Bevezető

Az előző cikkből az olvasó tudomást szerezhetett az 1167-ben történt zimonyi csatának a közvetett előzményeiről. Láthatta, ahogy I. Mánuel császár újult erővel vág neki a Bizánci Birodalom újjáélesztésének. Az olvasó végig izgulhatta Bizánc és az őt segítő, illetve akadályozó hatalmak, különösen a Német-római Birodalommal közötti Trónok Harcába illő diplomáciai és politikai játszmákat. Megfigyelhette II. Géza egykori királyunk diplomáciai zsenialításának és kifinomult politikai taktikáinak gyakorlatba történő átültetését.

A mai cikkben még jobban kiélesednek a felek között az indulatok. Lássuk hát, hogy ennek az óriási politikai sakkjátszmának a középjátékában a felek hogyan játszák ki egymást és milyen pozíciókat foglalnak el. Hogyan harcol a trónért II. Géza utódja III. István és a két ellenkirály, IV. István és II. László. Mik I. Mánuel császár további tervei a Magyar Királysággal? A mai cikkből kiderül.

III. István uralkodásának kezdete

Géza 1162-es halálával a Magyar Királyság viszonylag stabil külpolitikai és belpolitikai helyzete jelentősen visszaesett. Ahogy ezt már az Árpád-háznál láthattuk, az örökösödési kérdés mindig is nehéz kérdés volt. Ha már csak I. István 1038-as halála utáni politikai helyzetre gondolunk, akkor látjuk, hogy az Árpád-házi királyok történetében egy erőskezű király uralkodása után többször belharcok törnek ki, ez azonban nem egyedülálló az európai történelemben, a Bizánci Birodalom sem büszkélkedhet stabil öröklési rendszerrel. II. Géza uralkodása után a fiatal III. István lett a magyar király. Természetesen I. Mánuel császár felfigyelt az új királyra, aki még nem volt nagykorú így az ország kiszolgáltatottabb lett a bizánci befolyásnak. I.Mánuel rafinált módon egy tervet eszelt ki arra, hogy megszerezze a Magyar Királyság feletti befolyást. Erre a legjobb módszer egy magyar ellenkirály támogatása volt, ezzel is élezve a polgárháborús helyzetet a Magyar Királyságban. A választása III. István nagybátyjára IV. Istvánra esett. Azért választotta őt Mánuel császár, mivel ő rendelkezett a legnagyobb támogatóbázissal a magyar főurak közül. Fegyverrel és pénzel, valamint nemzetközi támfallal is támogatta István trónfosztását. IV. István nem várt sokat és egyből magyar földre tört Mánuel segítségével. III. István nem tudott ellenállni a támadó hadnak és Pozsony várába menekült. A történtek után szinte a semmiből került elő II. László, aki IV. Istvánnal egyetemben szintén igényt tartott a Magyar Királyság trónjára. II. László szintén Mánuel császár bábja volt, aki féléves uralkodása alatt csak belviszályt hozott az országra. Ugyan uralkodásáról keveset tudunk, de az biztos, hogy próbált függetlenedni a bizánci császár befolyása alól. Az 1158-as év óta Bánfi Lukács esztergomi érsek központi szerepet töltött be mind a magyar politikai, mind az egyházi életben egyaránt. Az előbb említett három magyar királynak is jelentősen befolyásolta a sorsát tevékenysége. Lukács volt az első magyar érsek, aki nyugaton, méghozzá Párizs városában tanult teológiát és egyéb tanulmányokat. II. Lászlóval nem ápolt jó viszonyt mivel nem akarta magyar királlyá koronázni Lászlót, ezért a ceremóniát Mikó kalocsai érsek vezette le és ő is helyezte II. László fejére a királyi koronát. Lukács erre kiátkozta László királyt, aki feldühödve börtönbe vetette az érseket. III. Sándor pápa szerencsére közbenjárt Lukács érsek ügyében és rábírta II. Lászlót, hogy engedje szabadon. Az érsek nem vonta vissza a kiközösítést, sőt azt „jövendölte”, hogy László király negyven nap múlva elhalálozik. Igaza lett, ugyanis 1163. január 14-én elhalálozott II. László. A trónon a bátyja, István követte IV. István néven. Őt is mint elődjét Mikó kalocsai érsek koronázta meg és nem Lukács. Országlása csak néhány hónapig tartott és sok jót nem hozott. Mánuel császár úgy érezte, hogy eljött a valós cselekvés ideje.

III. István király koronázása a Képes Krónika egyik ábrázolásán

IV. István ellenkirály a Képes Krónikában mint herceg

Mánuel fogásokat keres…

Amikor III. István koronázása megtörtént, sok magyar főúr nem örült, hogy ismét egy gyermekkirály vezeti az országot, ez az egyik fő oka, hogy II. László és IV. István ellenkirályok gyorsan tehettek szert nagy támogatóbázisra. Ráadásul jó kapcsolataik voltak Mánuellel, aki pénzzel és politikai nyomással is támogatta a Magyar Királyság békéjét veszélyeztető ellenkirályok mesterkedését, valamint jelentős csapatösszevonások történtek a Balkánon, ami plusz fenyegetést jelentett. A dunai határvidék bizánci parancsnoka Andronikosz Kontosztephanosz lett, aki korának egyik legnagyobb hadvezére és stratégája volt (később még találkozunk majd vele a zimonyi csatamezőn is). IV. István és III. István között hamar polgárháború robbant ki, ami jelentősen gyengítette a Magyar Királyság pozícióit Bizánccal szemben. A döntő ütközetre 1163. június 19-én került sor Székesfehérvártól nem messze. III. István döntő győzelmet aratott a trónbitorlóval szemben. Mánuel látva bábja bukását hajlandó volt kiegyezni III. Istvánnal. IV. István még próbálkozott, hogy visszatérjen, de nem sikerült. Még azon évben a saját emberei árulása okán meghalt a zimonyi várban.

Egy bizánci krónika így ír erről:

„… a császár Géza fiát, Bélát leánya, Mária révén vejévé szemelte ki, a hunok közül azok, akik István ellentáborához tartoztak, elhatározták, hogy méregpoharat keverve neki, eltüntetik az élők sorából. Találtak is valakit, aki ezt végrehajtsa, István emberei egy Tamás nevezetűt, aki nagyon ügyes volt az emberi élet kioltásában és testnek a lélektől való elválasztásában, és magától talált egy módszert. Amikor ugyanis eret vágtak a királyon, a vágás kötését méreggel kente be és ezt a sebre helyezve igen keserves halált okozott. István holtteste minden tiszteletadás nélkül, temetetlenül feküdt, Zeugminont pedig elfoglalták a hunok. Amint a császár erről értesült, megüzente a hunok ellen a háborút.”

Mánuel császár viszonylag problémás helyzetbe került, de nem megoldhatatlan helyzetbe, ami a magyarországi ügyeket illeti. Találnia kellett egy új trónkövetelőt, akit a magyar trónra ültethet. Ő volt Béla herceg, akit mi később III. Béla néven magyar királyként fogunk megismerni. Különösen jól jött Mánuelnek, hogy Béla rendelkezett a dalmát hercegi, illetve horvát hercegi címekkel, ezen címeire hivatkozva foglalta el Dalmáciát és a horvát területeket az 1165-ös év során. Ugyanezen évben Mánuel a konstantinápolyi udvar elé tárta, hogy Béla herceget választotta birodalmának örököséül. Ezt ünnepség keretein belül meg is ünnepelték, valamint Mánuel, hogy biztosítsa Béla herceget, hozzáadta leányát, Máriát. A dalmát hadjáraton kívül Mánuel további katonai vállalkozásokat is tartogatott az 1165-ös évre. Zimony vára és a kulcsfontosságú szerémségi területek újra III. Istvánhoz kerültek ezért ezeket célszerű volt visszafoglalni. Mánuel Szófiába gyűjtötte össze hadait és megindult a magyarok ellen. A határvédő magyar csapatok arra számítottak vagy legalábbis úgy lettek informálva, hogy a Duna-Száva mentén kell összevonniuk a csapattesteket és ott kell megakadályozniuk a görög sereg átkelését. Ez azonban csak egy ravaszul előkészített csapda volt. Amit a magyar felderítők láttak az valószínűleg csak Mánuel egy hadteste volt, amit a ravasz császár szándékosan „hagyott ott” a magyaroknak, hogy azt higgyék onnan érkezik a görög sereg és ott kísérel meg átkelni a Dunán. Miközben a magyarok azzal számoltak, hogy a Duna-Száva közében lesz az átkelés, Mánuel már Nándorfehérvárnál volt majd Zimony környékén kelt át a Száván. Az átkelésnél ő maga foglalt helyet az első csónakban, ez is jól példázza személyes bátorságát. A magyar őrség szétkergetése után Mánuel belekezdett csapattesteinek alakzatba formálásába és Zimony várának irányába vezényelte a görög sereget. A magyarok vitézül harcoltak és védték a falakat az ostromló görög sereg csapásaival szemben. Egyes történetírók lejegyezték azt az eseményt miszerint Mánuel császár, hogy katonáit bíztassa egyenesen Zimony várának kapujáig vágtatott, majd lándzsáját a kapuba döfte. Pauler Gyula, aki az előző történetet is papírra vetette sok egyéb érdekességet is lejegyzett a csata menetéről. Írása szerint a magyar védők egy óriási szikladarabot cipeltek fel az egyik fabástyába, hogy az ostromlókra hajítsák ám a kő súlya akkora volt, hogy a fatorony összeroskadt alatta. Nem tudni ebből mennyi igaz, de ha megtörtént ez az esemény, akkor valószínűleg nem okozhatott örömteli pillanatokat az ostromlott védőknek. Az ostrom alatt terjedni kezdett a hír, hogy III. István király a vár segítségére siet nagy sereggel. Mánuel viszonylag gyorsan és stratégiai szempontból jól döntött. Ugyan katonai tanácsadói azt mondták, hogy fejezze be a vár ostromát és vonuljon harcba István serege ellen, Mánuel úgy döntött, hogy egy kisebb létszámú sereggel folytatja az ostromot míg a serege nagyrészével elindul és megütközik III. István csapataival. A királyi sereg azonban csak nem jött, mint utólag kiderült, az egész egy álhír volt, valószínűleg a görögök megtévesztésére. A vár ezek után magára maradt. Gergely ispán és védői még egy ideig tartották magukat, de végül a császári sereg rohammal bevette a várat. Hatalmas mészárlás kezdődött meg, Gergely ispánon és főtisztjein kívül nem sok magyar élte túl a vár bevételét.

I. Mánuel, a nagy ellenfél

Közép-Európa helyzete 1150 körül (Bánlaky József művéből kölcsönzött térkép)

A csata előestéjén

Ahogy látni lehet a helyzet forróbb, mint valaha. III. István nem hagyja, hogy a kulcsfontosságú zimonyi vár Mánuel császár kezén maradjon. A döntő ütközet elkerülhetetlen a két fél között. Mánuel is számít a magyar sereg újbóli támadására így Andronikosz Kontosztephanoszt bízza meg a magyar határon állomásozó bizánci csapatok vezetésével.

(A következő részben magáról az ütközetről lesz szó)

• Jonathan Shephard - Simon Franklin: A bizánci diplomácia (ford. Bódogh-Szabó Pál), Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2006. 
• Vécsey Aurél: Az Árpád-házi királyok, Vagabung, Kecskemét, 2010.
• Vécsey Aurél: Trónok harca a magyar történelemben, Vagabund, Kecskemét, 2013.
• Louis Bréhier: A bizánci birodalom intézményei, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2003.
• Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme (https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0004/277.html) 

Írta: galambákos