagyon alapos körbevezetést kapunk egy amúgy talán valamennyire ismeretlen földrajzi terület életét illetően. Azért is gondolom, hogy viszonylag ismeretlenebb környezeti „objektumról” beszélünk, mivel viszonylag kevés, vagy ritkás az ilyen jól összeszedett, egy területre fókuszáló munka. Elég csak Magyarország vármegyéire  -  és nem a napjainkban működőkre gondolok – fókuszálnunk, amit kutatott Borovszky Samu, vagy Csánki Dezső, Györffy György, Nógrády Árpád (utóbbi például Sáros vármegye történetét kutatta). Ezekből a magyar példákból is tisztán látszik, hogy az európai területeknek, mint amilyen Flandria miért is olyan fontos az alapos feldolgozása, és hogy miért volt, van és lesz is igény a törtéti földrajz ilyen jellegű művelésére. A kötetet én nem sorolnám klasszikus értelemben történelmi irányzatokhoz, mint szellemtörténet, mentalitástörténet. Ha mindenképp kategorizálnom kéne, akkor leginkább a történeti földrajz témakörét érinti a könyv, de azt nem csak úgy vizsgálja, hogy ott kik és mikor éltek, hanem figyelembe veszi a természeti adottságokat, de még az éghajlatváltozást is, ami jó bizonyíték arra, hogy a modern történeti kutatásokban miért is fontos a környezet- és éghajlattörténet egyre népszerűbb aldiszciplinája.

A középkori Flandria térképe (forrás)

A kötet egyedüli nehézsége annyi lehet, hogy mivel angol nyelven íródott, a célközönség egyértelműen azok, akik ismerik és értik is az angol nyelvet. Mivel viszont szerény ismereteim ellenére egy alapos vizsgálat körvonalazódott a könyvben összefoglalva, azok véleményem szerint bőségesen kielégítik az angol akadémiai igényeket minden színtéren. A kötetet elsősoron leginkább a téma iránt érdeklődőknek ajánlom. Nem csak azért, mert egy jól és logikusan felépített munkáról van szó, hanem azért is, mert valóban ritkások a régiókat lefedő munkák, elég csak tényleg a magyar példákra gondolni, például, hogy vannak még olyan vármegyék, melyek nincsenek teljesen felkutatva. Persze vannak történészek, akik egy-egy aldiszciplína tekintetében dolgozták fel egy-egy terület történetét, többek között említhetőek Engel Pál vagy C. Tóth Norbert a különböző archontológiai munkáikkal, melyekből választ kaphatunk azokra a kérdésekre, hogy adott korszakban például a késő középkorban hol kik voltak a főpapok, és milyen szerzetesekről van tudomásunk, ezeket pedig alapos okleveles vizsgálattal támasztják alá. Az oklevelek Nicholas esetében is elő-elő kerülnek, de sokkal „általánosabban” említi őket, mint amilyen fontos azok vizsgálata hazánkban – okkal. A Nicholas-féle kötetben ezek sokkalta inkább egy könnyed, de érthető és adatokkal alátámasztott elbeszélésben vannak tálalva. Például azon apátokról, akik missziós tevékenységet végeztek, leginkább a különböző jelentésekből, illetve esetleges későbbi szentté avatási peranyagukból kaphatunk képet. De azért is nagyon érdekes kötet, mivel számos képet, térképet vonultat fel, például annak a csatának az ábrázolását, amely az „Aranysarkantyús Csata” névre „hallgat”, 1302-ből, melyről későbbi cikkemben szeretnék bővebben mesélni majd. 

Remélem, ha ismertetőm nem is volt a leghosszabb, meghozza a kedvet ahhoz, hogy a kedves olvasó kezébe vegye Nicholas könyvét, én csak ajánlani tudom.