A második világháború folyamán a szovjet hadseregben viszonylag magas számban szolgáltak nők is, ahogy a szárazföldi haderőnél, úgy a légierőnél egyaránt. Ebben a cikkben az utóbbiakról lesz szó.

Andrej Andrejevics Vlaszov egy rendkívül érdekes és ellentmondásokkal tűzdelt személyisége a XX. századnak. Előző mondatom után jogosan teheti fel a kérdést a tisztelt és szemfüles olvasó, hogy akkor mégis mi okból nem ugrik be a neve hirtelen, vagy miért nem elevenedik meg a fényképe, vagy éppen tevékenysége a szemünk előtt? Vlaszov ugyanis 1946 augusztus 2-a után megszűnt létezni. Sztálin, mint a szovjet nép árulóját és a németek cinkostársát Moszkvában történt kivégzése után eltörölte a történelem lapjairól. Személyét a „sohasem létezett” kategóriába sorolták egészen a Szovjetunió fennállásának végéig. A Szovjetunió és a kommunista rezsim bukása után megkezdődhetett életének kutatása, és a vele kapcsolatban felmerült kérdések feltárása. Ki volt ő? Milyen karriert futott be a sztálini érában? Hogyan került a németek fogságába? Milyen motivációja volt arra, hogy felajánlotta a szolgálatait a németeknek? Milyenek voltak a politikai elképzelései? Vajon a német vezetés, hogyan viszonyult hozzá? Kik voltak pártfogói és ellenségei? Miként támogatták, illetve nehezítették munkáját? Több kérdést most nem is teszek fel mivel csupán a kérdések összeírásával is már külön cikket lehetne írni, de most inkább térjünk rá arra, hogy ki is ez a meglepően magas orosz figura és hogyan kezdődött élete és karrierje? Utazzunk hát vissza a XX. század eleji, viharvert és gondokkal, változásokkal küzdő Oroszországba…

A Szovjetunió, avagy hosszabb nevén a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége 1922. december 30-án jött létre, azaz idén 100 éve. Blogunk szerkesztősége úgy döntött, hogy ezen kerek évforduló alkalmából egy tematikus héttel igyekszik néhány aspektusát bemutatni ezen "birodalomnak", amely a XX. század történetének jelentős hányadát meghatározta. A tematikus hét kezdődátuma is szimbolikus, ugyanis ma november 7-e van, az 1917-es októberi (Gergely-naptár szerint novemberi) forradalom 105. évfordulója.

Bízunk benne, hogy tudunk új információkkal szolgálni nektek, kedves olvasóink ezen témakörben is. Kollégáim több szempontból igyekeztek csatlakozni az alap témához, úgy vélem nagyon színes, izgalmas és érdekes területek kerültek górcső alá, olyanok is, amelyek nem kerülnek elénk minden nap (még akkor sem, ha a XX. századi történelem iránt kifejezetten nagy az érdeklődés).

Fogadjátok szeretettel kollégáim írását!

Besztercei Márk, főszerkesztő

Az elmúlt hetekben szerencsénk volt Danka Balázs kollégámmal együtt néhány, az SZTE-hez valamilyen módon kapcsolódó szervezet történelemhez köthető eseményén részt venni. Jelen cikkünk ezen eseményekről készült rövid, élményeinket leíró beszámoló. 

Szeptemberben 30-án szerkesztőségünk részt vett a Kutatók éjszakája ELTE Eötvös József Collegiumban tartott rendezvényén, a Történész műhely előadásain. Ennek keretében többek között főszerkesztőnk, Besztercei Márk is egy igazán színvonalas előadással nyűgözte le a hallgatóságot. Ezen beszámoló főleg az ő előadásáról szólna, de az őt követő – szintén kiváló – előadókról is röviden szót fogok ejteni.

2022. szeptember 30-án a Magyar Tudományos Akadémia épületében a Rubicon Intézet és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete közösen könyvbemutatót és konferenciát szervezett az oszmán hódítást övező kutatásokról és az új eredményekről. Ennek az adott aktualitást, hogy megjelent magyar fordításban Ágoston Gábor „Az oszmán hódítás és Európa” című monumentális könyve. A szerző korunk egyik legnevesebb oszmanistája, a washingtoni Georgetown University professzora. A beszámoló végén magam is szólok majd a könyve kapcsán bennem felmerült első benyomásokról. Blogunk részéről jómagam vettem részt az eseményen az elejétől a végéig, az alábbiakban éppen emiatt szeretném viszonylag röviden összefoglalni az elhangzottakat.

(Az alábbi cikk egy előző félévben leadott szemináriumi dolgozatom szövegét tartalmazza szinte változtatás mentesen)

Az erdélyi vallási élet a XVI-XVII. században igencsak színes volt, mondhatni egyfajta vallási forgatag alakult ki, amely a korabeli Európában szokatlan módon nem járt együtt állandó véres harcokkal és leszámolásokkal. Ugyanakkor voltak csoportok, amelyek még kortársaik szemében is radikálisoknak számítottak. Az erdélyi szombatosság alapvetően ilyen mozgalom volt, az erdélyi antitrinitarizmus egyik legradikálisabb ága, legalábbis ami az Ószövetséghez való ragaszkodást és a Szentháromság elvetését illeti. Pontosan emiatt egy periférián lévő, kiszorított közösségről beszélhetünk, amely mégis egy jelentős vallási közösségnek számított Erdély életében és az erdélyi egyházak történetében. Dolgozatomban a szombatosság előzményeit és kezdeteit kívánom megvizsgálni, bemutatva, hogy az erdélyi szombatosság megértéséhez szükséges a tágabb kontextus értelmezése is.

Ha a mindennapi élet dolgairól beszélünk akkor természetesen a gyermekkor és a gyermeknevelés kérdése sem maradhat ki a sorból. Elvégre mindenki volt egyszer gyerek és a kicsik nevelésének legjobb módja mindig is fontos kérdés volt, hiszen a gyermekek alakítják a jövőt. A középkorban sem volt ez másképp, emiatt is érdemes megvizsgálni a korszakot gyermeknevelési szempontból is.

Azt hiszem az olvasóink többsége – remélhetőleg – ismeri a filmklasszikust, a „Brian élete” című igen szórakoztató remekművet. Aki nem, mindenképp nézze meg, igen agyzsibbasztó humorra számíthat. Mindenesetre ma nem filmkritikát írok, hanem városnézős cikk következik, de a film egyik ikonikus mondata, a „Mit adtak nekünk a rómaiak?” a témánkhoz igencsak illik, ugyanis Leónt és környékét kívánom röviden bemutatni – legalábbis néhány érdekességet – amelyeket a nyáron személyesen is volt szerencsém látni.

Az előző írásomban már kifejtettem, hogy I. Mánuel császár halála után a Bizánci Birodalom ereje és ambiciózus térnyerése a Földközi-tenger térségében, a Balkánon, illetve Anatóliában lényegében megállt. Az a tekintély, amit Mánuel legfőképpen hódításokkal szerzett meg halála után szinte egyből szertefoszlott. I. Andronikosz Komnénosz zsarnoki uralma csak tovább rontotta az amúgy sem éppen kedvező helyzetet. A normann invázió, amely rengeteg jelentős várost, többek között Dyrrachiont és Thesszalonikét is elfoglalt, valamint a nyugati hatalmakkal való kedvezőtlen diplomáciai kapcsolatok ütötték be az utolsó szögeket Mánuel művének koporsójába. II. Iszaakiosz és az utána következő III. Alexiosz nem tudták érdemben megakadályozni a folyamatot, ami végül Konstantinápoly 1204-es keresztes hadak által történő elfoglalásáig és kifosztásáig vezetett. Ám, ahogy egy birodalom lehanyatlik más népek és államok új erőre kapnak. Szó lesz írásomban két népről, a bolgárokról és a szerbekről, akik a Balkán-félsziget zivataros századaiban edződtek és megragadták a kínálkozó lehetőséget, hogy levessék magukról Bizánc igáját és önálló államokként folytassák útjukat.