Mai "Egyháztörténeti érdekességek" cikkem egy hosszabb írásomból származik (némi átszerkesztéssel), emiatt vannak benne lábjegyzetek is. A cikkemben a korai keresztény egyházatyák és egyházi írók, valamint a filozófia kapcsolatát veszem górcső alá az I-III. században, de lényegében egy rövidebb összefoglalóról van "csupán" szó, ugyanis a téma igen szerteágazó. Később lehet lesznek részletesebb cikkek is egy-egy egyházatya vagy egyháztörténeti korszak kapcsán a filozófiai vonatkozásokról.

Az első három évszázad folyamán a keresztény hit és a filozófia egymáshoz való viszonya aszerint változott, hogy melyik egyházatya vagy egyházi író mennyire állt közel a görög-római filozófiához és a filozófiai fogalmakat mennyire vitte bele a saját teológiájába, tanításába. Már maga az Újszövetség is tartalmaz filozófiai szakkifejezéseket, például a János evangéliuma 1:1 két ilyet is tartalmaz (arkhé és Logosz):

"Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige." (Károli-féle fordítás, a görögben így hangzik: en arkhé én o logosz kai o logosz én prosz ton theon kai theosz én o logosz)

Az első században nem látunk példát arra, hogy bármelyik apostoli atyánál előkerülne filozófiai tétel vagy gondolat, ilyenekre csak a II. századtól kezdve bukkanunk rá, méghozzá először Arisztidész és Jusztinosz apológiáiban.[1] Arisztidész Apológiájában kifejti, hogy Isten mozdulatlan, kezdet nélküli, felfoghatatlan, ráadásul ő az, aki a kozmoszt, a világegyetem rendjét teremtette és fenntartja. Arisztidész maga is filozófus volt, tehát nem véletlen, hogy filozófiai fogalmakat is igyekezett használni, amikor Istenről beszélt.[2]

Arisztidész portréja egy ortodox ikonon

Jusztinosz továbbmegy és azt állítja, hogy a Krisztus előtt élő pogányok is képesek voltak az Igazságot valamennyire megismerni, például Szókratész, akit ezért ki is végeztek. Ezt nevezi Jusztinosz észcsíráknak (logoi szpermatikoi), ami eredetileg egy sztoikus fogalom volt, de Jusztinosz ezt a fogalmat új jelentéssel ruházta fel. Ez azt jelenti, hogy Isten egyes filozófusoknak is adott ilyen ész-/igazságcsírákat, amelyek által részleges igazságokra tudtak rájönni.[3] Mellesleg Jusztinosz úgy hivatkozott a kereszténységre is, mint az igaz filozófiára, hiszen megtérése előtt filozófiai iskolában tanult és megtérése után sem hagyott fel a filozófiával, csak már egy új filozófia, a kereszténység híve lett. Erre utal, amikor azt írja, hogy

„Lelkemben pedig valamiféle láng lobbant fel, szerető vágyakozás költözött belém a próféták iránt, és azok iránt is, akiket Krisztus barátainak neveznek. Végiggondoltam magamban szavait, és egyedül csak ezt a filozófiát tartottam biztosnak és hasznosnak.”[4]

Jusztinosz vértanú, aki az "igazságmagvakat" kereste a filozófiában és állította, hogy a kereszténység az igaz filozófia

Jusztinosz tanítványa, Tatianosz a Beszéd a görögök ellen című művében többször kikel a görög filozófusok ellen, azt hányva a szemükre, hogy lényegében loptak a keresztényektől.[5] Ennek ellenére ő maga is használ filozófiai fogalmakat, mint a „démiurgosz”, illetve a „Logosz”.[6] Ráadásul a Beszéd a görögök ellen V. részében igen mély filozófia témákat érint, megemlíti a János 1:1-et, ahol szerepel az arkhé szó, majd pedig beszél az Atya és a Logosz, a Fiú kapcsolatáról, amelyet a fáklya és a láng, illetve a Nap és a napsugár kapcsolatához hasonlít.[7] Emellett pedig szembeszáll mesterével, Jusztinosszal, ugyanis Jusztinosz szerint Isten a már meglévő anyagból (ősanyag, őselv, görögül arkhé) teremtette Igéje által a világot[8], Tatianosz azonban behozza a képbe a semmiből való teremtés elvét (creatio ex nihilo), és tagadja azt, hogy az anyag az kezdet nélküli lenne, Tatianosz szerint az anyagot is Isten teremtette, és a Logosz rendezte el.[9] Ezzel mellesleg Antiochiai Theophilosz is egyetért, illetve ő az, aki hozzáteszi, hogy ha az anyag kezdet nélküli volna, az sértené Isten mindenhatóságát, hiszen ha Istennek szüksége lett volna anyagra a teremtéshez, akkor ő nem mindenható, viszont mivel a semmiből teremtett, ezért bátran lehet mindenhatónak és teremtetlennek vallani, mert csak a teremtett dolgok szorulnak rá más teremtett dolgokra, a teremtetlen létező az a semmiből is létre tud hozni más létezőket.[10] A II. századi görög apologéták sok filozófiai fogalmat használtak és a nézeteiket sokszor filozófiai alapon vagy módon fejezték ki, és bár keresztény filozófiáról még nem, de a kereszténységre ható filozófiáról már beszélhetünk.

Irenaeus a gnosztikusokkal folytatott polémiája közben juttatja kifejezésre filozófiai nézeteit és gondolatait. Ő is vallja a semmiből való teremtés elvét[11], sőt továbbmegy és kimondja, hogy a Teremtő és a teremtett világ összemérhetetlen egymással, hiszen a teremtett világra nincs a Teremtő rászorulva, viszont a teremtett világ rá van szorulva a Teremtőre (ezzel arra is igyekszik választ adni, hogy az isteni lélek nem lehet rokon az emberi lélekkel, ahogy a gnosztikusok azt állították).[12] Irenaeusnál fontos szerepet kap a szabad akarat (liberum arbitrium)[13], bár ez nem egyedi, hiszen már Antiochiai Ignác[14] és Jusztinosz[15] írásaiban is előfordul ez a kérdés. Irenaeusnak azért fontos ez a kérdés, mert ezzel magyarázza, hogy a rossz hogyan lehet jelen a világban, hiszen az emberek szabad akaratán múlik, hogy ki cselekszik jól és ki cselekszik gonoszul.[16] Azt is érdekes megfigyelni, ahogy Irenaeus a „hamisan így nevezett tudással” (pszeudonümosz gnószisz, ez a gnosztikusok ellen szól) szembeállítja az „igaz tudást” (gnószisz aléthész), amely egy kicsit áthallásos azzal, amikor Jusztinosz „igaz filozófiaként” hivatkozik a kereszténységre.[17]

Irenaeus elképzelt portréja, a II. századi lyoni püspök az antignosztikus polémia egyik kiemelkedő alakja volt

A két híres alexandriai egyházi író, Alexandriai Kelemen és Órigenész igen sok mindent vett át a görög filozófiából. Alexandriai Kelemen úgy tekintett a filozófiára, mint egy nevelőre (paidagógosz), aki a Krisztusra nevelte a görögöket pontosan úgy, ahogy Pál szerint a zsidók számára a törvény volt a nevelő.[18] Egyik művében például úgy fogalmaz, hogy a filozófia alakította hozzá a görögök fülét az evangélium igazságához.[19] Alexandriai Kelemen is meg volt arról győződve, hogy a görög filozófusok egy része (pl. Szókratész és Platón) kapott Istentől egy részleges kinyilatkoztatást, ezen gondolat pedig teljesen megegyezik Jusztinosz fentebb említett igazságcsíra elméletével.[20] Kelemenre nagy hatással volt a középplatonizmus, beszélt például Isten kiáradásáról (emanáció), amely egy tipikusan középplatonista elgondolás.[21] A platonizmus hatása volt az is, hogy Kelemen kimondta, hogy a lélek független a testtől, illetve elfogadta, hogy a léleknek három része van.[22] Egyes esetekben egyetértett a sztoikusokkal is, például Kelemen - hasonlóan az előtte közel egy évszázaddal korábban élt sztoikus filozófushoz, Musonius Rufushoz – sem utasította el a házasságot, illetve nem ítélte el a borfogyasztást, hiszen mind az úrvacsoránál fontos a bor, mind a kánai mennyegzőn Jézus Krisztus maga is borrá változtatta a vizet.[23] Ez csak pár apró példa volt, de láthatjuk, hogy Kelemen igenis használta a görög filozófiát és tovább vitte Jusztinosz igazságcsíra elméletét, bár Jusztinoszról egy szót sem ír.

Alexandriai Kelemen

Órigenész szintén, hasonlóan Kelemenhez, rengeteg mindent átvesz a görög filozófiából, sőt, egyik célja, hogy egyes filozófiai tanításokat beépítsen a keresztény tanításba.[24] Ha azonban továbbmegyünk, akkor nem csupán az volt a célja, hogy egyes filozófiai tanításokat összeegyeztessen a kereszténységgel, hanem egyenesen a kereszténységet filozófiaként kívánta bemutatni, ezzel is bebizonyítva, hogy a kereszténységnek igenis helye van a magasabb intellektuális körökben is.[25] Ha a filozófiai iskolák szerint nézzük, akkor az epikureizmust teljesen elvetette (főleg amiatt, mert tagadták a lélek hallhatatlanságát)[26], ahogyan az arisztoteliánus, azaz a peripatetikus iskolát is elmarasztalta, főleg amiatt, mert tagadták a gondviselést (pronoia), bár ettől eltekintve Órigenész jelentős filozófusnak tartotta Arisztotelészt és egyes tanait összeegyeztethetőnek tekintette a keresztény hittel és tanítással.[27] A platóni tanokkal szemben is vannak ugyan fenntartásai, de a platonizmussal több dologban is egyetért, például a lélek halhatatlanságában, illetve pontosan úgy vallotta Órigenész a lélek halhatatlanságát, mint Platón.[28] Végül ha megnézzük a sztoikus filozófiával való kapcsolatát, akkor a sztoikusoktól konkrétan vesz át fogalmakat, például az apokatasztaszisz (helyreállítás) fogalmát, bár az is igaz, hogy ez a fogalom az Újszövetségben is szerepel, lásd ApCsel 3:21:

„Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek” (ον δει ουρανον μεν δεξασθαι αχρι χρονων αποκαταστασεως παντων; on dei úranon men dexaszthai akhri khronón apokatasztaszeósz pantón).[29]  

Istenre előszeretettel használta az „aszómaton”, azaz testetlen kifejezést, ami ugyancsak egy görög filozófiából vett fogalom.[30] Maga Órigenész is használja a „logoi szpermatikoi” fogalmat, hiszen ő is továbbvivője azon jusztinoszi (és kelemeni) gondolatnak, hogy a görög filozófiában igenis vannak olyan dolgok, amelyek igazak és keresztény szempontból is elfogadandók.[31] Ennek ellenére számára a filozófia nem rendelkezik elsődleges tekintéllyel, ezzel a Szentírás és a hagyomány rendelkezik, a filozófia csak ezeknek a megvilágításában értelmezhető és vizsgálható, tehát csupán csak másodlagos szerepe van, sőt, Órigenész külön megemlíti, hogy nem nélkülözhetetlen Isten igazságának megtalálásához, hiszen akkor Jézus nem halászokat válogatott volna ki.[32] Órigenészre nagy hatással volt Alexandriai Philón is, akitől átvette az allegorikus bibliaértelmezés módszerét.[33] Órigenész és a filozófia kapcsolatáról Caesareai Euszebiosz IV. századi egyháztörténetíró is ír, méghozzá így:

„Mindazokat ugyanis, akikről látta, hogy természettől fogva jó tehetséggel vannak megáldva, bevezette a filozófiai tanokba, a geometriába, az aritmetikába és a többi előkészítő ismeretbe, aztán megismertette velük a filozófusok körében levő szektákat, megmagyarázta írásaikat, kommentálta és részletesen megvizsgálta őket, úgyhogy maguk a görögök is hirdették róla, hogy nagy filozófus ez az ember.”[34]

Euszebiosz szerint tehát Órigenész minden tehetségesebb tanítványát bevezette a filozófia világába, és ezt nem másért tette, hanem azért, mert fontosnak tartotta, hogy a keresztények is ismerjék ezt, hiszen több olyan dolog van benne, amely a keresztények számára is hasznos lehet.

Órigenész

Végszóként röviden szólnék Tertullianus filozófiával kapcsolatos nézeteiről. Az egyik leghíresebb, Tertullianustól származó filozófiával kapcsolatos idézet az az, hogy

„Mi köze van hát Athénnak Jeruzsálemhez? Mi köze az akadémiának az egyházhoz?”.[35]

Ennyivel el is intézhetnénk a dolgot, hiszen Tertullianus kifejezésre juttatja ezen idézetben azon véleményét, hogy a filozófiának nincs köze a kereszténységhez. Igen elmarasztaló véleménye van az idézett részlet előtt is egy kevéssel, amikor úgy fogalmaz, hogy „magukat az eretnekségeket is a filozófia látja el eszközökkel”[36], tehát, hogy a gnosztikusok, Markión és a többi eretnek mind a filozófia eszközeivel igyekszik a saját igazát bebizonyítani. Magukat a görög filozófusokat is meggyanúsítja Tertullianus azzal, hogy ami igazság a filozófiájukban van, azt nagyrészt az Ószövetségből lopták.[37] Mindezek ellenére A palliumról című művében Tertullianus tesz egy futó megjegyzést, melyben azt írja, hogy

„Amióta keresztényt kezdtél el öltöztetni, már te is jobb filozófiára méltattál”.[38]

Ezen mondatban, ami a palliumhoz szól (ezért beszél E/2-ben), a kereszténységet lényegében egy jobb, azaz egy igazabb filozófiának nevezi, egy igaz bölcsességnek, ami azért mutatja, hogy bár a görög filozófiával szemben igen erősen elítélő volt Tertullianus, mégis magát a filozófia szót nem utasította el és egyes helyzetekben, mint például ebben az idézetben, magát a kereszténységet is a filozófia névvel illette.

Tertullianus, akinek a filozófia és kereszténység kapcsolatáról ambivalens, de inkább rosszalló véleménye van

Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy a korai egyházatyák a II. századtól kezdve bizony kifejezetten használtak filozófiai fogalmakat (arkhé, aszómaton, Logosz, apokatasztaszisz), és egyes szerzők igyekeztek a kereszténységet mint az igaz filozófiát feltűntetni. A III. században már konkrétan vesznek át és építenek be görög/hellenisztikus filozófiai állításokat a keresztény teológiába (fő példa erre Alexandriai Kelemen és Órigenész), illetve hangsúlyozták azt, hogy a görög filozófusok is kaphattak Istentől „igazságmagvakat”, amelyek által részigazságokra rá tudtak jönni, és pontosan emiatt nem kell az egész filozófiát elvetni.

Jegyzetek

[1] Azt sem szabad azonban elhallgatnom, hogy ugyan nem volt keresztény, de sokan a keresztény filozófia egyik alapjának tartják Alexandriai Philónt, aki zsidó volt, és a zsidó vallás, valamint a hellenizmus közös nevezőre hozásán fáradozott, hatása valószínűleg elérte a korai keresztényeket is, erre lásd Kenneth Schenk: Bevezetés Philón életéhez és műveihez (ford. Szabó Xavér), L’Harmattan, Budapest, 2010., 109. oldal, illetve Alexandriai Philón: De vita contemplativa (ford. Adorjáni Zoltán), Pápai Református Teológiai Akadémia – L’Harmattan, Pápa – Budapest, 2008., 17. oldal. (a könyv Bevezetője)

[2] Ar. Apol. I., illetve Étienne Gilson: A középkori filozófia története, Kairosz Kiadó, Budapest, 2015., 20. oldal

[3] 1 Apol XLVI. és 2 Apol X.

[4] Dial. VIII, 1.

[5] Étienne Gilson: A középkori filozófia története, 26-27. oldal

[6] Étienne Gilson: A középkori filozófia története, 28-29. oldal

[7] Graec. V.

[8]1 Apol LIX, 1-4.

[9] Graec. V.

[10] Autol. II, 10., illetve Filozófia (szerk. Boros Gábor), Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007., 257-258. oldal

[11] Adv. Haer. III, VIII, 2-3.

[12] Filozófia, 259. oldal, illetve Étienne Gilson: A középkori filozófia, 47-48. oldal

[13] Adv Haer. IV, XXXVII.

[14] Ign. Magn.V. In ANF Vol. I., 61. oldal (az Apostoli atyák könyvbe csak a levelek rövidebb változata szerepel, a szabad akaratra utal rész pedig a hosszabb verzióban szerepel, amely csak angolul van kiadva).

[15] 1 Apol XLIII – XLIV.

[16] Adv. Haer. IV, XXXIX

[17] Étienne Gilson: A középkori filozófia története, 46. oldal

[18] Strom. I, V.

[19] Strom.VI, VI.

[20] J. T. Muckle: „Clement of Alexandria on Philosophy as a Divine Testament for the Greeks” In The Phoenix (1951/3-4. szám), 81. oldal, illetve Tony Lane: A keresztény gondolkodás rövid története, 21. oldal

[21] Filozófia, 263. oldal

[22] The Cambridge History of Later Greek and Early Medieval Philosophy (szerk. A. H. Armstrong), Cambridge University Press, Cambridge, 2007., 171-172. oldal (továbbiakban The Cambridge History of Later…)

[23] The Cambridge History of Later…, 174-175. oldal

[24] Somos Róbert: Az alexandriai teológia, 181. oldal

[25] Somos Róbert: Logika és érvelés Órigenész műveiben, Kairosz Kiadó, Budapest, 2011., 13-14. oldal

[26] Con. Cels. III. 80.

[27] Somos Róbert: Az alexandriai teológia, 183. oldal

[28] Wolfhart Pannenberg: Teológia és filozófia – A két tudomány viszonya és közös története, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2009., 44-45. oldal

[29] Ehhez lásd Edward Moore: Origen of Alexandria and St. Maximus the Confessor, Dissertation.com, Boca Raton • Florida, 2005., 25-27. oldal. Az apokatasztaszisz-tan lényege, hogy a lelkek eredetileg Istennél voltak, de egy ősbukás következtében különböző anyagi testeket vettek fel (angyal, ember, csillag…), de ezek a lelkek végül helyre lesznek állítva az idők végén és újra visszatérnek Istenhez, még a Sátán is helyre fog állítódni (ez az apokatasztaszisz pantón, azaz a mindenek helyreállítása). Ezt a tanítást az V. egyetemes zsinat (553) elítélte, már csak emiatt is ez a tanítás nem része az ortodox (az eredetihez hű) teológiának, ehhez lásd Bara Zoltán: „Órigenész apokatasztaszisz-tana és teológiai hatástörténete napjainkig” In Studia Theologica Transsylvaniensia 6. (2004.), 31. oldal

[30] Orig., De princ. Bevezetés 9., illetve Con. Cels. VII, 38. (itt pl. ezt írja: „Azt mondjuk tehát, a mindenség Istene ész, vagy ész és létezés fölötti, egyszerű, láthatatlan és testetlen”)

[31] Filozófia, 271. oldal

[32] Con. Cels. I, 62., illetve Christopher Stead: Filozófia a keresztény ókorban, Osiris Kiadó, Budapest, 2002., 104. oldal

[33] The Cambridge History of Later…, 183. oldal

[34] Eus. HE VI, 18, 3. (263. oldal)

[35] Praesc. VII, 9.

[36] Praesc. VII, 2.

[37] Tert. Apol. XLVII., illetve lásd Christianity in the Second Century (szerk. James Carleton Paget, Judith Lieu), Cambridge University Press, Cambridge, 2017., 157. oldal

[38] Pall. VI, 4.

Források

• 1 Apol = Jusztinosz: I. Apológia
  • Jusztinosz: I. Apológia (ford. Vanyó László) In II. századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• 2 Apol = Jusztinosz: II. Apológia
  • Jusztinosz: II. Apológia (ford. Vanyó László) In II. századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• Adv. haer. = Irenaeus: Eretnekek ellen
  • Irenaeus: Against Heresies In Ante-Nicene Fathers Vol. I. (szerk. Alexander Roberts, James Donaldson), Hendrickson Publishers, h. n., 1995.
• Ar. Apol. = Arisztidész Apológiája
  • Arisztidész Apológiája (ford. Vanyó László – Fodor György) In II. századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• Autol. = Antiochiai Theophilosz: Három könyv Autolükoszhoz
  • Antiochiai Szent Theophilosz: Három könyv Autolükoszhoz (ford. Orosz László) In II. századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• Cels. = Órigenész: Kelszosz ellen
  • Órigenész: Kelszosz ellen, (Catena-fordítások 9., szerk. Heidl György és Somos Róbert), Kairosz Kiadó, Budapest, 2008.
• Dial. = Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Triphónnal
  • Jusztinosz: Párbeszéd a zsidó Trifónnal (ford. Ladocsi Gáspár) In századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• Eus. HE = Euszebiosz egyháztörténete
  • Euszebiosz egyháztörténete (Ókeresztény Írók IV., szerk. Vanyó László, ford. Baán István), Szent István Társulat, Budapest, 1983.
• Graec. = Tatianosz: Beszéd a görögök ellen
  • Tatianosz: Beszéd a görögök ellen (for. Vanyó László) In századi görög apologéták (Ókeresztény Írók VIII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1984.
• Ign. Eph. /Trall. /Magn. /Smyr. /Rom. /Phil. = Antiochiai Ignác levelei
  • Antiochiai Szent Ignác hét levele (ford. Vanyó László) In Apostoli atyák (Ókeresztény Írók III., szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1980.
• De princ. = Órigenész: A princípiumokról
  • Órigenész: A princípiumokról I-II., (Catena-fordítások 5., szerk. Heidl György és Somos Róbert), Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2003.
• Pall. = Tertullianus: A palliumról
  • Tertullianus: A palliumról (ford. Vanyó László) In Tertullianus művei (Ókeresztény írók XII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1986.
• Praesc. = Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben
  • Tertullianus: Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben (ford. Erdő Péter) In Tertullianus művei (Ókeresztény írók XII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1986.
• Strom. = Alexandriai Kelemen: Sztrómata
  • Clement of Alexandria: Stromateis Ante-Nicene Fathers Vol. II. (szerk. Alexander Roberts, James Donaldson), Hendrickson Publishers, h. n., 1995.
  • Clement of Alexandria: Stromateis (The Fathers of the Church Vol. 85., ford. John Ferguson), The Catholic University of America Press, Washington D. C., 1991.
• Tert. Apol. = Tertullianus: Apológia/Védőbeszéd
  • Tertullianus: Védőbeszéd (ford. Városi István) In Tertullianus művei (Ókeresztény írók XII.; szerk. Vanyó László), Szent István Társulat, Budapest, 1986.
• Alexandriai Philón: De vita contemplativa (ford. Adorjáni Zoltán), Pápai Református Teológiai Akadémia – L’Harmattan, Pápa – Budapest, 2008.
• Bara Zoltán: „Órigenész apokatasztaszisz-tana és teológiai hatástörténete napjainkig” In Studia Theologica Transsylvaniensia (2004.)
• Filozófia (szerk. Boros Gábor), Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007.
• Gilson, Étienne: A középkori filozófia története, Kairosz Kiadó, Budapest, 2015.
• More, Edward: Origen of Alexandria and St. Maximus the Confessor, Dissertation.com, Boca Raton • Florida, 2005.
• Muckle, J. T.: „Clement of Alexandria on Philosophy as a Divine Testament for the Greeks” In The Phoenix (1951) /3-4. szám
• Pannenberg, Wolfhart: Teológia és filozófia – A két tudomány viszonya és közös története, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2009.
• Schenk, Kenneth: Bevezetés Philón életéhez és műveihez (ford. Szabó Xavér), L’Harmattan, Budapest, 2010
• Somos Róbert: Alexandriai teológia, Paulus Hungarus/Kairosz Kiadó, h. n., 2001.
• Somos Róbert: Logika és érvelés Órigenész műveiben, Kairosz Kiadó, Budapest, 2011.
• Stead, Christopher: Filozófia a keresztény ókorban, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
• The Cambridge History of Later Greek and Early Medieval Philosophy (szerk. A. H. Armstrong), Cambridge University Press, Cambridge, 2007.