Az életében valószínűleg pogány Vazul - egyes források szerint - meg akarta ölni Szent Istvánt. Ha ez ténylegesen így történt nem csoda, hogy a szent király nem őt akarta utódjának. Mivel pedig a szent király nem akarta, hogy a ,,törvényes” örökös kövesse őt a trónon, így megvakítatta. A Képes Krónika szerint Gizella akarta megvakíttatni Vazult, azonban ennek valószínűleg semmi valóságalapja nincs. Ebben a krónikaíró a szent királyt minden bűntett alól felmenteni akaró törekvése mutatkozik meg. Vazulnak három fia volt, akiknek - akár egy népmesei történetben - menekülniük kellet hazájukból.

Blogunk új rovatot indít "Családi tűz körül" címmel, melyben a középkor hétköznapibb oldalát igyekszünk bemutatni nektek. Nevelés, étkezés, házasság, család - érdekességek, melyek a mai napig részei életünknek, még akkor is, ha már más formában, mint ahogy 600-700 évvel ezelőtt. Rovatunk felelőse Weis kollégánk, reméljük elnyerik a tetszéseteket ezek a témák is. Íme a rovat első cikke a középkori házasságról.

A házasság fontos szerepet játszik az emberek életében és ez nem volt másképp a középkorban sem, de, hogy pontosan miként alakította a társadalmat vagy az egyéni sorsokat az ebből a cikkből kiderül.

Az oszmán identitást mind a mai napig igazságtalanságok és súlyos ellentmondások terhelik, amelyek főként annak tudhatók be, hogy az Oszmán Birodalmon belül számos identitás volt jelen egymás mellett, amelyek természetesen kölcsönösen hatottak egymásra. Erre jó példa, hogy maga a török identitás is számtalan változáson ment keresztül a történelem folyamán. Mindazonáltal a birodalmi tudat alapjaként a dinasztia iránti lojalitás, az Oszmán-ház és uralkodóinak tisztelete a legjelentősebb, ez adta az oszmán identitás és világszemlélet alapját.

A teremtéskor Isten megszűnt minden munkájától a hetedik napon, írja a Teremtés könyve, és a hétnek a hetedik napján mi magunk is megpihenünk. Tematikus hetünknek a végére értünk, bízunk benne, hogy sok érdekes dolgot megoszthattunk veletek és ti is gazdagodtatok új információkkal. Jártunk az ókorban, a Makkabeus-felkelés idején, majd a középkor hol békés, hol pogromokkal tarkított világát jártuk körbe, majd átugrottunk az újkorba is, hogy a zsidóság reformkori és 1848/49-es helyzetébe nyerjünk egy kis bepillantást. Ezek csupán apró fejezetek a zsidóság gazdag történetébe, 300 cikk sem lenne elég, hogy az egésznek egy sűrített esszenciáját átadjuk nektek, mindazonáltal egy rövid betekintésnek és kedvcsinálónak szerkesztőségünk szerint teljesen alkalmas volt.

Ha azt mondom pogrom, azt gondolom mindenkinek általában – nem jogtalanul – a középkori zsidóüldözések juthatnak eszébe többek között. Mindazonáltal ez a kép kicsit pontatlan, mivel a zsidóság a középkorban nem volt mindig üldözött vallása miatt, voltak üldözésekkel tarkított időszakok, és volt olyan is, amikor viszonylag békésen élhettek a zsidók.

Előző cikkemben tárgyaltam a zsidóság reformkori helyzetét, mostani cikkemben pedig ezt az áttekintést kívánom folytatni és lezárni. Tehát jelen írásban a zsidóság 1848/49-es helyzetét és a szabadságharcban való részvételét fogom felskiccelni nektek. Tartsatok velem!

Előző cikkemben kitárgyaltuk a Makkabeus-felkelés előzményeit, illetve a zsidóság és a hellenizmus feszültségektől korántsem mentes kapcsolatának egyes fejezeteit. Jelen cikkemben folytatjuk a történet felgöngyölítését, és végig fogjuk nézni a felkelés történetét a kezdetektől (Kr. e. 167) egészen Júdás Makkabeus haláláig (Kr. e. 161). Az ezt követő eseményekre csak röviden fogok kitekinteni a cikk végén. Vágjunk is bele!

A magyarországi zsidóság története alapból ellentmondásos. A zsidóknak időnként nagy szerepük volt az ország pénzügyeiben és - ha máshol nem is - a kormányzat köreiben megbecsülésnek örvendtek, máskor pedig kiűzték őket az országból és pogromokat rendeztek ellenük. A magyar zsidóság XX-XIX. századi (még ha vannak is szürke foltjai a közvéleményben) története meglehetősen közismert. A középkorban és ókorban a történelmi Magyarország területén élt zsidók történetéről azonban ugyanez már nem mondható el. Ennek az ellenmondásokkal és kérdésekkel teli történetnek kicsit jobb és könnyebb megértéséhez szeretnék hozzájárulni ezen cikkemmel.

Béke, szabadság és egyetértés. Egyenlőség, szabadság, testvériség! Ezen jelszavak olvashatóak ki a 1848. március 15.-i 12 pontból. Ezen jelszavak váltak a reformkor betetőzését jelentő szabadságharc céljaivá. A magyar néptörzshöz nem csak magyarok tartoztak, a magyar polgárság jelentős részét például a németek alkották, emellett a polgári életben részt vettek a megkülönböztetett jogállású zsidók is. A zsidókkal foglalkozó tematikus hetünk keretein belül annak kívánok utána járni, hogy hogyan alakult a zsidók sorsa a reformkor és a szabadságharc viharos, ámde fejlődésben gazdag évtizedeiben.

A zsidóság ókori történetének nagyon érdekes az a korszaka, amit szokásos „intertestamentális” (szövetségek közti) kornak nevezni. Ez a kor az Ószövetség utolsó könyvének lezárása (Malakiás) és az Újszövetség kezdete között eltelt közel 400 évet foglalja magába („400 éves csend”; Kr. e. V. század – Kr. e. I. század vége/Kr. u. I. század eleje). A zsidóság ezen időszakban találkozott a hellenizmussal Nagy Sándor birodalmának és annak utódállamainak jóvoltából. Jelen cikkemben a zsidóság és a hellenizmus legnagyobb összecsapásának, a Makkabeus-felkelésnek az előzményeit szeretném nektek bemutatni, a cikk második részében pedig magáról a felkelésről lesz majd szó.