A múlt héten, 2023. március 16-án részt vettem a SZETE történelmi filmesten, ahol a kontextust Dr. Hunyadi Zsolt egyetemi docens biztosította. Az alábbiakban erről olvashattok egy rövid beszámolót.

(Az alábbi írás a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének Történettudományi Hallgatói Konferenciáján március 3-án elmondott előadásom szövegét tartalmazza)

Minden egyháztörténeti korszaknak megvannak azok a tekintélyes teológusai, akik – legalábbis részben - meghatározzák az adott időszak gondolkodását, mondhatjuk úgy is, hogy „fémjelzik” az adott időszak teológiatörténetét, mint Antiókhiai Szent Ignác, Hitvalló Szent Maximosz, Aquinói Tamás vagy éppen Karl Barth és Henri de Lubac. Alexandriai Kürillosz maga is egy ilyen személye az V-VI. századi egyháztörténetnek, hiszen teológiája és fogalomrendszere végig a krisztológiai viták középpontjában állt. Előadásomban ezen neves teológus tekintélyét szeretném megvizsgálni Jusztinianosz korában, kitérve mind a monofiziták, mind a khalkedóniánusok álláspontjára Kürillosszal kapcsolatban.

Vladimir Bogdanovics Bronyevszkij 1784-ben született egy Asztahovo nevű faluban, szegény kisnemesi családban. Szentpétervárott járt a gárdatengerészeti iskolába, tehetségének köszönhetően hamar magas pozícióba került a hadseregen belül. 1810-ben Magyarországon is katonaként utazott át, és itt tartózkodása során igyekezett a legjobb tudása szerint leírni az ország társadalmi és politikai viszonyait. Jelen cikkem soraiban ezen útleírását kívánom röviden összefoglalni.

David Nicholas 2013-ban megjelentetett egy Flandria történetéről szóló egész vaskos, több száz oldalas kötetet. A szerző nem kicsi vállalkozásra tett próbálkozást: bemutatni Flandria történetét, főleg a középkorra fókuszálva, innen is a kötet címe: Medieval Flanders. Mielőtt a kedves olvasó a Simpson család bajszos, egyházi ügyekben járatos emberére asszociálna, megnyugtatok mindenkit, hogy jelen írás nem szitkom-kibeszélő, hanem egy könyvajánló lesz.

A tavalyi év végén jelent meg a Netflixen Az Oszmán Birodalom felemelkedésének második évada Mehmed Vlad ellen alcímmel. Az első évad nagy sikerén felbuzdulva a készítők folytatták a sorozatot, amely középpontjába Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után az 1462-es havasalföldi hadjárat került – azon belül is II. Mohamed (1451–1481) és III. Vlad Țepeș (1456–1462) ellentétére. Ezen téma esetében a készítők igen nagy fába vágták a fejszéjüket, ugyanakkor tény, hogy Dracula nevét az egész világon ismerni vélik Barm Stoker azonos címet viselő művének köszönhetően.

(Az alábbi cikk egy 2022 májusában leadott szemináriumi dolgozatom szövegét tartalmazza)

Szent Cyprianus levelezése igen fontos forrás a III. század egyháztörténetének vizsgálatához. Dolgozatomban Cyprianus levelezésének egyes részeit kívánom megvizsgálni a katonai hasonlatok szempontjából. Természetesen nem törekedhetek a 82 levélből álló corpus teljes feldolgozására (amelyből maga a püspök 66-ot írt[1]), de néhány példán keresztül szeretném bemutatni a katonai hasonlatok szerepét a karthágói püspök levelezésében. Először viszonylag röviden általánosan írnék Cyprianus leveleiről, majd utána mutatnék be konkrét példákat.

Az alábbi cikk egy jelen félévi kurzusomra [Újkori egyetemes történelem 3.] írott szemináriumi dolgozatom lényegében változtatás nélküli szövegét tartalmazza)

A kereszténységre, mint vallásra alapvetően jellemző az aktív missziós tevékenység, a korai egyháztól kezdve ez nem is kérdéses. Azonban nem minden misszió ugyanolyan, sokszor területenként és természetesen misszionáriusonként is változtak a módszerek és a hozzáállás ahhoz, hogy hogyan kívánták az Úr igéjét hirdetni a „pogányoknak”. A XIX. századi Afrika éppen emiatt nem csak a korabeli gyarmatosítóknak jelentett „gazdag vidéket”, hanem a keresztény térítések történetének is igen fontos részterülete. Dolgozatomban főként arra a kérdésre keresem a választ, hogy a kereszténység és a nagyhatalmak imperialista/kolonialista törekvései hogyan viszonyultak egymáshoz (elsősorban brit és francia viszonylatban, hiszen ezen két nemzet volt a leginkább jelen az afrikai missziókban), emellett viszont azt is igyekszem lehetőségeimhez mérten feltérképezni, hogy milyen eszközökkel terjesztették a keresztény misszionáriusok az „igaz hitet” és hogyan reagáltak erre a bennszülött lakosok és politikai erők (erre azonban csak a konklúzióknál térek ki). A szemináriumi dolgozat keretei miatt ezen kérdéseket azonban nem tudom teljes mélységében tárgyalni és az események közül is csak néhányat lesz lehetőségem „felskiccelni”.

(Az alább olvasható cikk egy jelen félévi órámra (Latin szövegolvasás 6.)  írott szemináriumi dolgozatom változtatások nélkül közölt szövege)
Ovidius költészetének recepciójáról külön doktori dolgozatokat meg lehetne tölteni, hiszen a római költészet egyik kimagasló alkotójáról beszélhetünk az ő esetében. Egy szemináriumi dolgozatban meg sem kísérelhetjük a teljes recepciótörténetnek akár csak az áttekintését sem, éppen emiatt magam választottam ki egy-két érdekesebb szemelvényt ezen „utóélet/utóhatás” kapcsán. Dolgozatomban rövidebb bevezetésként Ovidius kései antik keresztény recepciójáról teszek néhány általánosabb megjegyzést, majd ezen belül konkrétan fogom vizsgálni Ovidius Metamorphoses című művének egyes összefüggéseit a pseudo-cyprianusi „De Sodoma” című költeménnyel. Ezt követően egy XI-XII. századi Metamorphoses-kommentárt fogok bemutatni, végül pedig írásomat a konklúziókkal zárnám.

Lectori salutem!

Ez az utolsó napja a 2022-es évnek, ennek alkalmából engedjetek meg egy-két gondolatot.

A 14. század során létrejövő oszmán államalakulat folyamatos terjeszkedése révén 1354-ben a természeti katasztrófa sújtotta Tzympe és Gallipoli erődítéseinek elfoglalásával jelentős mérföldkőhöz érkezett az oszmánok által devlet-i oszmánlinak nevezett birodalom. Megjelentek Európa csücskében, azonban a hódítás és terjeszkedés ekkor még koránt sem ért véget – kezdetét vette a Balkán több évtizedes, fokozott mértékű meghódítása. Ebben segítségükre volt az itt élő népek széttagoltsága és az egymással szembe helyezkedő ellentétek halmaza, valamint az a tényező, hogy a félszigeten ekkor éppen hatalmi űr keletkezett, ugyanis 1355-ben Dusán István / IV. Uros (1331–1355) halálával rövidesen véget ért a szerb hatalmi hegemónia a térségben.