Az idei nyár családi nyaralásunk célpontja Görögország volt, szerencsére a strandolás mellett belefért a programba egy kis nézelődés is. Többnyire történelmi látnivalókat, azon belül is ókori romokat tekintettük meg, ami nem meglepő, hiszen ezek az ország leghíresebb turista célpontjai a strandok mellett.

A Rise of Empires: Ottoman című sorozat második évadjának kritikáját tartalmazó cikk kapcsán hívta fel a figyelmemet Danka Balázs szerkesztőtársam egy nagyon érdekes kérdésre. Egészen pontosan az uralkodói évszámok használatára, ugyanis górcső alá véve észrevehetjük, hogy nincs az uralkodók esetében egy olyan standard számozás, amely minden uralkodónál egyformán érvényesülne. Mire is gondolok pontosan? Nos, alapvetően egy uralkodó kezdő uralkodói évszámát általában a koronázásától számítjuk. Ugyan ez általánosságban valóban igaz, azonban a történelemben számos olyan helyzet adódott, amikor a koronázás valamely oknál fogva nem teljesülhetett végérvényesen.

Szerkesztőtársammal úgy gondoljuk, hogy erre a legjobb példát I. Hunyadi Mátyás uralkodói datálása szolgáltathatja, akit többnyire 1458-tól ismerünk el magyar királynak, azonban koronázása csak jóval később, 1464-ben valósult meg ténylegesen. Cikksorozatunkban ezt a kérdést járjuk körbe, erre vonatkozó példákat és ellenpéldákat hozunk a saját kutatási területeinkről. Jelen írásomban főként a Hunyadi-korszak vonatkozásában kívánom bemutatni a kérdést.

Az alábbi cikk első vendégszerzőnk, Dencs Bálint írása, aki frissen végzett a Pécsi Tudományegyetemen történelem-könyvtár szakos tanárként. Legfőbb kutatási területei közé tartozik a Kijevi Rusz és a Moszkvai Nagyfejedelemség, de más témákkal is foglalkozik, mint a földrajzi felfedezések vagy az Oszmán Birodalom.

Bevezető

A kelet-európai térségben a 9. században alakult meg az „óorosz állam”, melyet a Kijevi Rusz nevű jelentős politikai képződmény jelentett a kora középkortól kezdve. Az állam megalakulása olyan események sorozatának volt az eredménye, melyek intenzív társadalmi változásokhoz vezettek. Az együtt élő különböző etnikumok időnként kisebb, időnként pedig nagyobb mértékben befolyásolták az itt jelenlévő folyamatokat. A Kijev környéki államalakulat, és maga az államiság csírái Oleg fejedelem idején jött létre, aki a 9. századtól egy meghatározó személyiség volt a Rusz történetében. Érdemes foglalkoznunk azzal a kérdéssel, hogy mi is az a Rusz? Kik, mikor és hol hozták létre? A kérdések megválaszolásához számos forrást kell megvizsgálnom, melyek egyértelműen elém tárják, hogy mely etnikumok voltak jelen a térségben, kinek mekkora szerep jutott a Rusz létrehozásában. A kérdések megválaszolására a normann- és antinormann-elméletek nyújthatnak számunkra választ. Bár részletesen nem szeretnék elmélyedni e teóriák részletezésében, mégis érdemes szót ejtenünk róluk. A normann-elmélet képviselőinek véleménye, hogy a Kijevi Ruszt az északról érkező skandináv vikingek (varégok) hozták létre. Eme barbár nép nem csak az államalkotásban vette ki a részét, de a térség gazdasági folyamatait is irányította. Az utóbbi elmélet követőinek nézete viszont teljesen ellentétes a varégok államalkotó szerepével kapcsolatban, véleményük szerint a Kijevi Rusz létrehozása a keleti szlávoknak volt köszönhető.

Üdv mindenkinek!

Mint az utóbbi két évben, úgy idén is elvonulunk egy kis nyári szünetre, amely július 17-től egészen augusztus 6-ig fog tartani. Bízunk benne, hogy bőven akad olvasnivaló ezen három hét folyamán is a régebbi cikkeink között.

Mindenkinek jó pihenést kívánunk, augusztusban újra jövünk - reményeink szerint frissen és kipihenve!

A Középkor és Kora Újkor Klub szerkesztősége

Béla története személy szerint mindig is nagy érdeklődéssel töltött el. Annak a kis, ártatlan csecsemőnek az életútja, akit a nagypolitika nyomorított meg. Gondolta-e akkor valaki, hogy valaha királyi koronát fog hordani, illetve hogy az ő leszármazottja lesz dinasztiája minden további uralkodója, mikor Kálmán parancsára állítólag még ki is akarták herélni? Úgy hiszem, hogy még legnagyobb párthívei is maximum csak reménykedtek benne. De a remény, a gondviselés és a kedvező szerencse „megszerezte” Bélának a trónt, igaz, gyermekkori traumájának nyomait egész életében hordoznia kellett, nem csupán testében, hanem lélekben is…

Idén június 29. és július 1. között tartotta országos konferenciáját a Magyar Patrisztikai Társaság, melynek a Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium adott helyet Nagykanizsán. A konferencia idei vezértémája az ókeresztény kultúra és a pogány hagyományok sokrétű kapcsolata volt, de emellett más témákban is fogadtak előadásokat a szervezők. A beszámoló címének nem véletlen választottam a piaristák jelmondatát: „pietas et litterae”, azaz „jámborság és tudomány”, ugyanis házigazdánk, Dósai Attila SchP házfőnök megnyitó köszöntőjében maga is kiemelte, hogy az idei vezértéma mennyire jól megfelel ezen piarista megközelítésnek. A konferencián magam is részt vettem – ráadásul a tavalyi konferenciával ellentétben most nem csak mint hallgató, hanem mint előadó is – az alábbiakban pedig az erről írott beszámolómat olvashatjátok.

Az osztályommal lehetőségünk volt diákcsere-program keretében Normandiába utazni egy hétre. Ebben a cikkben az ott látott érdekességekről olvashattok egy kis beszámolót. Mi egy francia kéttannyelvű osztály vagyunk, tehát a diákcsere célja elsősorban a nyelv gyakorlása volt anyanyelvi környezetben, de természetesen a régió nevezetességeinek megtekintésére is szántunk időt és nagy örömömre szinte az összes program történelmi vonatkozású volt.

A mai nappal lezárjuk a Konstantinápoly elestének 570. évfordulójának emlékére rendezett "Bizáncon innenés túl" című tematikus blokkunkat. Remélem - és nem csak én, hanem az egész szerkesztőség is - hogy ezen esemény kapcsán több szempontból be tudtuk nektek mutatni a bizánci történelem egyes szeleteit, illetve az olyan államok, mint a Kijevi Rusz vagy az Oszmán Birodalom történetét is, amelyek szrosan kötődtek a "keleti Róma" történetéhez.

"ἕως ἂν καθαιρεθῶσι τὰ τείχη τὰ ὑψηλὰ καὶ τὰ ὀχυρά" - hangzanak Mózes ötödik könyvének szavai az Ószövetség görög fordításában (Szeptuaginta). Magyarul Károli ezt írja: "míglen leomolnak a te magas és erős kőfalaid" (5Móz 28:52). 1453. május 29-én ugyan Konstantinápoly elesett, kőfalai leomlottak, de a bizánci (sőt római) örökség nem enyészett el. Mind művészetben, mind irodalomban, mind zenében, mind vallási tekintetben (lásd ortodoxia) fennmaradtak többé-kevésbé azok az eredmények, melyeket az "új Róma" elért. Sőt, az Oszmán Birodalom világfelfogása vagy a moszkvai "harmadik Róma" elképzelés révén részben a Bizánci Birodalom politikai felfogása (Carl Schmitt nyomán: politikai teológiája) is megmaradt. Az utóbbi időszakban megindult ezen sokrétű örökség újrafelfedezése, amely igencsak üdvözlendő tendencia. Ha ehhez egy kicsit mi is hozzá tudtunk járulni, akkor már elértük célunkat.

Besztercei Márk főszerkesztő és a Középkor és Kora Újkor Klub szerkesztősége

Az oszmánok terjeszkedésével foglalkozó cikksorozatunk harmadik, egyben utolsó írásához érkeztünk. Az eddigiekben végigvettük az oszmán hódítás sarkalatos pontjait, eredményeit, valamint kiemelkedő – gyakran meglehetősen sorsdöntő – eseményeit. Az Oszmán Birodalom megalakulásától kezdve megvizsgáltuk a Bizánc árnyékéból való kiválás során Gallipoli elfoglalásán keresztül az oszmánok útját az új kontinens fokozatos hódoltatásáig, egészen a birodalom csúcspontját jelentő időszakig. Ezt követően a vesztes ankarai csata és a szultán fogságba esése által betekintést nyerhettünk az oszmán interregnum időszakába és a négy szultánfi egymás elleni harcába, valamint I. Mohamed (1413–1421) felemelkedésébe, amint az anatóliai részek uraként jelentős hatalomra szert téve ismételten megerősítette és egységbe vonta a birodalmat – felszámolva ezzel a közel egy évtizedes interregnumot. Az ő fiának, II. Murádnak (1421–1451) a trónra léptével pedig kezdetét vette az oszmán konszolidáció időszaka, amely kétségtelenül megteremtette azokat az alapokat a birodalom számára, amelyek nélkülözhetetlenek voltak Konstantinápoly elfoglalásának érdekében. A cikksorozat záró részében a konstantinápolyi ostrom eseményeibe és annak következményeibe nyerünk betekintést, részben a Magyar Királyság oszmánellenes politikai helyzetének és szerepének áttekintése révén.

A cikksorozat első részében végigtekintettük, hogy a megalakulását követően az Oszmán Birodalom milyen lépésekben, fokozatokban terjesztette ki hatalmát a Balkán-félszigetre. A kezdeti bizánci hűbéres időszak hódítási eredményeiből kiindulva eljutottunk Gallipoli elfoglalásán keresztül egészen az 1389-es rigómezei ütközetig, miközben részletes betekintést nyerhettünk a 14. század második felének szövevényes harcaiba a balkáni államalakulatok ellen. A cikksorozat jelenlegi részében közvetlenül az első rigómezei ütközetnél vesszük fel a fonalat, hogy aztán a hatalmasra növekedett birodalom sikereit végigtekintve eljussunk arra a pontra, ahol csupán egyetlen vesztes ütközet által az egész birodalom darabjaira hullott szét, hogy aztán négy testvér mindent eldöntő harca határozza meg az Oszmán Birodalom jövőjének alakulását.